Észak-Magyarország, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-24 / 19. szám

est I Hangverseny előtt A TIT és a Miskolci Mű- vcszklub zeneművészeti ta­gozata október eleje óta minden alkalommal rendez egy kis összejövetelt az Or­szágos Filharmónia koncert­jei előtt. Meghívottak: a hangversenybérlők és azok, akik többet szereiének tud­ni egy-egy zeneműről. Az összejöveteleken zenetörté­nészek, neves szakemberek kalauzolják el a hallgatókat a soron következő hangver­senyen szereplő művek vilá­gába. Tegnap este 6 órakor kez­dődött az előadás a művész­klubban. Szak Péter zenetör­ténész, főiskolai tanár be­szélt a Miskolci Szimfonikus Zenekar január 29-i hang­versenyén szereplő művek- ről, történetesen Decsényi János Kísérőzene egy Shakes­peare-víg játékhoz című mű­véről. Hindemith II. gordon­kaversenyéről és Berlioz Fan laszti k us szi m f óniá j ár ól. Beszélt a szerzőkről, a mű­vek eredetéről, s azok spe­ciális adottságairól. Monda­nivalóját lemezfelvételekkel illusztrálta. — Tehát az a cél, hogy ezek az esték önmagukban is szórakoztatók legyenek? — kérdeztük az előadótól. — Igyekszünk színessé ten­ni ezeket az órás, másfél órás programokat, de nem ez az előadás-sorozat rendel­tetése. Örvendetes, hogy a téli koncertekre solia nem váltottak ennyien bérletet, mint az idén. Bizonyára töb­ben vannak köztük, akik nem túl régen fedezték fel a zenét, akiknek szükségük Van némi eligazításra ahhoz, hogy a zenei esték tökéletes élménnyé váljanak számuk­ra. Nekik sokat segítenek az előadások. Hallgatóink má­sik csoportja azért jön el, mert érdekli őt a műsorra tűzött darab szerzőjének ele- te, a mű születésének körül­ményei, tehát egy kis prózai csemege. — Nem fenyeget az a ve­szély, hogy egyesek ellent­mondást éreznek az itt hal­lottak és a hangversenyen ért hatás között? — Ezzel számolnunk kell, de azt hiszem, az ilyen rea­gálásnak mindenki örül, aki a zene népszerűsítésén dol­gozik. Hiszen a szubjektív megítélés kialakulása már egy ..magasabb iskola” bi­zonyítványa. 1. gy. Hó is esett az idén Képünkön sikerült meg­örökíteni azt a pillanatot, amikor éppen havasak vol­tak a háztetők, a hegyol­dalak. Mert az idei télen már hó is esett, ha nem is illő mennyiségben. Csak éppen jelezve: január 'van. Felvételünk, megyénk egyik legszebb fekvésű községé­ről, Jósvafőről készült, me­lyet. ki tudja'hány belföldi és külföldi turista, kirán­duló ismer már! A forga­lom azonban a tavaszi- nyári szezon kezdetétől vár­hatóan még nagyobb lesz, mint eddig volt. A fejlesz­tési tervek, közöli szerepel ugyanis a Tengerszem-tó környékének rendezése, csi­nosítása, az amúgy is nagy hírű barlang pedig újabb látványossággal, különleges­séggel gyarapszik: a csóna- kázólóvalÁ (^oló: Szabados György) tllecékíelen hassonssersök Mum a vádlottad padlást A Budapesti' II—XI—XII. kerületi bíróság ítéletet hir­detett kedden Benedek Sán­dor. 53 éves budapesti lakos es 19 társa bűnügyében. Be­nedek a Dunakanyar ÁFÉSZ építőipari üzemágának veze­tőjeként dolgozott. Az üzem- ag adminisztrációjában rendkívül hiányos volt a bi­zonylati fegyelem, emiatt so­rozatos visszaélések történ­tek, s Benedek illetéktelenül jelentős összeghez jutott. Az elvégzett munkák átvételének megkönnyítésére egyeseket megvesztegetett. Okiratokat hamisított, majd a büntető eljárás megindulása után több személyt fenyegetéssel akart rávenni, hogy hamis tanúvallomást legyen. A bíróság Benedek Sándort fi évi szabadságvesztésre, másokat próbaidőre felfüg­gesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre ítélt. Ezenkí­vül Benedeket és több sze­mélyt 45 ezer forint kárté-1 rítésre kötelezett. I Kölcseyi emlékeztek Szatmárcsekén A Himnusz megírásának 150, és a költő halálának 135. évfordulója alkalmából em- lékünnepség-sorozat kezdő­dött tegnap, kedden szat- márcsekén. Első eseménye­ként ünnepi ülést tartott a községi tanács. Az ülés a Himnusz hangjaival kezdő­dött, majd dr. Gulyás Emi] né, a Hazafias Népfront megyei titkára méltatta Kölcsey Fe­renc életét, politikai, költői pályafutását. Az emlékün- nepség második részében a helyi általános jskola irodai-1 mi színpada adott műsort Kölcsey műveiből. Esztergom ezer éve város Esztergom az idén ünnepli várossá alakulásának ezredik évfordulóját. A szép város jubileumára ünnepségekkel, rendezvényekkel készülnek. Ezek között fontos helyet kapnak a tudományos ta­nácskozások. A Magyar Ur­banisztikai Társaság közre­működésével Esztergomban vitatják meg például a régi történelmi városok fejlesz­tési problémáit, itt tartják a dunántúli kisvárosok ötödik találkozóját, a múzeumigaz- gatók országos értekezletét. Továbbá elektrotechnikai, kartográfiai vándorgyűlésre, nemzetközi gerontológiai konferenciára és sok más tu­dományos tanácskozásra ke- rä I sor az ezer éves város­ban. f i mm Járvánvgocok: Kazincbarcikán, Tokajban | j Tizenötezer ,! influenzás Borsodban Megyénkben is tovább ter­jed az influenzajárvány. A hónap első felében mind­össze 710 megbetegedés for­dult elő Borsodban, de azóta 5900 miskolci és 8700 megyei beteget kezelnek. Űj fertőzé­si gócok alakultak ki Ka­zincbarcikán és Tokajtían. A két helyen közel hatszázan betegedlek meg, a tokaji , SZÖVOSZ-iskola hallgatói §|| közül például 150-en. A jár- fy'-r: vánv eddigi szakaszában — :: az elmúlt évihez viszonyít- |j va — kevesebb a szövőd­mény: 200 ilyen esetet ész­leltek. A szövődményes be­tegségekben szenvedők egy csoportját kórházban keze­lik. A járvány csökkentésé­re Miskolc és a megye kór­házaiban január 15-től láto­gatási tilalmat rendeltek el. A körzeti orvosi ellátás munkáját helyettesítésekkel „ ,, , A megye gyógyszertárainak forgalma ugrásszerűen megno- gyoisitjak. nogv ’vekedett. Képünk Miskolcon, a megyei gyógyszertári Uöz­‘ pont vegyszerosztályán készüli, ahol az úgynevezett Gale- a misí készítmények alapanyagául szolgáló gyógyszereket mérik szét és csomagolják. Bátor kezdeményezés - biztos siker Melléktermékek hasznosítása a I VK-ban Tudott, hogy a vegyipari üzemek gazdaságossága erő­sen függ a vezetők kísérlete­ző bátorságától. Aki nem fél az újtól, többnyire hamar bebizonyítja, mennyire érde­mes egy-egy új technológiai folyamattal, korszerűsítéssel kísérletezni. A TVK festékgyárának ve­zetői élnek a felismerés ad­ta lehetőségekkel. A polieti­lén gyártása közben felhasz­nált benzin nagy része a technológiai folyamatok so­rán látszólag haszontalan anyaggá, stirol-, indén- és diónszá rmazékokká alakul át. Ennek tonnáját pedig „hul- ladékanyag'ként” 400 forint­ért értékesítették eddig, mint fűtőanyagot. A melléktermékek haszno­sításának kísérleteit a Mű­anyagipari Kutatóintézetben folytattál-e le, és mintegy két évig tartó kutatómunkával sikerült is olyan technoló­giai folyamatot kidolgozni, amelynek során a hulladék­anyagokból nagy értékű gyanták állíthatók elő. A sikeres kísérletek után a TVK festékgyárában ez év elején megkezdték a,sti­rol- és indéngyanták üzem­szerű gyártását. A olefin­üzemben ezertonnás tételek­ben gyárthatják majd a mel­léktermékekből ezeket a gyantaféleségeket, amelyek tonnánként 15—20 ezer fo­rintért értékesíthetők. A felismerés és a bátor kezdeményezés tehát igen te­temes hasznot hoz a gyár dolgozóinak és a népgazda­ságnak, a beruházás pedig igen gyorsan megtérül majd. TELEX teiefotó Fucik-év Február 23-án emlékez­nek meg Csehszlovákiában Julius Fueik születésének 70. évfordulójáról, szeptem­ber 8-án pedig a harminc évvel ezelőtt elszenvedett mártírhaláláról. Az idei Fu­cik-év keretében kedden 18 külföldi delegáció részvéte­lével kétiíapos nemzetközi szimpózium kezdődött „Ju­lius Fueik, a forradalmár újságíró, antifasiszta harcds és mai öröksége” címmel. Magellan koponyája"í csökkentsék a rendelők zsú-, foltságát. akadályozzák járvány terjedését. Hírlapközlések szerint Marcélino Madeda, Fülöp- szigeti antropológus azt állít­ja, hogy megtalálta Magel­lan koponyáját. A tudós ar­ról ábrándozott, hogy pithe- cantrópusra lel, de az ása­tások során a tudós elé ke­rült egy koponya, amely mel­lett rozsdás spanyol szablya llevert. Ennek típusából könnyűszerrel meg lehetett állapítani: ilyen fegyvert ép­pen Magellan idején használ­tak. Maga a koponya pedig nyilván európai emberé volt. Köztudomású, hogy Magel- lán és legénységének egy ré­sze a bennszülöttekkel 1521- ben történt összecsapás során esett el. A portugál utazó volt az első európai, aki el­látogatott erre a szigetvi­lágra. Halálának színhelyét eddig csuprán megközelítően ismerték. A Luuoliori—fi szovjet ür- laboratórium egyik kame­rájának január 18-án éj­szaka készített felvétele a Mold felszínéről. A kép fel­ső részén látható az űrál­lomás egyik része. A Lu- nohotl—2. miután a Holdon ! leszállt az éjszaka, nyugo­vóra tért fi Tiiiifsíi felhívása A rendőrség kéri azt a gépkocsivezetőt, aki január 23-án éjjel egy óra körüli j időben a XVII. kerület, Pé- celi út 70. számú ház előtt gépkocsibaleset következté­ben megsérült személyt, vagy személyeket felvett, jelentkezzék személyesen. -1 vagy telefonon a Budapes­ti Rendőr-főkapitányságon. (V., Deák Ferenc u lß., I., 120. Tel.: 123-456. 18/35-ös mellék.; ÉSZAK MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: WIRTH LAJOS Szerkesztőség: Miskolc Ba)csy-2s u. 18 Köz- oont: íh 132 10-672. 35-380 36-87» Tltkársáe: 16-HHfl Gazdasáepolitikai rovat: 10-035 Pártrovat: 16-078 Belpolitika) rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-04» Munkás- levelezes panaszüeyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Baicsv-Zsilinszky u 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel Mis­kolc. Szécbpnvi ti 16—17 Telefon- 16-513 Terjeszti a Maevar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint Index 25 6?5 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents