Észak-Magyarország, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-21 / 169. szám
Befejeződött az amatőr csillagászok találkozója A Csillagászok Baráti Körének három napig tartó VIIL országos találkozója tegnap, szombaton délután befejeződött Ózdon. Az amatőr csillagászok országos találkozóján mintegy négyszázan vettek részt. Sok száz üzemi dolgozó és iskolás fiatal közreműködésével társadalmi munkában épült fel az ózdi csillag- vizsgáló, s az azóta eltelt öt évben nagy szolgálatot tett a közművelődés és a közoktatás ügyében. Az Ózdon folyó jó munka méltó elismerése, hogy a TIT Országos Csillagászati Választmánya és a miskolci Uránia csillagvizsgáló javaslatára a baráti kör megalakulásának 10. évfordulóján Ózdot választották a találkozó színhelyéül. A háromnapos találkozó programjában több, figyel- l met keltő tudományos előadás szerepelt. Az előadók között találtuk dr. Kulin Györgyöt, a Csillagászok Baráti Körének elnökét, az Uránia csillagvizsgáló igazgatóját, dr. Abonyi Iván csillagászt és többek között dr. Kőháti Attila geológust. Tegnap Űrkutatás a Föld szolgálatában és Milyennek látjuk a naprendszerünket az űrkutatás korában címmel hallhattak előadást a ! találkozó résztvevői. A ta- í lálkozón értékelték a baráti ! kör 10 éves munkáját. Megtudtuk többek között, hogy az utóbbi két évben megkétszereződött az amatőr csillagászok száma, ma már megközelíti létszámuk a 10 ezret. (t. i.) A hazai mezőgazdaságban az öntözési kutatásokkal megbízott Tiszavidéki Mezőgazdaságfejlesztési Iroda számítógépes feldolgozással vizsgálta meg, hogy az öntözés kiterjesztése milyen átalakulást hoz ennek az évtizednek a végére. A tudományos következtetésekhez alapul szolgáló vizsgálatokat huszonkét mezőgazdasági nagyüzemben végezték a kutatók. Az adatok számítógépes elemzése szerint az öntözéses termelés a búza hektáronkénti hozamát 8 mázsával, a kukoricáét 20 mázsával, a cukorrépáét pedig 174 mázsával növeli meg az elkövetkező négy-öt év ala.tt. Az öntözéses gazdálkodás járulékos haszna szembetűnően megmutatkozik az állattenyésztésben is. Az öntözéses takarmánytermesztés tetemesen csökkenti a szarvasmarhá-tenyésztés költségeit, s lehetővé teszi, hogy gyorsabban növekedjék a nagyüzemi gazdaságokban az állatállomány létszáma. Az öntözési lehetőségeket tervszerűen kihasználó állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben ennek az évtizednek a végéig a hektáronkénti tiszta jövedelem a jelenleginek kétsze- 1 resére növelhető, a dolgozók személvi jövedelme pedig 36 1 százalékkal emelkedik. Ezüst a csatornából Vérnyomáscsökkentő, fogamzásgátló Gyógy szerek a vöröshagymából Hivatalos becslés szerint nálunk évente 5—6 tonna színezüst kerül a csatornákba, szeméttelepekre. Az értékes nemesfémet mikroszkopikus méretű szemcsékben a filmek előhívására használt fixirvíz, s a laboratóriumokból kidobott, elhasznált filmek tartalmazzák. Hazánkban egyedül az Állami Pénzverde foglalkozik a nagyobb laboratóriumokban elhasznált fixiroldat és film újrahasznosításával. A rögzítőoldatból évenként egy tonna, a filmekből pedig másfél tonna ezüstöt nyernek vissza. ^ Érdemes volna az elfolyó, vagy a szemétre dobott ezüstöt a vidéki nagyüzemek laboratóriumaiból is összegyűjteni. A 9yógynövénykutató Intézet laboratóriumában folyamatosan vizsgálják a basz- nós gyógyászati anyagokat tartalmazó növényeket. A kutatások egyik legújabb eredménye, hogy vöröshagymából sikerült a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek alapanyagát, prostaglandint kivonni. Ha a hazai kutatások tisztázzák, melyik hagymafajtából, milyen körülmények között vonható ki leggazdaságosabban a prostaglandin, akkor nem lesz szükség drága külföldi készítmény behozatalára. Az eddigi vizsgálatok szerint a hagymából nyerhető gyógyászati anyagból vérnyomáscsökkentő szereken kívül fogamzásgátló is előállítható. A kutatóintézet a vadontermő gyógynövények közül most különösen a Máriatövisre fordít megkülönböztetett figyelmet, mert sikerült belőle az epe- és máj- bantalmak gyógyítására alkalmas flagonid nevű hatóanyagot kivonni. Ezért már foglalkoznak e gyógynövény nagyüzemi termesztésének a bevezetésével is. TELEX SztráikisuSláni az Egyesüli ßlfamokitan Sztrájk sztrájkot követ az Észak-amerikai Egyesült Államokban. A legújabb hírügynökségi jelentések szerint Kaliforniában 30 ezer tehergépkocsi-vezető nem hajlandó munkába állni addig, míg a vállalkozók nem kötelezik magukat a sofőrök munkabérének felemelésére. Lordstownban, a General Motors helyi üzemének 20 ezer munkása lépett sztrájkba. Még mindig tart a repülőterek műszaki kezelőszemélyzetének bérkövetelő munkabeszüntetése is. Repülő kábítószer Japánban az osakai nemzetközi repülőtéren a vámőrség több millió jen értékű kábítószert foglalt le. A kábítószert Dél-Koreából repülőn hozták magukkal az elszánt csempészek, akik ezúttal rajtavesztettek kockázatos vállalkozásukon. Robbanás a pályaudvaron Hatalmas robbanás pusztított az amerikai Decatur város teherpályaudvarán. A robbanás következtében 80 ember megsebesült, s hatalmas tűz keletkezett. A terjedő lángokat háromórás drámai küzdelem után sikerült megfékezniük a tűzoltóknak. A robbanás még súlyosabb következményekkel járhatott volna, ha az önfeláldozó szolgálattevő vasutasok idejében el nem vontatják az állomásról a továbbításra várt két, dina- mittal megrakott vagont. Kutatómunka a Yccsemlnskk zsombolyban j Éppen egy hete kezdte meg Bódvaszilas közelében, az Alsóhegyen a zsombolyok kutatását a budapesti Vörös Meteor Természetbarát Egyesület Tektonik barlangkutató csoportja. A kéthetes kutatómunkát a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet támogatja. Legfontosabb feladatuknak a vecsembükki zsomboly további feltárását tekintik. A korábbi években — mint arról riportsorozatunkban is beszámoltunk —, a földfelszíntől számítva mintegy 250 méter mélységre jutottak a függőleges barlangban. Az idén komoly műszaki felkészültséggel; csörlőkkel, villanyvilágítással, diszpécserszolgálattal, biztonsági telefonnal tovább folytatják a zsomboly feltárását annak érdekében, hogy a feltehetőleg most már a közelükben levő karsztvízszintet elérjék. .............................. ni ..............U noka F iatal, újsütetű nagymama büszkélkedik az utcán barátnőjének kisunokájával. Hároméves pesti gyerek Lacika, most itt nyaral a borsodi nagyszülőknél. Aranyos, szőke fürtű, eleven legényke. És milyen okos — lelkendezik a nagymama —, tudja az összes gépkocsimárkát! Akár az elejét, akár a hátulját látja az autónak, azonnal kiáltja a gyártmányát. De sok más mindent is ismer már. No, mondd csak meg szépen a neved a néninek, Lacika! Szólalj már meg, hogy is hívnak.. . Akkor mondd meg az apukád nevét. De hiába minden, a kisunoka mereven összeszorítja az ajakát, s egy hang nem sok, annyi sem jón ki a száján. A nagymama zavartan mosolyog, a néni is próbál kedveskedni, gügyög, csicsereg Lacikánálc, majd egy tábla csokoládét vesz elő, hogy valamelyest enyhítse a kínos helyzetet. De a csokinak sincs hatása, Lacika nem nyúl utána, így a néni a nagymama táskájába süllyeszti és már búcsxízik is. Nagymama restelkedik a kudarc miatt, s amikor ketten maradnak, a kisunoka — mintha a távozó néninek szánná — durcásan megszólal: Hogyisne, azért se mondom mindig a nevem, nem hagyom agyonbeszéltetni magam. Aztán hirtelen a nagymamához fordul: Nagyi, kérem szépen a táskából a tábla csokimat... (hej) azonkívül... ) ti A tokaji pincemúzeumban ... ugyanakkor van a születésnapja, mint neked... Néhány napja nyílt meg, s máris Tokaj nagy vonzerejű, új intézményének tűnik a Helytörténeti Múzeummal szemközti ház borospincéjében megnyílt pincemúzeum, amelyben a korábbinál sokkal jobb elhelyezésben, áttekinthetőbben ismerhetők meg a nagy hírű borvidék szőlőgazdálkodásának értékes rekvizítumai. A pince alsó, harmincméteres ágában a helyi szőlőművelés jellegzetes eszközei — hordók, palackok, szőlőművelő szerszámok stb. — láthatók, a pinceág végén pedig egy kistermelői pince berendezését szemlélhetik az érdeklődők. A felsőbb teremben régi, jellegzetes présházi berendezések, prések, egyéb felszerelések láthatók. (Fotó: Laczó József) Kölcsönből élt nem dolgozott Két és fél év a megrögzött csalónak Bűncselekmények sorozatát követte el Baranyó István 54 éves, budapesti lakos. Korábbi munkahelyein több munkatársától is kölcsönt kért nagyobb összegeket — hol gépkocsijavítás, hol telekvásárlás ürügyén. Telek- vásárlásra például egy alkalommal 16 ezer forintot sikerült kicsalnia. Alaposan felgyűlt adósságaiból azonban mindeddig csupán 1500 forintot törlesztett. Fondorlatos csalásaiból olyan jól megélt, hogy évek óta nem kellett rendszeresen dolgoznia egyetlen munkahelyen sem. A Központi Kerületi Bíróság a megrögzött bűnöző Baranyó Istvánt csalásért, devizabűntettért és közveszélyes munkakerülésért két és fél évi szabadságvesztésre ítélte, ezen felül anyagi kártérítésre is kötelezte. ÉSZAK-MAGVABOKSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztői WIKTB LAJOS. Szerkesztőséé: 3527 Miskolc. Ba)csy-Za u 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc Ot 351 Telefonok. Központi 38-132 16-672 35-380 36-579 Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat! 18-078 Belpolitika rovat: 16-450. Kulrúrrcrvat 18-087 Sportrovat: 18-049 Munkáslevelezés oanaszügvek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat 3527 Miskolc. BaJcsv-ZslUnszkv J 18 Postacím: 3501 Miskolc ot 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi a 15—17. Telefon: 16-213, Tertesztl 8 Msgvat Posta. Előfizetheti; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél! Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint, Index; 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES IS JVÁN. Az önlözés megduplázzE a iiiveiictal