Észak-Magyarország, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-23 / 170. szám
T974.' július 23., kedd eSZAKMAGYARORSZAG 3 Pénzgazdálkodás, beruházások Neovénk .váll;alntainak" ipari es mezőgazdasági termelőüzemeinek második negyedévi gazdálkodási tapasztalatai azt mutatják, hogy az első negyedévben kialakult, alapvetően kedvező folyamatok tovább erősödtek. Mind. a termelés, mind az árbevétel növekedési üteme változatlanul erőteljes volt, s meghaladta az eredetileg előirányzott szintet. Különösen dinamikusan fejlődött a vállalatok exporttevékenysége, amely a magas világpiaci árakkal párosulva kedvező jövedelmezőséget biztosított. Elsősorban a kohászatban és a vegyiparban mutatkozott eredményes fejlődés, minek eredményeként a vállalati nyereség is kedvezően alakult. Élénkülés jellemzi a -beruházási tevékenység első félévi alakulását is, bár vállalati körben számottevő, nagyobb beruházást nem indítottak. A korábbi kötelezettségvállalások miatt ugyanis néhány iparágban, így elsősorban a vegyiparban, a kohászatban, továbbá az állami gazdaságokban arányaiban kevés a szabad pénzeszköz. A fejlődés ütemét tekintve tehát szóródások vannak az egyes ágazatok kö- zött. Ott, ahol a korábbi áj években fejlesztési hitellel, illetve államkölcsönnel való- , sultak meg nagyobb beruhá- 2 zások, mint a vegyiparban, a kohászatban, a kölcsönök törlesztési kötelezettsége olyan terhet ró a vállalatokra. hogy új beruházások indítására már nem vállalkozhattak, ugyanakkor növekvő fejlesztési törekvések jelentkeznek a mezőgazdasági üzemekben, az építőiparban, a közlekedésben és a kereskedelemben. A vállalati beruházások nagyobb része az első félév során elsősorban a gépek beszerzésére irányult, ezen belül is az elavult géppark kicserélésére; több vállalatnál kezdtek úgynevezett kapacitásnövelő, biztonsági, illetve szociális célokat szolgáló beruházásba. Az elkészült létesítmények üzembe helyezését azonban általában anyagok, gépek, berendezések késedelmes éi'kezése gátolja, máshol a technológiai szerelési munka késik. Az LKM-ben a korábban beindított beruházások közül a középhengerdei tolókemencék földgáztüzelésre való átállítása például idén áprilisban fejeződött be. A mintegy kétéves késedelem a tőkés importból megrendelt automatika késedelmes szállításából eredt A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnál is gondot okoz a magasházakba beépítendő felvonók késedelmes szállítása. Az építőipar első félévi munkája a közelmúltban Budapesten rendezett tanácskozáson is szóba került. A nagyberuházások létrehozásában most már nem az építési kapacitás hiánya okozza a problémákat, hanem az elmaradt módszerekkel dolgozó szerelőipar. Így nagyon fontos, hogy korszerűsítsük annak felszerelését, szervezetét, munkáját. Érvényes ez megyénkre is, ahol a. BÁ&V tervei között szerepel a szakipari munkák fokozottabb gépesítése. Megyénk nagy építőipari vállalata most hajtja végre a házgyár korszerűsítését. Ezt az tette indokolttá, hogy öt év alatt elhasználódtak a berendezések, ugyanakkor a korszerűbb, modernebb városkép kialakítása szempontjából is időszerűvé vált nagyobb méretű lakások, változatosabb házak építése. A gyártóberendezések kicserélése után több épülettipus elemei készülnek majd a több mint 80 millió forintos költséggel korszerűsített házgyárban, ahol azonban a rekonstrukció folyamatos végrehajtását szintén késlelteti, hogy a berendezéseket szállító ÉPGÉP eddig mintegy 20 millió forintot kitevő késedelemben van. Állami gazdaságaink és termelőszövetkezeteink pénzügyi helyzete az első ' félévi tapasztalatok alapján szintén kedvezően alakult. Az új beruházások, illetve a bevezetett termelési rendszerek anyagi-technikai befektetései a nagyobb termelési eredményből és árbevételből kedvező hatékonysággal térülnek meg, ugyanakkor a kihelyezett kölcsönforrásolc a saját pénzügyi forrásokkal megfelelően segítették a gazdaságok bővített újratermelését, értékesítési bevételeik növekedését. A húsprogram megvalósítására tett megyei intézkedések eredményeként befejeződött a Hejőmenti és a Szerencsi Állami Gazdaság zárt konstrukciós sertéstelepének tenyész- és hízóalapanyaggal való feltöltése, a Mezőnagymihályi Állami Gazdaság társulásos sertéstelepének feltöltése pedig az év végére várható. A csapadékos, hűvös időjárás, majd a közbejött kánikulai napok ellenére is késlelteti a gabonafélék betakarítását. Megyénk állami gazdaságaiban, termelőszövetkezeteiben most minden erőt erre összpontosítanak. attfr.-. O. M. Az épülő ilefiimy Leiiavárosban j Fotó: Laczó József Fejlesztési tervek 1 aTVK-kn A TVK-ban az olefinprogram megvalósítása minden eddiginél nagyobb lehetőséget teremt a műanyag termékek fejlesztésére. A nagy kapacitású olefinüzemben előállított etilén egy részét a jövő évtől kezdve helyben, a kombinát polimer üzemében dolgozzák fel polietilén-granulátummá, amelyből azután ugyancsak vállalaton belül különböző műanyag termékeket, csomagoló eszközöket gyártanak. Így, a tervek szerint jövőre az ez évi mintegy 32 tonnás előirányzattal szemben már 44 tonnára növelik termelését. Ehhez azonban újabb üzemrészeket, csarnokokat kell építenie és természetesen, szükség van számos új gépre, berendezésre is. A műanyagfeldolgozó kapacitásbővítése kezdettől fogva igen gyors ütemben, tervszerűen halad. Jelenleg is több csarnok építését végzik a kivitelezők, így például készül az az üzemrész, ahol speciális táska, tasak, illetve műanyag palackokat gyártó berendezéseket szerelnek fel. Itt üzemel majd a polipro- piléntasak-gyártó automata és a TVK-ban gyártott négy műanyagfeldolgozó berendezés is. A gépek már a helyszínen vannak, sőt termelésüket is megkezdték a szakemberek. December végére teljesen elkészül az új üzem. A műanyagíeldolgozó 5-ös számú csarnokának építésé- j ről is kedvező hírek érkéz- ! tek. Az újabb 130 méter j hosszú, 36 méter széles, 8—16 ! méter magas épület üvegfa- j lakkal készül. Az építési munkákat a harmadik ne- ! gyedévben befejezik és az j év utolsó három hónapjában j hozzáfognak a gépszerelés- J hez, és ezt kővetően kezde- j tét veszi a próbaüzemelés is. j Ebben a csarnokban poli- | etilént, polipropilént és poli- amidot dolgoznak fel a többségében importból beszerzett, korszerű gépsorokkal. így a POLI-TWINE!> berendezés különleges eljárással olyan polipropilén szálakat gyárt majd. amelyek nem rojto- sodnak, és amelyekből különböző műanyagokat készítenek. Ebben a csarnokban teszik meg az első lépéseket a polipropilén és a poliamid műanyag feldolgozásának nagyüzemi módon történő megvalósításához is. Mozit az acéltermelés Hazánkban a jövő cv végéig 300—400 ezer tonnával növelik az acéltermelést. Ozdon megkezdték az acélmű átállítását az oxigénbe- t'úvásos technológiára. A kétmilliárdos beruházást l!)77-bcn fejezik be. Dunaújvárosban az oxigénkonver- teres acélmű, amelynek kapacitása 1 millió 250 ezer tonna lesz évente, 1078-ra készül el. A jövő évben már teljes egészében átadják a Lenin Kohászati Művek új nemesacél-hengerművét. Akadnak férfiak is a Habselyem és Kötöttáru Gyár kurityánt üzemében, mint például Lovácsi Gábor. Igaz, nem fehérneműket készít, hanem villanymotorokat javít Ct* Fotó; Laczó József A nők foglalkoztatása a mezőkövesdi járásban Több száz dolgozó noRkabelye A mezőkövesdi járásban az iparosodást döntően a különböző ipari szövetkezetek részlegeinek letelepítése jelenti. Ez a folyamat szerves része az országos ruhaipari rekonstrukciónak. Jelentős eredménynek számít, hogy a szövetkezeti szektor létrehozásával számos községben megoldották a munkaerő-, mindenekelőtt a nők foglalkoztatásával kapcsolatos gondokat. Továbbra is probléma viszont, hogy a szövetkezetekben foglalkoztatott 714 dolgozó közül mindösz- sze huszonöt rendelkezik valamilyen képzettséggel. Mindez szóba került azon a tanácskozáson, amelyet a Mezőkövesd járási Pártbizottság és a járási hivatal rendezett az érdekelt szövetkezeti elnökök, a községi pártalapszervezetek titkárai es a tanácselnökök részére. Hogy milyen fontos feladat a tervszerű szakmunkásképzés, elegendő utalni rá, hogy a szövetkezeti szektorban alkalmazott dolgozók átlagéletkora alig haladja meg a harminc évet. Tehát nagyon sok fiatal dolgozik vidéken. Nagyon sokan a háztartásból. vagy egyenesen az iskolából kerültek jelenlegi munkahelyükre, ennélfogva minimális szakmai ismeretekkel rendelkeznek. A járásban működő szövetkezeti részlegek kimondottan árutermeléssel foglalkoznak. Évi össztermelési értékük több mint 130 millió forint. Ez azt bizonyítja, hogy jelentős szerepet töltenek be a járás gazdasági életében. Már csak ezért is érthetetlen, hogy a legtöbb helyen erősen kifogásolható a dolgozókról való gondoskodás. Ami a szociális és az egészségügyi ellátást illeti, legjobb a helyzet a Mezőkeresztest Konfekció Szövetkezetben, ahol minden tárgyi feltételt biztosítanak a jobb. az eredményesebb munkavégzéshez. A legmostohább viszonyok a Mezőkövesdi Ruhaipari Szövetkezet tibolddaróci részlegében uralkodnak. A dolgozók itt rendkívül zsúfoltan végzik munkájukat, ráadásul nincs öltöző és mosdó sem. Joggal mondják az emberek, hogy a szövetkezet vezetősége milyen alapon várja el tőlük a jobb munkát, amikor még a legalapvetőbb szociális és munkahelyi feltételeket sem teremtik meg részükre. A tanácsikozás napirendjén szerepelt a szocialista brigád- és munltaverseny- mozgalom helyzete is. A felszólalók szép eredményekről adtak számot. így például elmondták, hogy a Konfekció Szövetkezet mezőkeresztesi telepén már hagyománya van a brigádmozgalomnak. Nyolc brigád dolgozik jelenleg is. s valamennyi a szocialista cím birtokosa. Sőt. a múlt évi munkájuk alapján Kiváló szövetkezet kitüntetésben részesültek a mezőkeresztesi - ek. A jó példa mellett azonban akad rossz is. Szóvá tették. hogy a szövetkezet tibolddaróci részlegében nem létezik brigádmozgalom, lgv hiányzik az a lendítőerő, ami a többi helyen az egyik legfőbb mozgatója a termelésnek és a közösségi életnek. 1. 1. Megnyílt a Szegedi Ipari Vásár Nagydíjat kapott a TVK és a Nyéklaiázi MEZÓPÜIEL Kétszázötven hazai és külföldi kiállító termékei 18 ezer négyzetméteres kiállító területen Mint hírül adtuk, július 19-én dr. Bicz.ó György, Szeged városi Tanácsánál; elnöke nyitotta meg a 28. Szegedi Ipari Vásárt és Kiállítást, a Szegedi Ünnepi Hetek eseménysorozatának e kiemelkedő rendezvényét. A rangos, és idén az őszi Bu- dapesli Nemzetközi Vásár „főpróbájaként” is figyelmet érdemlő ipari kiállításon 250 cég szerepel termékeivel. Köztük számos külföldi — elsősorban jugoszláv — ki állító mutatja be gyártmányait a magyar fogyasztóknak. Megnőtt a kiállítás te-' rülete is; összesen 18 ezer négyzetméternyi fedett és nyitott kiállító terület állt idén a résztvevők rendelkezésére. A kiállítás ünnepélyes megnyitása után a Tisza - szálló koncerttermében adták át a Szegedi Ipari Vásár díjait, amelyek a kiállított termékek legjavát ismerték el. A számos kitüntetett termék közt ott voltak a kiállításon szereplő borsodi üzemek termékei is. A Szegedi Ipari Vásár nagydíját nyerte el a Tiszai Vegyikombinát cartonplast csomagolóanyagával, valamint a nyékládházi MEZÍÍPANEL üzem több célú vázszerkezet-család j ával. A Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás július 29-ón zárul.