Észak-Magyarország, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-17 / 140. szám
ÉSZAK-MAGYAROK SZAG 6 T973. június 17., vasárnap Ház az utca végen A KILENC EMBER közül heten nevettek. Nem felszabadultan, inkább cinkos egyetértéssel. Ketten ugyancsak meglepett, j .mondhatnám, buta képet ] vághattunk. Suba Ferenc I társai váratlan megjelenése 1 miatt, én pedig Suba elké- | pedése láttán. Elfelejtették | ugyanis közölni velem, 'I hogy ilyen meglepetés készül. • — Maguk, András báj tyám... Hogy kerülnek ! ide? — A harminc év körüli, szikár fiatalember lá- ' ba legyökerezett az ajtó- nyílásban. Zavarában barnára sült, borostás állát simogatta. Kerekes András erőltetett komolysággal válaszolt. — Gondoltuk, meglátogatunk. Ha meg már itt vagyunk, összeköthetjük a kellemest a hasznossal. Na, de nem ilyen fogadtatásra számítottunk. Igaz, fiúk? Még azt sem mondja, hogy kerüljünk beljebb . .. Különös módon kerültem ebbe a szituációba. Hét közepén az üzemben kerestem fel a Kerekes-brigádot. Riportot akartam róluk írni. Annyit tudtam a brigádjukról, hogy tíz éve alakultait, s kitüntetéseikkel akár az asztalt is beboríthatnák. Másfél óráig ültünk a brigádvezetővel a melegedő lemez asztalánál, kerülgettük a „kását”, szinte már gyötörtük egymást, de a riport nem akart kikerekedni. Az volt az érzésem, a brigádvezető nem is akarja, hogy a riport elkészüljön. Nagysokára beigazolódott a sejtésem. — Nem i lenne szerencsés, ha most írna rólunk — óvatoskodott elő a kéréssel Kerekes. — Egy kis zűr van most nálunk. Nem sokan tudnak róla, de mégis ... Ajánlanék valamit helyette.. Tartson- velünk vasárnap. Olyan kis kirándulásfélére. Egyik munkatársunk építkezik, meglátogatjuk. Szalonnát sütünk, meg ' ha kell, segítünk is egy kicsit. Nem tudom azért tette-e a javaslatot, hogy lerázzon, mindenesetre ráálltam a dologra. Reggel hatkor a megbeszélt helyen, az állomás előtt találkoztam a szerszámokkal felszerelt kis csoporttal. Egyiküknél jókora demizsont is felfedeztem. — Meglennénk mindany- nyian. Akár mehetünk is ... Mindössze enhyivel nyugtázták a jelenlétem. * A kétszobás családi ház magányosan áll az utca végén. A világos, piros színű födém arról tanúskodik, hogy nemrég kerülhetett teőt alá az énület. Az ajtókat, ablakokat már bepá- szították, a belső és külső vakolás, valamint a szerelési munkák még hátra vannak. És a veranda tetejének betonozása, amit már érkezésünk előtt alázsaluztak. Kerekest a háta mögött többnyire csak öregnek nevezik a munkatársai. Nem több negyvennél, de a brigádvezetőnek kijár ez a jelző. Helyiségről helyiség- ra járva, aprólékos gonddal veszi szemügvre a kőművesek munkáját, néha rábó- lint, néha a fejét csóválja. A belső szoba távolabbi sarkában látszólag sebtében összeeszkábált priccs- félét találunk. — Az meg mi a fenének? Suba zavart magyarázkodásba kezd. Ha munka közben elfárad, arra szokott lepihenni, mondja de az „öreg” leinti. — Hülye vagy, fiam, vagy minket nézel annak — legyint egyet, aztán témát változtat. — Látom, sóder van bőven. Hogy állsz cementtel? — Van az is. — Jó, akkor betonozunk. — Legalább szólitak volna. hogy jönnek. Semmivel' sem tudom megkínálni magukat. — Leértékelsz minket, fiam. Azt hiszed, vizet cipeltünk abban a demizson- ban? Egy perccel később Kerekes már az udvaron szervezi a brigádot. — Munkára, lógósok! Betonozunk. Ketten hordjátok a vizet, ketten a sódert, ti ketten pedig keveritek. Mi Ferivel felmegyünk a tetőre. — Mi lesz az én dolgom? — kérdezem. A kis Kovács elkuncogja magát mellettem. — Vigyázzon, mert az öreg a végén tényleg beszervezi. Nagy hajcsár. Láthatja, a vasárnapot is parancsolgatással kezdi. Bezzeg ha itt lenne a felesége, a hangját sem hallanánk... Kerekes a lapát tenyerével megszorítja a kis Kovács vállát. A kulcscsont tájékán úgy, hogy a fiú felszisszen. — Először is, öreg a nagyapád. Másodszor, ha nem a munkán jár az eszed, bekeverünk a betonba. — Akkor sem engedi el a fiút amikor felém fordul. — Ha már felajánlotta a segítségét, úgy gondolom, nem illene visszautasítani. Majd felhúzza a vödröt a. csigán. De ebben a ruhában akar dolgozni? — mér végig. — Elhoztam a „népitáncos” ruhámat. — Akkor jó. Rossz hatással lenne a többiekre, ha valaki csak tétlenül áill- na mellettünk... EBÉDIDŐRE a munkának több mint a felével elkészültünk. A kert végében raktunk tüzet, azon pirítjuk a szalonnát. Suba, a házigazda még a tűzrakáskor elment. Arra hivatkozott, hogy egy fél órára sürgős ügyben haza kell ugrania, de mindannyian sejtjük, hogy valami uzson- náravalóról akar gondoskodni. A hosszú Frici megpróbálta lebeszélni, de az öreg intett neki, hagyja elmenni. A csurgatott kenyeret a kút vizében lehűtött borral nyomatjuk le. Elcsendesedett most a brigád. Mindenki a szalonnájával foglalatoskodik. A kis Kovács fejezi be elsőnek az evést. Lenyeli az utolsó falatot, akkor fordul a brigádvezetője felé. — Régen . sejtem, de most már tudom .. . Kerekes bácsi, maga szerelmes. — Én? Miket beszélsz te, gyerek? — Csak abból gondolom — kuncog a kis Kovács —, mert akkor ilyen szórakozott az ember. Mit gondol, miért végeztem ilyen hamar az evéssel. Maga tévedésből az én kenyeremre csurgatta a zsírt... Az öreg észreveszi, hogy ugratják, ráhagyja. — Persze, hogy a tiédre. Tudom, hogy még azt sem tudod segítség nélkül megcsinálni ... Amikor mindenki befejezte a falatozást, Kerekes Andrással távolabb vonulunk a többiektől. — Kivel van zűr a brigádban? — próbálkozom újra a hét közepén félbemaradt témával. Kis ideig mintha töprengene, de látom rajta, hogy már korábban elhatározta, hogy elmondja az egészet. — Suba Ferenccel. — Vele? — Igen. Két hete vettük észre, hogy valami nincs rendben. Fáradtan, agyongyötörtén járt be az utóbbi időben dolgozni, néha el-elszunnyadt. Volt, amikor az italt is érezni lehetett rajta. Vártuk, hogy majd csak elmagyarázza, mi van vele. de hallgatott. A napokban aztán véletlenül összetalálkoztam a feleségével. De erről egy szót se a többieknek. Nem tudnak róla. Az asszony elmondott mindent. Feri összerúgta a port a családdal. Az anyósával sohasem tudott kijönni. Ezért is fogott az építkezésbe, hogy mielőbb elköltözhessenek. Az utóbbi időben annyira elmérgesedett a helyzet, hogy csak késő este járt haza. Azt mondta: fél, hogy valami meggondolatlanságot csinál az anyósával. Itt, a háznál töltötte minden idejét, de egymaga alig haladt valamire. Amikor már teljesen kíkészült, kérte a feleségét, hogy hagyja abba egy évre az iskolát, segítsen a háznál. Az asszony a gimnázium esti tagozatának harmadik ostzályába jár. Nem sokat tud segíteni Ferinek az építkezésnél. Az. iskolát sem akarja félbeszakítani. Ezen összekaptak. Feri összepakolta a legszükségesebbeket, és elköltözött. Hetek óta itt alszik, a félig kész házban, a priccsen. Azóta az asszonnyal sem találkozott. — Kezdem érteni. Azért jött a brigád, vagyis azt remélik, hogy ... — Persze. De erről egy szót sem. * Már nagyon ferdén érnek bennünket a nap sugarai, mire befejezzük a munkát. Lemosakodunk a kútnál. vizet öntünk egymás fejére is. A jókora bográcsban már forr a gulyás. Suba és a felesége sürgölődnek a tűznél, mellettük lábatlankodik hároméves kislányuk is. Az „öreg” rámkacsint. — Tudtam, hogy nem akar előttünk maradni. Hazamegy. Akkor pedig szót válthatnak. — Most mi lesz? Az asszony otthagyja az iskolát? — A csudát. Már vége a tanításnak. Szeptemberre pedig, ha egy kicsit segítünk, beköltözhetnek. A házigazda a gulyás előtt pálinkával kínál. Mentegetőzik, hogy csak egy poharuk van, de még igazán nem rendezkedhettek be vendéglátásra. Elfogy azért a pálinka is, a gulyás is. BESÖTÉTEDIK, amikor felkerekedünk. A fiatal házaspár elkísér minket egy darabon. Félútról visszanézek. Nem is olyan magányos az az utcavégi ház, mint ahogy első látásra tűnt.,. Tóth István BOGÁCS Könnyű észrevenni: az elnök kissé visszatartottan beszél, nem akarja, hogy dicsekvés érződjék a hangjából. Ügy sorolja a tényeket, hogy közben valamifajta száraz, tárgyilagos színt próbál belevinni a hangjába, de azért az elégedettséget, a büszkeséget nemigen sikerül palástolnia. Nehéz is lenne, ugyanis a felsorolásban nagyszerű, új létesítményekről van szó. Bogács gazdagodásának jeleiként. És elhangzik ez a mondat is: — Ha az iskolát is megépítjük, gyakorlatilag teljesítettük negyedik ötéves tervünket. Érthető, hogy az ilyen híradást nehéz büszkeség nélkül közölni. Csíki János, Bogács tanácselnöke pedig ezután azt indítványozza, nézzünk meg néhány épületet. Az új bölcsődét, majd az óvodát tekintjük meg, itt nem is kell mondania semmit, csak tapasztalni. látni kell. A jól berendezett, szép szobákat, a ragyogó tisztaságot, a nagy gonddal vigyázott — éppen alvó — csöppségeket, a hideg-meleg vizet. Az óvoda is. a bölcsőde .is kielégíti az igényeket, nincsenek helyszűkében. Ha már em/ik kerül... A könyvtár is nemrégiben kapott új helyet, tavaly készült el az ifjúsági klub, megépítettek két utat, villamosítottak egy új utcát, elkészült 2,5 kilométer hosszú ivóvízhálózat. Mindez 'tavalyi és tavalyelőtt. Időzzünk egy kicsit, a vízhálózatnál. Hogyan épült meg? — Tulajdonképpen csak azt akartuk, hogy az egészségház, az óvoda és a bölcsőde tiszta, jó ivóvizet kapjon. Ezt a munkát akartuk elkészíttetni. Megkezdtük a tárgyalásokat, hogyan építik meg; mikor, és főleg mennyiért. Meglepődtünk, mert igen nagy összeg kerekedett ki. Töprengtünk egy ideig, majd azt láttuk jónak, hogy ha már ennyibe kerül, tegyünk hozzá még valamennyit, és legyen az egész falunak jó ivóvize. Most már a vízhálózat végignyúlik a falun, persze, még nem minden utcába jutott el, de az idén egyebek között ezt is folytatjuk. He adíanak pénz!! Valószínű, kevesen állíthatnak be azzal a kéréssel a megyei tanácshoz, hogy ne adjanak pénzt, nincs rá szükségük. A bogácsi tanács vezetői egyik gyermekintézményük építésénél ezzel a kéréssel keresték meg a megyei tanács illetékeseit, mivel úgy látták — és jól látták —, hogy saját erejükből, a lakók segítségével is boldogulnak. A kérésről feltehetően nem kerekedett hosszas vita a megyei tanácson. A folytatásról talán már inkább. Mert a kérés másik része úgy szólt, hogy az iskola építésére adjanak majd. Ha lehet, többet, mint amennyiről most lemondanak, mert az iskola már nehezebb ügy. A bogácsiak bizakodnak is: ha egyszer elkezdik, meglesz az iskola is. Ennek a bizakodásnak egyébként forintokban is mérhető, konkrét alapja van. A község lakói ugyanis, amikor szükséges, társadalmi munkában is segítik az építkezéseket. Sőt! Például az útépítéshez, a járdaépítéshez tekintélyes ősz- szegekkel is hozzájárulnak. Hol tart a fürdő? Tizenöt évvel ezelőtt épült meg a bogácsi hőfürdő, melynek híre már eléggé elterjedt. A Bükk déli lejtőinél íevő község természeti szépsége és a kellemes víz a Zsóri ellenére is vonzza ide a látogatókat. Egy-egy jó nap forgalma már ezrekben mérhető, de a vendégek száma a jövőben nyilván növekszik. Nem lehet véletlen, hogy eddig már 213 üdülőtelket adtak el, és hamarosan újabb teleknek lesz gazdája. És az sem lehet véletlen, hogy itt épül a járási úttörőtábor. Száz személyre főző konyha lesz majd itt, étteremmel. De nézzük a fürdőt. A napokban készült el egy újabb medence. Az öltöző átadását pár hét múlva tér; vezik. Ennek az öltözőnek a tetején napo^óteraszt alakítanak ki, lent pedig folyosóval kötik össze a medencével, hogy ily módon a téli fürdésre is alkalmat teremtsenek. Még ebben az évben száz kabin készül el. A már említett, kész medencén kívül hozzáláttak egy harmadik medence építéséhez is. A helyét már kiásták, a földmunkát befejezték, szükség lenne azonban körülbelül G00 ezer forintra, hogy tovább haladhassanak. Ha elkészülnek vele: ez lesz a járás első úszómedencéje! A tervek szerint a melegvizet különböző csőrendszereken vezetik majd bele, és olyan hőfokra hűtik le, amilyet a versenyzők éppen megkívánnak. A későbbi tervek között pedig egy gyermekmedence építése szerepel. Ha ezt is elkészítik, akkor a fürdő „medencésítését” befejezettnek tekintik. Biztató, szép tervek. Talán merészek is, de az eddigiek sem voltak kicsik. A tanácson megbecsüléssel őrzik azokat a beszámolókat, amelyeket a jelölő gyűlésekről készítettek. A lakók közül többen elégedetten, dicsérőleg szóltak a tanács munkájáról, ezeket a dicsérő mondatokat is rögzítik a beszámolók. A tanács vezetői szeretnék elérni, hogy a jelenlegi ciklus végén is hallhassanak, olvashassanak ilyen mondatokat. Priska Tibor i Portré i Tel linger István munkája A miskolci Herman Ottó Múzeum helytörténeti archívuma az anyagrendezés során közel 300 színházi plakáttal, néhány régi színi előadás eredeti kéziratával gyarapodott. Ezzel a Miskolci Nemzeti Színházra vonatkozó írásos és tárgyi dokumentumok száma ezer fölé emelkedett. A gyűjtemény legértékesebb darabjai az 1823-tól 1850-ig terjedő korai időszak plakátjai az akkori színjátszásra, színészekre vonatkozó különböző emléktárgyak. A miskolci színjátszás és színháztörténet legjelentősebb darabjai az augusztusban nyíló színháztörténeti kiállításon szerepelnek majd. sáléi Miseiéi
