Észak-Magyarország, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-15 / 293. szám
Ismét támad a tél Hóakadályok Hollóháza mellett Péntekre ismét visszatért a havazás. Bár nem nagy mennyiségben, de több alkalommal hullott hó. s helyenként a szél is feltámadt. Pénteken este a KPM megyei Közúti Igazgatóságától kaptuk a tájékoztatást, amely szerint a megye területén az égbolt borult, gyenge északi—északnyugati szél fújt, a hőmérséklet mínusz 2, plusz 5 fok között változott. Az igazgatóság tájékoztatása szerint a hollóházi Békeüdülőhöz vezető bekötő úton 30—40 centiméter vastagságú hóréteg volt és helyenként átfúvások keletkeztek. Az elhárítást megkezdték. Pénte- ! ken estig síkosságot nem je- I len tettek. Ez természetesen nem mentheti fel a járművezetőket a fokozott óvatosság alól. mert szombat reggelre már j lehet számolni egyes utak | síkosságával. Vetés-araiás egész éven át Az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetében egy éve állították üzembe a FITOTRON-t, ahol különböző hőmérsékletű klímakamrákban másmás évszakot lehet beprogramozni. Bár kint tél van, a „nyár” kamrában éppen aratják a búzát, egy másikban vetik, a harmadikban pedig már termést érlel a kukorica. A term - szettől függetlenített mesterséges időjárás lerov-'ü az újabb hibridek előállításának idejét. Az eltelt év során mintegy negyvenszer arattak. Képünkön: aratásra érett búza az egyik kamrában. Fcgadalomtétel és jutalmazás Barlan§kutalók évzáró ülése Tegnap délután Miskolcon, . az MTESZ székhazában évzáró ülést tartott a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Észak-magyarországi területi osztálya. Az országos elnökséget dr. Dénes György főtitkár képviselte. Az évzáró ülésen -értékelték a hét csoport munkáját, majd clr. Dénes György beszámolt a ' Nemzetközi Karszt- és Barlangtudományi Unió idén tartott ’ világkongresszusáról. Az ülésen a legjobb munkát végző csoportvezetőket megjutalmazták. Az Ady Endre Művelődési Ház Herman Ottó barlangkutató csoportja tegnap este tartotta évzáró klubnapját. Az ország egyik legjobb barlangkutató csoportja éves munkájáról csoportvezetője. Mészáros Károly számolt be. Ezután került sor az új tagok fogadalomtételére, és a legjobban dolgozó régi tagok meg j utalmazásá ra. Jobban kell vigyáznunk Négy gyermek tragédiájáról adtunk hírt tegnapi számunkban. Anyjuk a bezárt lakásban hagyta a picinyeket, ők tűzzel játszottak, mindnégyen rüstmérgezésben haltak meg. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot. Ezek a szomorú tények. A gyermekeket már nem lehet feltámasztani, a rettenetes tragédiát nem lehet meg nem történtté tenni. De napirendre térni sem lehet felette! Hányszor olvashatunk hasonló, tragikus végű esetekről a lapok híradásaiban, a rendőrségi krónikákban?! Hány emberi életet oltott ki már kicsi gyermekkorban a felelőtlenség!? A gyermeki tudatlanság és a felnőttek gondatlansága! Hányszor került g5ru- fa, egyéb tűzszerszám a még gátlásokat nem ismerő apró emberkék kezébe, s lett többszörös tragédiák okozója?! És most újra négy kisgyermek az áldozat. Meddig kell az ilyen tragédiáknak szinte rendszeresen visszatérőknek lenniök? Mi, felnőttek felelünk a gyermekekért. Nekünk kell rájuk vigyáznunk. Jobban, mint eddig tettük. (b) A hideg idő ellenére is dolgoznak a Szinva medrének kiépítésén, és befedésén Fotó: Laczó József Néhány napos, októbert dézö enyheség után ismét lideg köszöntött ránk. Azóta megint szorosabbra húzzuk magunkon a kabátot, szaporábban lépkedünk, a járda szélén várakozók pedig a szokottnál is türel- netlenebbül lesik az ugyancsak ..átfázott” járműveket. És persze, amíg megérkezik ■.öt a legtöbb villamoson, !utóbuszon még utána is kitartóan „bokáénak". A tél, ez az utánozhatatlan képzőművész csodálatosan szép jégvirágokat, ábrákat, fantasztikus alakzatokat rajzol a járművek ablakára. Látványukkal valamelyes kárpótlást nyújt azért a fogvacoglató, ujja- kat gémberitö hidegért, amelyet magával hozott. A tejszínű ablaküvegeken — vidám feleselgelés ez a téllel. a hideggel — mosolyt fakasztó üzenetek, rigmusok, sőt. reklám és ellenreklám, névtelen szerelmi vallomás, s ki tudná mind felsorolni, mi minden olvasható. Mu- lattatására azoknak, akik utaznak, s talán egy kicsit azért is. hogy amíg ezeket a névtelen „alkotásokat” böngészik, elfeledkezzenek a hidegről. Az egyik ablakon „A december nem jó — augusztus a frankó” szöveg olvasható. S talán ugyanaz a kéz írta a szemközti figyelmeztetést is: „Becsüld a nyarat!” Két ablakkal távolabb („Délben a sulinál várlak”) rendevúra invitál egy Éva nevű - diáklány, a meghívás alatt pedig egész sor „Ott leszek” a válasz. Akad, persze ötletesebb is. Ki ne mosolyogná meg például ezt: „Ne álljon sorba fűtőolajért — tüzelje el az én matek-könyvemet!” Alatta pedig a kárörvendő felelet: „Így járnak, akik gázzal melegítenek.” Név és cím egyik mellett sincs, a könyvét kínáló diák bizonyára „fázott” attól, hogy a matek-tanára „meleg perceket” szerezzen neki. A jégvirágok és a tréfás üzenetek jól megférnek együtt. Az egyik szép, a * másik mulattató, — míg utazunk böngészésük tényleg feledteti a hideget. Igazán kár. hogy a délelőtti bágyadt napsugár kissé ,.el- jmaszalolta” őket. (nagy) TELEX Élelmezési viláqértekezlet A/. ENSZ közgyűlésének gazdasági és pénzügyi bizottsága úgy határozott, hogy az ENSZ védnöksége alatt 1974 novemberében Rómában rendezik meg az élelmezési világértekezletet. Lránium A frankfurti Urangessel- schaft központjában aláírták a Nigeri Köztársaság kormánya, a Francia Atomenergiaügyi Bizottság (CEA) és a nyugatnémet Urangesselschaít megállapodását a Niger északkeleti részén levő uránium-lelőhelyek kutatásáról és kiaknázásáról. A Lenin Kohászati Müvek és a Diósgyőri Gépgyár nőbizottsága — a Bartók Béla Művelődési Központtal közöKeli születésnap December I5-én emlékezik meg a lengyel kommunistákkal együtt az egész nemzetközi munkásmozgalom a Lengyel Egyesült Munkáspárt alakuló kongresszusának negyedszázados évfordulójáról. Hogy a történelmi folyamatosság még inkább kifejezésre jusson: ez a dátum egyúttal a dicsőséges előd, a Lengyel Kommunista Párt 55. születésnapja is. sen idén is rendez fenyő- ünnepséget a két gyár dolgozói gyermekeinek. A kedves kis ünnepség — a hagyományokhoz híven — idén is non-stop rendezvénynek ígérkezik. Az érdeklődés ugyanis olyan nagy, hogy háromszor kell megismételni a műsort ahhoz, hogy minden érdeklődő részt vehessen rajta. így 24-én délelőtt 9 órától a. gyermekek veszik birtokukba a művelődési központot, — s ezúttal filmvetítésen is részt vesznek majd a Télapót váró gyerekek. Sztrájkoló dokkmunkások A reakciós vezetésű amerikai ÁFL—CIO szakszervezeti szövetséghez tartozó dokkmunkás szakszervezet elnöke kijelentette: felszólítják 50 ezer tagjukat, hogy bojkottálják az Egyesült Államok kikötőibe érkező arab hajók rakományának be- és kirakását mindaddig, amíg az arab államok nem oldják fel az Egyesült Államokkal szemben elrendelt olaj- embargót. Kedvezményes karácsonyi vásár Csak tanulóknak a Kossuth utcában János vitézpályázat A János vitéz című rajzfilm megtekintésére a KISZ Központi Bizottsága, a Munkaügyi Minisztérium, a Művelődésügyi Ministerium, valamint a Pannónia Filmstúdió pályázatot hirdet. Címe: A János vitéz rajzfilmen. Pályázni lehet a rajzfilmet az’ eredeti müvei ösz- szevető elemző, értékelő írással, az irodalmi . mű alakjainak, helyzeteinek — rajzfümes feldolgozásra alkalmas — rajzos, vagy rajz-sorozatos megformálásával. Pályázhatnak az általános Iskolai, a gimnáziumi, a szakközépiskolai és a szakmunkásképző intézeti tanulók. A kötetlen terjedelmű pályázatokat zárt borítékban — név, lakcím, életkor és iskola megjelölésével — a Pannónia Filmstúdió címére kell . beküldeni (1021 Budapest, Vörös Hadsereg útja 64.) 1974. január 15-ig. Az ovisok és a televízió Bensőséges kis ünnepséget rendeztek a tokaji, első kerületi napközi otthonos óvodában. A gyerekek műsorral köszöntötték vendégeiket, az ORION Rádió- és Televízió Gyár egyik szocialista brigádjának vezetőjét és Tokaj vezetőit. A szocialista brigád vezetője nem üres kézzel érkezett a tokaji óvodásokhoz: magával hozta a brigádtagok ajándékát, egy televíziós készüléket is. amelyet a gyerekeknek szántak. Az ajándék érdekessége, hogy a brigád taejai társadalmi munkával készítették el. A gyerekek minden bizonnyal szívesen nézik majd rajta a televízió gyermek- és óvodás műsorait. Néhány lépésnyire a miskolci főutcától, a Kossuth u. 1. -szánt alatt, nagy karácsonyi fenyőfa- és ajándékvásárral tehermentesítette az üzletek csúcsforgalmát a Miskolc és Vidéke Áfész. Egy nagy teremben, tolongás. sorbanáliás nélkül vásárolhatók meg a különféle játékok, karácsonyfa-díszek, függelékek. Minden 200 forint felletti vásárlásnál, azonnal, a helyszínen beváltható, 10-től 500 forintig terjedő ajándékutalványt húzhatnak a kedves vevők. December 16-tól, aranyvasárnaptól minden játékárut 20 százalékos árengedménnyel árusítanak. Az udvaron különböző méretű, szép fenyőfák kaphatók, méterenként 20 forintért. A nagy, kedvezményes játékvásár 10-től 18 óráig, aranyvasárnapon 9-től 14 óráig tart nyitva. (N) Sajátos látószög — Képzeld el drágám, hát tudnál te ilyen békésen pihenni, ha gyermekeink volnának?!.,. ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Központ: 36-132. 16-672. 35-380. 36-579. Titkárság: 10-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitika! rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLV. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525. Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. Fenyőifinep - mláspolÉel i i Maizok és írás a jeges ablakon