Észak-Magyarország, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-07 / 261. szám

1974. nor. 7., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Megtalált hivatás — Amikor így, a harma­dik „X” felé jár az ember, kezd arra hajlamos lenni, hogy számvetést csináljon eddigi éveiről. Én sem va­gyok kivétel. Meghánytam- vetettem magamban min­dent. Mondhatom, ■ jó a „statisztikám”. Sokan nem akarták hinni évfolyamtár­saim közül, amikor nyíltan kimondtam: vidéki orvos akarok lenni. Le akarok menni falura. Egy borsodi faluban, Ti- szalúcon mesélte mindezt egy körzeti orvos: dr. Tó­szegi András. A modern, alig néhány évvel ezelőtt épült rende­lőben falusi öregek ültek., várakoztak sorukra. Kar­jukkal féltőn szorították magukhoz beteg csecsemői­ket a jól öltözött fiatal- asszonyok. 'Közben az or­vost beteghez hívták. Sen­ki nem reklamált. Szótla­nul várták, hogy visszatér­jen. Délre járt, mire ki­ürült a rendelő. Átkalauzolt a szomszédban levő orvos­lakásba. A beszélgetés so­rán apránként bontakozott elő n dunántúli parasztfiú életútja. A kapanvéltől egészen az orvossá avatás • emlékezetes pillanatáig. Fiatal felesége csak néha- néha szólt közbe. * — A falus! öregek prob- j lémái gyerekkorom óta iz­gattak. Láttam szenvedésü­ket, meggörbült hátukat, összeaszott testüket. Tud­tam, hogyan húzták az ( igát, szenvedtek a minden­napi betevő falatért. Kis „srác” voltam, amikor el­határoztam, hogy életemet az ő gyógyításuknak szen­telem. Látni kell, milyen jjrömot jelent egy-egy fáj­dalom megszüntetése vagy akár csak enyhítése is. Egy-egy jó szó többet tesz olykor, mint akármilyen erős fájdalomcsillapító. — Mint mondtam, az életemet az ő gyógyításuknak akar­tam szentelni, Sikerült is. Jó tanuló voltam. Végig, minden évben kitűnőre vizsgáztam. Aztán diplomá­val a zsebemben falura kér­tem magam. Nem mon­dom, hogy könnyű volt el­kezdeni a munkát. Bizal­matlanok az emberek, fő­leg itt, vidéken. Azt hiszem, akkor kezdett ez feloldód­ni, amikor az első, zsebem­be csúsztatott harminc ío- rintocskát visszaadtam egy asztmás, félig rokkant öreg néninek, aki mellesleg a falu „szócsöve” is volt. De nemcsak neki, mindenki­nek visszaadom a hála­pénzt. Engem a „mestersé­gemért” megfizetnek. Éjjel-nappal járom a fa­lut. Most még helyettesítek is. Délelőtt itthon, délután már máshol rendelek. Busz- szal járok, vagy gyalog. Naponta olykor harminc­negyven kilométert is. Is­merem a betegeimet, tu­dom kihez mikor kell el­menni. Mikor mennyire sürgős a hívás. * A feleség, aki az asz- szisztensnő is a rendelő­ben csendesen mosolveg. Megérti orvos férjét. Mint mondja, egyébként nem ment volna hozzá. Ö is sze­reti a falut, ismer minden­kit. Legszívesebben a gye­rekekkel foglalkozik, meg a szüleikkel. Sok-sok beszél­getésre van még szükség, hiszen az évszázados babo­nákat. hagyományokat ne­héz kiszorítani. * — Kevés embertő! lehet annyi megbecsülést kapni, főleg az ilyen fiataloktól, mint az orvosunk — mond­ja egy idős néni a falu fő­utcáján. — Mindenkit név­ről ismer, keresztnevén szólít. Pedig elég nagy hely­ség vagyunk. Én nem Is tudom, hogy lehet ezt bír­ni. Éjjel-nappal mindig menni, dolgozni. Ilyen fe­lelősséggel a háta mögött. És segít mindenkin. * Igen. Mindenkin segíte­ni, elfeledtetni a falu öreg­jeivel az egykori sanyarú sors okozta emlékeket. Töb­bek között erre is vállalko­zott tizen-valahány évvel ezelőtt egy dunántúli pa­rasztfiú, aki ma embereket gyógyít, fájdalmakat csilla­pít. Teljes szívvel. Kitűzött célját elérte. Az „idegen”, borsodi falu be­fogadta, szereti. Munkájá­ban öröme telik. Amit csi­nál, azt hivatásának tekin­ti. Kell-e ennél több? Vásárhelyi István TANULMÁNY Itarczi Pál munkája Akác István: RADNÓTI Zúzott kezével vérző lábát törölte, szájában honi ízek: alma, körte, s asszony! csók! s hű ölelés a testén! jaj, halálig-gyalázott, új Sebestyén, kinek szívét a bánat meggyötörte. Napfény-szemű, világ keblére zárva: egykedvű priccscn sikolt vak árvasága, őrök szavától tébolyult az éjjel — ntosolytalan kor sovány íródeákja. Jevgenyij Vinokurov: Nyárfák állnak az úti harasrttál könnyed-tisztán nyugtalanul Emberek ültették be tavasszal hűségükről örök tanúkul Nem tudom én, kik, hol van a házuk csöppnyi tanyájuk merre lapul Azt akarom csak Teljen az éltük tisztán könnycd-nyugtalanul A kitüntetés kötelez Közös öröm és megbecsülés Újsághír* Szín Andrásné, a Pamutfon(jipari Vállalat miskolci gyárának elő- munkása a november 7-i ünnepségen vette át a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Szín Andrásné mielőtt a pamutfonóhoz került vol­na, a Cement- és Mészmű­vek hejőcsabai gyáránál dolgozott kézbesítőként. Annak lassan húsz éve már. Unokanővére ajánlot­ta neki: vállaljon inkább egy nőknek való, állandó munkát. — A cserét nem bántam meg — emlékezik vissza Szír Andrásné. — Sőt! Ki­fejezetten örülök, hogy így alakult az életem. Ez a második munkahelyem még de nem is akarok több bejegyzést a munka- könvvemben. Innen szeret­nék nyugdíjba is menni. Nagyon megszerettem a gyárat. Tizenkét évig fo­nónőként kerestem a ke­nyerem. öt éve vagyok elő- munkás. Nem a gépen dol­gozom, hanem — lényegé­ben — mások munkáját ellenőrzőm; betartják-e az előírásokat, eleget tesz­nek-e a balesetvédelmi kö­vetelményeknek, a techno­lógiai előírásoknak... Nagyon jó kollektíva a III-as műszak, ahol az alapszeryezetnek is a párt­titkára vagyok már negye­dik éve. A párttaggyillése­ken a tagság őszintén el­mondja a véleményét, ész­revételeit. Gyakran az is elég az embereknek, ha meghallgatom őket. Az árvíz idején — mond­ja — leállt a termelés az üzemben. Kényszerszabad­ságra ment ezer fonónő. A talajvíz pedig annyira fel­jött, hogy a gépalapok is kilazultak. így le kellett állítani a termelést. Aztán így folytatja: — Nagyon meglepődtem, amikor közölték velem; kormánykitüntetést kapok. Jólesett, hogy értékelik a munkámat. A jövőben még nagyobb odaadással szeret­nék eleget tenni megbíza­tásaimnak. Az elmúlt 17 év alatt tizenegyszer let­tem Kiváló dolgozó. Egy alkalommal elnyertem a Könnyűipar kiváló dolgo­zója címet is. Örömömben nem kis ré­szük van munkatársaim­nak is, hiszen az érdem közös. A rám bízott 240 ember sorsáért felelősnek érzem magam. Ügy l?ell szervezni és irányítani, hogy egy nagy család tag­jainak érezhessék magukat. Ismerem a problémáikat, a gondjaikat, de az örömei­ket is, hiszen voltam bri­gádvezető, szakszervezeti bizalmi, majd főbizalmi, aztán műhely bizottsági el­nök, végül a X. pártkong­resszus előtt megválasztot­tak a III-as pártalapszer- vezet titkárának. Szeret­nénk megnyerni a műsza­kok közötti versenyt, amely egyben jubileumi munka­verseny is. Hiszen a jövő májusban lesz 20 éves a pamutfonó. (B. Gy.) Kis Jánosné férje Az arcképes vány kézről kézre járt, de­rűsen nézegettük, vizsgái- gattuk: valódi-e, vagy va­laki tréfás kedvében csi­nálta, ugratásképpen. Pe­dig valódi igazolványt for­gattunk, csak kissé szokat­lanul kiállított igazolványt. Nem a férj nevére állítot­ták ugyanis ki, mivel a férjnek ilyen igazolvány nem járt. A feleségnek vi­szont munkahelye révén járt, és így a feleség jo­gán megkaphatta a férj is. Micsoda szokatlan dolog Is ez! Hiszen ez ideig a férj, a család ura után kaphat­ta meg a feleség, most meg íme, fordítva is érvényes! Az igazolványon a tulajdo­nost így jelölték: Kis Já­nosné férje. Természetesen itt a cikkben nem az ere­deti nevet használjuk, de a lényeg ugyanaz. És miért is ne lehetne érvényes ama jog fordítva is? Eddig a család egyik dolgozója után megkaphat­ta a másik, nrnst pedig a másik után megkaphatja az egyik. Érthető, világos, sőt, természetes, mégis rá­csodálkozunk, bizony, ezek­re az apró jelenségekre is. Amelyek egyébként nem is olyan apróságot jeleznek. Mélyebb tartalommal bír­nak. De nehéz szabadul­nunk a konvencióktól, a megcsontosodott, belénk rögződött formáktól; hát rácsodálkozunk arra is, amit egyébként természe­tesnek, magától értetődő­nek kell, vagy kellene tar­tanunk. Nehéz szabadulnunk, de azért szabadulunk, szaba- dulgatunk. Ha más miatt nem, hát a tények kénysze­rítő hatására. Márpedig a tények konok dolgok. Oda kell figyelnünk rájuk, és ezek szerint tenni a dol­gunkat. Ha például Kis Já­nosné olyan munkát végez, amely munka elvégzéséért Kis Jánost' — ha ő végez­né — bizonyos jogok illet­nék meg, hát akkor Kis Já- nosnét is meg kell Illetnie ezeknek a jogoknak. Ha­zánkban a nők 68 százalé­ka munkahelyen dolgozik, kereső foglalkozással bir. Egyikük-másikuk felelős­ségteljesebb beosztásban — ha úgy tetszik: nagyobb családfenntartó erőként —, mint a férj. Tudott, ismert dolgok ezek, el Is fogadjuk őket, mert a tények — té­nyek. De a hagyomány, a — valamikori, de egyálta­lán nem régi — szokás mégsem ez. A valamikori szokás szerint a nőnek ugye illő egy kicsit mindig hátrább lennie. Miért? Csak. Mert így volt min­dig. Egyáltalán nem könnyű legbensőnkben Is megvív­ni a forradalmat. Tarta­lommal telíteni azokat az igaz, szép jelszavakat Az emberért, az ember szol­gálatában születtek az el­vek, jelszavak, a dolgozó emberért telítődtek, és telí­tődnek ma is tartalommal. Akként, amiként értjük, amiként rezonálunk a for­radalom ma is élő, soha el nem ülő hullámaira. Ame­lyek ma országépítő mun­kánk minél sikeresebb el­látására, a ma feladatai­nak minél eredményesebb elvégzésére serkentenek bennünket. Előírva mind- ahányunk kötelességét, biz­tosítva mindahányunk jo­gát. v A begyöpösödött sok. ősi! hazugságok !e- gyűrése. felszámolása is kö­telességeink közé tartozik. Intézményesen, hivatalosan biztosított is ehhez a „zöld út”. Lelkünk mélyén egy­ben, s másban még nem. Magunkban még nem mindenütt tudtuk megte­remteni a „zöld utat”. Le­hetne például hosszan me­ditálni a családvédelemről, a népesedési politikáról, és az ezekkel kapcsolatos je­lenségekről. Intézményesen, hivatalosan, különösen az utóbbi időkben büszkél- kednivaló. szép eredmé­nyek születtek. A határo­zatok, rendeletek, melyek végrehajtását mindenki he­lyénvalónak, szükségesnek tartja. Nincs ember, aki ne üdvözölte volna örömmel ezeket a hivatalos intézke­déseket. Rendkívül gyor­san megszülettek a konk­rét gyakorlati eredmények is. Például a terhes nők védelmére megyénk több gyárában úgynevezett eó- lyaüzemeket hoztak étre, amelyekben könnyű mun­kán, állandó orvosi fel­ügyelet mellett foglalkoz­tatják őket. De nincs is olyan vállalat, üzem. ahol ne próbálnának valami mó­don könnyíteni helyzetü­kön, és nemcsak próbálnak, hanem könnyítenek is. Egynéhány munkahelyen alkalmakként azonban fur­csa jelenségek is tapasztal­hatók. Vannak, akik kife­jezetten sérelmesnek talál­ják, ha egy nő elmegy szülési szabadságra. Azt is, ha a kisgyerek beteg, és emiatt az anyja kénytelen távolmaradni. Dohogás, bosszankodás van miatta, megjegyzések hangzanak el, pedig ezek az időnkénti távolmaradások velejárói az anyaságnak. Kirívóan el­lenszenves példa: az együk miskolci hivatalban akkor fogadták volna állásba az egyik asszonyt, ha garan­tálja, hogy két évig nem szül gyereket. Az „ember­kereskedő” természetesen gondoskodott arról is, hogy az ajánlatnak ne legyen semleges tanúja. Ezek az egyének meg tudják per-: sze magyarázni is állás­pontjukat, viselkedésüket. El kell végezni a munkát, ehhez pedig megfelelő, „működőképes” munkaerő­re van szükség. Csak ép­pen azt nem veszik figye­lembe. hogy az eredmények nem magukért valók, ha­nem az emberért. Elsődle­ges az ember. Fölösleges nem ezek a jellemzők, nem ezek az emberek határoz­zák meg, hogyan, miként legyen a növédelemmel. a családvédelemmel. A tör­vény végrehajtásának nagy­szerű eredményei a jellem­zőek. De szó nélkül nem mehetünk el a furcsa jelen­ségek mellett sem, bármilv esetlegesek, leszűkítettek is Mert bántóak, megalázóak. És valahová azok közé a megcsontosodott. merev szokások, formák közé tar­toznak, amelyek ellen m3 is kell vívnunk, küzdeniink a mindennapok forrada’- mát. Van mit megmunkál­nunk, átformálnunk to­vábbra is a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szel­lemében. És az eredmé­nyek megszületnek, kikere­kednek. néha látszólae íe- lentéktelen dolgokban. Pél­dául egy igazolvány tulaj­donosának megnevezésé­ben: Kis Jánosné férje. De azért vegvük észre azt is. hogy például egv ilven be­írás mélyebb tartalmat ie- lez. Kis Jánosné munkájá­nak elismerését, s az eb­ből fakadó jogok mes? f i­sát. Priska Tibor 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents