Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-27 / 252. szám
► eSZAK-MAGYARORSZAG 6 1974. október 27., vasárnap Egyetemi emlékkönyv Negyedszázad története Aki biztonságunk felett őrködik: A kocsivizsgáló HUSZONÖT évvel ezelőtt kezdte meg működését szűkös keretek között, alkalmatlan, ideiglenes elhelyezésben — a mai Földes Ferenc Gimnázium épületében — az országgyűlés 1949. évi 23. számú törvényében megalapított új felsőoktatási intézmény, a Nehézipari Műszaki Egyetem. Nemsokára megkezdődött a Dudujkán a korszerű egyetem építése, s most, amikor szeptemberben a huszonöt esztendős jubileumot ünnepeltük, már a nagyszerű Egyetemváros korszerű oktatási és műhelykomplexumaiban, valóban otthont adó kollégiumaiban tekinthettünk visz- sza a megtett útra. Mi, akik ugyan nem tartoztunk az egyetemhez, de lokál- patrióta lelkesedéssel fogadtuk hajdan az egyetem születésének hírét, érdeklődő izgalommal figyeltük építését, tartalmi munkájának alakulását, kezdő lépéseit, a két soproni kar idetelepülését, majd a második lépcsőben folytatott nagyarányú, s valóban*mai épületek születését, az E/7 kollégium emeleteinek égbetörését, büszkén tekintjük meg a vonzó parkot, a csupa acél és üveg épületeket, a talán még ma is unikumnak számító műszaki könyvtárat, s ha látogatónkat kísérve, útunk a város déli része felé kanyarog, nem mulasztjuk el — mint a város egyik legkiemelkedőbb nevezetességét — az Egyetemvárost is megmutani. Az egyetem története, illetve tanszékeinek története most vaskos kötetben áll előttünk. Még a jubileumi ünnepségre készült el — mint a Nehézipari Műszaki Egyetem közleményeinek 21. kötete —, a jubileumi előkészítő bizottság, illetve dr. Terplán Zénó tanszék- vezető egyetemi tanár, az egyetem egyik alapító professzora felelős szerkesztésében. Most, másfél hónap múltán, amikor elcsitultak a jubileumi ünnepek, s az egyetem termeit a szorgos mindennapi munka tölti be, nem érdektelen át-, meg átböngészni a vaskos kötetet. Nekünk, az egyetem jó ismerőinek kellemes találkozás talán már feledésbe merült mozzanatokkal, a kevésbé ismerős olvasó pedig szinte izgalmas olvasmányt kap a könyv 36 fejezetében: megismerheti a három kar harminchárom tanszékének, a két főiskolai karnak, meg a központi könyvtárnak a történetét, s már bevezetőben — mintegy harminchetedik fejezetként — fontos adalékokat tud meg a Nehézipari Műszaki Egyetem első negyed- századáról. Dr. Simon Sándor rektor az előszóban vázolja a. kötet célját: rövid számadást a végzett munkáról, az eltelt évekről, a legilletékesebbek, a tanszékek történetének tükrében. „Legyen ez a jubileumi emlékkönyv a 25 éves NME kommunista mérnökképzés érdekében végzett oktató-nevelő és tudományos kutatómunkájának méltó hirdetője, és egyben serkentse további odaadó, elmélyült alkotómunkára az egyetem valamennyi jelenlegi és jövőbeni munkását” — zárul a rektori előszó. Az adalékok közül csak ízelítőként jegyezzünk fel néhányat: 1949-ben 500 hallgató — 60 bányász, 45 kohász, 395 gépész — látott a munkához, a tanuláshoz, most pedig a három karon és a két főiskolai karon összesen 4125- en tanulnak, 1974-ig 7271 mérnöki, 313 gazdasági mérnöki, 260 szakmérnöki és 1442 üzemmérnöki oklevelet' adtak ki, ez utóbbiakat a két főiskolai karon. A kötet szerkezetileg a tanszékek történeteire épül. E rövid méltatás nem nyújthat módot az egyes tanszékek történetének bemutatására — el kell olvasni mindet —, de feltétlenül megjegyzést kíván az a helyes szerkeszti elv, hogy a legtöbb esetben megismerhetjük a tanszék Miskolcot megelőző életét is. Természetesen, csak azoknál, amelyek már Korábban is működtek, illetve a bányász- és kohászkarok esetében a jelenlegi tanszékek elődjei voltak. És ilyenek vannak szép számmal. Az elsőként bemutatott ásványelőkészítési tanszék 1923-ban született, de előzményei 1873-ig, sőt, bizonyos értelmezésben 1773- ig vezethetők vissza a bányászkar Selmecbányái őséhez. Sok tanszék múltját ismerhetjük meg hasonló módon, de ugyanakkor örömmel láthatjuk az újabbakat, amelyeknek szaporodása — elsősorban a gépészkaron — egyben az új egyetem dinamikus fejlődését is jelzi. Megtudhatjuk a tanszékek történetéből az adott tantárgy oktatása fejlődésének történetét, a tudományág legnevesebb képviselőit, s a jelenlegi oktatói kart is megismerhetjük. Hasonlóan képet kapunk a két — dunaújvárosi és kazincbarcikai — főiskolai karról, meg a központi könyvtárról. BEVEZETŐBEN arról szóltunk, hogy a huszonöt éves egyetem fejlődését lokálpatrióta izgalommal és együttérzéssel kísértük. Befejezésül azt mondhatjuk, hogy ez az emlékkönyv kitűnően segít felidézni az eltelt negyedszázad legjelentősebb mozzanatait, közelebb hozza az egyetemet hozzánk, megismerteti azokkal, akik korábban nem lehettek részesei, vagy baráti szemlélői fejlődésének. A 60 fényképóldal jól illusztrálja a szöveges tájékoztatást. Szívesen forgattuk a kötetet, ajánljuk másoknak is, közös örömmel / idézük fel legfontosabb új oktatási létesítményünk születését, és első huszonöt évét. Benedek Miklós ORMOS GYULA Teres Bronzzal zilálta arcomat május aranyló napja Égő, sajátos alkonyat — Teréz jött kis kalapba Túloldalt frissen elhaladt; nem látott meg csak illant Illatos, szép volt. Sárga, nagy fák gyújtották a villanyt A hosszú kocsisoron kétoldalt ketten-ketten jönnek egymással szemben olaj foltos overállban. Hajlongva megkocogtatják a kerekeket. Az állomásokon várakozó szerelvény utasai és a peronon álldogálók talán mindössze ennyit tudnak erről a munkáról. Azt már bizonyára nem is sejtik, hogy ehhez kitűnő egészség, jó fül és nagy szakismeret szükséges. — Biztonsági szolgálat a miénk — mondja Dallos Géza kocsivizsgáló —, ami a vonatok műszaki vizsgálatából és az indulás előtti fékpróbából áll. Amikor bejön a vonat, gyakran akkor vesszük észre a hibát. Például lógó alkatrészt, nyugtalan járást, lapos kereket. A kocsik csak néhány percet tartózkodnak az állomáson, ezért gyorsan kell azokat átnézni. — Miből áll egy ilyen ellenőrzés? — Elsősorban a kerekek viszgálatából — feleli. Kalapáccsal megkocogtatjuk a keréktalpat. Ennek a csengése mindent elárul a futómű állapotáról. Tompa hangnál rozsdakiverőiés, repedés, törés, vagy a kerékabroncs lazulása lehetséges. A jó kerék csengő hangot ad. — Mi még a kocsivizsgáló feladata? — A legfontosabb az előzőeken kívül a felfüggesztő szerkezet, a kocsiszekrény, a fék- és kapcsolóberendezés, valamint az ütközők vizsgálata. Tehervo- natoknál viszont még az árukészlet helyes elhelyezésére, rögzítésére és üzem- biztonságára is ügyelnünk kell. A kisebb hibákat azonnal kijavítjuk, a nagyobb hibáknál pedig intézkedünk a kocsi kisorolásáról és műhelybe állításáról. A tárolóvágányokon üzembe helyezésre várakozó szerelvényeket is mi el - lenőrizzük, megfelelnek-e u biztonságos és kulturált utazás követelményeinek. A Tiszai pályaudvaron négyen végzik a kocsik vizsgálatát. Ami kevésnek tűnik, ha meggondoljuk: a pályaudvar naponta mintegy 200 vonatot fogad. — Naponta 20 kilométert is gyalogolok — mondja Dallos Géza. Esőben, hóban, hidegben, melegben menni kell..A rossz időjárásban megsokszorozódik a hibalehetőség. A vasút villamosítása még több felelősséget ró ránk. Kisebb hibák javításánál is szaladni kell a mozdonyvezetőhöz, hogy áramtalanítson, mert balesetvédelmi okokból csak így foghatunk hozzá a munkához. Amikor végeztünk, utána ismét yissza a vezetőhöz; felengedheti az áramszedőt. — Háromezer forintot keresek havonta. Lelkiismeretes, pontos ellenőrzéssel súlyos katasztrófákat előzhetünk meg, emberéleteket menthetünk meg. Már ez magában véve is szép feladat. Amikor, mint civil utazom, önkéntelenül is a kocsikat vizsgálom, nézem, nincs-e valamilyen hiba. Ha rendellenességet tapasztalok, azonnal szólok a szolgálatos „kopogtatónak”. Dallos Géza naponta „vallatja” a mázsás vasakat. Kerékröl-kerékre, ko- csiról-kocsira járja a hosz- szú kilométereket, hogy a legapróbb rendellenességet is észrevegye. Munkája nem látványos, mozdulatai egybeolvadnak a vonat színével, s nap mint nap biztonságunk felett őrködik. ifj. Temesi László Milyen az árvízi szolgálat? Elmond ja: Kovács Zoltán — Nehéz, nagyon nehéz. Ez, kérem már nem sport, hanem komoly fizikai meló. Tizenhat órát dolgozunk naponta, ebből több rrlint hat órát a víz alatt. A hideg, erős sodrású, megáradt folyóban olyan sok hordalék jön, hogy semmit sem látunk. Éppen ezért csak vakon, tapogatózva tudunk dolgozni. Nekünk az a feladatunk, hogy a szivárgások, csurgások ellen megvédjük a gátat. Ezért műanyag fóliát terítünk le, amit homokzsákokkal terhelünk. — Miért szeretem ezt a veszélyes munkát? Nézze, én a Lenin Kohászati Művekben kohómester vagyok a nagy- olvasztónál. Azt mondhatom, hogy tűzzel dolgozom. Tudja,, én szívem szerint nem szeretem a tüzet. De szeretem a vizet, ami tulajdonképpen ellentétes jelenség és fogalom. Amikor arról volt szó, hogy ki kell ide jönni dolgozni, minden további nélkül vállaltam. Vállaltam. mint könnyűbúvár és vállaltam, mint a klub műszaki vezetője. A feleségemet, a kislányomat és a kisfiámat hagytam otthon. És az óriáskohót. Éppen ma, vasárnap tizedik napja rendelték el a mi mozgósításunkat. Fogtuk a „cuccot”, a felszerelést és kiköltöztünk Sárospatakra, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szolgálati lakásaiba. Onnan járunk ki mindennap gépkocsival arra a területre, ahol dolgozni kell. — Szigorú, meghatározott napirendünk van. Reggel fél ötkor van ébresztő, utána, vagy útközben, a gépkocsin a reggeli. Rendszerint már a gépkocsiban, utazás közben megkezdjük a beöltözést. Tudja, a mi munkánkhoz sok mindent le kell vetni és sok mindent fel kell venni. És ez is időbe telik. A fürdőnadrágra felhúzzuk a neo- prém ruhát, fölvesszük a kesztyűt, a lábtyűt , az uszonyt, a szemüveget, az ötven kilogramm súlyú dupla palackos sűrítettlevegő- tartályt, amelyből a redak- toron és a csutorán keresztül kapjuk az éltető levegőt. És természetesen föl kell tennünk a szemüveget és az ólomövet is, amely egyébként nagyon súlyos, de most kevés sokszor a munkához, mert nagyon erős a megáradt Bodrog sodrása. Mire kiérünk, a klub titkára, Kalász Laci megbeszéli a vízügyi szakemberekkel, hogy mi lesz a feladatunk, hol fogunk dolgozni. Sajnos, a Kovács Zoltán gátak olyan rossz állapotban vannak, hogy a szivárgások, csurgások, fakadóvizek miatt szinte kifogyhatatlan a munkánk. Megkapjuk a feleletet, megkapjuk a négyszer, vagy nyolcszor tizenöt méteres fóliát és akkor elindulunk a vízbe, a hidegbe, a sodrásba, a sötétségbe. Minden túlzás nélkül mondom, hogy hallatlanul nehéz jelenleg a víz alatti munka. Ahogy göngyölítjük a gát törzsére a műanyag fóliát, utánunk azonnal homokzsákokkal terhelik is, mert egyébként a gyorsan sodró víz fölkapná. És sokszor föl is kapja. Általában egy órát melózunk a vízben, aztán mindig egy rövid pihenő következik. Ilyenkor beülünk a terepjáró gépkocsinkba, megdörzsöljük egymás elkékült testét, hogy felélénkítsük a vérkeringést, megiszunk egy pohár forró teát, pihenünk egy kicsit. És utána újrakezdjük. — Van ebédszünet is. De nekünk nem kerül főtt étel, konzervet eszünk. Csak este, ha visszatérünk Sárospatakra, a szállásunkon van meleg kaja. Általában este nyolcra szoktunk Patakra érni. De a munka még nem fejeződik be ezzel: Este tízig rendszerint előkészülünk a következő napi feladatok végrehajtására, és karbantartást végzünk. Sajnos, a folyón nemcsak a hordalék, a szennyeződés sok, hanem az árvíz által kidöntött fák és gallyak is együtt sodródnak a vízzel, amelyek sokszor kárt tesznek a búvárruhában, kilyukasztják, És ha a másnapi felkészülést is befejeztük, esküszöm, senkit nem kell elringatni. Az egész napi árvízvédelmi szolgálat, ■ a több mint hatórás víz alatti munka után mindenki nagyon jól tud aludni. És mindenkinek nagyon jó az étvágya. De ezen nem kell csodálkozni, hiszen a mi feladatunk elvégzéséhez sok energiára van szükség. Éppen ezért jelenleg az a jelszavunk, hpgy enni. aludni és pihenni, amikor és amennyit csak lehet. Egyébként semmi okunk panaszra. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság a lehetőségekhez mérten jól gondoskodik róiunk. — Érdekes, hogy én általában otthon sohasem álmodtam. Most pedig szinte minden éjszaka. Tudja, ná- , lünk a klubban mindenkinek van valami beceneve. A társaim engem a bajuszom miatt Rozmárnak hívnak. És szinte kísértetiesért mini den éjszaka azt álmodom, hogy szólnak. Rozmár, merülés következik. És látom, álmomban is látom pontosan, mint a valóságban, hogy a barátom a mutató- és hüvelykujjából egy ö betűi formál, ami azt jelenti, hogy oké, minden rendben van, leszállhatsz, merülhetsz, dolgozhatsz ... Szöveg: Oravec János Kép: Laczó József Erdő
