Észak-Magyarország, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-14 / 243. szám
1972. október 14., szem bat Esem ényekrőt RÖVIDEN Feszültség Chilében LOSONCÉI—JONAS TALÁLKOZÓ ® Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és dr. He. J Franz Jonas, az Osztrák Köz- | társaság szövetségi elnöke j között október 21-én baráti, nem hivatalos határ menti találkozóra kerül sor. FOCK JENŐ FOGADTA ; @ Fock Jenő, a Miniszter- tanács elnöke pénteken hivatalában fogadta N. D. Pszurcevet, a Szovjetunió postaügyi és távközlési miniszterét. A megbeszélésen részt vett dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter és V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. PÉTER JÁNOS MEGBESZÉLÉSEI © Péter János külügyminiszter ma találkozott Bayül- ken török, majd Wickman svéd külügyminiszterrel. Eszmecserét folytattak a kétoldalú kapcsolatokról és az európai biztonsági értekezlet előkészítéséről. AZ 500. ÉVFORDULÓ ® Magyarországon, Hess András nyomdájában, 1473. pünkösdjére készült el az első nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorunv A mű- a magyar történeti irodalomban Budai Krónika néven isGyárlátogatáson megyénk legkorszerűbb élelmiszeripari üzemében, az épülő bocsi sörgyárban Szabados György felvétele (Folytatás az 7. oldalról) Látogatása befejeztével a miniszter elismeréssel szólt a sörgyárban látott, magas műszaki színvonalú berendezésekről és a szakemberek alapos felkészültségéről. Kifejezte meggyőződését, hogy a Borsodi Sör- és Malátagyár rövidesen megkezdi az üzemszerű termelést és feltétlenül képes lesz kielégíteni a vele kapcsolatos igényeket; jelentős mértékben hozzájárul majd Borsod és a környező megyék ellátásának megjavításához. Dr. Bodnár Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára köszönetét fejezte ki a miniszter látogatásáért. Hangsúlyozta, a megyei pártbizottság kezdettől fogva erőfeszítéseket tett a megyében megvalósuló, kiemelt fontosságú élelmiszeripari beruházások elősegítéséért. Mind a húskombinát, mind a sörgyár rendkívül nagy jelentőségű a megye lakosságának ellátása szempontjából. F. T. mert. Az évforduló méltó megünneplésének előkészítésére Ilku Pál művelődésügyi miniszter elnökletével em-' lekbizottság alakult. VENDÉGEK 125 ORSZÁGBÓL ® Összesítették az ez évi idegenforgalom első nyolc hónapi adatait. Az eredmények rekordot jeleznek. Augusztus végéig csaknem ötmillió külföldi érkezett hozzánk a világ 125 országából, 300 ezerrel többen, mint az előző év szeptemberéig. KÉMEKET TARTÓZTATTAK LE © Az NDK biztonsági szervei letartóztattak öt személyt akik imperialista titkosszolgálatok és azokhoz közel állít szervezetek utasításait teljesítve megsértették az ország törvényeit. Az őrizetbe vett személyek közül kettő az NSZK állampolgára; Norbert Schachnowski és , Horst Strupp. A vizsgálat folyamatban van. WALDHELM 1NÍMÁBA UTAZIK © Az indiai kormány meghívására Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára 1973. februárjában hivatalos látogatásra Indiába utazik. lüEiiía Desl-i újságírók megyénkben Tegnap, okiéber 13-án, pénteken a Nemzetközi Újságíró Szövetség budapesti iskolájában tanuló Bangla Desh-i újságírók országjáró útjuk során Borsod megyébe látogattak. A délelőtti órákban a Tiszai Vegyikombinátot tekintették meg, majd a lillafüredi Palotaszállóval ismerkedtek. Vendégeink találkoztak az üdülő vezetőivel, az ott üdülőkkel, délután pedig az Észak-Magyarország szerkesztőségébe látogattak el. Itt, Csorba Barnabás, a MUOSZ megyei titkára köszöntötte őket, majd Madarász György, a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályvezetője adott tájékoztatást megyénk j társadalmi, gazdasági és kulturális helyzetéről. Ezt követően a távoli or- ’ szág újságíró küldöttei, az Észak-Magyarország szerkesztőségének munkatársaival cserélték ki véleményeiket. Koszigin szovjet miniszterelnök és Podgornij, ■> Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke a moszkvai repülőtéren bú- rsúznak a szovjclunióbeii országjáró körútra indult iráni sálitól. Heves m muzeológusok Miskolcon Már hagyonrtóaiynak számít, hogy a Borisod megyei Múzeumi Szervezet minden évben vendégül látja a szomszédos megyéje muzeológusait. A múzeumi és műemléki hónap rendezvényeinek sorában október 13-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel a Heves megyei Múzeumi Szervezet' részvételével tartottak tudományos ülést Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc megyei Könyvtárban. A tudományos ülés elnöke Hubay László, a megyei könyvtár igazgatója volt. Megnyitó szavai után a Heves megyei Múzeumi Szervezet muzeológusai tartottak előadási. Elsőként Bálái Ferenc, a Heves megyei Múzeum i gazgatója tartotta előadását A barlanglakásokra vonatkozó kutatások eredményei címmel. Majd Szabó J. Győző régész Dobó István életrajzi adatairól beszélt. Ezután Ko- ranépvándorlési régészeti kutatómunka címmel dr. Nagy Árpád régész tartott előadást. Utolsó előadóként Schwalm Edit, néprajzkutató a falumúzeumok berendezésének tapasztalatairól számolt be. A tudományos ülés befejeztével Hubay László igazgató vezetésével a Heves megyei vendégek megtekintették a megyei könyvtárat. Sárospataki találkozó a német vendégekkel (Folytatás az 1. oldalról.) részvételével. A nagygyűlésen a gyáregység dolgozóin kívül ott voltak a város egyéb ipari üzemeinek, mezőgazdasági termelőszövetkezeteinek a küldöttei is. Tóth Józsefnek, a városi tanács elnökének megnyitója után Bujdos János, a városi pártbizottság első titkára mondott beszédet. Az NDK küldöttsége nevében Heinz Hahn főpolgármester mondott beszédet. Ismertette. hogy az alapításának 725-ik évfordulójára készülő várost ma a fiatalok városaként ismerik. A nagygyűlés után a vendégek megtekintették a szépen fejlődő sárospataki üzemeket. Délután hat órakor a Rákóczi Vármúzeumban nyitották meg a Sárospatak test vérvá rosa Neubran den burg történelmét, gazdasági és kulturális életét oemulaló dokumentációs kiállítást. A vendégeket dr. Janó Ákos, a múzeum igazgatója köszöntötte. A kiállítást Heinz Hahn főpolgármester nyitotta meg. A sárospataki találkozót a Tanítóképző Intézet dísztermében rendezett dal- és san- zonest zárta be. A helyül komoly. Egy államosítás nyomán sztrájkba léplek a magánfuvarozók Chilében. Először csak két, pénteken már 13 tartományban vezettek be rendkívüli állapotot. Ez az országnak több mint a felét jelenti (Chile összesen 25 tartományból áll.). Az ország középső és déli tartományaiban a közlekedés csaknem teljesen megbénult, a benzinkutak zárva tartanak, mindez természetesen sok városban élelmiszerellátási és hasonló egyéb nehézségeket okoz. A bénító, zavart és nyugtalanságot okozni akaró sztrájkot természetesen ismét a tulajdonosok idézték elő. A tulajdonfosztottak, a nincstelenek, a szegények, a bérből és fizetésből élők kormánya van hatalmon, immár több mint két éve Chilében, azzal a céllal, hogy ezekből az emberekből — a lakosság többségéből — is tulajdonos váljék. Nem kapitalista •—, csupán munkája értékének igazi tulajdonosa és élvezője. A helyzet komoly. Az ország rendjének felborítására, a népi egység kormányának megdöntésére szőtt reakciós akciók az utóbbi időben egyre sűrűsödnek. De Chile kormánya ellenakciókat foganatosít, védekezik a külső nyomós és a belső reakció ellen. Salvador Allende és kormánya nem önmagát védi csupán, hanem a néphatailmat. amely Chilében dpmokratikus választások útján került uralomra, minden imperialista intrikóval szemben. ; A néphatalmat védi — s a nép támogatja. Nem is egyedül a chilei nép. Világszerte és különösen LaMn-Awie- rika-szerte növekszik a felháborodás a Chile elleni imperialista szabotázsakciók miatt. És növekszik a rokon- szeriv az önálló, nemzeti demokratikus úton járó. a szociális igazságtalanságok megszüntetéséért dolgozó chilei népi kormány iránt. A hazaszeretet ápolása mindennél előbbre való Országos tanácskozást rendezett a szocialista hazafiság- ról Egerben a Honvédelmi, s a Művelődésügyi Minisztérium, az írószövetség és Eger város Tanácsa. Képünkön: dr. Várkonyi Péter államtitkár, -a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke vitaindító előadást tart. Egerben pénteken befejeződött a szocialista hazafiság kérdéseivel foglalkozó országos tanácskozás. A második napi vitában a a hozzászólók kiemelték: szocialista hazafiság nem létezhet szocialista világnézet, a szocialista hazához való tudatos kötődés nélkül. A szocialista hazaszeretet lényegében azonosul a szocialista társadalmi rend szeretetével. Felhívták a figyelmet arra, hogy a szocialista hazafiság- ra nevelésben a pedagógusok jól hasznosíthatják a marxizmus—len inizmus útmutatásait. A nevelők egyik fontos feladata, hogy megtanítsák a felnövekvő nemzedéket. szocialista mórion gondolkodni, cselekedni. Ezzel j«i segítik a hazaszeretet érzésének kibontakozását, fejlődését. Hangsúlyozták a felszólalók: többet kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalok megismerjék a hazát. Azt is szóvá tették, mennyire igénylik, elvárják a nyílt, őszinte beszédet régebbi és mai dolgokról egyaránt. Ez is szorosan hozzá tartozik a fiatalok helyes irányú neveléséhez. Hangot adtak annak a véleménynek, hogy még nincs minden rendben a fogalmak értelmezése körül. Ezért nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy megfelelően értelmezzék: mi a hazafiság, a nacionalizmus, a sovinizmus vagy a kozmopolitizmus. Egyöntetű álláspont alakult ki a tanácskozáson arról, hogy a fegyveres szolgálat fontosságának tudatosítása elválaszthatatlan része a hazafias honvédelmi nevelésnek. A „katonaidő” a Hálálok számára a szocialista felnőtté válás időszaka is. A fegyveres szolgálat idején erkölcsi-politikai arculatuk kedvezően formálódik. Erősödik közösségi szellemük, felelősségérzetük, fegyelmezettségük, tovább formálódik világnézetük, szélesedik látókörük. Sokan katonáskodásuk idején ismerkednek meg a mozgalmi munkával, amely később életük szerves részévé válik. Sokan szóltak a publikáció nyíltságának fontosságáról. Többen aláhúzták, hogy az igényesség, a következetesség legyen a legfontosabb jellemzője a nevelésnek. A tanácskozáson állandóan visz- szatérő gondolatként fogalmazták meg: a hazaszeretet ápolása mindennél előbbre való. A kétnapos tanácskozás pénteken az elnöklő. Dobozi Imrének, a Magyar Írók Szövetsége főtitkárának zárszavával ért véget, aki hasznosnak és eredményesnek ítélte az egri tudományos: fórumot. V Ssad at tá jékoztató ja Anvar Szadat, az Arab Köztársaságok Szövetsége Elnöki Tanácsának elnöke csütörtök este zárt ülésen találkozott a szövetségi parlament képviselőivel, s tájé- "koztalta őket a közel-keleti helyzet politikai és katonai fejleményeiről, Egyiptom és 1 flbiá teljes egyesítésének tervéről, Észak- és7 Dél-Jemen fegyveres konfliktusáról, továbbá az Elnöki Tanács legutóbbi határozatáról, amelynek értelmében az államszövetség tagállamai —■ válaszul az arab nemzetiségűeket ért sérelmekre — * viszonyosság alapján intézkedéseket alkalmaznak a nyugatnémet állampolgárokkal szemben. Dr. Dinién? Imre látogatása Borsodban