Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-21 / 144. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. június 21., szerda Mit visznek Franciaországba? A megyei Rónai Sándor Művelődési Központ Avas Táncegyüttese — amely kétszer nyerte már el a kiváló együttes címet — immár tizenegyedszer készül külföldre. Ezúttal Franciaország déli tájain vendégszerepelnek majd, ahol egy nemzetközi néptánc-fesztiválon is részt vesznek. Mielőtt azonban elutaznának, a hazai közönség, a miskolciak is megtekinthetik új műsorukat, azt, amelyben bizonyára a francia közönség is gyönyörködni fog, A franciaországi műsort június 25-én mutatják be az Avas Táncegyüttes tagjai. Előadásukra este 7 órai kezdettel kerül sor a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. A Hunniában forgatják: Retusőr Érdekes kísérlet Zolnay Pál filmrendezőnek a Hunnia Filmstúdió Vállalatnál most forgatott új alkotása. A forga- tókönyv sok előzetes anyag után született, vázlata korábban folyóiratban is megjelent, majd egy változatot elkészítettek kisfilm formájában is. Témája mai életünkből való. A Retusőr vándorfénvképészekrő! szól, akik járják az országot, munkájuk közben a legkülönfélébb igényekkel találkoznak, ezek kielégítése közben gyakran önmagukkal is összeütközésbe kerülnek, de igen sok filmre kívánkozó tapasztalatot is szereznek. Képünk nem a film egyik majdani jelenetét, hanem Ragályi Elemér operatőrt és Zolnay Pál rendezőt ábrázolja az egyik mozzanat előkészítése közben. Napirenden az Ady Művelődési Ház munkája Tegnap, június 20-án délelőtt a Miskolci Művészklubban tartotta ülését a Miskolci városi Tanács népművelési csoportja. A kibővített csoportértekezleten a diósgyőri Ady Endre Művelődési Ház munkáját vitat-. ták meg. Az értékelés első pontja az a szembetűnő ellentét volt, amelyet egyre gyakrabban emlegettünk: a felnövekvő, új diósgyőri város- központ közvetlen tőszomszédságában egyre inkább anakronisztikusnak hat a már létesítésekor is szűkre méretezett művelődési intézmény. örvendetes azonban, hogy a meglevő objektív nehézségek ellenére — az objektív nehézségeket tovább növeli a művelődési ház anyagi lehetősége is,—. általában betölti funkcióját. Vonzáskörzetében nem keve. sebb, mint körülbelül 35 ezer ember él, sok a nyugdíjas, de egyre több a szórakozni vágyó fiatal is. A különböző szakkörök, az Ady Művelődési Ház egyéb ismeretterjesztő rendezvényei általában érdeklődést váltanak ki, bár éppen a diósgyőri városközpont lakosságának megmozgatása, kimozdítása otthonaikból jelen pillanatban a legnagyobb problémát jelenti. Összességében azt mondhatjuk, hogy az Ady Művelődési Ház lehetőségei ugyan szűkre szabottak, de általában eleget tud tenni azoknak az „elvárásoknak”, amelyeket az ország második legnagyobb városa támaszt a közművelődési munkává! szemben. Különösen értékes az a nevelő tevékenység, amelyet a szakkörökön belül végeznek a szakkörvezetők, illetve a szakköri tagok. Nem engedhető meg azonban — állapították meg a népművelési csoport tagjai, hogy a büfé az eddigi feltételek mellett árusítsa továbbra is a tömény szeszes italt. A feltételek tehát meglehetősen nehezek. Az eddigi munka a sok jó kezdeményezés, a népművelés függetlenített dolgozóinak áldozatkész tevékenysége azonban jó garancia rá, hogy a művelődési ház eredményes közművejödési tevékenységet fejtsen ki e hatalmas munkáskerületben. Cs. A. Most kapható! 106. sz. vasboltunkban Miskolc, Ady Endre u. 16. villanymotor 220/380, 380/660 V-os kivitelezésben 0,37—5,5 Kw teljesítményű BESZEREZHETŐ Telefon: 35-753. Nyitva: 7.00—16.00 óráig. Szombaton 7.00—14.00 óráig. BORSODI IPARCIKK KISKERESKEDELMI V. §EÉpÉ nyári pnpmja Ebben az évben is gazdag, színes programot kínál a nyári szünidő az ózdi úttörőknek. Július 1-én indul az első turnus az úttörőtáborba, melynek sátrait az előző évekhez hasonlóan most is Berekfürdőn ütik fel. Három turnusban az idén is mintegy 850 fiatal tölthet vidám két hetet a táborban. A korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan az Ózdi Kohászati Üzemek most is kedvezményes külföldi üdültetést biztosít a vállalat dolgozóinak gyermekei számára. A korábban megkötött megállapodás szerint a Német. Demokratikus Köztársaságban a riesai Fém- és Csőkombinátja, Csehszlovákiában pedig az osztravai Klement Gottwald Művek látja vendégül a gyerekeket a nyár folyamán.. Mindkét országba 30—30 ózdi fiatal utazhat, A tanulók kiválasztása már korábban megtörtént a városi KlSZ-bizott- ság és az Ózdi Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottsága által rendezett vetélkedőn ; az említett országok ismereteiből vizsgáztak a fiatalok. A vállalat ingyenes üdültetést biztosít a vetélkedő legjobbjainak. Cserében a külföldi fiatalokat Szilvásváradon látják vendégül az ózdiak. A nyári program összeállításakor nemcsak a táboro- zókra, hanem azokra is gondoltak, akik otthon töltik a vakációt, Az Ózdi Kazinczy Ferenc Üttörőháza szabad idő hasznos kihasználására, szí-' nes, változatos programot biztosított a tanulók számára. Sok klub várja a gyerekeket, köztük egyik érdekesség a hobby klub, amely minden héten szerdán tart foglalkozást. Létrehozták a repülő-, “s a hajómodellező, a rádiós, valamint a fotószakköröket is, minden kedden honvédelmi napot tartanak filmvetítéssel, lövészettel, járőrversenyekkel egybekötve. Megtanítják úszni a fiatal érdeklődőket, a kisebbeknek pedig a mesedélutánok ígérnek jó szórakozást. Vetélkedők, tábortüzek, kirándulások, gyárlátogatások gazdagítják még a szünidő programját. Szakkörök a művelődési központban A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ társadalmi vezetősége a legutóbbi ülésen tájékoztatást kapott a XIII. miskolci filmfesztivál lebonyolításáról, a rendezvény tapasztalatairól, valamint jelentést hallgattak meg a művelődési központban működő szakkörök munkájáról. A filmfesztivál értékelését lapunk már korábban elvégezte, így most a szakkörök munkájával foglalkozunk. A Rónai Sándor Művelődési Központban öt szakkör működik. További szakkörök működtetésére — a felmerült igények ellenére — sem a múltban nem voll, sem a jövőben nem lesz lehetőség. A krónikus heiyiséghiány miatt egy szakkört kihelyezetten. a Kun Béla utcai iskolában tudnak csak fenntartani, illetve működtetni. A helyiséghiányból adódó sok szervezési gond. a szakkörök gyakori áttelepítése nincs különösen jó hatással a működésre, ennek ellenére néhány szakkör jelentős tevékenységet folytat. Elsőként, s mert erre a művelődési központ is különös gondot fordít, a két ifjúsági szakkört kell megemlítenünk. Az ifjú matematikusok köre immár egy évtizede működik, s a magasabb és logikailag fejlettebb gondolkodást kialakító tudásszint elérését tűzte ki célul. A kör két csoportban működik. A kezdők csoportjában Miskolc város I. kerületének tizennégy általános iskolájából jelentkeznek a VI—VIII. osztályos tanulók, akik az elért eredmények alapján a következő évben lépnek a haladó csoportba. A csoportok létszáma 16—20 között ingadozik. A heti kétórás foglalkozásokon először az elmúlt órán kapott házi feladatokat értékelik, majd az új anyagot gyakorolják, s a feldolgozásban minden szakköri tag többször is kap feladatot. A matematikai versenyeken is szép sikerrel szerepeinek a szakkör tagjai, és a tapasztalatok szerint az iskolában is az élenjárók közé tartoznak. A gimnáziumok matematikai tagozatos osztályaiban is előszeretettel veszik fel a szakköri látogató tanulókat. Hasonló jelleggel működik — bar rövidebb idő óta •— az ifjú kémikusok köre. Ez a kör kihelyezetten dolgozik, ugyancsak két csoportban, 38 taggal. A foglalkozások előadásokból, laboratóriumi gyakorlatokból, számításokból, filmvetítésekből, eszközök készítéséből állanak. A szakkör tagjai elkészítették Miskolc üzemeinek történetét. termékeinek és anyagainak felhasználásával pedig tablókat állítottak össze. Minden tanulmányi év végén vetélkedőket rendeznek. Segítséget nyújtanak azoknak a gyerekeknek a továbbfejlődéséhez, akik olyan tanintézetben kívánják tanulmányaikat folytatni, ahol a kémia a kiemelt tantárgy. Volt szakköri tag jelenleg Veszprémben, a Vegyipari Műszaki Egyetemen tanul és mintegy 30—40 korábbi szakköri tag jelenleg középfokú vegyipari képzésben részesül. Kiemelkedő munkát végez az eszperantó szakkör. Foglalkozásaik tartalma elsősorban a proletár nemzetköziség erősítése a különböző nemű és korú szakköri tagok összefogásával. A város legnagyobb létszámú köreként szoros kapcsolatot tart az Országos Eszperantó, Szövetséggel, valamint a megyei területi bizottsággal. A nemzetközi nyelvet a béke és barátság szolgálatában állítva igen sok előadással, vetítéssel, vetélkedővel szolgálják a népek közötti kapcsolat erősítését. Patronálják a szirmabesenyöi, a nyékládhá- zi. a Szerencsi és a mezőkeresztesi általános iskolákat. Klubfoglalkozásaikra igen sok vendég is jár. A kertészeti szakkör korábban biológia szakkör néven működött ; a jelenlegi elnevezés jobban kifejezi az érdeklődést. A tagok elsősorban a házikertek és lakások növényeinek ápolása, a gyümölcsfák termesztése és gondozása iránt. érdeklődnek. Agrármérnökök, technikusok vezetésével előadásokat hallgatnak. gyakorlati bemutatókon, tanulmányi kirándulásokon vesznek részt, sok szemléltető filmet ismernek meg. A szakkör élete eleven, idegenek is színesen csatlakoznak hozzá. A megyei művelődési központ szívesen támogatja a keretet és virágokat szerető emberek kedvteléséi. Végül a fotó szakkörről kell szólni. A kilenc éve alakult kör működési feltételei — a laboratórium szűk volta miatt — korlátozottak. Ennek ellenére egy állandó lörzsgárda köré tömörülnek azok a fiatalok, akik tartósan és fokozódó igénnyel kívánnak fötografálrii. Programjuk több évre szóló képzést biztosít. Sokat foglalkoznak a fotótechnikán kívül esztétikai kérdésekkel, műelemzéssel, s egyik legnagyobb eredményük, hogy a kör folyamatos utánpótlást biztosit a magasabb művészi igényekkel tevékenykedő fotóklubnak. Sajnos, erőteljesebb tagszervezést — a tárgyi feltételek hiányában — nem lehet kezdeményezni, a spontán jelentkezőket azonban szívesen fogadják. A fenti vázlatos számadásból kitűnően a Rónai Sándor Művelődési Központ öt szakköre jól szolgálja mintegy 120—-130 különböző korú miskolci kedvtelését, szakmai érdeklődésének segítését. (bin) Emlékkiállítás Kazincbarcikán A kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központban Lendvai Sándor, a városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg június 19-én este a miskolci származású, nemrégiben elhunyt festőművész, Choma József műveiből rendezett emlékkiállítást. A kiállítás anyagát korábban a megye több településén láthatta már az érdeklődő közönség, most a barcikaiak is nagy szeretettel fogadták. A megnyitóin és a megnyitót követő napon is nagyon sokan tekintették meg az elhunyt festő műveit. A kiállítás megnyitása után Marios László, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója adott karmester vizsgahangversenyt. A fiatal karmester vizsga- hangversenyét a helyszínen kiváló művészekből álló tanári vizsgabizottság — Sugár Rezső, Petróvics Emil, Mihály András. Kovács Dénes és Farkas Ferenc — értékelte. Fotó: Sólymos László íz cnyerés fejlődésről A mozgalom egyéves fejlődéséről, az előrehaladás lehetőségeiről tanácskozott a Béke-szálló kupolatermében tartott keddi ülésén a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa. Megállapította: a múlt évi VII, kongresszus a társadalmi és gazdasági aktivitás föllendülését eredményezte falun, városon egyaránt. Ü.i szövetkezetek alakullak, 150 000 új tag lépett a szövetkezetiek táborába. Kibontakozott a nőmozgalom, a lakásépítő szövetkezésben, az álész-ek számos tevékenységében fokozódott a fiatalok aktivitása. Első ízben készültek a szövetkezetekben középtávú tervek, amelyek szervesen illeszkednek az adott terület fejlesztési koncepcióihoz. A kongresszus határozata alapján fejlődött az ellátó levé- kenység. A kiskereskedelmi forgalom a múlt esztendőben meghaladta a 46 milliárd forintot (10 százalékkal felülmúlva az 1970, évit), az országos átlagnál gyorsabb növekedési ütemmel. Az áfész-ek több mint 100 000 sertést vágtak és javították a húsellátást: 1971- ben újabb 20 korszerű kis- és középüzemmel 48-ra szaporodott a szövetkezeti sütőüzemek száma; a vendéglátás melegétel-forgalma 9.5 százalékkal, ezen belül az előfizetéses étkeztetés 17 szá- z.alékkal aófl.