Észak-Magyarország, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-11 / 35. szám

m ES^Ar-MÄGYARORSZÄG ő T973. febr. 11., wsómap Bánhegyi Dezső bácsi a Borsodi Szénbányák köz­ponti bányagépjavító és szállító üzemében dolgozik. Villanyszerelő. — Az idén tavasszal lesz .'16 éve, hogy dolgozom — kezdi a beszélgetést. Nagy idő ez. Voltam Anna-bá- nyán, a Diósgyőri Gépgyár­ban, 1950-től pedig egyfoly­tában a gépjavítóban. Leg­szebb éveimet azonban a tengeren töltöttem. — Tudjuk, hogy végül itt „köt ki” — mondják róla a többiek. — Erről szeret a legjobban beszélni. S valóban! ahogy hajós­korabeli élményeiről beszél szinte megfiatalodik. — 1933—34-ben nem volt más választásom, s mint annyi sokan, én is elszegőd­tem inasnak az „Árpád” nevét viselő hajóra. Olyan, mintha tegnap történt vol­na. Hétezer tonnás magyar tengerjáró volt. Amikor már kormányos lettem, cso­dálatos élmény volt a nyílt tengeren irányítani a „csó­nakot”. Jártunk Egyiptom­ban, a Szuezi-csatomán, láttam Szicíliát, és kikötöt­tünk Kis-Ázsiában is. így lettem a „víz szerelmese”. — így igaz — szólnak közbe a többiek. — Azóta minden nap jár úszni De­zső bácsi. Még a legnagyobb hidegben sem mond le róla. — Miért hagyta abba a hajózást, ha ilyen szívesen csinálta? — Édesanyám egyedül volt itthon. Sokat sírdogált, haza kellett jönnöm, annyi­ra hívott. Ma is velünk la­kik. Most 85 éves. — Dezső bácsi! Igaz-e, hogy készített egy „csoda­biciklit”? — Igen, egy kétszemélyes vízibiciklit készítettem, amelyet eladtam a vízmű­veknek. Hat évig használ­tam. Amikor Lillafüreden a feleségemmel „kerekez­tünk” a vízen, mindenki megnézett bennünket. Saj­náltam, de majd csinálok egy másikat. Mindig büty­kölök valamit. Képeket is festegetek, de a legjobban olvasni szeretek. Aztán, újí­tásaim is voltak. Körülbelül ötvenre emlékszem. — Melyik volt ezek kö­zül a legjelentősebb? — Egy ITB lengyel moz­gó -trafóállomásnak az el­készítése. Eddig egy gépen egyszerre — egy nap alatt — csak egy tekercset lehe­tett csinálni, az én. újításom bevezetésével hármat. 1971- ben ezzel az eljárással csak­nem másfél millió forintot takarítottunk meg. Dezső bácsi szereti mun­káját. Szavaival élve: „any- nyira tudok örülni a mun­kának, hogy azt nem lehet szavakban kifejezni”. Erre tanítja a fiatalokat is. — Szeretném ránevelni őket, hogy becsüljék és sze­ressék azt, amit csinálnak. Ma már mindenki olyan pályát választhat magának, amihez a legnagyobb ked­vet érez. Azelőtt nem min­denki tehette ezt meg. Ed­dig még nem is volt prob­léma fiataljainkkal. Evek óta selejl nélkül dolgoznak, az üzemi versenyekben is előkelő helyen állnak. Ta­valy a brigád aranyérmes lett a szocialista verseny­ben. — Tavasszal, ha nyugdíj­ba megy, mivel tölti el nap­jait? — Először is ugyanúgy el­járok úszni, mint most. Nem tudok „hűtlen lenni a víz­hez”. Persze, viszem ma­gammal az unokáimat is, egy kisfiút és egy kislányt. Segédkézek a rokonoknak a házépítésben, és talán ké­szítek egy modern vízi­biciklit is. Ha elfáradok, várnak a könyvek. Könyv­táramban még van vagy öt­száz, ami elolvasásra vár. Unatkozásra nem lesz időm! Monos Marta Parancs macskairtásra A holland sajtó nemré­gen közölte, hogy a Sus- terberg kisvárosban levő amerikai légitámaszpont parancsnoksága parancsot adott, ki arra, hogy kímé­letlenül irtani kell a macs­kákat. A parancs indoklá­sa: Az utóbbi időben a helybeli macskák körében rendkívüli érdeklődés tá­madt a repülés iránt. Ezek a kényelem-kedvelő álla­tok gyakran a sugárhajtá­sú gepek motorjainak a re­pülés után még ki nem hűlt fúvókátbain táboroz­tak le éjszakára. Földosztás Lenkey Zoltán rézkarca Mai történetek Mindketten dolgoznak. A állomáson aztán megtörté- férj üzemben, a feleség hi- nik a csere. De hova tegye vatalban. Elsőként minden a sárosát, a kistokaji út vi- reggel a férj indul útnak, szontagságaihoz „idomított” de mielőtt távozik, ébreszti cipőt? Erre is talált megol- a családot. Gyakran az aj- dást. tóból tér vissza, hogy ele- Az állomás környékét sű- get tegyen ebbéli kötelessé- rü bokrok szegélyezik. Itt, gének, amit hallgatólagos egy ilyen természetes búvó- megegyezés alapján vállalt, helyen keresett alkalmas A jelenet mindig ugyanaz, „zugot”, ahova elrejti „to- A gyerekek kelletlenül, ne- pánkáit”. S amikor hazafelé hezen kászálódnak fel, a menet lelép a vonatról, el- íeleség pedig többnyire só útja a rejtekhelyhez ve- ,,morog”, hogy még egy ki- zet. Űjabb csere. A városi csit, csak öt percet engedő- cipő a szatyorba kerül, ő lyezhetett volna. pedig kényelmesen, bátran — Ilyen korán? — kér- méri a hol sáros, hol poros dezi meg mindannyiszor utat... csak úgy, szokásból, hiszen k ahhoz, hogy fiát útnak in- Négy kislány tolakszik dítsa az. óvodába, lányát az előre az autóbusz utasteré- iskolába, neki is frissnek ben. Célba veszik a még kell lennie. De ezen a reg- üres helyeket, nagy zsivaj- gél en ... jal és kényelmesen teleped ­Nem állhatta meg szó nek le. A legkisebb olyan nélkül a korai ébredést, mi- ötéves forma, mögötte idős re a férj: néni figyeli mosolyogva, — Ahelyett, hogy köszö- derűsen a kis társaságot, netet mondanál, mert igy Kedveskedve megérinti a nincs alkalmad elkésni a legkisebb vállát, de mint munkából, még ez a hála! akit a vipera csípett meg, — fakadt ki és mérgesen gyorsan abba is hagyja a távozott. De megfogadta: becéző ismerkedést. A kis- ezentúl nem csinál ébresz- lány ugyanis — alig látszik tőt. ki a földből — hangosan, A minap tartotta is ma- hogy mindenki döbbenten gát ehhez a „fogadalomhoz”, figyel rá, többször is meg- De amit este kapott!... ismételve a mondatot, meg­— Mért nem keltettél szólal: — Vén dög!... így, fel?! — fogadta a felesége, ilyen fogalmazásban, kö- —Tudod jól, nekem legké- nyörteleniil beszélve még sőbb hét órakor indulni hátra is fordul, s mérgesen kell, hogy időben beérjek, néz az idős asszonyra, aki S ma reggel negyed nyolc- se holt, se eleven a megle- kor ébredtem. A gyerekek petéstül. Az utasok is csak is elkéstek ... kapkodták a fejüket, míg­nem egy férfi erélyesen Vidékről. Kistokajből jár rendre nem utasította a be dolgozni. A falu és a gyereket, akinek szülei (a vasútállomás között tekin- Győri kapuban szálltak fel télyes a távolság. Ha esik. a lányok) egyáltalán nem az eső, van mit dagasztani lehetnek büszkék csemeté- az úton. Ilyen alkalmakkor jükre. vastagon „virít” a sár a Nem árt. ha néha, mi szii- lábbelin. Így bemenni a vá- lök, odafigyelünk: kiről, rosba, a munkahelyre egy miről, hogyan beszél a kicsit restellni való dolog, gyermek. Mert bár ez a kis- De mire való az ötlet, a le- lány kimondott valamit, de leményesség ... nem biztos, hogy értette is, Hősünk gondolt egy na- egyáltalán felfogta, mit gyot és cselekedett. Min- tesz... Egy idős asszonyt, dennap két pár cipővel in- aki a nagyanyja lehetne — dúl útnak. Az egyik a lábán, sértett meg, s nem is akár- a másik a szatyorban. Az hogyan... T. F. i Két deci, tisztán i. Reggel szúrt a hátamba. Szivem táján is valami tom­pa, megmagyarázhatatlan nyomást éreztem álmomban is. Reggel mérem a lázat. Érdekes, lázam nincs. De hát akkor mit Jelentsen ez a különös hátfájás, melyet még sosem éreztem, és ugyan mi­hez is hasonlíthatnék? Mint­ha egy forró vasalót, igen, egy forró vasalót erőszakol­nának át a bőrömön, a ge­rincem vonulatán és a bor­dáim hegyén ... Az egyik pillanatban forró vasaló, mely hátul éget, a másikban egy jégtömlő, mely elől ráz. Orvoshoz kell mennem. . II. Rendelő. Tiszta. Az adott körülmények között — mond­hatnám — fényes. Embe­rek ... Lopva, a tekintetem­mel végigjárom, és megszá­molom őket. A tizennyolca­dik vagyok. Ha minden be­tegre csak öt percet szán­nak, rám csak másfél óra múlva kerül sor. Lehettem volna előrelátóbb is. Egy könyv, vagy a reggeli újság most némelyest lerö­vidítené ezt a másfél óra várakozást. De még csak egy zsebnaptár sincs nálam, pe­dig az ember, ha várakozásra kárhoztatják, egy zsebnap­tárban is talál olvasnivalót... Marad tehát a rendelő tüze­tes átvizsgálása. A falon egészségügyi plakátok: étke­zés előtt mossunk kezet, a tisztaság — fél egészség ..., ilyenek. Virág is van. Nem nyer­ne díjat a debreceni karne­válon, de virág. Jólesik a zöld levelek, az élet látvá­nya ebben a fehér rendelő­ben; ebben a se tél, se ta­vasz világban. Fakó levelű, viharvert fikusz, de él! Va­laki egy csikket nyomott el a cserépben, biztosan szólítot­ták ... A virággal tehát végez­tünk. Következzenek az em­berek. Nem! Ismét az egész­ségügyi plakátok. Például az, amely jobbra függ, és rajta ez áll: mossunk kezet. Vala­ki azonban odaírta nyomta.-' tott betűkkel, tintával: VÍZ­HIÁNY VAN ... Alatta más- írás. Apróbb betűkkel. Ezt ceruzával írták, és fel kell áll nőm, hogy elolvassam: MARHA! (Bocsánat, ezt irta az a valaki). Mégis csak következzenek az emberek! III. Az ajtónál, hívásra várva, apró öregasszony. Dobozt szorongat. Injekcióra vár. A bejárat és a fehérre festett virágrács között egy vasutas­féle, micisapkás férfi sétál. Idegesnek tűnik. Fel ég alá járkál. Azonban itt ellent­mondás van. A vasutaskabát és a micisapka nem illenek össze. Különben: a vasuta­soknak saját rendelőjük van. De mivégre ez az ideges jár- kálás? Rájövök: a vasutas­civilnek pisilnie kell. Ügy bizony: kinézte végre a meg­felelő ajtót, és mint akit a ta­tárok űznek! . .. Orvosi rendelőben va­gyunk. IV. — A következőt! — mond­ja az asszisztencia.. Mellőlem feláll egy bájos kalap és a hozzája tartozó fiatalasszon}'. (Nekem is a plakátokat kell néznem .. .) Meglök. Diszkréten. A kö­nyökével. Például úgy, mint amikor a zs-ugapartnerek azt mondják: „az ászt passzol­tam ...” — Honkongi — így mond­ja: — honkongi? — Nem tudom — felelem bizonytalanul. — Lehet. — Ma minden lehet... — Igen, de az is lehet, csali közönséges influenza. Magyar. Nekem (ahogy az én hátamba szúr) az is elég. — Nem .jó. A magyar nem jó. Most nem jó. Énrám hall­gasson. A honkongi, az az igazi. Vagy az angol. Edes- mindegy. Kiírják. Áz a biz­tos. Ebben a pillanatban kilép ama helyiségből a vasutas­civil, és leül a kalapos hölgy helyére. Fészkelődik, a vas­tag kabátban, és topog a lá­bával. Ideges? Fázik? Ren­delőben vagyunk, minden le­hetséges. _ — Ügy gondolja? — Cczö! Ha mondom! Az­zal kiírják. Egyből. Közelebb fészkelődik. Pe­dig ettől a mérhetetlen vas­utaskabáttól így is alig fé­rünk. — Láza van ? — Éppen az az érdekes, hogy nincs. — Nem baj. Attól még ki­írhatják. Csak nyögjön na­gyokat. Jaj, mindenem fáj, főorvos úr! Az éjszaka lázas voltam. Igaz, most nincs lá­zam, de szúr a hátamba. (Ez igaz!) Nem tudok nyelni. És a karom! Hát a karomat, azt egyáltalán nem érzem. Nem tudom,, mi ez: reuma, vagy mi, de tegnapról mára meg­bénult. Itt... jaj..., éppen itt: vállbán, meg könyökben. Azonkívül a hasam is megy, főorvos úr. A betegek is megmondhatják, most is a WC-ből jöttem. (Aha, ez is igaz!) Kijön az injekciós néni is. „A következőt!” — mondja az asszisztens. A nagykabá­tos bemegy. — Kiírják! — sziszegi visz- sza elmenőben. V. Még több mint egy óra. Akkor is, ha minden beteg­re csak öt perc jut. Ki bírja ezt (ilyen szúrós háttal) ki­várni? Eszembe jut egy öt­let. Van nekünk üzemorvosi rendelőnk, a nyomdában. Ma éppen rendelési nap van. Tudnak orvosságot adni az én szúrásomra ott is. Ha vár­ni kell, ott várok, itt már a radiátorok rácsait is össze­számoltam. ... És a csupa nagykabát még mindig bent van! VI. — Sóhajtson! — mondja a nyomda orvosa. — Még egyet... No, még egyet. Most ne! Kopogtat, hallgat. Elmúlt öt perce, hogy vizsgál. Ala­posan, tüzetesen. (Már nem is szúr annyira.) Nézi a nyel­vemet, kopogtatja a gerince­met, kérdéseket intéz hoz­zám, miközben villámgyor­san megnézi a szememet, be­letekint a torkomba: — Hajjaj, ez influenza!... — Ne , ijesztgessen, doktor úr, azt bitiem, a járvány már elmúlt. — Nem is ijesztgetem. Ez egy magyar influenza! (Egy cseppet, de egy csep­pet sem szúr!) VIt. Kiváltottam az orvosságot. Napi adag: 3x1 szem. Étke­zés után, a sorrendet szigo­rúan betartva. És ma feküd- ' ni. Szigorúan feküdni. Me­legen, betakarózva. „Befek­szem én, doktor úr, akár a pokolba is.. Zsebemben a megváltó or­vosság. Összesen tíz pirula. Talán nem is kell mindet beszednem. A hátam például már egy cseppet sem szúr. Kedvem lenne fütyörészni. A Bajcsy-Zsilinszky utcán, srégen a sajtóházzal borkós­toló. Az apostolok háza. Előlié a nag”kabátos. v — Nicsak! Tvi is írták? — így én. — Ki! — Jgy ö. — És ma­gát? — Engem? I-Io? i - > ad­jam? Persze' " ’'cg vagyok. — Hát rit;. Csak most Icuci. se olyan, mint a kársáé. Fel szeme rajtam. Közben az aj­tóra sandít. — Meghívhatom? — Megtisztelne ... •— Tisztán? — Persze! Itt csak tisztán adják, uram. Két decit, ha lehetne .. . Onodvári Miklós 4 wés waem&mme: Dezső bácsi

Next

/
Thumbnails
Contents