Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. äprlTfs 9vasárnap Bemutató után, új tervekkel Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Hernádi Gyulával Jancsó Miklós legújabb filmje, a Még kér a nép alig néhány hete pereg a mozik vásznán. Valójában még „ki sem futhatott”, de visszhangja máris országos hullámokat ver, bár tagadhatatlan, hogy sokkal kisebb a vihar körülötte, mint egykét korábbi Jancsó-filmnél, például a Fényes szeleknél volt. A Még kér a nép , egyébként nemsokára megkezdi külföldi karrierjét: egy hónap múlva a cannes-i ■filmfesztiválon képviseli a magyar filmművészelet. © A film hazai fogadtatásáról, a kritika és a közönségvisszhang észrevételeiről, a további tervekről beszélgettünk a minap Jancsó Miklóssal és állandó alkotótársával, Hernádi Gyula íróval. Szóba került, hogy sokan kifogásolják a film, illetve az alkotópáros jelkép- rendszerét, kifejezési formáinak többáttélelűségét, még akkor is, ha a film mondanivalójával viszonylag kevés vita is adódik. — A néző benyomást, látomást kap, s azt maga interpretálja — vélekedik Hernádi Gyula. — A film nyújtotLa élmények, információk komplexumából a müvei együtt gondolkodó néző következtetéseket von le, értelmezi a mondanivalót. Természetes, hogy az alkotó- művész kifejezési szabadsága nem mindig találkozik azonnal a nézői átlag tetszésével és értésével, vagy érteni akarásával. Roppant széles az a mező, amelyen ez az alkotói kifejezési szabadság megtalálható, kiterjed. Hasonlóan széles a mezeje a közönség Ízlésének, igényeinek, átvevőképességének < is. Az optimális állapot, ha az alkotói kifejezési forma, az ábrázolási, közlési rendszer a nézői mező közepéhez közelíthet. Ez vi-,; szont nem ritkán magában hordozza a sablonokba me- revillés, a sztereotípiák alkalmazásának veszélyét. — Nem lektűrt alkotunk, nem könnyed szórakoztatást akarunk nyújtani — veszi át a szót Jancsó Miklós. — El lehet és el kell kerülnünk a sztereotípiákat. Ha a művész az élet bonyolult jelenségeit akarja kifejezni, azokat rendkívüli összetettségükben ábrázolni, egyes mozzanatokra a figyelmet különös hangsúllyal felhívni, úgy nem lehet a mondandót leegyszerűsíteni, s nem lehet a nyelvezete sem leegyszerűsített. A komputerekkel végzett magas fokú számításoknál, öss'zetett gazdasági rendszerek információkká alakításánál is a magasabb fokú matematika lép az alapműveletek helyébe. A történelem bonyolult eseményeinek, nagyrészt rejtett mozgatóeröinek feltárása, a filmművészet eszközeivel történő bemutatása sem tűri a leegyszerűsítést, az ábécés, egyszeregyes kifejezési formákat. A lektűr kibírja a sztereotípiákat, az újat adni «.karó művészet nem. © Äyek óta meg-megújulnak ® Jáncsó-filmek körüli viták. Tíz filmet, készített itthon Hernádi forgatókönyvei alapján, kettőt külföldön. A gél találkozik. Másik filmem, a Technika és rítus a magyar Madaras József főszereplésével Attila hun királyról szól, de nem az ismert történet ez a Rómát ostromló „isten ostorá”-ról, hanem a hajdan Ravenná- ban tanuló király visszatérése diákéletének városába ürügyén egy ördögi politikus születésének bemutatása. Ez utóbbi televíziófilm. A két olasz film magyarországi forgalmazásáról nincs tudomásom. © A Még kér a nép most kerül a premier-mozik második csoportjának vásznára, de már érik az újabb film terve: — Bem Józsefről, a magyar szabadságért harcoló lengyel tábornokról szeretnék, ugyancsak Hernádi írta forgatókönyv, alapján, filmet készíteni. Erről tárgyalok Varsóban Andzrej Waj dévai. Forgatási ideje persze, még bizonytalan, egyelőre a tervezésnél tartunk. (Beszélgetésünk óta már megszületett a koprodukcióra vonatkozó elvi megállapodás.) földosztás Barczi Pál munkája Bolha a tűiben Bemutató előadás a Miskolci Nemzeti Színházban legrégibb, A harangok Rómába mentek és a korszakot nyitó, az új magyar film fel- emelkedése időszakának kezdetét jelző Oldás és kötés után Jancsó filmjei évről évre eseményt jelentenek a filmművészeti életben, egyben nagyon heves, egyikmásik alkotás esetében viharos viták forrásai. 1965: így jöttem, 1966: Szegénylegények, 1967: Csillagosok, katonák, 1968: Csend és kiállás, 1969: Fényes szelek, 1970: Sirokkó, 1971: Égi bárány, 1972: Még kér a nép — mind-mind egy következetes művészi koncepció megvalósulásának, nagy értékű mérjöld jelzői, egyben annak nagy erejű művészi bizonyítékai, hogyha az alkotó hisz a maga igazában, ha következetesen akarja végigjárni útját, minden nehézség, nem ritkán országos hangulatkeltés ellenére is továbbjárja, mert bízik magában, művészeiében, abban a közönségben és a társadalomnak az ügyében, amelyet szolgálni akar — még ha a közönség nagy hányada ma idegenkedve, helyenként ellenségesen is fogadja. © A két külföldön, Olaszországban készített film fogadtatása sem volt egységes: — A pacifista című filmem főszereplője Monica Vilii, aki korábban nagyszerű filmdrámák hősnőiéként volt ismert. Napjaink olasz filmjeiben tömeggyártmányokat jelentő vígjátékok vonzó főszereplője. Az én filmemben viszont forradalmárt játszott. A neve után híg vígjátékokra váró közönség, persze, nem szívesen fogadta a filmet, de éppen forradalmi töltése miatt forgalmazása is sok nehézségMielőtt elbúcsúztunk, egy könyvesboltba tértünk be. Jancsó tucatnál több könyvet rakott táskájába, és a boltvezető hosszú listát írt össze keresett kötetekről, amelyek tematikailag a már korábban elvitt, meg a most összecsomagolt művekkel azonosak. Valamennyi az ókori Róma utolsó időszakait tárgyaló tudományos mű. Lehet, hogy egy újabb Jancsó—Hernádi alkotás az antik Róma ürügyén szól majd a mához? Benedek Miklós F, EinluWnf íróía- 32 egyez UOUUAdl kor igen di_ vatos, hazájában ma is fölöttébb sokra tartott, de világszerte is népszerűnek nevezhető színpadi szerző, Georges Feydeau (1862—1921) nem tartozik a világirodalom igazi nagyjai közé. E darabja sem tanúskodik másról. Hiányzik belőle Moliére, vagy Shaw ember- és világlátásának, ábrázolásának mélysége. Aligha kívánt „tükröt tartani” az emberiség elé; kortársait sem ítélte meg a komédia eszmei lehetőségeinek olyan teljes kihasználásával, mint a műfaj említett „óriásai”. Kisebbnek bizonyul Feydeau problémaérzékenység dolgában a mi Molnár Ferencünknél, vagy a költóiséget tekintve Heltai Jenőnknél is, holott rájuk bizonyára hatással is lehetett... Jól értett viszont a színpadhoz, a bohózati helyzetek megteremtéséhez, ötletek bonyolításához, olyan emberalakok felsorakoztatásához — a századforduló táKísérleti kiállítás Miskolci Galériában Tegnap, április 8-án délben Aradi Nóra, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének igazgatója nyitotta meg a Miskolci Galériában a Magyar festészet a XIX—XX. században című kiállítást. Hegyoldal Mazsaroff Miklós munliája — Kísérleti kiállítás ez — mondotta megnyitójában. — A jelző a kiállítás anyagának összeállítására vonatkozik. Tematikai csoportosításban, kronológiai sorrend nélkül láthatják a nézők e két évszázad jelentős alkotóinak műveit. Célunk az., felmérjük, hogy a kiállítások látogatóihoz mi áll közel, mi idegen tőlük, felmérjük, hogyan tudnánk még inkább közeledni kiállításainkkal az emberekhez. Hatvan, a magyar művészettörténetben már klasszikusnak számító alkotást láthatnák az érdeklődők. Köztük olyan művészekét is, — hogy csak néhány nevet említsünk, — mint Szjmyei- Merse Pál, Barabás Miklós, Rippl-Rónai József, Vitz Béla, Kassák Lajos. Olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket ritkán van módunk megtekinteni eredetiben. így — a kísérlettől függetlenül is — minden bizonnyal, sokak érdeklődését kelti majd fel az április 30-ig nyitva tartó kiállítás. , jékának polgári társadalmából vette vagy ebbe a társadalomba helyezte őket —, akik „színpadképesek”, tehát akikből hálás szerepíormálás- sal lehet megeleveníteni hatásos bohózati figurákat... A Bolha a fülben mai nézője már nem igen érzi ennek az ügyes és tisztességes színpadi mesterembernek (ez is „rang”, még ha nem is sorolhatjuk „a vígjáték klasszikusai” közé!) állítólagos harcos kritikai kedvét, éles társadalom- bírálatát ... Legfeljebb eltűnődik a mai néző azon, hogy apáink (vagy még inkább nagyapáink) idején az ilyesféle bohózatokat érezte a városi polgári-kispolgári közönség „merésznek”, az „előkelő” garniszállóban játszódó, bájos frivolságokkal, ártatlan malackodásokkal is megtűzdelt, a „szex” örök témája körül forgatott bonyodalmat „kiállásnak” a haladás mellett, „hadüzenetnek” az álszenteskedés, a lakáj-szellemű társadalmi magatartás „leleplezésének” ... Efféle írói kritikát e bohózati látószögből szemléltetett elsüllyedt világ felidézésében ma már nem érzünk, 1— de a darabon, kiváltképpen II. és III. felvonásán mulatunk, harsányan nevetünk, élvezzük a vaskos helyzetek mai „plebejusabb” ízű rendezői eltúlzását, a színészei játékos kedvét, komédiázó képességét... Ilyet nyújtani időnként: ugyan nem fő feladata a vidéki általános színháznak. de érthető és tagadhatatlan várakozásokat, igényeket elégít ki vele. a maguk helyén... S minthogy bohózathoz illően tette, a jó ízlés határait is többé-kevés- bé megtartva a Miskolci Nemzeti Színház: ez Hegedűs László és Orosz György közös rendezésének elismerése, méltatása is részünkről... A fergetegesen sodró iramú bohózatnak, mely egy igen hatásos kettős szerepre (egy „úr” tökéletesen hasonmása a szállodai „szolgának”, — felesége. rokonai, barátai is minduntalan összetévesztik egymással az ugyanegy színész játszotta két emberalakot ...) és a „véletlen” találkozások, a „kényes”, „félreérthető” helyzetek. — pajzán, de „ártatlan” helyzetek torlódására épül: minden bizonnyal fergeteges közönség- sikere is lesz; „olcsóbb” fajtájú. de nem hitvány sikere... Az említett kettős főszerepet Csiszér András játszotta, — kedvvel, kedvesen, ötletesen, s egy mái' „mindent” tudó, érett művésznek a darabot magát is szinte fölülmúló szép színvonalán ... A meglepetés erejével hatott és a változatosság felfedezésének örömével néztük Kulcsár Imre harsány marcona „dühös emberét”. Tökéletes illúziót keltett a két „szépasszony” feleség szerepében Máthé Eta és Kopetty Lia; egyiküknek — a szerző jóvoltából — itt-ott mélyebb emberábrázolásra, másikuknak pedig valami kedvesen esetlen humorra is alkalma nyílott. Fehér Tibor ügyesen rakta össze több elemből egységessé a „katonásan” nagyhangú nyárspolgár „tulaj” figuráját ... Markaly Gábor a beszédhibás és csak látszatra „ütődött” fiatalember alakjában kedvvel és sikerrel játszott. (A rendezés feladata megoldani, hogy a közönség azért valamelyest értse a beszédhibával mondandó szövegeket is. a játékbeli környezet számára kell csupán teljesen „érthetetlenként” felfogni ezeket...) Varga Gyulának ezúttal is sikerült egyéni színekkel rokonszenvessé tenni egy nagyon is hagyományos komornyik-figurát, a polgári „társalgási” darabok e hálás sablonját. Pákozdy János házibarátja is szerzett a nézőknek derűs perceket, bár érezhetően nem olvadt fel egészen a meg- nem-írt szerepben. Dariday Róbert mintaszerűen volt, a bohózat követelményei szerint. egyszerre korlátolt is* fontoskodó is, „bohém” is .. , A verekedő angolt Mátyás Jenő. a „megnyugtató” öreg reumást Bánó Pál keltette életre, hatásosan. Derűs látvánnyal szolgálhattak jóformán, mert mostoha volt e „kellék-figurákhoz” a szerző, éppúgy, mint a szobalányokhoz és a szállodafőnök feleségéhez, akiknek alakját igen kedvesen, szépen, a többre is képes színészek művészi fegyelmezettségével villantotta fel Unger Pálma, Héczey Éva és Somló Mária ... A bohózati légkörhöz bo- hókásan igazodtak, s ugyanakkor az esztétikus látvány erejével is hatottak a jelmezek és a díszletek. Hruby Mária és Strici Antal igényes tervezői munkái. A darabnak „tanulsága” valójában talán nincs is, csupán elmondhatatlanul bonyodalmas helyzetei és komikus figurái vannak ... Emlékezetünkben megmarad mégis, hogy jól szórakoztunk, s éppen azért, mert ennél többet — nagyon helyesen — nem is akart „kihozni” belőle a színház!... Gyárfás Dur«
