Észak-Magyarország, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
22*0 ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1974. nov. 7., csütörtök „...a szívek és lelkek pirossága új világot alkotó Irkutszki emlékek A területi székhely, Ir- kutszk legújabb szállodájának éttermében az ebéd után egészen véletlenül találkoztunk mi, újságírók a világ különböző tájáról. Vodka, whisky, Egri bikavér és bratszki sör mellett ismerkedtünk egymással és meséltük szibériai élményeinket. A nagy világlapokat tudósító hosszú szőke hajú és Krisztus-szakállas amerikai újságíró a tudós város, Akagyemgorodok csodáiról, a japán újságíró stáb tagjai a Jakutföld gyémántjairól, a francia kolléga a Bajkál egyedülálló természeti szépségeiről, a koreai újságíró pedig arról beszélt, hogy milyen a tea ott, ahol készítik, vagyis a híres irkutszki teagyárban. Különböző népek fiaiként azért hozott össze minket a sors, hogy Szibéria mér- i hetetlen gazdagságát faggassuk, és hogy erről beszámoljunk lapjaink hasábjain. Amikor rám került a sor, hogy én is szóljak, egyszerre volt nehéz és könnyű a helyzetem. Nehéz volt azért, mert 5—7 ezer kilométeres távolságra hazámtól olyan valóságos magyar emlékekről kellett szólnom, amit kezdetben hitetlenkedve fogadtak társaim. Beszéltem arról a 100 ezer első világháborús magyar hadifogolyról, akiknek nagy része éppen itt Szibériában lett internacionalista, harcolt a forradalom, a szovjet hatalom győzelméért. Idézhettem Ligeti Károly munkásköltő 1917 novemberében Budapestre küldött levelét „... a hidegszivű és lelkű Szibériából, ... a száműzetés és a fehér gyász hazájából.’’ Hiszen Szibéria a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt egy óriási, falak nélküli börtön volt, ahová a cárizmus a politikai ellenfeleit száműzte. Ir- kutszk, az egyik legnevezetesebb orosz város pedig e börtönnek annak idején a központja volt. Itt senyved- tek a katorgára ítélt kényszermunkások, aztán a száműzöttek, közöttük a dekabristák, később pedig a száműzött forradalmárok is itt terjesztették eszméiket, és ugyanakkor a kultúra apostolai is voltak. Ezen a vidéken álltak a nagy első világháborús hadifogolytáborok barakkjai, és ezekből a barakkokból indult a forradalom vörös zászlaja a'á az a több tízezer magyar internacionalista, akik közül sokan itt alusszák örök álmukat, akikről hősként emlékeznek a szibériaiak, akik itt járták ki a forradalom iskoláját, itt lettek bolsevikok, kommunisták, s akik ebből az irdatlan távolságból hazatérve, a magyar haladás fáklyavivőivé váltak. Ezért is írja a forradalom kitörése után Ligeti Károly, hogy „Szibériában már nincs is olyan hideg, a szívek és lelkek pirossága új világot alkot.” A beszélgetés után hosz- szú sétát tettünk kollégáimmal Irkutszk 40°-os hidegében, a ropogó hóban. Elzarándokoltunk abba a negyedbe, ahol még mindig sok magyar és lengyel él, akik az első világháború, a forradalom után nem tértek haza, hanem ott telepedtek le, családot alapítottak és dolgoztak a nehezen kivívott szovjet hatalom állandó gazdagodásáért. Sétáltunk abban a régi, csipkés faházakkal szűkre szorított kis utcában, amely ma is a Magyar nevet viseli. Beszélgettünk a kevés szavú, de barátságos szibirjakok- kal, szibériai emberekkel, prémvadászokkal és tudósokkal, kolhozparasztokkal és erőműépítőkkel. Több mint fél évszázad után is híven őrzik a szibériaiak a magyarok emlékeit. Es jólesett arról is beszámolnom kollégáimnak, hogy ezekből a régmúlt emlékekből olyan egyre terebélyesedő fa nőtt már itt, a tajgában, Szibériában is, amellyel kevés nép dicsekedhet. Irkutszk közelében, a Szovjetunió legnagyobb alumíniumgyárában, Selehovban a főmérnök magyarországi, székesfehérvári, csepeli, inotai emlékeiről és ismerőseiről beszélt és megmutatta az ereklyeként őrzött emléket, azt a kis alumínium bográcsot, amely magyar gyártmány. És séta közben mutattam az utcán robogó, a sokszor mínusz 50 fokot is elviselő csuklós Ikarus gyártmányú magyar autóbuszokat, a speciális rendeltetésű Csepel tehergépkocsikat, beszéltem arról, hogy az Állami Tervbizottság Irkutszk területi elnöke, aki szerelmese a Bajkál-tónak, milyen elragadtatással emlékezett balatoni nyaralására. És elzarándokoltunk a forradalom, a szovjet hatalom győzeU méért Kolcsak bandáival hősies harcot vívó forradalmárok, vörösgárdisták, a Vörös Hadsereg harcosainak emlékművéhez, ahol cirill betűkkel magyar neveket is találtunk a gránitba, márványba vésve. A 40 fokos hideg ellenére is levettük prémes sapkánkat. Tisztelegtünk mi, ' szovjet, magyar, amerikai, japán, koreai és francia újságírók a hősök emlékének. És amikor visszatértünk az Angara-szálloda külön- éttermébe, a forró, a párolgó tea mellett a szovjet és a magyar nép mai, és egyre gazdagodó kapcsolatáról, barátságáról és együttműködéséről is szót ejthettünk. Miután tudtam, hogy másnap valamennyien külön-külön feladatokkal más és más irányba szét- rajzunk ezen a kontinensnyi területen, kollégáimnak szinte kivétel nélkül tudtam adni egy kis magyar vonatkozású útravalót. Az amerikai hajnalban Uszty- Iljimszkbe repült, neki arra hívtam fel a figyelmét, hogy ott, most az új erőmű mellett egy hatalmas cellulózkombinát épül, a KGST-országok, közöttük Magyarország aktív részvételével. A Novoszibirszk melletti Akagyemgorodokba igyekvő franciának Géczi Józsefet, a tudós város Munkácsról odaszármazott titkárát ajánlottam figyelmébe. A magyar zenéért rajongó japánoknak a bratszki újság szerkesztőjének a címét adtam meg, akinek számtalan Bartók- és Kodály-lemeze van. A koreai kolléga pedig egy üdvözletét bízott rám. Haza kellett hoznom Budapestre, annak az orvosnak, aki annak idején, Koreában, a magvar kórház sebészetén egészségesre operálta az amerikai intervenció ellen katonaként harcoló kollégát. Jó volt Szibériában magyarnak lenm. Orarec János Milyen is Moszkva egy nagy ünnep alatt? Szebb, mint máskor. Különösen este és éjszaka. Ilyenkor már egy héttel az ünnepségeket megelőzően, az ügyes kezű dekoratőrök munkája nyomán hatalmas transzparensek kerülnek fel a középületek falaira. Marx, Engels, és Lenin képei az intézmények homlokzatairól tekintenek az emberekre. Az utak mentén zászlók vannak és villanykörték százai gyulladnak ki az est leszálltával. Alig akad olyan épület, amelyet ne világítanának Ki valamilyen formában. Még a külvárosokban is villanykörtekalárisok kígyóznak a háztetőkön. A belváros fényözönét pedig a tokiói Ginza, a londoni Soho, vagy az amerikai Las Vegas is megirigyelhetné. Álljunk meg egy pillanatra a Kutuzov sugárút elején, a Hotel Ukrajna mellett és nézzünk körül. Szemben a Moszkva folyó túlsó ' partján magasodik a karcsú KGST-palota, előtte meg a tagállamok zász- lai lengedeznek. A tévéből és a folyóiratok képeiből oly gyakorta látott, szemet gyönyörködtető építmény szobáiban ünnepekkor mindig égve hagyják á neonokat, hogy az ablakokból kiszűrődő fény egy számot rajzoljon ki. Ezen az estén ez a szám az 57-es. Lépjünk előbbre és menjünk fel a Novoarbatszkij- hídra. Ha jobbra fordulunk, a távolban feltűnik a Lomonoszov egyetem csipkés csodának tűnő, kivilágított épülete. Innen, tíz kilométernyi távolságból még lenyűgözőbbnek hat, mint közelről. Egy képzeletbeli ugrás és máris a Kalinyin prosz- pekten, az Oktyábr mozi előtt találjuk magunkat. Ha átpillantunk a másik oldalra, akkor megcsodálhatjuk az Arbat restauranté és bár fölött elhelyezett Aeroflot reklámot. Egy öt méter átmérőjű, színes, forgó földgömböt ábrázol, amely körül egy TU 144- es fáradhatatlanul rója a köröket, miközben alatta utascsalogató szöveget villantanak fel a neonbetűk. Kicsit odébb az ajándékbolt kirakatában orosz, ukrán, grúz, litván, stb. népviseletbe öltöztetett szellemes, bájos, méteres nagyságú bábfigurák késztetik mosolyra a nézelődőt. Ha jól kinyitjuk a fülünket, ritmusos, ’táncolni vágyó fiataloknak való muzsikát hallhatunk a moszkvai ifjúság kedvelt szórakozóhelyéről kiszűrődni. Itt van ugyanis a Hóförgeteg kávéház, ahol egyébként hanglemezről és magnószalagról gyakorta csendülnek fel a magyar könnyűzene képviselőinek „nótái”, mert énekeseink nagy népszerűségnek örvendenek errefelé. A Könyv háza — alighanem Európa legnagyobb könyvesboltja. Körülöttünk a hideggel dacoló — lcöny- nyű nekik, már hozzászoktak — moszkvaiak százai. Két perc és már az ősi Arbat téren vagyunk, a Prága étterem szomszédságában. Ha innen a Bulvár felé nézünk, arra, amerre Gogol szobrának bronzköpenyén csúszkál a lámpák fénye, katonai teherautókat vehetünk észre. A platóikon hatalmas reflektorokban vakítóan izzik a wolframszál. Ha arra tekintünk, ahová a másfél méter átmérőjű reflektorok szórják fényüket, körülbelül a Kropetkinszkaja metrómegálló fölött egy bélyegnyi nagyságú Lenin-portrét fedezhetünk fel az égen. Azt pásztázzák a reflektorok. Mi lentről egészen kicsinek látjuk, de a valóságban hatalmas vászonra festették a forradalom vezérének arcképét. Ha tiszta az idő, a főváros legtávolabbi pontjairól is jól kivehető a több ezer méter magasban lebegő Lenin-portré. A Nagy-kőhídról belátni a Kreml egész területét. Évszázadok orosz építészetének remeke úgy néz ki az ünnepi kivilágításokkor, mint egy ékszerdoboz, a világ legnagyobb ékszerdoboza. Nyolc óra lesz három perc múlva. Mindjárt kezdődik a tűzijáték. Az előttünk elterülő „fénylapály” Moszkva. Ott, valahol hátul, a horizont peremén a sötétben felderengő pálcika alakú valami, oldalán pirosló pontocskákkal nem más, mint az 537 méter magas, sudár osztankinói tévétorony. Azért ilyen piciny, mert vagy húsz kilométerre van tőlünk. A közelünkben, a folyóparton a luzsnyiki stadionok láthatók, fénygyűrűkkel övezve. 1980-ban itt lesznek az olimpia Izgalmas csatározásai. Nyolc óra. Megkezdődött a tűzijáték. A város nyolc pontjáról röppennek fel a petárdák. Az ünnepek idején Moszkva egén a vörös zászlók, a rájuk vetődött fénytől rózsaszínűre festik a felhőket, és ha van, a go- molygó ködöt. De amikor a görögtüzek lövellnek az égre, a rózsaszínen kívül — aszerint, hogy milyen petárdák robbannak —• a Moszkvát beborító, szikrázó, sziporkázó színek egész kavalkádjában gyönyörködhetünk. A Vörös téren rengeteg ember, fantasztikus tömeg préselődik össze. Alig lehet mozogni. És ez a tengernyi nép hogy örül, zsibong, dalol, gitározik, har- mónikázik! Hirtelen a Szpasszkaja-torony mögül az ég felé süvítenek az óriási csillngszórók. A tömeg ujjongani kezd és örül a látványnak, mintha csupa gyerekből állna. Nem messze- innen néhány lovasrendőr próbálná kordában tartani a szálló felől hömpölygő emberáradatot, de az élelmes moszkvaiak kifognak rajtuk. Honnan, nonuun nem, kockacukrok kerülnek elő a zsebekből és azzal kínál- gatják a ficánkoló lovakat. Azok mohón kapnak a feléjük nyújtott édesség után, így aztán gazdáik tehetetlenek a nyeregben. A rendőrök egy ideig bosz- szankodnak az emberek csalafintaságán, de aztán kilépnek a kengyelből, meg veregetik a patás jószágok nyakát, és mosolyogva elvonulnak. Az ünneplés a késő éjszakai órákig tart. Bármerre jár is az ember november 7-én este, mindenütt nagyszerű a hangulat. Ez a nap egy hatalmas nemzet ünnepe. Ünnep, amely egy új világ születésnapjára emélVeztet. Szalipszki Endre Próbatétel előtt A Tiszai Vegyikombinátban megvalósuló olefinüzem szerelése lassan a befejezéséhez közeleg. A szovjet—magyar szakértőkből álló bizottság véleménye szerint mind a kalusi vinilklorid üzem, mind az olefinmű beruházásánál magas készültségi fokot értek el a kivitelezők. A nagyberuházások jelenlegi állása biztosítékul szolgál arra. hogy az olefinegyezményben rögzített feladatokat a magyar és a szovjet szakemberek közös erővel határidőre teljesítik. A közelmúltban lehettünk tanúi a szovjet—magyar etilénvezeték összeszerelésének, amely jelentős lépés volt a kalusi üzem és a TVK közötti közvetlen technológiai kapcsolat megteremtésében. Sőt, ma már ott tartunk, hogy a több mint háromszáz kilométer hosszú vezetékszakaszon megkezdhették az üzembehelyezést . megelőző technológiai műveleteket. Mirit ismeretes, az államközi egyezmény értelmében 1975. január 1-éai megkezdődik az etilénszállítás a Szovjetunióba. Addig azonban még temérdek munka vár a kivitelezőkre, a beruházóra, s az olefingyár leendő üzemeltetőire. Így például, ki kell próbálni a már elkészült technológiai berendezéseket, hogy a hatalmas gyár üzembe helyezése zavartalan legyen. Az első üzemi próbákhoz még szeptemberben hozzáfogtak a szakemberek. Egyebek között beindult a kazánsavazással kapcsolatos műveletsor; csaknem másfél hónap óta üzemszerűen működik az olefinmű tápvízrendszere, amely már az előírásoknak megfelelő mennyiségű és minőségű vizet szolgáltat. Ugyancsak próbaüzemi jelleggel dolgozik a recirkulá- ciós hűtővízrendszer és még számos létesítmény. Nagy előrelépésnek számít, hogy a közelmúltban elkészült a hőértékesítő kazán, amely az oleíinmű- ben keletkező hulladékgázok és a fűtőolaj elégetésével nagy mennyiségű, a forgó gépek meghajtásához szükséges gőzt termeli majd. A kazán falazatának szárítása körülbelül 2—3 hetet vesz igénybe és ha minden a legnagyobb rendben történik, rövidesen elérkezik a turbinák kipróbálásának ideje is. Mindenesetre nagy próbatétel előtt állnak a beruházás megvalósításában közreműködő munkások és műszaki dolgozók. A beruházás finisében egyre nagyobb részt vállalnak a munkából a TVK szakemberei is, akik közül több százan már hetek óta a kivitelezőkkel vállvetve a helyszínen segítik az olefinmű építését. L. L. november teiíi este
