Észak-Magyarország, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-17 / 64. szám
1973. more. 17., sxomhat ÉSZAKI Ö 4 Kulturális jegyzetek A negyvenegyedik S zám szerint a negyvenegyedik „Népek hazája, nagyvilág” estre készülődnek már a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói. A sok-sok évvel ezelőtt megkezdett sorozatban bekalandozták már e földgolyónak sok országát — tavaly nagyszabású esten a honi tájakat — s bekalandoztat- ták mindazokkal, akik figyelemmel kísérték a diákok előadásait, szép, nagyszerű kezdeményezését, s nem utolsósorban remek előadásait. Ez a mostani angol nyelvű lesz. A II. C. angol tagozatos osztály készült rá nagy ambícióval, lelkesen. E mostani előadásuk — március 31-én reggel 9-kor lesz a bemutató a megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében — részét képezi a gimnázium KISZ-szervezete által rendezett forradalmi ifjúsági napoknak, mely március 15-én egy kiállítással és egy Petőfi-emlékműsorral indult, j Ize a programban helyet kap még diákönkormányzati nap, I a Petőfi '73 című magyar film megtekintése és ankétja, az első osztályok névadó ünnepélye, s egy iskolabál is. S a forradalmi; ifjúsági napok záró aktusaként — a rendezvény- sorozat gazdái — a második évfolyam tanulói, megemlékezést tartanak hazánk felszabadulásának évfordulójáról. j A rendezvénysorozat egy évfolyam vállalása. A másodiko- ' soké. S a megemlékezéseken túlmenően minden bizonynyal az osztályközösségek erejének, összefonódásának is segítője lesz ez a szép programsorozat. A helyi igényekhez igazítva M űvelődési házainkban még az elmúlt év végén elkészítették ennek az esztendőnek a munkatervét, hogy az elmúlt év tapasztalatai alapján, ha lehetséges, tovább léphessenek, olyan programokat alakítsanak ki, olyan köröket hozzanak létre, amelyek a helyi igényekhez igazodva, a lehetőségeken belül kielégítik a művelődési házat látogatók érdeklődését. A művelődési házak életének mindig is fontos mozzanata a tervezés, az egy esztendő feladatainak meghatározása, hiszen ha jól terveznek, ha jól mérik fel a lehetőségeket, akkor feladatuknak jobban meg tudnak felelni, bővülhet azoknak a köre, akik önművelési igénnyel lépnek be a művelődési házakba. Mert a művelődési házaknak a szórakozást, kultűrálódást nyújtáson túl egyik alapvető feladata, hogy felkeltsék az érdeklődést az emberekben az önművelés lehetőségei iránt, hogy programjaik továbbfolytatásaként elmenjenek könyvtárba, múzeumba, színházba. Nyilvanvalóan, az önművelési igény felkeltésében, az öntevékeny művészeti együtteseknek és köröknek van rendkívül fontos szerepe, de ezzel nem merül ki a lehetőség határa. Nagyon hasznosak és jók az olyan kezdeményezések is, amikor színházlátogatást terveznek és szerveznek, vagy a művelődési házban, ha az alkalmas rá, vagy valamelyik közeli színházban, hiszen nagyon sokan vannak még olyanok, akik csak így, ilyen szervezett formában ! lekíntenek megy egy-egy színházi előadást. De a felelősség ill is nagy, hiszen egy rosszul megválasztott, a helyi érdeklődéshez nem merj darab kiválasztása, esetenként nemhogy vonzó, hanem taszító hatású is lehet. Még akkor is, ha egyébként remek volt az előadás.. Ezért van döntő szerepe annak, hogy a művelődési házakban mindig nagyon pontosan tudják kinek és mit akar- jiak nyújtani, s természetesen az sem közömbös, hogy miért. Csak így, ezt a három kérdést feltéve biztosítható, hogy a művelődési házak programjai célhoz érjenek, hassanak. S ehhez arra van szükség, hogy ne csak a tervezésnél, hanem év közben is. menet közben is, mindig a helyi igényekhez igazítsák programjaikat. Cs. A. APRÓHIRDETÉSEK Nem szakcf abbahagyni! „Ezt többször is megtehetnénk”— összegződött a fiatalok véleménye a szavalóverseny után. És nemcsak a fiataloké, hanem az esten részt vevő néhány idősebb emberé is. A napokban ugyanis a VIMELUX klubjában — mint annyi más helyen ez idő tájt — verseket mond- ■ tak a fiatalok. Az estet a ' Petőfi-évforduló alkalmából rendezték. ; Üvegtechnikusok, műszerészek, adminisztrátorok, lányok, fiúk, fiatalasz- szonyok léptek egymás után az egybegyűltek elé — éppen hogy befejezték a munkát —, és Petőfit, Adyt, József ' Attilát, Majakovszkijt szavaltak. Általában nem nagy gyakorlattal, nem rutinosan, egyikük-másikuk a kötetet is magával hozta — hátha bele kell pillantani —, de verseltek. Szeretettel, igyekvőén. A rendező KISZ- szervezet külsőségekben is törekedett a rangosság megteremtésére. Valamennyi szavaló könyvjutalmat kapott. Versenyről lévén szó, a különböző helyezéseket is meg kellett állapítani. Az első helyezett részese lesz annak a küldöttségnek, amely a vállalattól ' a közeljövőben az NDK-ba — a kis VIT-te — utazik. A második helyezett egy belföldi társas kiránduláson | vesz részt. A harmadik helyezett értékes könyvutalványt kapott. Fehér Tibor színművész —, aki vállalta a zsűri ülnökének tisztségét — nagy szeretettel biztatta a fiatalokat: ne hagyják abba a verselést, találjanak alkalmat máskor is rá, hogy elmondjanak, felolvassanak egy-egy szép verset, beszélgessenek, vitatkozzanak róla. Erre biztatta őket Farkas György párttitkár is, aki az irodalmi estnek a „házigazdájaként” volt jelen. „Igen, ezt többször is megtehetnénk. Díjak, jutalmak, különleges évfordulók nélkül is. A hétköznapokon is” — összegezték az ifjú szakemberek. .Tol kezdődött. Kár lenne abbahagyniuk. I- gy. Elcserélném KiJián- délen 2 szobás, összkomfortos, gázos szövetkezeti lakásomat hasonlóra, liftesre, Szentpéterj kapui, vagy Hoffmánn Ottó utcai bérházakban. Érdeklődni: Iván u. 45., Ill em. 1: (délutániul). Beköltözhető hatiszo- bás, kétlakásos ház és 30« négyszögöl virág- kertészet Ózdon. a központban, úttörő utca 1. alatt, sürgősen eladó. Érdeklődni a h el yszí nen, szombaton. vasárnap, hétfőn. Komfortos kis lakást bérelnék. ..Házaspár” jeligere a kiadóba kérek. . __________' T ársasba/.-ép it kezeshez társulok. Ajánlatokat „Tökével” jeligére a kiadóba kérek. Bútorozott s'zoba kiadó 1—2 dolgozó nőnek, azonnal, vagy április 1-től. Tetem- vai. Legalsó . sor rí5. 40 év körüli rendes no, szépen berendezett. külön bejáratú, bútorozott szobát kapha,., konyha haszna lattal. kevés házi munkáért. Cím: ,.Szép otthon” jelige a kiadóban. Miskolc. Széchenyi u. 15—17. ’Eladó rövid Stingl, original, páncéltőkés, k ereszt hú ros zongora. Déryné u. 20., földszint 1. a. Beköltözhető 3 szobás családi ház. Toronyalja 51. alatt ol- a d ó. M egte ki n th e l ö szombaton és vasárnap. Érdeklődni lehet a 37-430-as telcfonszá- rnon. Kétszobás családi ház, azonnali beköltözéssel eladó. Miskolc. II. kcr., 3508, Malom utca 0, ■ Felsőzsolca, S/.abad- ság utca 2. alatt 3 szoba, összkomfortos családi ház garázzsal, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: vasárnap. Garázs, nagyméretű, belvárosban , azonnal kiadó. Érdeklődni: «— 16-ig a 37-031 904 telefonon. i Miskolci, , modern háromszobás, összkomfortos. tanácsi, főbérleti lakásomat elcserélném bu d ap entire. Ajánlatokat ..Őszre” jeligére á Magyar Hirdetőbe Miskolc, kérem. _________________' N agyszentbenedcken *560 négyszögöl szőlő- gyümölcsös. épülettel együtt eladó. Érdeklődni ’ lehet a 37-438- afí telefonszámon. í Mérnö k m a t e m a tika-, fizikakprrepetá— láss vállal, felvételire előkészít,1 17 órától: ] ú-;;fiv. Berlinben működött grafológusnő önnek is készít jel lem rajzot. Válaszbélyeget kérek. Bérczyné, Szolnok, Ady iu_ 67._________ M enyasszonyok, vőlegények! Tavaszi esküvőkre különleges, modern vonalú, új ruhákban válogathatnak. Esküvői ruha - k ölesönző Vállalat, Miskolc, Zsblcaí kapu 12. sz. 162/24, barna hajú/ kék Szemű, intelligens, csinosnak mondott tanárnő keresi diplomás fiatalember ismeret segét. Fény k é- pes leveleket varok. ..Miskolc” jeligére a hirdetőbe kérem. Nősülnék; lányiok válaszát várom 36 évesig. Lakás van. „Vadvirág” jeligére a kiadóba. _____________ E gyetemi felvételre előkészít latinból, franciából, spanyolból gimnáziumi tanár. Du. 5—7-ig. Miskolc, Munkácsy u. 11. 57 éves, ónnyugdíjas, önhibáján kívül elvált asszony megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő, elvált, vagy özvegyemberrel, 65-ig. Lakás szükséges. ..Kellemes otthon” jeligére a miskolci hirdetőbe. 22 173 cm magas szakmunkás, társaság hiányában megismerkedne házas«ság céljából házias, csinos, nemdohányzó, vidéki életet kedvelő, 18—21 éves leánnyal. Fényképes, kézzel írott válaszokat „Együtt teremtünk, otthont” jeligére a kiadóba kérek. Magányos, nyugdíjas 'özvegyasszony. 50. éves. intelligens, nyugdíjas férfi ismeretségét keresi élettárául, 60—68-ig. Laka« van. ..Szeretet” jeligéje a kiadóba. ___ 2 4 175, j. elektrikus, .házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő lánnyal, vagy elvált asszonnyal. Sokat adok a lelki gazdagságra, mert ez a fő. . Leveleket „Tel- staar” jeligére a kiadóba kérek. _________ K özépkorú, csinosnak mondott, teltkarcsú, intelligens, biztos egzisztenciái ú hölgy keresi kimondottan jó megjelenésű, független, diplomás férfi ismeretségét, 48-ig, társaság hiányában. „Valaki kell nekem is” jeligére a. kiadóba. FELVÉTELRE KERESÜNK Kazincbarcika térségébe főépítesvezetőt. Jelentkezés: VEGYÉP- SZER építési igazgatóság személyzeti osztálya, Budapest, I., Iskola u. 13., 1., 117. Értesítjük Miskolc, II., Katona J. u., Koltói A. u., Lőesey u., Ungvári u., Iglói u., Herman O. kertszövetkezel, valamint Kisgyőr, Mocsolyás, Be- kénypuszta, Kékmező térségében, üzemelő fogyasztóinkat, hogy 1973. március 20, 21. 22 és 23- án középfeszültségű hálózat közelében végzendő gallyazást munkák, miatt az áramszolgáltatást 7 órától 17 óráig szüneteltetjük. ÉMÁSZ üzemigazgatóság II. bz. kirendeltség Iskolai könyvtárat avattak Március 15-én iskolai könyvtárat avattak Sajó- szentpéteren a 3. sz. Általános Iskolában, .amely egyben fiókkönyvtárra a Lévay József nagyközségi könyvtárnak. Á könyvtárt Ruszkay József, a járási hivatal mű-, velődési osztályának vezetője nyitotta meg, majd 1343. március 15-re emlékezve irodalmi műsort mutattak be az iskola tanulói. Az újonnan felavatott iskolai könyvtár korszerű körülmények között, működik. saját felszereléssel, önálló könyvállománnyal rendelkezik. Szakmái irányítását az iskolai szakfelügyelő látja el. A nagyközségi könyvtár segíti állománygyarapítását, s rendszeres szakmai . tanáccsal látja el a könyvtárat. .....rr ' r iiti ■niininii M UNKÁSFIATALOK KLUBJA Miskolcon e%ypí~ IHlSKWItWIl len oIy,m ifjúsági klub működik, amelynek tagjai kizárólag munkásfiatalok. A vargahegyiek klubjába szakmunkástanulók, fiatal szakmunkások járnak. Összesen negyvenhatan. A fiatalok szeretik a klubjukat. Hogy miért? Talán azért is, mert ők alakították ki, saját maguknak. Kö-, zös munkával, sok-sok ötlettel és nagy szeretettel. Vargahegyen 1400 ember él. Közvetlenül a diósgyőri nagykohók felett terül el ez a település, amely közigazgatásilag Miskolc III. kerületéhez tartozik. Mivel a várost elég hosszadalmas megközelíteni, így az emberek helyben teremtették meg maguknak a szórakozási lehetőséget. Öt évvel ezelőtt társadalmi munkában munkásklubot építettek. Ezen belül működik az ifjúsági klub. Barna István három éve vezeti a klubot: — Nem toronymagasságban kezdtük — mondja. — Arra törekedtünk, hogy igazi közösséggé kovácsolod junk. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy ez sikerült. A klub felszereltsége már kielégítő. Eleinte ugyan eléggé szegényes volt a berendezés, de az Ady Endre Művelődési Ház, amelynek irányítása alatt működik a klub, Segítségükre sietett. Most már van két televíziókészülék, egy rex- asztal, magnetofon és lemezjátszó. És a városi könyvtár fiókkönyvtára kétszáz csere- könyvet is kölcsönöz számukra. — Jól érzik itt magukat a fiatalok? — Örömmel mondhatom, igen. Klubunk öttagú társadalmi vezetősége változatos programot biztosít a fiataloknak. De figyelemre méltó a klubtagok önálló kezdeményező készsége is. Általában minden csütörtökön találkozunk. / —iriiiiwimini nenJuoma.>awcarw- —n — Meséljen a klub életéről ! — Mivel is kezdjem? Talán az izgalmas vitaestekkel. amiket legjobban szerelnek a fiatalok. Ezeken az estéken vitatkozunk a szerelemről és barátságról, a íiúk-lónyok viszonyáról. Már két esetben rendeztünk vitaestet a fiatalok jogairól és kötelességeiről. Ez valóban a munkásfiatalok problémája, nagyon érdekli őket. A LSlthlvmi gyakran /* '■,8EStí’‘?n rendeznek vetélkedőket is. Főként a játékos szellemi fejtörők népszerűek. A beat-totónak és a táncversenyeknek is nagy sikere van. Hiszen a fiatalság szeret láncolni. Hálnia kellene, milyen kulturáltan szórakoznak ezek a fiatalok! Van saját beatzenekarunk is, teljes felszereléssel — mondja Barna István. Közösen járunk színházba, moziba. Szervezünk egy szavalókört és kamarakórust. Komolyzenei hangverseny is szerepel a klub programjában. Dolgozókat Férfifehéroemü varrónőt felveszünk. FEDOSZ, Miskolc Széchenyi U. 21. Az NVE vegyipari automatizálási főiskolai kar felvételre kert!« lakatos, csőszerelő, villany- szerelő, asztalos és kőműves szakmunkásokat. Fizetés a 201/1970. MM. sz. rendelet alapján. Jelentkezni lehet; a főiskolai kar műhelycsarnok vezetőjénél, Kazincbarcika, Lenin út 1. sz. alatt. A Miskolci Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz külföldi munkavégzésre vasbetonszerelő és betonozásban jártas, bétán nftott munkásokat. Jelentkezés: Miskolc, József A. u. 40., II. em. 32. Gyors- és gépírónőt azonnal felvesz a Miskolci Patyolat Vállalat, Miskolc, Győri kapu 48—50. j Tárgyalóképes, érettségivel rendelkező motorozni tudó férfi m'undcaerŐt keres üzletszerzői munkakörbe az Állami Biztosító enési járási fiókja. Jelentkezés a járási fióknál, Encsen. Felvételre keresünk Kiltán-déli kenyérgyárunkba vizsgázott kazánfűtőket. Ugyancsak felveszünk J érettségizett munkaerőt lis/.tr aktár ősi munkakörbe, váltóműszakba, 1600 forintos munkabérrel, valamint 1 gépkocsiszerelőt. Jelentkezés: Miskolci Sütőipari Vállalat, Miskolc, Hunyadi u. 56. Erdész! echniktist azonnali belépéssel felvesz az Úttörő Mg. Tsz, Füleik ércs. Fizetés: megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezés a tsz elnökénél. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. A Nagyváth.y utcai iskola hi- vatalsegédi állásra házaspárt keres. Lakáscseréhez lakás szükséges. Jelentkezni: Nagyválhy utca 5. alkalmaznak Gyors-gépírót és takarítónőt felveszünk. Jelentkezni lehet a Miskolci Háziipari Szövetkezét, Széchenyi u. 10. sz. (Weidlich udvar) félemelet, szövetkezet elnökénél. Vfzvezclékszcrclö szakmunkást keres felvételre a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat karbantartó üzeme. Jelentkezés az üzem, telephelyén, Miskolc, I., Vörösmarty u. 138. Mezőkövesdi raktárunkhoz me- zögazdasági vagy kertészeti technikumi végzettséggel és saját járművel rendelkező, áruforgalmi előadót keresünk, jelentkezni le- » hol: AOROKONZUM. munkaügyi osztály, Miskolc,. Baross G. u. 15. szám. A Miskolci Müanyagfeldolgozó Vállalat (Miskolc. Vágóhíd u. 8—10. sz.) középfokú végzet! sé.r gű, gépírni tudó adminisztrátort azonnali belépéssel felvesz. A Kazincbarcikai városi Tanács V. B. pénzügyi osztálya pályázatot hirdet adócsoportvoKctfíi állásra. Feltétel: pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség és legalább 5 éves gyakorlat. Pályázatok beküldendők az osztályvezető részire, 1973. április 10- iS. Ezeknek a fiataloknak kevés a szabad idejük. Jóformán csak a Marx tér és a Vargahegy között közlekednek. Ezért a klub gyakran szervez városnéző sétákat. Ilyenkor idegenvezető segítségével, ismerkednek Miskolc történelmi nevezetességeivel, a város múltjával. — Kirándulni is szoktunk — folytatja Barna István. — Az ősszel háromnapos túrát szerveztünk a Bükkbe, > amit tájékozódási verseny- ny'el kötöttünk egybe. Idén tavasszal pedig egy országjáró autóbuszki rándulásra indulunk. A vargahegyi ifjúsági 'klub már elégné összekovácsol ódott ahhoz, hogy kapcsolatokat is kiépítsen. Így lett a Sütőipari Vállalat KISZ-szervezetének klubja a testvérklubjuk. Gyakran ellátogatnak egymás foglalkozásaira: hasznos tapasztalatokat gyűjtenek. A vargahegyi munkásfiatalok szeretik kis közösségüket. Ezt bizonyítja az is, amit vezetőjük búcsúzóul mondott: 4 klak ÄS: ke a fiatalok munkáját dicséri. Magúk ültették a fákat, parkosították a környéket. Önként láttak neki a munkának, ástak, kapáltak — szívesen: dolgoztak. S a munka közben is jókedvűéi--., vidámak, voltak, mint mindig: jól érzik magukat így együ tlItl ikcs IVliirUi