Észak-Magyarország, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-02 / 282. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1973. dec. 2., vasárnap Siratófal ősbemutató a Miskolci Nemzeti Színházban •y> A mindenséggel mérd magad” , Százötvenegyedik jubileumi évadát a magyar dráma ' • ápolásának szentelte a Miskolci Nemzeti Színház. En- J J nck jegyében november 30-án este érkezett el az évad i i második ősbemutatójához: Berkesi András új darab- J J ját, a Siratófal című kétrészes színművet mutatta be. i i A téli könyvvásárra jelent meg Berkesinek azonos cíjnű regénye. Szükséges felhívnunk a figyelmet, hogy a színház nézőterére senki ne a regéhy dramatizált változatának elvárásával üljön be. Nem a regény színpadi változatát kapjuk, bár a másfél évtizeddel később játszódó történetben felidéződnek a regényből ismert mozzanatok, indítékok, de a színpadi Siratófal önálló, szuverén mű. (Tagadhatatlan: nem a legszerencsésebb dolog azonos szerzőtől azonos címmel regényt és színdarabot egyszerre publikálni,' mert óhatatlanul összevetésre kínál alkalmat.) 0 A színpadi Siratófal egy nap története. S egy napba belezsúfolódik csaknem hatvan esztendő. Teréz, a tisztességben megőszült nagymama, egykori mosónő, ti- zenkilences vöröskatona özvegye — akinek egyik fia a munkásmozgalom rendkívül sok utat bejárt harcosa, a másik fia a polgári életre vágyó munkásember lett, s a felszabadulás után életét is eldobta — házavatóra hívja magas beosztású, nagyköveti kinevezés előtt álló fiát és feleségét. Kis, egyszobás házacskát vett valahol Óbudán. E házavatón, miközben fény derül rá, honnan adódott a kétszázezer forint a ház vásárlására, lelepleződik a család múltja, feltárulnak annak pozitív, negatív jegyei, s a visszaemlékezésekben egy munkáscsalád érdekes, nem ritkán izgalmas életútját kapjuk. Sajnos, mivel bizonyos bűnügyi szál is keveredik a játékba és a nézők izgalmát előre nem illik csök- kentenünk, nem mondhatjuk el, honnan adódott a pénz, ráérnek megtudni az első rész vége előtt (!) égy negyedórával. Berkesi András népszerű író. Regényei mind több kiadásban jelennek meg, nem ritkák a másfélezres példányszámok, roppant olvasottak művei. Prózában igen jó mesélő, fordulatos történeteket izgalmasan tud előadni. Színpadon már ez nem megy olyan jól neki. A színpadi játék nem epika. Bizonyos filmszerű eszközökkel él, visszavetít cselekményeket. A játék ideje 1970, vagy 1971 egy nyári napja, egy túl hosszúra nyúlt délután, amikor „elmesélödik” a család története. Mégpedig oly módon, hogy ha valaminek a kezdeteit, eredetét, indítékait kell megvilágítani, egyik szereplő hangsúlyosan felteszi a kérdést: hogy is volt ekkor? S megvilágosodik a háromrészes tagolású színpadnak a múltat idéző hátsó pódiuma, amelyen, nem tudni miért, valami börtönbútorok vannak, a szereplők átvonulnak oda és eljátsszák azt a régi történetet. Olyan ez, mint amikor különféle prózai művekben lábjegyzetben, vagy a kötethez fűzött függelékben részletesen megmagyaráznak valamit, amire a mű szövegében csak rövid utalás történik. Vagy olyan, mint a magyarázó ábra a képregényeknél. így halad hát előre a történet. 0 Teréz mama tiszta, nyílt, igazi munkásasszony. Ösztönösen jó. Az életével politizál és nem a párthoz való tartozásával. A tisztaságával, az igaz emberségével és ösztönös úrgyűlöletével, ami adott esetben már hibája, hiszen életben maradt fiának felesége régi úrilány. Igaz, a darabban nagyon halványan körvonalazódik, miként jutott el a jómódú orvosprofesszor lánya már a felszabadulás előtt a munkásmozgalomig, s vállalta a börtönt, a koncentrációs tábort, s lett belőle a felszabadulás után mindenre rájátszó, mindent túllicitáló propagandista, de tény, hogy ez az asz- szony eljutott a munkásmozgalomhoz, szakított osztályával. Teréz ösztönösen még mindig á régi úrilányt látja benne, akinek féktelen karriervágya előbbre is lendíti ugyan fiának sorsát, de ugyanakkor mindig veszélyekbe is sodorja. Érdekes megfigyelni, hogy napjainkban a munkás már mindig főosztályvezetőként jelentkezik a színpadon. Te- réznek a fia, Iványi Béla (a regényben még Péter volt) mintaasztalos volt valaha, hivatásos forradalmár, aki hét évet ült Horthynál, ötöt,Rákosinál, s most természetesen nagyköveti kinevezést vár. Valami újfajta sematizmus ez a munkásosztály ábrázolásánál. S ettől Berkesi darabja sem mentes. Mint ahogy a nagymamán kívül egyéb alakjai is sémákat idéznek. Talán csak Peti, az unoka büszkélkedhet még a színpadon kevés őssel, és a mai munkásfiatal egy újfajta megjelenítése fogható fel alakjában. Bár tette, ami körül az egész második rész forog, magyarázható, de elfogadhatatlan. Van még persze a daraoban jóindulatú, a munkásmozgalommal szimpatizáló öreg orvos, megértő, bölcs mai rendőrtiszt, aztán a régi világból, egy levente- oktatóból lett, inkább pojáca, mint rendőrtiszt; van az állambiztonsági szervnek olyan tisztje, aki szinte az ezekre az emberekre elmondott összes vádak esszenciája; van marcona karhatal- mista 1956. november 4-éről. És adva van a felidézett múltban az a házaspár, amelyiknek egyik tagja, Teréz néni kisebbik fia, a polgárrá lenni akaró munkás már nem él, mert felesége, az egykor kuláklistára tett, és a börtönben öngyilkos mintagazda lánya, elunva az Iványi családot, egy újságíróval disszidált, s most Londonban él. 0 Ebben a környezetben, , ezekkel a szereplőkkel játszódik hát le a Siratófal története, melyben ’’a magára hagyott idős, tisztes nagymamát úgy juttatja jobb körülményekhez az urtokája, hogy közben megleckézteti a nagymamát elhanyagoló Béla bácsit és feleségét, s arra készteti valamennyiüket, hogy ezen a kritikus nyári napon önkritikusan szembenézzenek múltjukkal. Körülbelül ez olvasható ki a darabból, és Jurka László rendezésében is ez értelmeződött. Jurka rendkívül híven kövBtte Berkesit, igen tisztességgel, precízen állította színpadra Berkesi munkáját. A hármas tagolású színpad élesen mutatta meg a különböző korok és életkörülmények közötti különbségeket. A díszleteket és a jelmezeket Gergely István tervezte. Jegyzetek a munkás-színjátszók első országos találkozójáról A szereplők közül messze ki kell emelnünk Teréz alakjában Kovács Máriát. Érezhetően nagy-nagy szeretettel keltette életre ezt a nagyon is igaz asszonyalakot. Olyanra sikerült megformálnia, amilyenre a próbák során tervezte, és erről nyilatkozott is. Tisztának, őszintének, ösztönösen jónak. Olyanra, akikből sok van ebben az országban, és akikre igen sok minden alapozódik. Ritka örömei, sok-sok elszomoro- dása mind külön-külön elemzést kívánna, s ha ez a darab drámai alkotásként emlékezetes lesz, elsősorban az ö alakításának az érdejne. Unokája, Peti alakjában Ko- roknay Géza formált kicsit mackós, csupaszív, talán túl idealizált mai fiatalt, hűségesen megvalósítva Berkesinek ezzel a figurával kapcsolatos elképzeléseit. Csak dicsérhetjük ezért az alakításért Koroknayt, akinek ez volt az első főszerepe színházunkban. A neo-sematikus házaspár életre keltésében kevésbé hálás feladat adódott Simon Györgynek és Demeter Hedvignek. Simonnak elsősorban a mai Iványi Bélát sikerült érzékeltetnie, a visszajátszásokban már nehezebb volt például a harminchárom év előtti önmagát adni. De ez az írón is múlott egy kicsit. Demeter Hedvignek a darabbeli Sára, a megírt asszonyalak jellemzőivel küzdve kellett érzékeltetni Sárának az életútját. S ez néhány markáns vonással sikerült is. A további szereplőknek kevés lényeges feladat jutott, Kulcsár Imre az öngyilkossá lett fiú vázlatos alakjával birkózott, csakúgy, mint Zoltán Sára a íeleségéével. A többiek — Dariday Róbert, Gyar- mathy Ferenc, Varga Tibor, Kanalas László, Győri Ernő — rövid villanásaikban tisztességgel helyt álltak, a szerepekkel többet nem tehettek. ' ■" Berkesi népszerűsége, a darabban felbukkanó nem kevés érzelmesség, ítt-ott me- lodramatikus részlet a sikert előreláthatóan biztosítja. Benedek Miklós A munkáskultúra korszerű értélmezéséhez szolgáltatott szemléletes adalékokat az a három napot betöltő országos találkozó Tatabányán, amelyre a Bányaipari dolgozók Szakszervezete és a Népművelési Intézet hívta meg a legjobbként számon tartott munkás színjátszó együtteseket, irodalmi színpadokat, s az amatőr művészeti mozgalomban eredményesen tevékenykedő vezetőket, rendezőket. Kik minősíthetők munkás- színjátszóknak? A találkozó részvevői a gyakorlat példáival válaszoltak erre a kérdésre. Valamennyi együttes a „nyitott közösség” szer-, vezeti formájában működik — úgy, hogy egy-egy meghatározott ütemhez, szak- szervezeti művelődési intézményhez, vagy sajátos arculatú ipari településhez kö- tődve szívesen fogad tagjai közé mindenkit, aki a köz- gazdasági értelemben > vett „értéktermelő” munkáján felül a művészet társadalmi munkásaként is szolgálatot vállal. A munkás-színjátszó mozgalom fogalmi értékelése szinkronban igazodik a munkáskultúra történeti fejlődéséhez. A „kihez tartozás” tehát a történelmileg kitágult értelmezésből következik. • Az együttesek összetétele örvendetesen változatos. A vendéglátó tisztét vállaló Tatabányai Bányász Színpad tagjainak például vagy úgy van személyes közük együttesük elnevezéséhez, hogy az itteni bányaüzem valamelyik munkahelyén dolgoznak, vagy Szüleik bányászok, bá- nyaalkalmazotak. Jobbára bányászfíatalok a tagjai a 15 éve működő Komlói Bányász Színpadnak is. A csepeli Utcaszínház viszont úgy alakult, hogy 1970-ben — a Népszabadságban közölt „Vita á forradalmiságról” cikksorozat hatására — összefogott egy építőipari technikus, egy vegyésztechnikus, egy fo- tólaboráns, egy metroszerel- vény-vezető, egy fafaragó ipari tanuló, egy műtős és egy titkárnő, s a lebeszélő szándékok ellenére bebizonyították, hogy nálunk is életrevaló lehet ez a harsány amatőr műfaj. Épp a példának tekinthető, a „kiváló” címmel többször felruházott együttesek tudatosan küzdenek bármiféle beszűkülés, vagy beszűkítés veszélye ellen. A munkás amatőr művészeti mozgalom hagyományait azáltal folytatják híven, hogy József Attila útmutatását követik: „A mindenség- ,gel mérd magad”. Megtanulták, hogy a munkáskultúra magáévá szervesül a művészet minden igaz értékét. A mos,tani találkozón műhelycsarnokban, üzemi klubteremben, művelődési otthonban, munkásszállóban egyaránt színre lépett együttesek tanúsították, hogy a legjava munkás-színpadok ott vannak az amatőr művészeti mozgalom országos élvonalában — teljesítményük felér például a legigényesebb egyetemi együttesekével —, s magától értetődő közöttük a kölcsönös baráti „információcsere”, egymás törekvéseinek figyelemmel kísérése, megbecsülése. A teljesség igénye nyilvánult meg a látott együttesek müsorpolitikájában, 'a bemutatók műfaji változatosságában. A hagyományőrzésre és' a hagyomány-megújításra egyaránt volt jó példa. Az ajkai munkásszínpad egyik legrégibb népi komédiánkat, a Kocsonya Mihály házasságát játszotta el. Előadásuk meggyőzött arról, hogy a betokosodott életformát csúfoló társadalmi szatíra a mindenkori jelenhez kapcsolható időszerűségével, harsány játéklehetőségeivel a mai nemzedéknek is kedvelt komédiája. Hazai klasszikus elődöt hozott közel a mai közönséghez a Komlói Bányász Színpad, Bessenyei György A filozófus című vígjátékának bemutatásával. Emlékezetes élményt szereztek a nézőknek a győri Arrabona együttes válogatottal! tehetséges fiataljai Mo- liére Doktor Fregoli című helyzet-vigjátékávalP Bár stilizált jelmezeikkel a mű eredeti kor-környezetét is sikeresen érzékeltették, mai hangszerelésű énekes előjátékukkal és zárójelenetükkel, köpés mozgásukkal, cse- vegő-csipkelődő ,szövegelésükkel”, az alkalom szülte* találékony rögtönzéseikkel ízig-vérig modern komédiát játszottak. Más módon honosította az egykori vásári komédiák harsány stílusát a csepeli Utcaszínház. Már produkciójuk ötletesen több értelmű címe — EZ-SEM- MI-SE — figyelmet keltett Magával sodró mozgásuk, a commedia del’ arte-hoz közelítő játékuk ez alkalommal a vezetők és a beosztottak viszonyának torzulásaira figyelmeztetett: arra, hogy a látszólag bábukként mozgatható emberek „visszarooz- gathatják” a mozgatókat. Az Utcaszínház szándékosan vitát — tisztázó vitát — akar kavarni mindig időszerű társadalmi töltésű játékával. A Tatabányai Bányász ‘ Színpad Sánta Ferencnek a közelmúltat idéző, megejtö- era szép nyelvű „Mag a tarlón” című novellájából és egy modem külföldi szatírából, az „Atyai szózat”-ból állította össze a végleteit ellentéteivel haló Nemzedékek című pódiumjátékát. • Az említett: példákkal kf- yántuk érzékeltetni, milyen sokféle — s egyaránt célravezető — utat járhatnak ar- igényes amatőr együttesek. A szép szándékokat élmény- szerző eredményre válthatják mindenütt, ahol a helyi lehetőségekhez, a szereplők egyéni adottságaihoz igazítják a műsorpolitikát, a rendezési gyakorlatot. Erről győzhette meg a tatabányai találkozó az ott csak szemlélőkként jelen volt borsodi szakembereket is. Sajnálatos, hogy az ország egyik legnagyobb iparvidékét, megyénket nem képviselhette egyetlen — e vidék gazdag munkás-színjátszó hagyományait korszerű szinten folytató — együttes sem. Jogos az igény* hogy a tatabányai találkozó tapasztalatai Borsodban is 1 serkentően hassanak a munkás-színjátszás felelőseire. Berecz József BALATON-PART Tóth Imre rézkarca
