Észak-Magyarország, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-19 / 15. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 2 1973. jcm. 19., péntek Ülés! tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) vezetek Országos Tanácsával egyetértésben — előterjesztést tett az állami ipar és a kivitelező állami építőipar munkásainak, valamint a termelést közvetlenül irányító dolgozóinak béremeléséről. A kormány határozata alapján 1973. március 1-től átlagosan 3, illetve 6 százalékos béremelésben kell részesíteni az állami iparban és a kivitelező állami építőiparban foglalkoztatott valamennyi olyan dolgozót, akit munkás állománycsoportban tartanak nyilván, beleértve a részmunkaidőben foglalkoztatottakat is, valamint a termelést közvetlenül irányító dolgozókat. A béremelésre szánt összeg 80 százalékát a vállalatok között úgy kell elosztani, hogy az fedezetet nyújtson a szakmunkások és a termelést közvetlenül irányítók bérének az iparban legkevesebb 8. az építőiparban legalább 6.5 százalékos. a betanított és segédmunkások bérének az iparban minimálisan 4, az építőiparban legalább 3 százalékos emelésére. A fennmaradó 20 százalékot differenciáltan kell elosztani a vállalatok között. A kormány utasította az illetékes felügyeleti szervek vezetőit a határozat végrehajtásának megszervezésére és ellenőrzésére. Felkérte a SZOT főtitkárát, hogy a szakszervezetek a munkához nyújtsanak hatékony segítséget. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a pénzügyminiszter, az építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint a Magyar Nemzeti Bank elnöke előterjesztését az egyes lakásépítési fonnák pénzügyi és hitelfeltételéinek módosításáról. Ennek alapján a munkások a lakásépítéshez nagyobb állami támogatásban részesülnek. Az állami vállalatok munkásai, ha legalább 20 százalék vállalati kölcsöntámogatásban részesülnek, a szociálpolitikai kedvezményeken felül további állami támogatást is kapnak. Lakótelep jellegű, több szintes lakóház építésénél, például egy kétszobás lakáshoz az eddigi segítségen kívül 60 ezer forintos állami támogatás jár. A három vagy ennél többgyermekes munkáscsaládok kedvezményben részesülhetnek az előtörlesztésben és a kölcsöntartozás törlesztésében. A havi .törlesztés az első három évben a fiatal házasok számára is mérsékelhető. A lakásépítő szövetkezeti és a tanácsi elosztású OTp- lakásoknál a jelenlegihez képest csökken a készpénz-előtörlesztés. A többszintes lakóházak építésénél előnyösen változnak a törlesztési idők és a kamatfeltételek is. Az építésügyi és Városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a városok és községek általános és részletes rendezési terveinek jóváhagyásával és elfogadásával kapcsolatos hatáskörök módosításáról. Az intézkedést a tanácsi testületi szervek hatáskörének bővítése tette szükségessé. A helyi tanácsok az általános, a tanácsok végrehajtó bizottságai a jelentősebb. az építésügyi hatósági feladatot ellátó szak- igazgatási szervek pedig a kisebb jelentőségű részletes rendezési terveket fogadja': el. illetve hagyják ióvá. A főváros és környéke általános rendezési tervének jóváhagyása továbbra is a Minisztertanács hatáskörében marad. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács határozatot hozott a szakmunkásképzés irányításának rendjéről. Az intézkedések a szakközépiskolák és a szakmunkásképző iskolák irányításában és ellenőrzésében jelentkező ágazati és tanácsi hatáskörök rendezését szolgálják, valamint részletesen meghatározzák a szakmai képzésben érdekelt miniszterek és főhatóságok feladatait. A határozat értelmében a művelődésügyi miniszternek az oktatás és a nevelés egészére kiterjedő ágazati felelőssége mellett a munkaügyi miniszter látja el valamennyi szakmunkásképző iskolában a felnőtt szakmunkásképzés keretében, továbbá szakmunkásképzési céllal működő ipari, mezőgazda- sági és erdészeti szakközép- iskolákban folyó szakmai képzéssel összefüggő ágazati feladatokat. A képzés irányításával és ellenőrzésével kapcsolatos főhatósági felügyeleti hatásköröket a jövőben az ipari és építőipari szakmákat oktató iskolák tekintetében a munkaügyi miniszter, az élelmiszer és a fagazdaság szakmáiban a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmában pedig a belkereskedelmi miniszter gyakorolja. A szakmunkásképző intézmények létesítése és fenntartása a jövőben a fővárosi és a megyei tanácsok hatáskörébe tartozik. A Minisztertanács megvitatta és elfogadta a művelődésügyi miniszter előterjesztését az alsó- és középfokú oktatási intézmények irányítási rendszerének szabályozásáról. E szabályozás értelmében a szakközépiskolák és a kollégiumok létesítésének, fenntartásának és közvetlen irányításának jogát a főhatóságok 1974. szeptember 1-ig átadják a fővárosi és megyei tanácsoknak. Megfelelő jog- szabályozási intézkedésekkel biztosítják, hogy különösen a szakmai irányításban, az iskolai hálózat fejlesztésében a gazdasági igények és a beiskolázás összhangjában a szakszerűség, illetve a központi elvek érvényesüljenek. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta és jóváhagyta a víz- gazdálkodás távlati fejlesztési koncepcióját. Az 1985—90- ig, fő vonásaiban pedig az ezredfordulóig kidolgozott tervek főbb célkitűzései közé tartozik a lakosság ivóvíz- ellátásának és a lakótelepek csatornázásának fejlesztése, a víz tisztaságának védelme, az árvízvédelmi biztonság fokozása, a mezőgazdaság belterjes fejlesztéséhez szükséges vízszolgáltatási és vízrendezési főművek Idépítése. A koncepció olyan országos jelentőségű vízpótlórendszerek létrehozását is tartalmazza, amelyek már a távlati igények kielégítését szolgálják. A kormány úgy határozott, hogy a vízügyi ágazat gazdasági szabályozórendszerét tovább kell fejleszteni, a két- és többoldalú műszaki-gazdasági együttműködés keretében' pedig hasznosítani kell a nemzetközi vízügyi együttműködésben rejlő lehetőségeket. A Minisztertanács tudomásul vette a nehézipari miniszter és az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnökének a Mecseki Szénbányák komlói Kossuth bányaüzemében 1972. szeptember 28-án keletkezett bányatűz- ről szóló jelentését. A vizsgálat megállapította. hogy a tüzet a szállítószalagot meghajtó tengelykapcsolón keletkezett műszaki hiba okozta. Olyan biztonsági előírásokba, szabályzatokba ütköző vétkes magatartás nem fordult elő. amely a tűzesettel közvetlen okozati összefüggésben lenne. A bányabiztonság fokozása érdekében a nehézipari miniszter. az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnöke és a szakszervezet megtette a szükséveo intézkedéseket. A kormány ezután egyéb [ ügyeket tárgyalt. * 1 Willy Brandt kormánynyilatkozata Belpolitikai, elsősorban társadalompolitikai kérdéseket állított csütörtökön elhangzott kormánynyilatkozatának középpontjába Willy Brandt nyugatnémet kancellár. A szövetségi gyűlés reggel tíz órakor kezdte meg idei első ülését, amelyen a kormányfő másfél órás nyilatkozatban ismertette a koalíció bel- és külpolitikai céljait az elkövetkező négy esztendőben. Biztatónak ítélte meg a kancellár az NSZK nemzetközi helyzetét is, méltatta az európai béke megszilárdítására tett erőfeszítéseket és büszkén állapította meg, hogy ezekből az erőfeszítésekből kivette részét a Német Szövetségi Köztársaság is. Figyelemre méltó, hogy a kancellár szerint a bilaterális megállapodások sorozatát most a Csehszlovákiával kötendő szerződéssel kell kiegészíteni. „Belátható időn belül olyan megállapodástérhetünk el” — fejezte ki reményét az NSZK kormányfője —, „amelynek révén a müncheni egyezmény nem terheli már a két állam viszonyát”. Azért érdemes hangsúlyozni ezt a kijelentést, mert a szocialista államok is úgy vélik, hogy ez a soron következő láncszem a köztük, s az NSZK közötti kapcsolatokban és csak a Csehszlovákiával történt megállapodás után kerülhet sor a viszony végleges rendezésére az NSZK és Magyarország, illetve az NSZK és Bulgária között. Végre első ízben maga a kancellár is véleményt nyilvánított a vietnami konfliktusról. Hangot adott reményének, hogy most már befejeződik ez a szörnyű konfliktus. Az NSZK — jelentette be — a fegyverek elhallgatása után kész segítséget adni mind a VDK-nak, mind Dél-Vietnamnak „a megkínzott és elpusztított ország” felépítéséhez. Érthetőnek nevezte, hogy a nyugatnémet közvélemény „türelmetlenül sürgette” állásfoglalását, hiszen szerették volna látni a vietnami háború befejezését. „Én, ' mint szövetségi kancellár azonban nem tartottam helyesnek — magyarázkodott —, hogy csatlakozzam a hangos tiltakozásokhoz”, amelyekből szerinte „hamis hangok is kicsendülnek”. Állás- foglalása ezért nem a múltra, hanem a jövőre vonatkozik — mondotta. Kissinger Párizsba Ronald Ziegler, Nixon elnök sajtótitkára csütörtökön bejelentette: dr. Kissinger elnöki főtanácsadó január 23- án visszatér Pári7«b-r folytassa megbeszéléseit Le Duc Tho-val, a VDK küldöttségének különleges tanácsadójával „a megállapodás befejezése céljából”. Mint Ziegler közölte, Haig tábornok csak szombaton érkezik vissza Washingtonba Thieu saigoni elnökkel és az USA más délkelet-ázsiai pártfogoltjaival folytatott megbeezé. léseiről. Megfigyelők a bejelentésből arra következtetnek, hogy a megegyezés „még legalábbis több nap távolságra van”. A francia fővárosban — az utóbbi napok eseményei következtében — fokozott érdeklődéssel tekintettek a Vi- etnam-konferencia csütörtöki 174. .ülése elé, s az ülés után a .megfigyelők körében megerősödött a bizakodó hangulat. utazik Erre főleg az adott okot, hogy az ülés után a szóvivők közölték: az ed digi szokásoktól eltérően ez alkalommal nem tűzték ki a jövő hét csütörtökjére a következő ülést, hanem a delegációk összekötőit megbízták azzal, hogy maradjanak állandóan érintkezésben egymással a következő ülés időpontjának meghatározása érdekében, mert lehet, hogy arra a jövő hét csütörtökjénél esetleg már hamarabb is sor kerülhet. Szovjet mii A szovjet kormány 1973. január 18-án jegyzékben válaszolt az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, Görögország, Hollandia, Kanada, Luxemburg, Nagy-Bri- tannia, Norvégia, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország és Törökország kormányának jegyzékére az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentését szolgáló tárgyalások előkészítő konzultációjára vonatkozólag. A szovjet kormány — mint a TASZSZ jelenti — a jegyzékben közli, hogy kész 1973. január 31-én megkezdeni az előkészítő konzultációkat az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentését szolgáló tárgyalásokról. I Lunohod-2 manővere Dmitrij Dmitrijev, a TASZSZ különtudósítója jelenti a kozmikus távirányí- lási központból: Harmadszor sikerült a Földről kapcsolatot teremteni a Lunohod—2-vel. Ez a harmadik kapcsolatfelvétel volt a legtartalmasabb. Az önjáró készülék két órán keresztül működött a leszállás körzetében. Érdekes volt az a pillanat, . amikor a Lunohod egészen I közel jutott a Luna—21 űrállomás leszálló fokozatához. Kevesebb mint négy méter választotta el a két gépezetet, úgy tűnt, hogy az összeütközés elkerülhetetlen, de a manőver teljes sikerrel és pontossággal zárult. A földi irányítók biztosan vezették a kerekeken mozgó terepjárót, amely tőlük több százezer kilométerre működött. Gyorsan megfordították, majd megkezdődött a televíziós közvetítés a Lunohod holdkompjáról. Névadó a laktanyában Zalka Máté-osztály A KISZ Borsod megyei Bizottságának csanyiki, Ság- vári Endre Vezetőképző Iskolája régóta jó kapcsolatban van a Magyar Néphadsereg egyik, megyénkben állomásozó egységével, amelynek laktanyája Zalka Máté nevét viseli. Együttműködésük lényege, hogy az iskola — főleg a káderképző munkában — rendszeresen segíti az egység KlSZ-szerve- zeteinek munkáját, az egység KISZ-bizottsága pedig elsősorban az iskola honvédelmi nevelő munkájához nyújt segítséget. A két intézmény kapcsolatai tegnap, január 18-án tovább mélyültek. A KISZ-is- kola egyik osztálya ugyanis — jó kapcsolataik jelképeként is — akárcsak az egység laktanyája, Zalka Máté nevét vette fel. A kissé rendhagyó névadó ünnepséget tegnap délután a Zalka Máté laktanya udvarán rendezték meg. A főépület falán elhelyezett — és a spanyol szabadságharc legendás hírű tábornokának emlékét megörökítő —- márványtáb-' iánál ez alkalomból felsorakoztak az egység tisztjei, tiszthelyettesei és katonái. Ott voltak a KISZ Vezetőképző Iskola érdekelt osztályának hallgatói is, akiket Sallai István hadnagy, az egység KISZ-bizottságának titkára köszöntött. Az Inter- nacionálé után Csajbólc László, az iskola KlSZ-szer- vezetének titkára méltatta Zalka Máté emlékét és életútját, s szólott arról is, hogy azokat az eszméket, amelyért Zalka Máté küzdött, a Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetői és tagjai éppúgy, mint néphadseregünk katonái büszkén vallhatják magukénak. Az iskola egyik osztálya éppen ezért, választotta őt névadójának. Ezek után a, KISZ-iskola Zalka Máté osztályának hall- j gatói Zalka Máté márvány- táblájánál elhelyezték a hála 1 és kegyelet koszorúját, majd pedig közös klubdélutánon közelebbről is megismerkedtek az egység katonáinak életével. (CSC) 1 Eseményekről röviden Párizsban csütörtökön került sor a vietnami négyes tárgyalások 174. ülésére. Képünkön: Nguyen Mink Vy, a VI)K delegációjának egyik vezetője megérkezik a Kiéber sugárúti palota elé BENKE VALÉRIA HELSINKIBE UTAZOTT © A Finn Szociáldemokrata Párt meghívására Helsinkibe utazott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége. A delegáció vezetője: Benke Valéria, a Politikai Bizottság tagja, a Társadalmi Szemle főszerkesztője. Tagja: Her- czeg Károly, a KB tagja, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának első titkára. KÁLLAI GYULA BARANYA MEGYÉBEN © Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke kétnapos látogatást tett Baranyában. FOLYTATÓDOTT A TANÁCSKOZÁS © Helsinkiben csütörtökön folytatódott az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítő tanácskozása. A részvevő országok képviselői a délelőtt folyamán csaknem másfél órás ülést tartottak. Az ülés közép-európai idő szerint 11 órakor ért véget. NIXON BEIKTATÁSA © Richard Nixon szombaton teszi le az esküt elnöki tevékenységének második négyéves periódusa előtt. Nixon novemberben történt újraválasztása óta az ünnepélyes szertartáson mond először nyilvános beszédet. Az Egyesült Államok elnökének beiktatására példátlan méretű biztonsági intézkedéseket rendeltek el Washingtonban. Georges Pompidou, a Francia Köztársaság elnöke afrikai körútja során Etiópiába érkezett, ahol Hailé Szclasz- szié császár fogadta. Értesítés! Értesítjük a Széchenyi u. 67—85. szám alatt lakó fogyasztóinkat, hogy 1973. január 26-án 8—14 óráig, fenntartási munka végzése miatt az áramszolgáltatást szüneteltetjük. ÉMÁSZ f. sz. kirend.