Észak-Magyarország, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-11 / 59. szám
1973. márc. 11., vasárnap ■^-SÄMÖ eszaT^ägyarorszag 2 ESEMÉNYEKRŐL röifigtem LENGYEL KÜLDÖTTSÉG • Jan Czapla külügyminiszter-helyettes vezetésével március 9-én és 10-én Budapesten tartózkodott a lengyel külügyminisztérium küldöttsége. Marjai József külügyminiszter-helyettessel és a magyar Külügyminisztérium több vezető munkatársával megbeszéléseket folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről és a két külügyminisztérium együttműködésével összefüggő feladatokról. A lengyel külügyminiszter-helyettest fogadta Péter János külügyminiszter. ZARVA A TŐZSDE * Aicsi Kiicsi jaoán pánz- " 'miniszter szombaton . tar- ' ott sajtóértekezleten kijelentette, a kormány vagy vasárnap, vagy hétfőn dönt arról, hogy mikor nyitják meg újból a tokiói valutatőzsdét. A pénzügyminiszter szavaiból megfigyelők arra következtetnek, hogy a tokiói valutatőzsde a jövő héten is zárva marad. JAPÁN SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNY ® A vietnami nép megsegítésére alakult japán bizottság ríövidesen újabb segélyszállítmányt indít útnak a Vietnami Demokratikus Köztársaságba. Az erre a célra kibérelt hajó százhúsz millió jen értékű orvosságot, egészségügyi felszerelést és élelmiszert szállít a VDK-nak és a dél-vietnami forradalmi kormánynak. SZTRÁJK INDIÁBAN <• Megbénult szombaton az indiai légiforgalom, minthogy az Air India légiforgalmi társaság dolgozóinak többsége sztrájkba lépett. A sztrájkoló légiforgalmi dolgozók 15 munkatársuk indokolatlan el-, bocsátása miatt tiltakoznak. KEGYELEM A KÉMNEK ® A Fehér Ház bejelentette a Kínai Népköztársaság kormánya hozzájárult ahhoz, hogy szabadon bocsátja John Downeyt, az amerikai központi hírszerző hivatal (CIA) munkatársát, akit 1952-ben kémkedés ftiiáít ítéltek él a Kínai Népköztársaságban. Downey ügyében Nixon elnök járt közben. HÁZIASSZONYOK BOJKOTTJA • Béni Szuef felső-egyiptomi város háziasszonyai 15 napos sztrájkkal tiltakoztak a húsárak meredek emelkedése ellen. A húsboltok szervezett bojkottja sikerrel járt: a kereskedők a hatóságilag előírt árnál is olcsóbban adják a húst. <, Kairóban, a katonai kórházban Izmail egyipiomi honvédelmi miniszter és Shazly vezérkari főnök meglátogatta az izraeli légierő Phantom- gépei által a Sinai-félszigct felett lelőtt líbiai utasszállító repülőgép két cletbenma- ratlt áldozatát. ÜJABB FEGYVERSZÁLLÍTÁSOK <§ Tovább áramlik Dél-Viet- namba a fegyver, lőszer és hadianyag az Egyesült Államok japáni támaszpontjairól — ismerték el a Kure-i haditámaszpont amerikai katonai hatóságai. ROBBANTGATÖ FIATALOK I 9 Az IRA egyik vezető sze- ! mélyisége szombaton elismerte. hogy a csütörtökön Londonban végrehajtott robban- ■ tásokat a szervezethez tartozó északír fiatalok követték el. Ugyanakkor azzal a ki- ; jelentéssel igyekezett csökkenteni az IRA felelősségét, hogy „a forró fejű fiatalok nem közölték tervüket a szervezet vezetőségével”. VÁLASZTÁSOK A VDK-BAN 9 A VDK-ban 1973. április 1. és 30. között városi, tartományi, járási és faiusi nép- , tanácsválasztásokat tartanak. 1 A választások előkészítését | már megkezdték. Otvenperces rádióműsor 8 honvédelmi szövetségről A i\iclój <ii' i'Auii v cuexnu Szövetség jubileumi ünnep- segsorozaia — míKánl annas, idején' közöltük — március 1-én a budapesti Zeneakadémián megrendezett díszgyű- léssei kezdődött meg, amelyen megyénkből 42 tagú küldöttség vett részt. Huszonöt évvel azelőtt, 1948. március 1-én ugyanis ott hozták létre egykori partizánok és partizánbarátok, antifasiszták -az MHSZ jogelődjét. a Magyar Szabadságharcos Szövetséget. A szövetség felhívásának megyénkben is nagy visszhangja volt, s március 29-én Miskolcon megalakult a szervező bizottság, amelynek tevékenysége nyomán rövid idő alatt ezrek tömörültek a szövetség zászlaja alatt, s erejüket nem kímélve megkezdték a leendő munkás- paraszt hatalom védelmére való felkészíts«; nemes munkáját. Erről az időszakról is szó lesz ma este a miskolci rádióban, amely 6 órai kezdettel ötvenperces műsort sugároz a iutviláló szövetségről. A Magyar Szabadságharcos Szövetség több. egv*fCOr" rnoffira* mioVnlcí VRzetője, politikai tisztje ernléKesaií vissza a megalakulás körülményeire; egyebek közt arra a lelkesedésre, amellyel a borsodiak, elsősorban a nagyüzemi munkások, bányászok siettek a szabadság- harcosok soraiba. Azokról a módszerekről is szó lesz, amelyeket a szövetség tagjainak kiképzésében, politikai nevelésében alkalmaztak, nemkülönben arról a harcról. amelyet a fordulat évében és ezt követően is p párt irányításával a reakciós erőkkel szemben vívtak az MSZHSZ aktivistái. A műsor a jelenlegi MHSZ-vezetők ismertetéseit is tartalmazza arról, hogy a szövetség klubjai miképpen képezik ki a vitorlázó- és a motoros repülőket, az ejtőernyősöket, gépjárművezetőket. rádiósokat, könnyűbúvárokat', lövészeket, s mi módon részesítik a sorköteleseket és a tartalékosokat a katonai elő-, illetve utóképzésben. Kéoet alkothatnak maguknak a műsor meghallva. tói á szövetség közreműködésével az iskoláinkban főivé honvédelmi nevelő munkáról is. A gazdag tartalmú műsort Z<mes7í5mnk cTÍnesíli1' T. I. Ülést ’ártott a Hegyei vátssrtási elnökség Tegnap délelőtt iésl tarlóit Miskolcon a mlyei választási elnökség, hol dr. Kardos Sándor, a mgyei tanács vb-titkára tarki tájékoztatót a választása való felkészülésről és a ibvábbi tennivalókról. Az cköltség tagjai: Mráz Feren1. az SZMT elnöke (elnök), jihász Sándorné, nyugalmazott rendőr alezredes, Darmos Lajos, a Borsodi Vegyi kombinát osztályvezetője, dr. Falvai László, a megyei pártbizottság osztály vczető-heiyet- lesc és dr. Zádor Jenő, a megyei tanács szervezési és jogügyi osztályának a vezetője. Vidéken lehet-e kulturáltan élni? Borsodi „fterekasztar a Magvar Rádióban Jelöl® gyűlések MISKOLC 1ÄR.OS TERÜLETÉN A Hazafias Népfront városi bizottsága értesíti a lakossági, hogy az alábbi időben és liel^n leseinek városi tanácstagi jehö gyű Lések : AZ I. KERÜLET TERŰ LÉTÉN: Március 12-én du. 5 órakor: Az 1. sz. Általános Iskolába! (Nagyválhy utca 5.) a 20. sz választókerület lakói részére] (Bacsó B. u., Irányi Dániel u.,\ Nefelejcs u. Somogyi Béla u., Tulipán u., Tompa Mihály u. 9- től végig és 12-tőJ végig.) A 22. sz. Alt. Iskolában (Kassai u. 15.) a 37. választókerület lakói részére. (Almos u. 4-töl 45-ig, Kassai u. 38-tól 68-ig, Pozsonyi u. 38-tól 60-ig.) Az 1/2. pártszervezetben (Baross Gábor ti. 18.) a 44. ~z. \á- lasztókerület lakói részére. (Baross Gábor u.. Harmat u., József A. telep. Kartács u., Lata- bár Endre u.. Szekerész u.} Szinva u., Tüzér u., Üteg u.) A 14. sz. Alt. Iskolában (Forgács u, 18.) az 50. sz. választó- kerület lakói részére. -Alföldi u. 1- től 35-ig és 2-től 36-ig, Uercty- tyó u., Csele u., Jósva u., Kisfaludy u. 35-től és 18-tól végig, Latinka Sándor u,t Latorca u., Martin Károly u. November 7. tér. Rét u., Sík ti. 1-í.öl 45-ig és 2- től 54-ig, Tarló u., Zagyva u.). A II. KERÜLET TERÜLETÉN: Március 12-cn du. 5.30 órakor: A Szilágyi Dezső utcai iskolában az 53. sz. választókerület lakói részére. (Bezerédi u., Csabai kapu 29-től és 44-től végig, Eszterliázy Antal u. páros oldala, Jász! Oszkár u.. Kankalin u.. Kun Béla if.s 145-tő) végig és ■134-től' 142-ig, MÁV 1. sz. örhaz, Nárcisz u. 2—4. sz. házak, Pálinkás u., Petneházy utca páratlan oldala, Szigeti Mihály u., Szilágyi Dezső u. 52, 54 56. sz. házak, Szőlőhegy u., Váncza Mihály u.. Venyige u., Vezér u. Illői és 1G-tói végig, Vörös Hadsereg ti. 2-től 16-ig.) A tapolcai iskolában, (Győri u. з. ) a 64. sz. / választókerület lakói, részére. (Aradi utca. Bak Dénes utca. Bakonyi utca, Barlang utca, Bokros utca, Brassói u.i Csabai u., Denevér и. , Dési u. Esze Tamás ti.. Fecske u.. Fenyő u., Garas Sámuel u., Görömbölyi u.. Harkály u., Kisbencdek. Mátra u.. Páva u., Szebeni u., Tlialy Kálmán u., Újjáépítés u., Vadgalamb u., Váradi u., Verne Gyula u.. Zilahi u.) A III. KERÜLET TERÜLETÉN: Március 12-én du. 6 órakor: Az öregek napközi otíhoná- >an (Nagy Sándor u. 34.) a 74. к. .álasztókerület lakói részére. Bercsényi u. Dobó u., Hutás í., Kalló u.. Salétrom u., Wesselényi u.) A III/2. aiapszervezetben (Győri kapu 123.) a 81. sz. választó- krtület lakói részére. (Géza u., G;öri kapu 87-től 97-ig, Ságvári Erire u. l-től 31-ig — a Győri kaju déli oldalán.) A 30. sz. Alt. Iskolában (Ság- vár Endre u. 39.) a 83. sz. vá- laszókeriilet lakói részére. (Bá- thor István u. 24-től 42-ig, Győi kapu 94-től 120-ig, Nyírfa u.. Dprendek Sándor u. l-től 27-ig és 2-töl 52-ig, Rácz Adám u. í-ől 17-ig és 2-től 18-ig, Ságvári Endre u. 33-tól és 16-tól végig» A hazafias Népfront városi Bizottága kéri az említett választókerületek választópolgárait, hogy i megjelölt helyen és időben a ymácstagi jelölő gyűlésen vegyen'k részt, éljenek a törvény átal biztosított jelölési jogukkal. lAZAFIAS NÉPFRONT Eleiünk minősége címmel érdekes adássorozatot indított a Magyar Rádió. A sorozat egy-egy adásábap közéleti személyiségek, tudósok, művészek, intézmények, üzemek, társadalmi szervezetek képviselői ülnek le kerékasztal - b es zé 1 ge tés re olyan témákról, mint például a. szabad idő hasznos, értékes eltöltése, a. státusz-szimbólumok szerepe társadalmunkban, vagy az urbanizáció és a kullurálódás ellentmondásos viszonya. Debrecen. Pécs után most Miskolcon is készül hangfelvétel egy borsodi kerekasztal-beszélgetésről, amelynek témája a „vidéken élés” sajátos szemléleti és magatartásbeli probiémá in ak taglalása, elsősorban a kullurálódás, az önművelés, önképzés lehetőségei, objektív és szubjektív feltételei alapján. A borsodi „kerékasztalhoz” meghívták dr. Bodnár Ferencet, az MSZMP Központi Bizottsága tagját, a megyei pártbizottság első titkárát, Varga Gábornét, az országgyűlés a lel nőkét, a megyei tanács elnökhelyetteséit, dr. Pintér József kandidátust. a Megyei Vezető Kórház főorvosát, a TIT megyei elnökét, Ráki Ferencet, a borsodsziráki Bartók Béla Tsz elnökét és dr. Susánszky Jánost, a Nehézipari Műszaki Egyetem ipargazdaságtani tanszékének vezetőjét. A műsor vezetője dr. Eke Károly. A hangfelvétel március 13- án, kedden délután 3 órakor lesz, a lí. Rákóczi Ferenc megyei könyvtár előadótermében. fl szKialista tisztképzés 25 éve Március 15-én egyszerre ünnepli a Magyar Néphadsereg a szabadságharc 125., valamint a szocialista tisztképzés és a Kossuth Lajos Katonai Főiskola megalakulásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból pénteken Szentendrén, a Kossuth Katonai Főiskolán Kutika Károly vezérőrnagy sajtótájékoztatón ismertette a szocialista tisztképzés negyedszázados történetét. Hangoztatta, hogy a katonai főiskolán olyan korszerűen felkészült, politikailag szilárd meggyőződésű tiszteket képeznek, akik képesek hivatásuk hiánytalan teljesítésére. Á tájékoztató után bemutatták a szentendrei főiskola. audiovizuális rendszerű oktatótermeit. nyelvi laboratóriumait, a hallgatók kollégiumi termeit, s a tisztképzés huszonöt évének dokumentumait. Névadójukra emlékeznek Ma, március 11-én délelőtt Petőfi-ünnepséget rendeznek Miskolcon, a Petőfi Sándor fiúkollégiumban. Ez egyébként az egyetlen olyan intézménye a városnak, amelyik a költő nevét viseli. Az ünnepáég kiállítás-megnyitással veszi kezdetét. A kollégium «klubszobájában ugyanis kiállítást rendeztek be azoknak a legsikeresebb képzőművészeti és fotóanyagoknak felhasználásával, amelyek a kollégium által meghirdetett pályázatra érkeztek be. A kiállítás megnyitása után kerül sor az emlékünnepségre,/ amelyen kiosztják a pályázat díjait is. Négy nap alatt négy országban járultak az urnák elé a választópolgárok, szavaztak Franciaországban, Chilében, Bengáliában és Eszak-lrországban. Három kontinens egymástól meglehetősen messze elterülő pontjain nyilvánítottak véleményt az emberek, különböző sajátosságok, bonyolult áttételek érvényesültek. Merész dolog lenne tehát általános következtetéseket lévonni, mégis akadtak közös jellem- ■ vonások. A választásokon szinte mindenütt baloldali előretörés következett be, megjavították helyzetüket a társadalmi haladás hívei. Franciaországba a gaulleista többség, a „majorité” már csupán A képen: Vályi Péfer miniszterelnök-helyettes és William szavakban az — 4G százaié-p- Rogers amerikai külügyminiszter aláírják a magyar— kos teljesítményével jócskán amerikai vagyonjogi egyezményt megelőzte a baloldali pártok őrizl-)j többségét a szenátus- észak-írországi népszavazás- szövetsége. A centrista refor- ban és képviselőházban, ról viszont aligha mondhat- mátorok csatlakozasaval elő- mandátumai azonban megfő- nánk el, hogy hozzájárult a reláthatolag folytatódik majd gyatkoztak. Az a nem titkolt kibontakozáshoz. Az unio- a jelenlegi kormányzás, de céi. hogy egy nagyarányú re- nista többség a Nagy-Britan- a parlamenten belül es azon akciós szavazatnyereséggel niához való tartozás mellett kívül számolni kell a balol- lélektani nyomás alá vegyék döntőit, a kisebbség bojkot- dal megnövekedett erejével. Allendét és kormányát, elő- tálta a szavazóhelyiségeket. Chilében megdőlt egy ha- készítsenek egy alkotmányos (Volt katolikus körzet, ahol gyomány. Az elnökválasztá- vagy erőszakos jobboldali ha- egyetlen választó sem jelent sok közötti félidős, páriámén- talomatvételt, kudarcot val- meg az urnáknál!) A hivata- ti választásokon a hatalmon lőtt. los eredményeit így legfellevő államfő párthívei min- Bengáliában. a várakozás- jebb csak a válság és szádén esetben visszaestek. Ez- nak megfelelően, Mudzsibur kadás mélységére vetnek úttal másként történt: 1970- Rahman Avami pártja el- fényt. i ben Allende mindössze 36 nyerte a képviselői helyek A Fekete Szeptember százalékos eredményt ért el, 97 százalékát. A választás khartoúmi diplomata gyilkos- 1973 márciusának első vasár- meggyorsíthatja a belső kon- ságaj a palesztin mozgalom- napján viszont a népi egység szolidációt, a gazdasági ne- nak ártottak legtöbbet. 43 százalék fölé emelhette hézségek leküzdését, sőt, Khartoúm ürügyén ugyanis arányát. A jobboldali ellen- megkönnyíti a külpolitikai furcsa események bontakozzék ugyan képes volt meg- problémák rendezését is. Az tak ki Szudántól Jordániáig: célbavetbék azt a palesztin gerillaszervezetet, az El Fa- tah-t, amely maga is szem- befordult a szélsőségesek akciójával. Az arab világból más nyugtalanító hírek is érkeztek : Szíriában fanatikus muzulmán vezetők szerveztek tüntetéseket az ország új, haladó kormánya ellen, a szovjet sajtó pedig kénytelen volt több cikkben megbírálni a kairói ..szürke eminenciásként” nyilvántartott I-Iej- kalt, Egyiptom érdekeivel ellentétes kijelentései miatt. Vietnam körül viszonylag csendes volt a hét, a figyelem a két dél-vietnami fél jövő héten kezdődő politikai tárgyalásaira irányul, A nemzeti megbékélés és egyetértés tanácsának megalakítása; a politikai foglyok ügj -.; az esetleges választások - van miről beszélni, s a tanácskozások maratoni hcsz- szüságúra nyúlhatnak, A párizsi színhely is azt mutatja, hogy Dél-Vietnamban egyelőre nehéz lett volna biztosítani a részvevők személyi bizt.onsyígát. gondoljunk csak a Huéban és Saigonban végrehajtott ' provokációkra a DIFK küldöttei ellen. Jóllehet a nyugati hatalmak, a valutáris ellentétek kapcsán, elsősorban saját soraik rendezésével foglalkoztak, a héten több jelentős kelet—nyugati érintkezés is történt. „Házunk táján” sem volt eseménytelen a hét. A magyar—amerikai vagyonjogi egyezmény aláírásával új szakasz nyílhat a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban. Miniszterelnök-helyettesünk. Vályi Péter az Egyesült Államokból Kanadába utazott, ahol a kereskedelmi problémákon túl fontos tárgyalási téma közös felelősségünk és tagságunk a vietnami NEFB- ben.