Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
ÉSZAÍÍ-MAGYARORSZAG 6 1972. április 9., vasárnap Alkonyaiban — hazafelé (Fotó: Laczó József) Mindennapok cselekvései M occanás . nélküli csendben hallgattuk az idős embert, pedig már a sokadik felszólaló volt. A sokadik, amikor már elkalandozhat a gondolat. fellazulhat a figyelem, hol előre, hol hátra dőlünk a széken, mind gyakrabban tapogatjuk meg cigarettás dobozunkat: készenlétben legyen a szünetre. De az idős ember lekötötte figyelmünket. Kulturáltan, szépen beszélt. Keresgélte ugyan a szavakat, de csak azért, hogy lehetőleg minél egyszerűbben szóljon, kerülje az ünnepi kifejezéseket, a „nagy” szavakat. © A hazaszeretetről szólt a népfront nemrégiben megtartott megyei küldöttértekezletén. A hazaszeretetről, de valahogy nagyon konkréttá, élővé téve ezt a fogalmat. Népi emlékeinket, idézte, tárgyi emlékeinket, amelyek apáról fiúra maradnak. Ezek valamikor, apáinknál, nagyapáinknál nagyon is mindennapi, használati funkciót töltöttek be, azonban ma, a megváltozott — és tovább is változó — falu emberének életében már nem tölthetik be azt, amit akkor, régen. Emlékként maradhatnak meg. Ha maradnak. Mert a nagy gyűjtések idejében ügyeskedő, kalmárszellemű emberek járják a padlásokat, a pitvarokat, a pajtákat és a továbbadással járó kellő haszon reményében. sőt, ismeretében viszik tovább. Azoknak, akik >— ki tudja hol? — mutogathatják saját „múzeumukat”, mert valahogy ez is* hozzátartozik a divathoz, a sikkhez. De ezeknek a tárgyaknak tartalma, lelke csak ott van, ahonnan elvétettek, ahonnan elorozták őket. Ahol a szülők, a nagyszülők használták. Jobban kellene becsülni. őrizni ezeket a tárgyakat tulajdonosaiknak. Ha elköltöznek is valahová, vigyék magukkal a legkedvesebbeket. Mondta az idős ember. ' Vigyék magukkal, mert annak a tájnak lelkét őrzik ezek a tárgyak, ahonnan valók. A szülőföldnek lelkét őrzik, a hazának egy részét idézik, Sokan beszéltek azon az értekezleten a hazaszeretetről, anélkül, hogy akár csak kiejtették volna ezt a szót. Szólt róla az a diósgyőri dolgozó is, aki a munkásparaszt szövetség mibenlétét fejtegette. Arról beszélt, hogy az üzemek munkásai és a falu népe, a tsz-ek dolgozói valahogy még ma sem ismerik eléggé egymást. Keveset tudnak a másik munkájáról, életéről. Nem a látványos munkás-paraszt találkozókra van szükség — mondta —, hanem arra, hogy jobban emberközelbe kerüljünk. Mindent ismerjünk egymásról. Mi a gond- ja-baja. mi foglalkoztatja, hogyan tud dolgozni. Nem mondta ki ez a munkás a hazaszeretetei. Arról az igényről beszélt, hogy a két testvérosztály minél erősebb egységet alkosson. A tsz-dolgozó sem említette a hazaszeretetet. mégis ott érződött tisztán, kristályosán egész beszédében. A faluról szólt, a falu népéről, amely a történelem folyamán soha nem élt olyan biztonságban, mint most. Soha nem élt úgy. nem tudott annyit, mint most. Megemlítette, hogy az egyik író teljesen megdöbbent. amikor a tsz traktorosa az író nemrégiben megjelent könyvéről mondott véleményt. Azért döbbent meg. mert nem hitte volna, hogy ebben az „eldugott” faluban olvassák a könyvét, méghozzá kritikusan olvassák. © Mennyire igaz: egy kicsit még mindig rácsodálkozunk a megváltozott falura, azokra a jelenségekre, melyeknek meglétéért huszonöt éve annyian dolgoznak, dolgozunk. Á szocialista embertípus vonásaira is rácsodálkozunk még, pedig ezeket a vonásokat már nemcsak az üzemi munkásoknál, hanem a falu népénél is mind gyakrabban észlelhetjük. Még itt, ezen az értekezleten is elcsodálkozunk kissé, amikor az említett tsz dolgozó Váci Mihály versidézetével zárta felszólalását. A hazaszeretetről szólt az a kazincbarcikai, vegyipari dolgozó is, aki megemlítette, hogy a hajdani — tulajdonképpen csak néhány évvel ezelőtti — „gumicsizmás” város most már többször is elnyerte a „Tiszta, virágos város” címet. Hogy a két jelző között mennyi mindennek kellett történni, átformálódni, arról csak azok tudnak, akik Kazincbarcikán élnek, dolgoznak. Mert nem csupán új áruházaknak, lakóházaknak, tereknek, parkoknak kellett megvalósulniuk, hanem az emberek belső világának is formálódni kellett. Hogy szeressék városukat, védjék, tegyenek érte. Mellesleg: az országban itt alakult meg először a városszépítő egyesület. amely társadalmi szerv, amely a város társadalmának nagy erejét tudja mozgósítani a jó ügy érdekében. ® F olytathatnék még persze sokáig. Akár a felszólalásokból, akár más példákból is mindazokat a jelenségeket, amelyek egyértelműen, tisztán vallanak a hazaszeretet mellett, a szocialista haza szeretete mellett. Mert sok minden beletartozik ebbe a fogalomba, de ami napjainkban talán a legerőteljesebben jelentkezik az összes jellemzők közül: a mindennapok tisztességes munkavégzése, eredményeink, sikereink megismerése, az Igaz ügyért harcoló népek segítése. Lehetne fejtegetni, persze, tovább. De mindazok nagy többsége, akik itt élnek. dolgoznak, tetteikkel, mindennapi cselekvéseikkel szólnak a hogyanról, a mikéntről. És ezek a cselekvések mindennél fontosabbak. Priska Tibor Hal éve — együtt Nemzeti kultúránk értékeihez tartozik-e az ly? Neve: Szőnyi Márton ifjúsági szocialista brigád, vezetője: Kanalas Sándor. 34 éves. Fiatal kora ellenére már 18 éve dolgozik a bányában. Munkatársai, vezetői és beosztottjai egyaránt kedvelik, becsületes, jó munkás. Nevéhez fűződik a brigád jó hírneve is, és az egymás közötti példamutató embertárs! viszony kialakítása. Hat éve dolgoznak együtt. Azóta már történt változás, fiatal munkatársak jöttek, de a brigádból hatan kezdettől fogva együtt vannak. Jelenleg kilencen dolgoznak a Szuhavölgyi Bányaüzem Feketevölgy I-es aknájában. Sok vágat őrzi már kezük nyomát lent a mélyben. Szeretik munkájukat és az új gépeket. 1971-ben F—5-ös vágathajtó géppel kezdtek dolgozni. Több mint 900 folyóméter vágatot hajtottak ki azóta. Szeretik a gépet, de ha a munka megkívánja, most is készségesen dolgoznak kézi szerszámokkal. Nyolcórás munkaidejük letelte után számos társadalmi munkát végeztek és végeznek most is. Tavaly januárban jelentős vállalást tettek: szerződést kötöttek a vállalattal egy KM—82-es típusú gép határidőn belüli beszerelésére. Ez országos érdek volt. A gép a Szovjetunióból érkezett hozzánk, eddig ismeretlen volt nálunk, először alkalmazták. A beszerelés sikerült, s az éppen hazánkban tartózkodó szovjet szakemberek előtt is jó hírnevet vívtak ki maguknak. Vállalásukon kívül túlteljesítették a KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére felajánlott termelési mennyiséget is, pedig gyakran 26—27 fokos melegben kellett dolgozniuk. A kollektív munkaszellemet segíti, hogy a brigádban sok az ifjú kommunista, akik közül az elmúlt években is felvettek néhányat a párt soraiba. Munkájukon kívül tevékenyen részt vesznek a társadalmi élet irányításában, a pártvezetésben, a KISZ-oktatásban, a tanács- vezetésben, a szakszervezeti munkában. Az üzem vezetősége mindig számíthat munkájukra. Nemcsak munkaidőben, szabadnapokon is. Példaként állítják a Kanalas-brigádot a többi kollektíva elé. Dicséretükre válik, hogy az általuk kihajtott vágatokat nem a térképen meghatározott név szerint említik, hanem úgy mondják: „Tudod, a Kanalasféle vágat!”. M. M. KÖZNYEL VÜNK j hangját hol j, hol ly betűvel jelöljük, és léúyegesen egyszerűsítené helyesírásunkat, 1 j ezt a kettősséget végre megszüntetnék. Vizsgáljuk meg a fontosabb érveket, amelyek alapján az illetékes bizottság a legutóbbi helyesírási reform során fenntartotta a kettős jelölést. 1. Az ly betű írásrendszerünk több száz éves megszakítatlan hagyománya (a ez nem volt ilyen!),' amely a korábban nemzeti nyelvünkben is élő ly hang meglétére épült. 2. Ennek az erős íráshagyománynak megszüntetése nem kis zökkenőkkel járna: megkívánná legalábbis az iskolakönyvek újra való kiadását. 3. Jó ideig nyilván nem csökkentené, hanem jelentékenyen szaporítaná az íráshibák számát, sőt a hozzá ragaszkodók helyesírási egységünket is veszélyeztetnék. Az ly megtartása mellett kardoskodó érvek közös hibája, hogy túlságosan a jelenbe és a közeli évtizedekbe ragad: akik vallják, nem mernek bátran a jövőbe nézni. Helyesírásunk sajátossága, hogy mindig nyomon követte a beszélt nyelv fejlődését, és ez a jellemvonás erősebb a maradandó- ság hagyományánál. Igazságtalan a c hangot régen cz-vel jelölő párhuzam egyértelmű elvetése is, mert jóllehet nem azonos, de hasonló problémáról van szó. A ez is, az ly is az úgynevezett kancelláriai helyesírásban honosodott meg, és mindkettő ellen nagyobb súllyal Dugonics András lépett fel elsőnek, aki már az 1780-as években ez helyett c-t és ly helyett j-t használt. Több mint egy évszázadig tartott az ádáz harc a haladó és konzervatív nyelvszemlélet képviselői-között, míg 1903-ban (az Akadémia által is szentesítve csak 1922-ben) a őzből c lett, íme a küzdelem két ellentétes véleménye, az első Gyulai Pálé: nem jó magyar ember az, aki a c-t z nélkül írja. A másik Ady Endréé: én soha le nem írtam ezt a dupla betűszörnyet: ez. Kétségtelen, hogy ennek a „betűszörny”- nek az életét — Deine László nyelvtudósunk szavaival élve — a soviniszta lelki terror hosszabbította meg. Ami az ly fenntartását kívánó többi érvet illeti, azok is felettébb ingatagok. Helyesírásunk változása mindig zökkenővel járt, az iskolakönyveket általában évről évre úgyis ki kell adni, s a változott helyesírású kiadás mindig gonddal jár: akkor is, amikor pl. a cz- bo. c lett. De ezen nem múlhat a fejlődés! Az ly helyesírási problémájáról több mint két évtizeddel ezelőtt a Nyelvtudományi Intézet és a Közoktatásügyi Minisztérium nevelésügyi osztálya körleveleket küldött általános iskoláknak és gimnáziumoknak az ország különböző részeibe. A válaszok feldolgozásáról Lőrincze Lajos „Helyesírási reformunk és az ly kérdése” c. tanulmánya (Magyar Nyelvőr 1950. évi 2—3. sz.) tudósít. Kiderült, hogy pedagógusaink 95 százalékának tapasztalata szerint az ly helyes használatának megtanítása' súlyos nehézséget jelent, és a pedagógusok zöme (kb. 70 százaléka) örömmel üdvözölné, ha megszűnne a j hang kettős jelölése. Hogy az ly éleiét az illetékes bizottság országos hírlapi vita után 1952-ben meghosszabbította, annak voltaképpen egyéb okai is voltak. A döntést megelőző években a személyi kultusz elfajulása sok nemzeti érték védelmét akadályozta. Az elkeseredés sokszor a könnyebb ellenállás irányába csapódott, s az elfojtott indulatok ehhez a felesleges betűhöz való ragaszkodásban látták a nemzeti értékek mentését. DE HOL VAN a tavalyi hó? Ma már nyugodt légkörben vitatkozhatunk a problémáról: nemzeti kultúránk fogyatkozik-e azzal, ha az ly-1 a ez sorsára juttatjuk. Száznyolcvan titkos szavazással megkérdezett tanítóképzős hallgató közül egyetlen egy sem akadt, amelyik az ly-t pártolta volna. E. Kovács Kálmán Pompidou „nem kíván-e tál sokai?” „Nem csoda, ha a Közös Piac egyes tagjai azt kérdezik, nem kíván-e Pompidou túl sokat?" — írta az elmúlt hónap végén az amerikai International Herald Tribune hasábjain az egyik tudósító, arra a francia tervre célozva, hogy a Közös Piac politikai titkárságát ne Brüsszelbe, hanem Párizsba helyezzék. Elvégre — mint a lap munkatársa fejtegeti — a közösség őszi csúcsértekezlete Párizsban lesz („az én elnökletem alatt” — mondotta Pompidou, és ha még a politikai titkárság is ott székel majd, akkor Pompidou „elnökségének második időszakában nem hivatalosan Európa elnöke lesz”. Ez valóban indokolja a kérdést, vajon „nem kíván-e Pompidou túl sokat”. Szinte ekhózott ennek az újságcikknek néhány nappal később Mansholt, a Közös Piac végrehajtó bizottságának új elnöke, amikor azt hangoztatta, hogy ha már létrejön a közösség politikai titkársága, akkor az Brüsszelben legyen. Mansholt még továbbment, mert a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szerződéseket jó példaként említette a közösség tagjai számára, vagyis a francia egyeduralmi törekvéseket nemcsak elítélte, hanem követendőként emlegette a nyugatnémet péleját, vagyis ellenpólust ajánlott a francia törekvésekkel szemben, nehogy a Közös Piac európai „egyensúlya” felboruljon. Valahogy úgy tűnik, hogy Pompidou — miután formailag szakított De Gaulle merevségével — beengedte Angliát a Közös Piacba, de aztán — sokkal rugalmasabban, mint elődje — egyre jelentősebb, lényegbevágó előnyöket akar ezért az engedményért Párizs számár: kikaparni. Ha — mint Párizsban a gaulle- isták mondják — a Közös Piacot „olyan emberek gondolták el, akik nem tudták megvalósítani és olyan emberek valósították meg. akik nem tudták volna elgondolni, a ki: or ezek között Pompidou a megvalósítást feltétlenül francia égisz alatt képzeli el. Viszont a másik megvalósító, Heath, túlzásnak találja ezt az árat Anglia belépéséért, ezért volt azután, hogy — az International Herald Tribune szavaival élve — a francia—angol találkozó helyét, pontosabban ..a chequers-i napsugaras égboltot némileg felhőbe borította nemrég Pompidou és Heath nézeteltérése abban, hol helyezzék el a politikai titkárságot”. Nem is egyeztek meg, hanem a párizsi csúcsértekezletre halasztották a döntést. Viszont tény, hogy ha — ugyancsak az amerikai lap szerint — ,,a franciák úgy látják: Párizs a közösség életének természetes gravitációja”, akkor Pompidou tulajdonképpen nem adta fel De Gaulle franciacent- rikus szemléletét, csupán ezt Anglia beengedésének árán akarja elérni, tehát rugalmasabban, mint a mereven angolellenes tábornok-elnök. Az is tény viszont, hogy „a közösség többi tagja ezt a javaslatot igen rossz precedensnek tekinti”. Mátc Iván
