Észak-Magyarország, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-02 / 282. szám

1973. dec. 2., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 ötó ras tea ürügyén ' „BEAT-BULI” ÓZDON Tclicsíícííék az olcßnüzem beruházását A munkák zömét eddig a szabadban végezték Fotó: Kovács Endrénc Minden héten kedden tar­tanak ötórai teát Özdon, a Kókacél étteremben. A fia­talok táncos rendezvényei­nek kétes hagyományai van­nak a gyárvárosban. Négy­öt évvel ezelőtt egyszer már megszüntették a teákat a Kékacélban, mert enyhén szólva azoknak a fiataloknak gyülekezőhelyévé vált, akik­re nem szívesen Ijízná az ember az értéktárgyait. Ezt követően egy időre átvette a rendező szerepét a Liszt Fe­renc Művelődési Központ, mondván, inkább valók a gyerekek a művelődési ház­ba, mint egy vendéglátóipari egységbe, azután ki tudja miért újra visszakerült a rendezvény az étterembe. Az egyetlen hatalmas he­lyiségből álló étterem tömve tizenéves fiatalokkal, lehet­nek vagy háromszázan. Dob­hártyát szaggatóan szól a zene. a párok tánc ürügyén ott vonaglanak a zenekar dobogója előtt. A szokásos­nál nagyobbra hagyták a táncteret, a nagy tumultus miatt így is többen az asz­talok közé sodródtak. — Tea van — mondja kurtán az ajtóban ülő jegy­szedő kislány, azzal a hang­súllyal, amiben benne vart: nem szívesen látott vendég közöttük a, felnőtt. A nagy kavarodásban csak nehezen sikerül helyet ta­lálni. A zenekar végre rövid szünetet tart, de a nagy ri­csajban így is alig értjük egymás hangját. A szomszéd asztalnál már emelkedik a hangulat, nem csoda, fél nyolc elmúlt. Kilencen ülik körül a hat személyes asz­talt, két kislány kivételével tizenöt-tizenhat évesek le­hetnek. A kislányok még fiatalabbak, cola van előttük, de amikor nem néz arra a felszolgáló, a sörös pohárért nyúlnak. „ — Hány éves vagy? — kérdezem a kislányt. Ijedten néz rám, mondja, hogy ti­zenkettő. Egy másik asztal­nál vita kerekedik. A pincér nem szolgálja ki- a szemmel láthatóan ittas társaságot. A fiúkon azonban nem lehet kifogni. Ismerősük kezébe gyűrik a pénzt, s nemsokára ott a sör az asztalukon., — Nem tehetek róla — •tárja szét karját az ismerős felszolgáló. — Nálunk nem kapnak töményét, csak sört. Szeszmentés a' rendezvény. De csoportosan járnak át a közeli presszóba, és ittasak sokan, amikor visszajön­nek .. . Való igaz, ifjúsági rendez­vényeken engedélyezett ital a sör. Bármilyen furcsán hangzik, az alkoholmentes italok közé sorolták. A köz­lekedési rendőrnek minden­esetre hiába mondaná a gép­kocsivezető, hogy nem ivott alkoholt, csak sört!... A pincérek megállás nél­kül hordják a nagy tálcákon a sört, néha vitát kell elsi­mítaniuk. de a fiatalok nem sokat törődnek velük. A táncolok nem zavartatják magukat, ölclkőznek. s töb­ben azt teszik az asztaloknál ülők közül is. Az előcsarnok­ban csoportba verődve be­szélgetnek a fiatalok. Kint voltak levegőzni. Egy far- mernadrágos fiú bizalmas­kodva a miniszoknyás lány­ba karol, s fennhangon kér­dezi. — Eljössz velem? — Most nem. Elígérkeztem másnak — mondja a lány a világ legtermészetesebb hangján. A fiú rándít egyet a vállán, és sarkon fordul. Minden bizonnyal más part­ner után néz. Egy másik, ti­zenéves kislány vihogva di­csekszik a társaságnak, hogy egy idősebb férfi ötven fo­rintot ígért neki. Felfedezek közöttük egy egészen fiatal gyereket. Nem tudom meg­állni szó nélkül, félrehívom. —. Hány éves vagy? — Tizenkettő. — Mondja, hogy a Bartók Béla iskolá­ba jár, de ez egyáltalán nejn biztos, ahogy az s<\ hogy K. Ferencnek hívják. — Elengedtek otthonról? •— El. Nem keresnek. Ki­lencen vagyunk testvérek, észre sem veszik, hogy nem vagyok otthon. — Pénzed van? Mutatja a tenyerén a ki­lenc forintját. Nem hiszem,, hogy hazavinné. Egy üveg sört adnak érte ... Pontosan fél kilenckor ab­bamarad a zene, vége a bu­linak. A fiatalok hangos taps­sal és füttyszóval köszönik meg a zenekarnak a fület sértő dallamokat, azután pá­rosával kivonulnak a te­remből. A felszolgálók gyor­san kitárják az ablakokat, , van mit szellőztetni. A terí- I tők foltosak a kiloccsant sörtől, rendet kell csinálni, a fiatalok után jöhetnek a felnőttek. Néhány szóra visz- szatartom a felszolgálót. Ar­ról kérdezem: jó-e ez a buli az üzlet szempontjából. — Nem forgalmazunk töb­bet. mint máskor — mondja. — De rettenetes ez' a lárma, alig várom, hogy véget ér­jen. Még másnap is fáj tőle a fejem. — Jó néven venné-e ha a lánya eljárna a „teára”? Ügy néz rám, mintha va­lami sértőt kérdeztem volna tőié. Kis idő múlva azért válaszol. — Nem jönne az én lá­nyom erővel sem ide. A jó érzésű fiatalok messziről el- j kerülik az ilyen helyet. ,. Egy másik felszolgáló ar- | ról panaszkodik, hogy tea 1 után nem mernek kinézni ; az ablakon. A fiatal párok ■ közül sokan elhúzódnak az étterem sötét kertjéé“. * Három idősebb férfivel együtt indulunk haza. Nem Ózdiak, a kohászati üzembe jöttek kiküldetésbe, s vacso­rázni tértek be a Kékacélba.. Arról beszélnek, hogy ilyen ifjúsági rendezvényt még nem láttak. Próbálom meggyőzni őket. hogy a gyárvárosban csaknem húszezer a harminc éven aluli fiatal, s nem az a jellemző, amit ezen az estén láttak. Nem vitatkoznak, csak csóválják fejüket. Igazuk van. Én is másnak képzel­tem az ifjúsági rendezvénye­ket. Tóth István A nagy ipari beruházáso­kon télen sem szünetel a munka. így van ez az olefin- tizem építésénél is, ahol az illetékes beruházó és kivite­lező vállalatok már megtet­ték a szükséges intézkedése­ket, hogy a szerelők meg­felelő körülmények között . dolgozhassanak. A szerelő- ipari munkások egészség- védelmén túl azért is nagyon jelentős a különböző .munka- , területek téliésilése, ímert a rendkívül precíz technológiai berendezések szerelését, il­letve a temérdek speciális munkát csak a szállító cég által meghatározott hőmér­sékleti viszonyok közepette szabad végezni. Erről Farkas ' Kálmán, a Petrolkémia Be­ruházási Vállalat kirendelt- ségvezetője a következőket mondta: — Szigorú előírás szabá­lyozza, hogy g hegesztőt és azt a munkaterületet, ahol dolgozik, messzemenően vé­deni kell a hidegtől, a szél­től és az esetleges csapadék­tól. Erre a célra fóliasátrakat rendszeresítünk. A sátrak alatt minimum plusz öt fok hőmérsékletet kell biztosí­tani. Hogy ezt elérjük, a ki­vitelező vállalatokkal közö­sen olajkályhákat és villa­mos hősugárzókat helyeztünk üzembe. Az ötvözetlen acé­lok hegesztése előtt az anya­got legalább 20 Celsius fokra kell előmelegíteni, s csak ez­után szabad a munkát meg­kezdeni. A kirendeltségvezető el­mondta: úgy szerwzik meg a munkát, hogy a szerelők minél kevesebb időt töltse­nek a szabadban. — Az elmondottakon kí­vül milyen intézkedéseket tettek még, hogy a beruhá­zás zavartalanul folytatód­jék? — kérdeztük Farkas Kálmántól. — Gondoskodtunk arról is, hogy a pirolizáló kemence már elkészüli tűzálló falaza­tát minden körülmények kö­zött megvédjük a nagy hi­degtől. Ez egyben lehetővé teszi azt is, hogy bizonyos munkákat tovább folytas­sanak a téli időszakban. A téliesítés kiterjedt továbbá az olefinüzem vezénylőter­mére és az elektromos elosz­tók épületeire is. — Mindezek ellenére van­nak olyan munkaterületek, ahol kemény tél esetén gon­dot okoz majd a beütemezett munkák elvégzése. Biztató a jövőre nézve, hogy a beruházás téliesítésé- ben is jó összhang, együttmű­ködés alakult ki a Petrolké­mia Beruházási Vállalat és a kivitelezők" között,, Ezt péi- dázza a Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat és a PET- ROLBER által megkötött megállapodás. Ebben egyebek között rögzítették, hogy a VEGYE PSZER öt munka­helyi melegedőt, illetve a sze­relés előkészítésére alkalmas fóliasátrat létesít az olefin­üzem területén. Ezeket olaj­kályhákkal és hősugárzókkal szerelik fel. s így biztosítják az előírt hőmérsékletet. L. L. A KÉZFOGÓ t Ju’iska, a falu szépe eladósorba ke­rült. A legények úgy rajzot- tak körülötte, mint méhek a mézes bődön körül. Titokban mindegyik olyan vágyat, me­lengetett, hogy a tűzrőlpat­tant leány az övé lesz. Ju­liska egyik iránt se mutatott nagyobb hajlandóságot a má­siknál. Szíve még nem pat­tant ki teljesen, még nem le­hetett kiolvasni belőle egé­szen, ugyan kinek is szánja kezét. Az öregasszonyok viszont már tudni vélték, ki a váro­mányos Juliskára. — Szép legény, jó legény •— így az egyik. — Jól jársz vele, jányom ■— súgta a másik. — Hozzád való! — perdült a szó másünnen. Ha egyedül ment vasárnap az utcán, utána néztek, egy. két megjegyzés kíséretében. — Jól jár vele a Pista. — Dolgos jány, házias ... Ügy „megmustráttak” a két fiatalt, hogy talán még a lábujjuk körme sem maradt ..értékelés” nélkül. No, az­tán. amikor a táncban — hogy-hogy nem — valóban a Pista fogta legtöbbször a kis­lány derekát, volt miről be­szélni a faluban jó időre. Zörgött a h araszt, zörgött a falevél, telt-múlt az idő. A szülői háznál, Juliskáiknál ezalatt gyűlt a stafirung, már azt tervezték, hogy a bútort is hazahozzák, aztán, ha a lány is1 Így akarja, jöhet a kézfogó. Pista pedig, anélkül, hogy a szóbeszéd hozta volna, mind sűrűbben állt a leány sarkába. Hiszen szive, sze­relme, égő vágya űzte. haj­totta mind közelebb a leány­hoz. Azon még Juliska is megle­pődött, amikor a fiú két kí­sérettel beállított hozzájuk A csizma úgy fénylett a lá­bán. hogy talán abban nézte magát a legény, amikor bo­rotválkozott. A fogadás szíves volt A szó most nem Pistáé, ha­nem nagybátyjáé volt. aki nem <?nknt Azért egy kis izgalom lám paláz akarva, nem akarva egy Kis kouügés. v-m u uyei- deklőjóre, amit kínálás nél­kül is kénytelen volt leöblí­teni a jó házi vörössel, ame­lyet. a gazda tett az asztalra. Szavai alatt Juliska úgy ült a sublótnál, mintha ott sem lenne. Lesütötte két szép szemét, pedig Pista ugyan­csak kereste tekintetéi. Amíg a „nagyok” beszélgettek, s a hivatalos részen is túl vol­tak, a fiú közelebb húzódott a lányhoz. Kezük önkéntele­nül Is egymásba kulesoló- dott. El is felejtették, mit is jelentenek ezek a percek, mit jelent a vendéglátás. Ar­ra rebbentek fel — mint két madár —, amikor a gazda hangja lcoppant, erősebben a megszokottnál: — Kérdezzük meg a lá­nyom, mit mond ő ... Mindannyian feléjük for­dultak Amazok megszeppen­ve, mint akit csínyen kaptak, szótlanul, nagy-nagv zavar­ban figyeltek. A bátyó mo- solyodotit el elsőnek. — Hiszen itt a felelet! A gazda töltött. Mintha a hegy leve is megkönnyebbült volna, pezsgőn csordult a po­hárba. Ki is buggyant ajkán a szó: — Hát akkor egy hónap múlva... — búcsúztak a vendegek. * — Még két nap, még egy r.ap. már holnap — számolta Jvliska az ujjún az időt. ahogy közeledem; a nagy ese- mer.y. Mán .min l*i“t elkészí­tettek. Levágtak néhány tyú­kot. csirkét, ouly<ü., a láda­fiában púposodott a tányé­rokon a jobbnál jobb süte­mény. a kamrába i csapra- veréshez készen állt. a hordó. Már csali a vendégek hiá­nyoznak, akik tanúi lesznek itt két fiatal bVdogságának. A lányos háznál elfáradtak az egész napi munkában, a nagy készülődésben Kora-' fikücftek. Juliska is azonnal álomba merült Szülei szin­ten Ágyút sülhettek volna el zz ablak alatt, alt ke.- sem éb­rednek. Nem is ébredtek egy pil­lanatra sem íel, pedig oda­kint igencsak csapkodott a mennykő. A villámod úgy telerajzolták a dühös, borús eget, . mintha a világ vala- nienr.vi útját — vasútja — térképezték volna. Feltámadt szél is. Tépte, cíbá.’ta a fá­kat, megrázta az nblaktáblá- kat, mint „Krisztus a var­gát!”, aztán 1ovábbédlt. Azaz­hogy, csak utat egyengetett az ég csatornáinak, mert né­hány perc múlva úgy ömlött a víz, mintha dézsából zu­hanna alá. Amilyen gyorsan jött az eső. úgy el is rohant. Csak az ég maradt továbbra is olyan fokele, hogy szem­füles legyen az a csillag, amelyik ablakot talál rajta. No, meg a csattogás-villám- lás folyt tovább szakadatla­nul. Sőt! Mintüia csak most vadultak volna meg az ele­mek. Az egyik fénycsík még ki sem hunyt, az azt követő dörgés visszhangja még el sem csitult, már útban volt a másik. Éjfél lehetett. Még a leg- köborabb kutya is meghúzó­dott odújában, mintha soha­sem akarna előbújni. Sehol egy lélek, még egy árnyék se zavarta a vészt- jósló csendet. Ebben a pilla­natban messziről, valahon­nan a falu túlsó végéről hir­telen fény lobbant, aztán né­hány pillanat múlva hatal­mas csattanás reszkettette meg a vidéket. A következő pillanatban először csak pa­rányi lángnyelv, aztán mind hatalmasabb lángoszlop csa­pott a magasba és lobogott, éhesen falta a száraz tietőge- rendákat, az eresztékeket, még a cserép is áttüzesedett a hirtelen támadt tűzben. Égett a ház. A hajnali derengésben pi­rosra festette az ég alját. De elekor már a szomszédok, s Juliskáék is talpon voltak. Mentették, ami menthető. Még szerencse, hogy az új bútort nem hozták haza. Mi­re delet harangoztak, a tűz­oltók segítségével eloltották a tüzet. A család ott kupor­gott az üszkös falak romjain. Juliskának még a könnyei is elapadtak, hangtalanul, be­felé sírt, zokogott. Oda a kézfogó. — Mi lesz velünk?! — tördelte kezét édesanyja. — Nincs fedél a fejünk felett. A gazda is idegesen járt- kelt. szívta a cigarettát, még ebéd helyütt is. Kinek van ilyenkor kedve a fálatozás- hoz? Válasz cikkünkre Egy kísérlet elé A rosta tervei közöli, szere­pel, Hogy néhány faluban tömb-levélszekrényeket állít­son fel, melyekben minden la­kónak külön postafiókja lesz, a postás ezekbe rakja majd a küldeményeket és a lakók In­nen vihetik haza. Lapunk ok­tóber 18-1 számában ezzel kap­csolatban az „Egy kísérlet elé” című cikkünkben a tömb-le­vélszekrények sikerét, népsze­rűségét illetően kételyeinket fejeztük ki. Cikkünkre a Mis­kolci Postaigazgatóságtól az alábbi választ kaptuk: Az életszínvonal állandó eme­lése az Igények ugrásszerű nö­vekedését hozta. A levélpostai küldemények, a kézbesítendő hírlapok ■ darabszáma áU&ndöan növekszik. A gyalogos, eset­leg kerékpárral ellátott kéz­besítő nem tud eleget tenni a megnövekedett feladatoknak. A problémák megoldására olyan rendszert kellett kidol­gozni, amely elfogadható a la­kosság és a posta számára Is. A lf-vélszekrény-blokkos kéz­besítés kedvező külföldi ta­pasztalatainak alapján a Ma­gyar Posta is ilyen kézbesítést alkalmaz az ország egyes te­rületein. Az üj kézbesítési rendszert kis lélekszámú köz­ségekben kívánjuk bevezetni. A tervben Kázsmárk, Léh, Rá- sonysápberencs, Detek és Be­ret szerepel. A képkocsi egy központi hí­vni álból kora reggel indul, majd az alkalmazott a levél­szekrénybe rakja a hírlapokat és a közönséges levélpostai küldeményeket. Ily módon a küldeményeket a lakók a reg­geli órákban kapják meg. A könyvéit és a levélszekrénybe nem helyezhető küldeményeket házhoz szállítják, a díjbeszedés is háznál történik. A levél- szekrények jól zárhatók, a re­keszek egymástól elkülönítet­tek. A Posta ezután is a felek Igényelnek kielégítését igyek­szik biztosítani, ennek érde­kében örömmel fogadunk min­den hasznos javaslatot, segít­séget, ALBERT LÁSZLÓ Igazgatóhelyettes A hír döbbenetét vitt Pis- táékhoz is. A szülők az első pillanatokban nem találtak rá a szavakra, aztán kérdés kérdést követett a hírvivő­höz. Mire úgy, ahogy fel­ocsúdtak, Pista is előkerült. Elegánsan, az olyan ember mosolyával és elevenségével, \ mint aki élete egyik legna­gyobb eseményére készül. Szinte oda se figyelt, mi zaj­lik körülötte. Indulófélben lévén már 'köszönésre nyílt az ajka. amikor édesapja rá­szólt: — Várj! Az erélyes, eddig szokatlan hangra megtorpant a küszö­bön, s várta mi lesz. — Mi is megyünk ... Az alig egykilométeres utat percek alatt „futották” vé­gig­Juliska vette észre az ér­kezőket. Sírva borult Pista nyakába, s azt kérdezte: — Most mi lesz? A szülők is arról tárgyal­tak. beszélgettek: mi legyen? MirP a kl’väncsiskod0k is elszállingóztak, es­tébe hajlott az idő. Addigra , elkészült a terv is. Ügy dön­töttek: ha minden jói megy, két hónap alatt rendbehoz­zák a házat. Mindkét család­nak van egy kis megtakarí­tott pénze, egyberakják és... — • s ha kevés, kérünk a banktól kölcsönt — egyeztek meg a tennivalókban. Erre nem volt szükség. Anij egyiküknek sem jutott eszé­be: a ház biztosítva volt. A hiányzó összeg innen is. „rö­vid úton” megérkezett... Tóth Ferenc Szigorú követelmények

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents