Észak-Magyarország, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

É3ZAK-MAGYARORSZÁG 6 1973. június 24., vasárnap A magyar ifjúság készül a X. Világihúsági Diáktalálkozóra J úlius 28-án kezdődik Berlinben, a Német Demok­ratikus Köztársaság fővárosában, a földkerekség haladó fiatalságának nagy demonstrációja, a X. ViLágífjúsági és Diáktalálkozó. A Magyar Népköztársa­ság ifjúsága is lelkesen készül a jelentős seregszemlére. Már 1972-ben megkezdte tevékenységét a találkozó ha­zai előkészítő bizottsága, amelynek vezetésével dinami­kus munka kezdődött. Ennek eredményeként a világ­ifjúsági és diáktalálkozón való sikeres részvétel az egész magyar ifjúság közös ügyévé vált, s az előkészületek is ennek szellemében folynak. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség valameny- nyi bizottsága és alapszervezete 1973. évi programjának központjába helyezte a VIT-re való felkészülést, a szo­cialista hazafiság és a proletár internacionalizmus érzé­sének, a haladó ifjúsági szervezetek' egységének elmé­lyítését. A KISZ-oktatási év keretében megközelítően egymillió fiatal vett részt a VIT-körök foglalkozásain. Tízezrek jelentkeztek, hogy társadalmi munkával járul­janak hozzá a magyar fesztivál-részvétel, anyagi alap­jainak megteremtéséhez. A VIT-alapra már több mint egymillió forint gyűlt össze az üzemek, vállalatok, isko­lák fiataljainak adományaiból. Milyen eseményekre, rendezvényekre került sor ed­dig az előkészületek idején? A K'ISZ-szervezetek nagy­fokú önállóságról, leleményességről tettek tanúbizony­ságot. A VIT állt a gyulai, a sárospataki, az egri, a pápai diáknapok középpontjában, Gyömrő községben az eddigi VIT-eken bemutatott táncokból rendeztek lát­ványos műsort. Kaposvárott, Siófokon, Bonyhádon és az ország számos más városában a Magyarországon ta­nuló afrikai, ázsiai és latin-amerikai diákokat hívtak meg találkozókra a KISZ-íiatalok. A VIT-felkészülés szerves része, hogy a magyar fiatalok megismerik a fesztivál házigazdája, a Német Demokratikus Köztársa­ság életét, fejlődését, a Szabad Német Ifjúság (FDJ) akcióit, munkáját, az NDK kulturális és sportéletét. Monor község fiataljai például ankéton ismerkedtek meg az NDK életével, Székesfehérvárott pedig a Video­ton Gyár és az Ikarusz fiataljai rendeztek magyar— NDK barátsági gyűlést. A VIT jegyében ápolják tovább a megyék, városok, községek és különféle intézmények a testvéri kapcsolatokat a baráti szocialista országok fiataljaival és ifjúsági szervezeteivel. A Pest megyei Szigetcsáp községben KISZ—Komszomol találkozót ren­deztek, a pécsiek testvérvárosuk, Lvov küldötteit fogad­ták, a kazincbarcikaiak pedig ugyancsak testvérvárosuk, Dimitrov fiataljait látták vendégül. Miközben a megyékben a felkészülés jegyében gaz­dag a program, már kialakult a VIT-re utazó népes magyar delegáció is. 700 küldött képviseli hazánk ifjú­ságát a világiíjúsági és diáktalálkozón. A több mint 400 főnyi politikai küldöttségben a gazdasági és a mozgalmi munka legkiválóbbjai kaptak helyet. Azok, akik a hét­köznapok szorgos- munkájával bizonyították be: mél­tóak arra, hogy szűkebb kollektívájukat képviseljék a VIT-en. Tagja a küldöttségnek például, Heves megye küldötteként Zsudai Bertalan, a Tiszanána Termelő- szövetkezet traktorvezetője, a III. országos nemzetközi szántóverseny győztese, Borsod megyét képviseli, Bárdi Géza öntő-íormázó a Lenin Kohászati Művek fiatal ko­hásza, aki az országos öntővetélkedőn ért el kiváló he­lyezést. A delegáció tagjai között van szakmunkás és középiskolás, baromfigondozónő és fiatal orvos, a dol­gozó és tanuló magyar- ifjúság szinte valamennyi réte­gének képviselője. Kulturális életünket 165 főnyi delegáció képviseli a X. VIT-en. Ott lesz a KISZ Központi Művészegyüttese, amely eddig öt fesztiválon vett részt és minden alka- » lommal VIT-díjat nyert, ott lesz a világhírű Pécsi Ba­lett társulata, az itthon és külföldön egyaránt nagy népszerűségnek örvendő Lokomotív GT zenekar és Ko­vács Kati táncdalénekesnő, Hofi Géza parodista, Antal Imre zongoraművész, és a magyar művészeti élet szá­mos más, kiváló fiatal képviselője. A sportolók csoportjában utazik a VIT-re Ránkiné Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyvető, Tordasi Il­dikó, az olimpiai aranyérmes női tőrvívó válogatott tagja, Verőci Zsuzsa nemzetközi sakkmester, és a VIT röplabdatorna győztese, a NIM SE női junior csapata. A magyar küldöttség július 26-án indul Berlinbe. A küldöttek Ikarusz autóbuszokon teszik meg az utat, Prágán keresztül. Ugyanakkor számos más ország de­legációja utazik át hazánkon, s ß magyar fiatalok min­denütt ünnepélyesen fogadják őket. Közvetlenül a VIT előtt, illetve a fesztivál napjaiban Magyarországon négy helyen rendeznek „kis VIT”-eket: Szombathelyen, Szekszárdon Pakson és Szegeden, vala­mint a Szelidi-tó partján. Ezeknek a rendezvényeknek az alapját is a X. VIT jelszavában megfogalmazott gondolat adja: antiimperialista szolidaritás, béke és ba­rátság. Politikai, kulturális és sportrendezvényeken ta­lálkozhatnak ebben az időszakban a magyar fiatalok ezrei és a külföldi vendégek. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága 1973. március 31-i ülésén hozott hatá­rozatot a. magyar VIT-delegáció feladatairól. A határozat felhívja a küldötteket: képviseljék méltó­képpen hazánkat, mutassák be társadalmi-gazdasági fejlődésünket, szocialista építőmunkánk eredményeit. Kimondja a határozat: „Delegációnk a X. Világifjúsági és Diáktalálkozó politikai fórumain, kulturális és sport- eseményein járuljon hozzá a rendezvény sikeréhez. A küldöttség minden tagja aktív részvételével segítse elő a találkozó céljának elérését, jelszavának maradéktalan érvényesülését. Törekedjen arra, hogy a X. VIT a világ haladó ifjúsága antiimperialista egységét tovább erősítő demonstráció legyen.” A magyar fiatalok képviselői, a VIT-delegáció tagjai ebben a szellemben készülnek a X. VIT-re. Dr. Gombár József a KISZ Központi Bizottságának titkára ár nem csörgött az óra, ma reggel is pontosan fél ötkor ébredt, ahogy évtize­dek óta megszokta. Mától azonban már nem paran­csol a gyár, akár a lelkét is kifújhatja. Mától fogva megszűnt a percrejárás, végérvényesen a maga ura. Óvatosan kihámozta tes­tét a paplanból, felkattin­totta az éjjelilámpát, magá­ra kapta ruháját és kiment az istállóba. Itt is villanyt gyújtott. A piszkos körtétől sápadtan szivárgott a fény, s egy pillanatra megállt. A ló a zajra és villany­gyújtásra oldalt lökte a fe­jét, ráhunyorított a gazdá­ra, majd érdes Hívásokkal ismét szálazni kezdte a száraz szénát. — Na, jól van Manci — mondta a gazda, s maga is megrezzent a hangja kü­lönös csengésétől. Határo­zottan rossz érzésem van — állapította meg, és ösztön- szerűen a villa után nyúlt, hogy rendbetegye az istál­lót. A nyélre görbülő mar­ka azonban kisimult. Nem, teljesen felesleges most ki­hordani a trágyát. Vagy mégis? Manci húsz éve szokta, hogy ilyenkor min­dig az almozás .következik és ... A gazda felsóhajtott és ismét a villa után nyúlt: — Na. még egyszer és utoljára kipucolom alólad a ganét... Hirtelen elhallgatott. Ijed­tén pillantott a lóra, he­gyesen mozgó füleire. Te jó isten — gondolta — még meg • találja érteni, amit mondok. Vagy talán már meg is értette volna az utolsó napját? — Nono! — mondta a gazda. — Látod, hogy ta­karítom a ganéd. Ne gon­dolj semmi rosszra. Ha rendbeszedtem az istállót, majd megjáratlak. Inkább dünnyögte, mint mondta a szavakat. így szokta meg húsz éve, mióta lótartásra adta a. fejét. A felesége hozta a gondolatot, amikor megszületett a har­madik gyerekük. Akkor már 15 éve a gyárban dol­gozott. Szívta a vasöntöde tüdőmorzsaló levegőjét, mi­közben piszkos-vastagon ra­kódott ruhájára a rámolás fekete grafitja, akár az ott­honi gond. Az asszony csak mondta: — Meg kéne próbálni. Lám, a Boriska ura is a gyárban dolgozik és lovat vett. A bánya itt a közel­ben, télen majd minden napra álcád egy szénluvar, nyáron meg költözködés, emez, amaz. Jó lenne £gy kis fizetéspótlónak!... így került Manci a város külső peremére. Nem volt vele sok baj, hozzászokott a házhoz. Amikor a gyárba volt, a felesége lebéklyózva kicsapta a patak melletti senki rétjére. Manci békés természetű volt, a nagyobb fiú sokat fuvarozott vele. Még a kocsma előtt is tü­relmesen álldogált. Négy csikót is adott a gazdának. Persze, egyiket sem tartot­ták meg. Miért? Amit Man­ci hozott a fuvarozással, pótolta a fizetést. Szóval, jócskán megkereste a tar­tását, sőt azon felül is. De- hát elmúlnak az évek. Mindenki megvénül, elhasz­nálódik. Manci már alig bír menni. Virsli, meg kol­bász lesz belőle. — Azám —, dünnyögte a gazda, virsli, meg kolbász. A Manciért kapott pénzt meg kipótolom és veszek egy másik ' Mancit. Fiatalt, trappolót. A fiatal szóról eszébeju­tott a tegnapi búcsúztatás, amit nyugdíjba menetele al­kalmából rendeztek szárpá­ra. Szépen beszélt az üzem­vezető — gondolta elége­detten —, majdnem elsírta magát. Hiába, a harmincöt év nagy idő. Egy gyár, egy munkahely és sok jó szak­társ. Mennyi emléke ma­radt a gyárból. Szépek, meg csúnyák, ahogy rendrebe- marta agyába a három es fél évtized. Szóval, fájt a búcsú, ha nem is mutatta. Megaztán ... az fájt a leg­jobban. hogy nem dolgoz­hat tovább, a tüdejét meg­kapta a szilikózis. Az orvos, az utolsó három hónapban már dolgozni sem hagyta, pedig... pedig nem .s érzi magát betegnek. Túl fá­radtnak sem, hogy sovány? Na és aztán! Persze a he­lye. Úgylátszik arra van szükség. Észrevette ő, ami­kor vagy fél éve odarakták mellé a fiatal 1 Burákot, hogy mire megy a játék. Vajon ha még mindig rá­moló lenne, akadt volna ilyen hamar helyettese? Egész biztosán1 nem. De er­re igen. Mert két éve köny- nyebb munkát kapott, nem is munka a régihez képest — inkább hivatal. Csak ült, benyomott néhány gombot, az automata elvégezte a többit. Ha lett volna ben­nük egy kis emberség, még lehúzhatott volna vagy két évet, de szívtelen ku­tyák az emberek. Elfelejtik a rámolóban töltött éveit, meg a hűségét. Csak igye­keznek túladni az óregen, mézes-mázos szavakba bur­kolják a gondolatot és fúj4 dalmasnak nevezik a bú­csút. De kinek fájdalmas? A gazda dühösen oldai­barúgta az istállóajtón be- tekingető kutyát és a lová­ra lesett. Arra gondolt, hogy legalább jó órahosszat gyalogolhat;, míg a Mancit átvezeti a városon, egészen a vágóhídig. Rögtön utána arra gondolt, vajon okvet­lenül a vágóhídra kell vin­nie a lovát, vagy megpró­bálkozzon a jövő heti vá­sárral. Hátha akadna vevő rá. Biztosan többet kapna érte és különben is, a Maii­dnak még lehet fuvarozni Igaz csínján, kis teherrel, lehetőleg kapaszkodó nél­küli utakon. — Ugye, hogy pírnál, öreglány? — mondta a gazda. Kaparót és kefét vett elő. pucolni kezdte a lovat. Erőteljes mozdula­tokkal dolgozott, aztán ahogy a kaparóra pillan­tott, abbahagyta. Ha soká­ig pucolom — gondolta — nem marad semmi szőre. Ügy hull, akár az őszi fa­levél. Pedig még bírna a terűt, dehát huszonkét éves, fogatlan, az isten sem csi­nál belőle paripát. Mégis csak vágóhídra kell vinni. Az a biztos pénz. ha kevés is. Aztán megpróbál vala­hol elhelyezkedni, hogy a nyugdíjhoz még hozzáke­ressen. Különben nem tud másik lovat venni. Bizo­nyára akad valami könnyű hely. Még nincs hatvan éves. Kopaszsága és so­ványsága nem lehet aka­dály. Azt a pár hónapot lehúzza, nincs neki baja. Igaz, az évek elszálltak, de tehet ő róla? Senki sem bűnös, mert korán szüle­tett. Az orvosnak meg­mondja: ne a külszínt néz­ze, hanem az akaratot. — Mégis csak viszlek Manci — mondta a gazda. Most. hogy bizonyosan ki­mondta a lóra dobott ítéle­tet, kemény szorítást érzett a szíve tájékán. De tudta, nem tehet másként. Ez az élet törvénye. Ledobta ke­zéből a kaparót és a kefét, készülődni kezdett. Pár perc múlva már az utcán kocogtak. A gazda csuklójára tekerte foszlós­nak indult kötőfékjét, s jobbra balra köszöngetett ismerőseinek. Kopott és szürke reggel volt, a perem­város falusias reggele; tyúkkárolás, kutyaugatás, tehénbőgés meg egy korai részeg gajdolásának hangja iparkodott rést ütni a boly- hos-ónos fellegeken, ame­lyek mélyen lenyúlva sú­rolták a tarfejű dombokat. — Jöhetnél gyorsabban is — mondta. Ott ballagtak a várost kettészelő mellék- útón, közvetlenül a zöldjét hullató hegy alatt, s a gaz­dának a fiatal kora jutott eszébe. Hányszor megjárta ezt a hegyet, persze nem egyedül. Furcsa, hogy öreg korára három lány is eszé­be jutott. — Hát múlik az idő, Manci — dünnyögött a gazda, s a ló furcsa, göthös­hörgő nyerítést hallatott. Ügy tetszett, röhög az állat. — Bizony, te is más vol­tál vagy tíz évvel ezelőtt, — mondta ismét a gazda. Arra . gondolt, amikor a Manci még frissen húzta a terűt, s vemhesen sem fá­radt el. De mi ez? A ló megállt. Kicsit su- tán-bután bámult maga elé. majd lassan összerogyott. Lihegve, hörögve térdepelt az aszfalton, s véreres sze­meire átlátszó kékesszínű ,, hártya húzódott. A gazda szaparodó szívdobogással » rángatni kezdte a kötőféket, ám semmit sem használt. Néhány reggeli járókelő bá- . mészkodva húzódott az út­testhez, s tanácsokkal kezd­ték ellátni: — Próbálja a nyakán emelni. — Húzza előre a patákat úgy tud kapaszkodni. A gazda az ónos-vastag fellegekre nézeti, kabátja aljába törölte izzadó hom­lokát és kiköpött. Dühös, fáradt és kétségbeesett volt. A ló orra már az aszfalthoz nyomódott. Még mindig térdepelt, aztán félrebillent a feje és oldalára dőlt. Le­huppant a járda szélére. — Manci,'"'Manci te, csak addig tarts ki —, könyör- gött a gazda, bár tudta, minden hiábavaló. A ló csupa csont, bőr testén egy utolsó vonaglás remegett át és nem mozdult többé. — Becsaptál, Manci. Te hálátlag dög — hörögte a gazda. Szörnyű haragjában nagyot rúgott az állat tom­porába. Arra gondolt, oda az a kevés pénz is, amire számított. Meg arra is, hogy pénz kell az elszállítására, s a dögtemctű bizony mesz- sze van. ló oldalra huppant, fejéről leszedte a kötőféket, s elindult a piac felé. Talán ott találja a fuvaros komá­ját — gondolta. A koma nem kér annyit, mint az idegen, megaztán hátha tud valami munkafélét. Mielőtt befordult volna az utca sarkán, még visz- szanézett. Dühös, megvető pillantást lökött a lova fe­lé, és nagyon becsapottnak érezte magát. Holds János: KOCOGVA SERFÖZÖ SIMON: OS EIM Ölt már ismerték a tüzet, akár az ősember. El merték ejteni a szelet: nekizavarva az ároknak fogták meg. S a tóból már ki tudták halászni á fickándozó vizet. S ahogy felküldték a távoli fákra vadászlesbe az eget, én még láttam is a múltban őket, amint hajtották elfogni a. bokorból kiugrasztott messzeséget. SALLAI FERENC: ŐSZ A táncos virágok szoknyája alól elpergett minden nevetés így szórod szét használt viganódat, hogy utolsót bujálkodjon benne a szél. Béke, barátság szolidaritás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents