Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-22 / 170. szám
E5ZAK-MAGYAROR5ZAG 4 1973. július 22., vasárnap MERRE TART A NÉPMŰVÉSZET? Az uborkaszezon a múlttá Az évszakhoz igazított közművelődés A népművészeti alkotások iránti érdeklődés az elmúlt évekbeli ugrásszerűen megnövekedett. Szakköri tagok és szövetkezeti dolgozók egyaránt tömegesen termelik az ebbe a fogalomkörbe sorolható munkákat, kiállítások tucatjai mutatják be őket, s országos bolthálózatok kínálják eladásra. Ügy tűnik, a népművészet és a tömegtermelés, a népi alkotás és a tanfolyamon elsajátítható teremtő munka között ellentmondás adódik. RÉGEBBEN, ha beköszöntött a nyár, a kánikulai meleg, szórakozásnak, pihentető időtöltésnek legföljebb a televízió és a rádió, no és a strandok vize maradt. És persze a mozi, amely nyáron is vetítette a filmeket. De becsuklak a színházak, a művelődési otthonok sem törték fejüket különböző rendezvényeken. Készültek az őszi évadra, az újrakezdésre, s legföljebb a kicsik, az altalános iskolák foglalkoztatásáról gondoskodtak egykét helyen. Azután — szinte észrevétlenül — változott a helyzet. Igaz, nem mindenütt, hiszen a nyári időszakban a megye legtöbb művelődési intézményében uborkaszezon van, de Miskolcon összehasonlíthatatlanul más a kép, mint öt esztendővel ezelőtt. Művelődési házaink — s itt első helyen kell említeni a Gárdonyi Géza Művelődési Házat — rájöttek egy nagy igazságra: annak, aki kulturált, igényesebb szórakozásra vágyik, aki megszokta a különböző művelődési rendezvényeket, oly mindegy, hogy tavaszt, őszt, telet vagy nyarat jelez a naptár. S arra is rájöttek, hogy a fiatalok számára — bár a nyári rendezvények zöme nem kizárólagosan ifjúsági rendezvény — a nyár a sok idő, a tág lehetőségek Időszaka. Ilyenkor nagyon sok fiatalhoz el lehet jutni, olyanokhoz is, akik az iskolaidő alatt kevésbé mozgathatók. Természetesen a felnőtt korosztály is „bekapcsolódhat” e programokba, hiszen a művész mozi, az art kinő vetítésre kerülő filmjei, avagy a diósgyőri vár és a perecesi szabadtéri színpad előadásai bármely korosztály számára elérhetők. Talán csak a — szintén a diósgyőri várban sorra kerülő — Délután a Borsodi Vegyikombinát és a Kazincbarcikai városi KISZ-bizotüság vendégei voltunk. Az üzem területén tett séta során feltárult előttünk egy gigászivá növesztett laboratóriumi berendezés idegrendszere, ér- hálózata, sajátos, más üzemekétől annyira eltérő struktúrája és technológiája. Feltárult?... Aligha, hiszen ahhoz, hogy valamennyire is teljes képet nyerjünk a gyárról, hetekre, s nem más- tél órára lenne szükség. Láttuk a Radnóti Miklós Művelődési Központban a kombinát és a város húsz évét bemutató filmet, majd este ismét a művelődési központban jöttünk össze beszélgetni a kombinát és a város KISZ-bizottságainak vezető aktíváival. A bevezető, kölcsönös bemutatkozás után úgy tűnt, itt az Ózdon abbamaradt beszélgetés, vita folytatódik Talán mert Kazincbarcika fiatalabb város Ózdnál (hiszen lakóinak csaknem a fele nem idősebb harminc évnél). talán mert a napi munka nem jelent oly fokozott fizikai igénybevételt, mint a kohászatban, itt már nem a szabad idő eltöltésének megismerése. feltérképezése vetődött fel kívánalomként, hanem az. hogyan lehetne differenciáltabbá, a sokféle igény, szándék és kívánalom iránt egyformán érzékennyé tenni a mozgalmi tevékenységet. Hogy a KISZ-tag érezze. azért, amit ad a városnak. a gyárnak, a mozgalomnak. cserébe ő személyeden milyen lehetőségeket, koktélklub korlátozódik elsősorban a tizenévesekre, de ennek hagyományai, az egész sorozat jellege ezt kívánja meg. S egyáltalán nem rossz, ha van olyan szórakozási, kulturálódási lehetőség, amely csak a fiatalokat tömöríti. Az biztos: csak az „beszélhet” holtszezonról, aki nem is akar találni lehetőséget. Mert ha igaz is, hogy valamelyest kevesebb program között válogathatnak az érdeklődők, az is igaz, hogy változatos, színes és érdekes sorozatok biztosítják a kellemes nyári esti időtöltést. MÁR EMLÍTETTÜK, hogy a Gárdonyi Géza Művelődési Ház élen jár a szórakozási lehetőségek megteremtésében. Az ő „nevükhöz” kapcsolódik nemcsak az ifjúsági sorozat, a koktélklub megrendezése — amelyik tulajdonképpen a disc-yockey folytatása, —, hanem a másik igen színvonalas és rangos sorozat életre hívása is, a nyári színházé. S mint mindennek, ennek is vannak előzményei, hiszen a művelődési ház már három esztendeje szervez játékokot — eddig elsősorban népi játékokat— a diósgyőri várban. Ez a mostani sorozat azonban egységesebbnek és időben is hosszabbnak ígérkezik a korábbi évek bemutatóinál, hiszen az egész nyarat átfogja. A meghívóit amatőr színjátszó együttesek —hat színpad és együttes lép fel az öt esten — hazánk legkiválóbb ilyen jellegű csoportjai közül kerültek ki, s így nemcsak a bemutatásra kerülő müvek jelenthetnek vonzerőt, hanem az együttesek, a csoportok megismerése is. De maga a műsor is igen érdekes, hiszen a legkülönbözőbb műfajok kapnak teret — időben és térben különböznek egymástól — a diósgyőri várban. milyen segítséget kap tanulásához, művelődéséhez, szórakozásához, életvitele teljesebbé tételéhez, szellemi komfortjának megteremtéséhez. S jó volt, hogy a vita során konkrét kívánságok és konkrét felajánlások is elhangzottak mindkét részről. Hogy felvetődött: a huszadik évfordulóra egy irodalmi riportokból, művészi reprodukcióból, elbeszélésekből, versekből összeállított antológia reprezentálhatná a kazincbarcikai KlSZ-bizotteá- gok irodalom- és művészet- istápoló fáradozását, s a most már a szocialista városok részvételével meghirdetendő irodalmi pályázat színvonalát is. Hogy a tabor képzőművész-részvevői felajánlották: szívesen elhozzák műveik egy kisebb, zsűrizett kollekcióját a gyárba, s ott bemutatják valamely üzemrész szocialista brigádjai körében ismertetve a művek születésének körülményeit, a műfajok technikáját. Szó volt arról is. hogy Kazincbarcika szívesen lenne házigazdája egy író-művésztá- bornak. amely a szocialista város és üzem megismerését tűzné ki célul maga elé. S a gyár és a város KISZ-ve- zetői azt is felvetették: ígv idővel több Tnunkéstémáiú alkotás is születhetik majd, mint mostanában. * Dr. Tóth Pál. a KTSZ Központi Bizottság osztályvezetője kereste fel a harmadik nap délelőttién kisded táborunkat. A KB fiatal alMár láthattuk a tatabányai bányász színpadot, a mágó- csi színpadot, jön az Orfeo- együttes, a Budapesti Műszaki Egyetem Szkéné együttese, a budapesti Pinceszínház, a szegedi Egyetemi színpad. De a lehetőségek felsorolásánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül a perecesi szabadtéri színpad rendezvényeit sem, amelynek egyik eseményeként épp szombaton láthatták az érdeklődök a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Manézs színpadának előadását. S mindezekhez hozzá ( kell számítanunk a valami- ; vei szórványosabb, de meglevő zenei rendezvények, estek sorát is, mert csak így teljes a kör. S így igaz is. j E lehetőségek is jelzik, ■ amit a gondolatsor elején vázoltunk: Miskolcon a nyári időszak nem jelent uborka- szezont a közművelődésben, sőt, sajátos lehetőségeit kihasználva az évszaknak, más, újabb színfoltokat hoz magával. Pedig még csak érintőlegesen sem szóltunk kiállításokról, egyedi, előadásokról, amelyek pedig szintén kísérői a nyári közművelődési munkának. IGAZ, még a meglevő lehetőségeket is bővíteni lehetne, vannak még kiaknázatlan források, mégis azt kell mondanunk, hogy épp az elmúlt évek változásai ígérik a további „garanciát”: a nyári időszak sem marad híjával kulturális lehetőségeknek. Olyan kulturális lehetőségeknek, amelyek épp azzal válnak kedveltté, hogy igazodnak az évszak sajátosságaihoz. A közművelődés „közkatonáinak” folytonos, állandó útkeresése azonban további kibontakozást is ígér a meglevő, nagyon jó lehe- : tőségeken kívül. Csulorás Annamária j kotóművészek helyzetéről hozott állásfoglalása alapján szólt az ifjúsági mozgalom tehetség- és művészetpártoló tevékenységéről, a fiatal alkotók növékvő lehetőségeiről, s azokról az elvárásokról, amelyeket a KISZ támaszt a művészeti ágakban tevékenykedő fiatalok iránt. Az együtt eltöltött ebéd, s a tábortól való ,,búcsúzás'’ után Edelényben, az Alkotmány Termelőszövetkezet kultúrtermében fogadtak bennünket a tsz vezetői és a KISZ-szervezet aktívái. A szövetkezet „bemutatkozása” után üzemlátogatáson vettünk részt; láttuk a jól berendezett tehenészetet, a korszerű, tiszta tejüzemet, a baromfitenyésztő telepet. Az üzemlátogatás után ismét érdekes, tartalmas vita részesei voltunk. Hisz a kérdés nyomán: miért olyan drágák a művészi alkotások, a beszélgetés csakhamar arról folyt, ami jelenleg közművelődésá-kul- turális életünk egyik sarkproblémája — lehet-e egv művészi alkotást az árak szempontjából egy mércével mérni a közszükségleti cikkekkel, vagy akármelv iparcikkel. . . Beszélgettünk, ismerkedtünk, jól éreztük magunkat. * Alighanem igy foglalhatjuk össze tömören, s találóan ezt a három napot. A benyomások. amelveket szereztünk. futólagosak, felszínesek nyilván. A kapcsolat, az ismeretségek is csak újabb — Merre tart hát a népművészet, behatárolható-e? — erre a kérdésre kértünk választ dr. Szabadfalvi József kandidátustól, a Borsod megyei Herman Ottó Múzeum igazgatójától. — Elöljáróban azt kellene tisztáznunk, hogy a népművészet nagyrészt már lezárt napjainkban. Körülbelül íiO százalékig már befejeződött- nek tekinthető ez a tevékenység. Művelői nagyrészt már nem is élnek, maga a tevékenység is megszűnt. Gondoljunk például a miskolci fazekasságra, vagy a mezőcsáti kerámiára. A népművészet lényege röviden, hogy a régi népművészek java gyakorlatilag falusi ember volt, falusi hatások alatt élt. Akik számára készítették az alkotásokat, a befogadók szintén a falusi társadalom tagjai voltak. Maguk a népművészeti alkotások vagy ünnepi díszesebb darabok, vagy dísztelenebb használati tárgyak voltak. Az alkotó, a befogadó és a használat szabta meg a mü jellegét. E hármas kapcsolat bizonyos „társadalmi zsűrizést” is jelentett, tehát az alkotónak érdekében állt jót, olyat alkotni, amilyenre abban a társadalmi közegben, ahová szánta, szükség van. Például az erdélyi korongi fazekasok mar a húszas években más-más fazekakat készítettek, ha székely, ha szász, vagy ha román lakosság lakta vidékre mentek. találkozások révén'válhatnak mélyebbekké, tartósakká. Szükség van ezekre a találkozásokra; szükség van rájuk, hogy a művészetek kilépjenek önmaguk köréből, félig kényszerű, félig önmagukra vett bezártságukból, hogy a művész ne csak önmaga életét élje, hanem a társkdalomópítés, a munka sokrétű közösségének életében is otthonos legyen. Szükség van rá, hogy ehhez megteremtsük a művészetek, a művészek számára az anyagi-tárgyi feltételeket, a lehetőségeket. Hogy az író, a képzőművész ne féltse családja anyagi biztonságát egy-egy ilyen vállalkozástól. Szükség van rá, hogy bízzunk az alkotókban, s ez a bizalom ne csak szavakban, hanem a támogatás meggyőző fényeiben is kifejeződjék. S akkor nem kell tartanunk a művészetek -élettől való eltávolodásától, az elefántcsonttoronyba zárkózástól, a részvéllenséglöl. közönytől, a vállalkozókedv hiányától. A szocialista társadalmat szolgáló, szocialista szellemű alkotómunka eddiginél következetesebb, határozottabb támogatásában nyilván ez a meggondolás is benne foglaltatik, * De jó lenne, ha a kellemes együttlétnek c gyorsan véget érő napjai irodalmi és művészeti közéletünk három- százhatvanöt napjaira is jellemzővé válnának egyszer! Ha nem az elszigeteltség. a magány, a kölcsönös megértés keserves hiányának érzete volna benső, lelki toborzója c táboroknak ... Papp Lajos A mai népművészet tematikája. beszűkül. Régen a falusi embernek mindent magának kellett csinálnia. Kéziszerszámokat, jármot, szövőszéket, egyebet. Most a szőttes, a hímzés, a keremia és a pásztorművészkedés maradt meg a népművészet sok-sok ága közül, s ez mintegy 80—85 százalékos csökkenést jelent a népművészetek egykor igen gazdag családjában'. PéldáuL Magyarországon a századforduló körül mintegy ötven igen jelentős fazekas-központ volt. Ma alig öt-hat keramikus népművész akad az országban, Az alkotók jó része kicserélődött, csak kisebb részben találkozunk azokkal, akik ebben nőttek fel. Ma már nagyrészt városokból kikerült emberek végzik, irányítják a népművészetet, többségben olyanok, akiknek a régi értelemben vett népművészethez tulajdonképpen semmi közük. Megváltoztak hát az alkotók, de megváltoztak a befogadók is. A népművészeti darabok nem a falust lakosságnak készülnek, nekik nagyrészt nem is kellenek. A szélesebb munkásrétegeknek még kevés az igényük értékes népművészeti alkotásokra. Befogadónak marad így a városi lakosság s az export. Más lett a funkció is. A népművészeti tárgy nem használati darab, hanem dísz napjainkban. — Mi hát napjainkban a népművészet, illetve mi az, ainit ezen a néven kínálnak a. boltok, s müveinek a szakkörök? — Népművészetnek szerintem azt nevezzük, amit ma már muzeális értékként tartanak számon, mint népi kultúrtörténeti emléket. A többi, amit a szakkörökben alkotnak, vagy amiket a nagyon tisztes célú szövetkezetekben termelnek, nem nép- művészeti alkotás, hanem a népművészeti motívumok és hagyományok felhasználásával népi díszítőművészet, illetve a szövetkezetekben népi iparművészet. Ezekre szükség van, sok szépet termelnek ilyen keretek között, a szakkörök jól ápolják a népi hagyományokat, őrzik a motívumkincset,' a szövetkezetek esetében mindezen felül nem lebecsülendő a deviza-haszon sem, de egyenlőségjel nem tehető a népművészet és az azzal gyakran összetévesztett díszítőművészet, vagy népi ipar- mvészet közé. Ez azonban nem értékmérő kategória, az egyenlőségjel hiánya nem jelent hátrábbsorolást. — Mennyire befolyásolja a piac a népi díszítőművészet, illetve népi iparművészet alakulását? — Az exportőr cégek /erősen befolyásolják. Akik csinálják, rendelésre dolgoznak, a vásáriói igények ezt igen sok esetben károsan befolyásolják. A lúlszínezés, a túldíszítés felé tolódnak el a népi iparművészeti darabok. Véleményem szerint pedig exportképes lehetne a népi hagyományokhoz jobban ragaszkodó művészeti alkotás is. — Gyakran hallani, hogy egyes népi iparművészeti alkotások közel járnak a giccs- liatárhoz. — Hajdan az alkotó és a befogadó meghatározta a müvet. Működött az előbb már említett „társadalmi zsűrizés”, azaz a befogadó társadalom igénye megszabta, milyen legyen egy-egy munka. Ma ez a fajta társadalmi zsűrizés hiányzik. Pontos mérőeszközök a népi iparművészeiben sincsenek, az egyéb művészetekre érvényes esztétikai kategóriák szabják meg itt is az értékességet, illetve azt, hogy giccs-e, vagy kém. — Az új befogadó, a. bolti i'ásárlo, tagy az export igénye mennyiben változtatja meg c müvek jellegét? — A hagyományokhoz való ragaszkodást kategorikusan nem lehet kimondani. Mivel a népművészeti alkotások funkciója megváltozott, annak megfelelően a hagyományoktól el lehet, sót szükségszerűen el is kell térni. Például a szűrrátétes hímzést, ha nem szűrre, hanem mint napjainkban nagyon gyakori, falvédőre alkalmazzák, természetszerűen módosul a mintázata, íeltü- zése stb. Ehhez kell a jó művészi ízlés, a transzplantációs alkotóerő. '— A művelődési házak díszítőművészeti szakköreinek tevékenysége miként kapcsolódik a népművészeti munka egészéhez? — Meglátásom szerint a textiles szakkörök munkája igen jó. Megfelelő képzettségű oktatók vezetik a köröket és például a Szerencsen megrendezett Észak- magyarországi kaláris című kiállítás közel 900 darabja a szakkörökben végzett értékes munkáról tett bizonyságot. A kiállításra nem küldtek be giccset. A szakkörök igen jól funkcionálnak, köz- művelődési feladataiknak jól tesznek eleget. Hangsúlyoznom kell. c szakköri tagok nem hivatásosak, nem népművészek, hanem jó felkészültségű népművészeti szakköri tagok, akik nagyon értékes és hasznos munkát végeznek. Ez a megállapításom a textiles szakkörökre vonatkozik. A faragókról — tisztelet a kivételnek — ez nem mondható el. A már említett szerencsi kiállításra beküldött anyagban igen sok volt messze túl a giccs- haláron. Jó lenne a faragókat szakkörbe összefogni, ízlésüket fejleszteni, mert a hajlam és a kézügyesség kevés, és a sárospataki nyári tábor nevelő ereje sem bizonyul elégségesnek. Szeretném megjegyezni, hogy a különböző barkácsmunkák, színes üvegfonatok, gyufa- szálakból összeragasztott modellek, egyebek semmiképpen nem tekinthető művészetnek. Kézügyességet igénylő hobbyk, időtöltések ezek, amelyek, ha adott esetben megbecsülést is érdemelnek, a művészettől éles vonallal elhatárolandók. — A piacnak, a kereskedelemnek az igénye, mint kitűnt, sok esetben károsan hat. Milyen intézkedést látna szükségesnek ez ellen? — Tagadhatatlan, hogy a sokszor felbukkanó kereskedelmi szemléletmód a népi iparművészeti alkotásoknál, a szövetkezett termelésben, a giccs leié történő eltolódás veszélyével jár. Elsősorban jó felkészültségű, jó ízlésű népi iparművészekre és ipar- művészeti irányítókra lenne szükség. A mai népművész, illetve népi iparművész a régi hagyományokból meríti a motívumkincset, de azt úgy kell transzponálnia új alkotásokra, hogy a kereskedelmi szemlélet ne tolhassa el az igaz művészetet a giccs felé. Jó lenne, ha az Iparművészeti Főiskolán a népi iparművészet tanszakot kaphatna, s az ott végzettek végezhetnék c fontos művészeti ágazat szakmai-művészeti irányítását. Benedek Miklö# Táborozok, táborok (II.)
