Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 89. szám
A névsorolvasás és a munkáéi osztás után egy darabig még ácsorogtunk a lej- tősakna bejáratánál. Húztuk az időt. Nem akarózott még lemenni a bányába. Szótlanul, szapora slukkokkal szívtuk a cigarettát, és néztük a szakadozott esőfelhőn ál-áttö- rő, kelő nap erős fényét. A cigaretta véget elsőként Czár János, a csapatvezető vájár taposta a sárba nagy gumicsizmájával. Ránk nézett, mintha csak azt mondta volna, gyerünk, aztán elindult. Ügy tűnt el a meredek lejtőn, mintha a bánya magába szippantotta volna. Szaporán lépegettünk lefelé a hűvös aknában. Hátam mögött Lantos Tóni megbotlott, de nem a rögöt szidta, amely útjába került, hanem a hétfői napot, azt a hétfőt, amely vasárnap után következik, azt a hétfőt, amely az ünnep után, a munkát jelenti, azt a hétfőt, amely a hétköznapok keserves legeleje. Még akkor is morgott, amikor megizzadva leértünk a munkahelyre, és nyomban leültünk egy hosszú íagerendá- ra sorba, mint a fecskék a dróton. — ISÍines utálatosabb — méltatlankodott félhangosan —, mint mikor hajnalban csörög a vekker. Az. embernek jó lenne még az ágyban maradni az asszony melege mellett és szundítani egy órácskát. De lehet? Hát nem lehet! — Ilyenkor legjobb, ha mindjárt rágyújtasz egy cigarettára — szólt közbe Csiszér Péter. — Ahogy az óra „lecsörgött”, azonnal rá kell gyújtani, különbed ismét elalszik az ember, és akkor hétbaj van! — Én nem várom meg, amíg teljesen lecsörög a vekker — vette vissza a szót Lantos Tóni. — Ahogy megmukkan, azonnal rátenyerelek, elhallgattatom, és még igazán ki sem nyitottam a szemem, de már füstöl a számban a cigaretta. Egy darabig senki sem szólalt meg közülünk. .Jólesett ülni, jólesett a föld mélységének hűvössége és a nagy csend. Még nem dolgozott a bánya, nem működtele a gépek, nem jártak a csillék, normálisan vert a pulzusunk. Lehunytam a szemem, elengedtem izmaimat, és egészen halkan ezt mondtam: — Nekem csípte a számat a tegnapról maradt ünnepi cigaretta. Ahogy felébredtem, azon járt az eszem, miképpen kellene kibújni a munka alól. — Talán orvoshoz kellett volna menned — mondta ugyanilyen halkan a gerenda másik végéről Takács Pali. — Majd azt mondtad volna, hogy fáj a derekad. Ez amolyan bányászbetegség. Biztosan kiírt volna néhány napra ... — Vagy szabadságot kértél volna — szólalt meg a szomszédja, Németh Lajos. — Kitaláltál volna valami fontosat, hogy így, még úgy ... — Vasárnapi búcsú után, mi? Majd bolond leszek! — vágtam közbe anélkül, hogy kinyitottam volna a szemem. — Nagyon kilóg a lóláb . . . — Kár spekulálni — mondta Czár János. — Ilyenkor legjobb, ha ébredés után a lavórba készített hideg vízbe mártja az ember a fejét. — Pedig jó búcsú volt — — mélázott a térdén, könyökölve Lantos Tóni. —• Különösen, amikor délután együtt sörözött a brigád a kerthelyiségben — toldotta meg Kapros Sandri. — Emlékeztek az öreg fényképészre? — élénkült fel Németh Lajos. — Egész jó képet csinált rólunk, és milyen olcsón! Elhoztam magammal, nézzétek csak — és életre ébresztette karbidlámpája szundikáló lángját. Hallottam, ahogy a többiek a képet tartó Németh Lajos köré húzódtak, én a szememet sem nyitottam ki. így is magam előtt láttam, ahogy a templom sárga faláról zuhatagként ömlik alá a sárga fény és a meleg. Az öregember ott ül egy összehajtható kerti széken, hátát mintha a napsugarak támasztanák, és farkasszemet néz a pléhből készült Krisztus szenvedő arcával. Mellette a házilag gyártott és barnára festett, háromlábú állvány, tetejében a házilag gyártott fényképezőgép. A fekete gépkendő kissé fakó, a légzárat működtető klislérozó pedig olyan ebben a fura csendéletben, mint valami p::'?s trópusi körte. Az állvány oldalán kampón lóg a vizescsupor, alatta, a földön pedig egy alumínium kulacs. Fél lépésre mellette nagy, megkopott aktatáska hever kinyitva, mintha éles beretvával metszették volna fel. Már jó hangulatban vagyunk, amikor mind a heten odaállunk a gép elé, szemben a nappal. Az öreg leveszi széles karimájú .szalmakalapját, a székre teszi, aztán néhány intő kézmozdulattal egymáshoz présel minket, hogy mindnyájan ráférjünk a képre. Aztán hozzágörnyed a masinához, ősz haja és nap- égette, piros arca egy időre eltűnik a szürkére fakult gépkendő alatt. Később, amíg a kép elkészül, nagyhangon beszélgetünk, és iz- zadtan cigarettázunk a vibráló napsütésben. Az öreg egy szót sem szól. Vegyszertől megsárgult ujjait figyeli, alattuk pedig a csuporban ázó papírt. Elkészül a kép. Megjelentünk a papíron. Kissé halványan, de mi vagyunk. Középen áll Czár János, kalapja a íejebúbján, fekete ünneplő kabátja a vállára van terítve. Szúrósan néz előre. Jobbról mellette szinte vigyázzállásban áll ünnepi cúgos cipőjében az öreg Csiszár Péter. Kigombolt kabátja alatt látszik mellényén a zsebóra lánca. Czár másik oldalán hárman fogjuk egymás vállát, Kapros Sandri, Lantos Tóni és én. Kifogástalan és egyforma szabású ruhában vagyunk. Egyforma az ingünk, és megtágított nyakkendőnk is. Tóninak rövid, filteres szivar füstölög a szájában. A másik oldalon a kövér Németh Lajos feszít régi és szűk vőlegényi ruhájában. Takács Pali kissé hátrább áll, egyik kezével szamárfület mulat, a másikban újságpapírba csomagolt búcsúfiát szorongat. — Jó fej! — bökött oldalba Kapros Sandri. — Mit is mondott az öreg fényképész, amikor ideadta a képeket? Kinyitottam a szemem. Egy csomóban voltak, ahogy a képet néztem. Egyforma védősisakban, egyforma szürke megviselt munkásruhában és sáros gumicsizmában. Tudtam, én is pontosan így nézek ki. — Mit is mondott? — kérdezte ismét Kapros Sandri. Néztem őket, aztán elvigyorodtam és ezt mondtam: — Hát nem mondott mást, csak annyit, hogy dagerrolípia. — Az meg mi? — kérdezte Takács Pali. Megvontam a vállam, és ismét behunytam a szemem. — No lássuk, amiből' élünk! — állt fel Czár János. — Eleget tanyáztunk. — Most kellene ián enni — akadékoskodott tovább Tóni —, mert később nem lesz időnk. — Rendben — fordult vissza Czár János. — De jegyezzétek meg, később nem állunk meg egyetlen percre sem. A reggeli nem esett jói senkinek. Zörögtünk a papírral, bicska is kattant, de az ünnepről maradt kirántott" hús, sült csirkecomb csak nem fogyott. — Hétfőn mindig száraz á kenyér — szólalt meg váratlanul és csendesen Kapros Sandri. — Nem száraz — igazította ki az öreg 'Csiszér —, csak szikkadt. Ez az élet rendje. A búzából liszt lesz, a lisztből kenyér. A kényé, rét megszegjük, és ha kendőbe fektetjük is, szombattól hétfőig megszikkad. De megszáradni már nincs ideje,'mert megesszük. Ha pedig elfogy a kenyér, új után kell nézni. Akármilyen nap is legyen. Ehhez pedig dolgozni kell. Sokáig nem szólt senki. Valamennyien azt néztük,’'' hogyan eszik az öreg Csiszár. — Akárhogy van, nekem vasárnap után, búcsú után soha nem akarózik. dolgozni — mondta Lantos Tóni. — Azt hiszitek, én nem úgy vagyok vele? — kérdezte Czár'János. — De hogyan szegjünk friss kenyeret a jövő vasárnap, ha most, hétfőn nem dolgozunk? T öbbet nem szólt, csak előrement. A fejtésből nemsokára felhangzott a villamosfúró szorgalmas surrogása. Egymás után álltunk fel, vettük kézbe a lámpákat és a szerszámokat. Mikor beértem a fejtéshez és felakasztottam a lámpát, nagyon alaposan megnéztem — pedig már régen ismertem — azt a Czár János csapatvezető vájárt, aki kitalálta, hogy a vasárnapi friss kenyérért már hétfőn meg kell dolgozni. Mellével nyomta a szénlalba a fúrógépet. Nekem úgy tűnt, hogy szíve dobbanása hajtja a villanymotort. 1-Ia kezünkbe veszünk egy i'égi tájékoztatót, a következőket találjuk benne a faluról. 1940 előtt Üjhula Magyarország második legmagasabban fekvő települése, 600—850 méterre a tenger színe felett. A lakosság nagy része erdőgazdálkodással és mészégetés- sel foglalkozik. Az évek folyamán sokat változott a község arculata. Ma már többen*járnak Miskolcra dolgozni, mint a környékbeli erdőgazdaság, ba. És lassan egy éve annak, hogy Bükkszentkereszt is az országos jellegű üdülő- és gyógyhelyek közé lépett. —' A község már a második világháború előtt is felkapott kirándulóhely volt ragyogó fekvése és gyógy- levegője következtében — kezdi Bodnár Zoltán tanácselnök. Az orvosok megállapították, hogy a község levegője kiválóan alkalmas a légzőszervi és az asztmatikus megbetegedések gyógyítására. — Miért nem alakult ki akkor hamarabb . a falu üdülőtelepe? — Objektív akadályt jelentett először a villany, később a vezetékes víz hiánya. Ezeket a problémákat — örömmel mondhatjuk — időközben megszüntettük. Villanyhálózatunkat most tovább bővítjük, és tervbe vettük folyamatosan a teljes rekonstrukciót. Vizünk bőven van. Egyedüli nehézség a szennyvízcsatorna hiánya. Ezt bizony, saját erőből nem tudjuk megvalósítani. A házaknál egyénileg nem oldható meg, hiszen karszt-vidéken nem engedélyezhető az emésztőgöd- rös megoldás. — Hallottam, hogy a Ló- főtisztás környékén viheti- telkeket alakítanak lei. — A tanácsnak 330 telke van az előbb említett helyen. Száznyolcvan darab 70 négyszögöles telket mór véglegesen kialakítottunk, és most folyik a további 150 parcellázása. Természetesen, ezeket a munkákat tanácsi erőből kívánjuk megoldani. Minden telekhez folyóvizet és villanyt kapnak a tulajdonosok. Egyedüli kikötésünk, hogy a vásárló 3 éven bélül beépítse a terület 15 százalékát. — Miért csak ilyen kevés telkei szánlak eladásra? — Területünk ugyan van több, hiszen még líi, vállalati üdülőnek megtelelő helyet is kijelöltünk. A korlátozás csupán a közművesítés keretei miatt történik. Csak megszabott vízmeny-, nyiséget kap a község, és ezt a határt nem léphetjük túl. — Akadnak-c problémák a lervezgelés idején? — A községi és a víkend- lerületek úthálózatát most kívánjuk megjavítani. Van viszont egy égető problémánk, amely már most megmutatkozik a kiránduló napokon; nagyon rossz a közellátásunk. Már a íalu- nak is kevés az egyedüli vegyesbolt. Vendéglőnk ugyan van a buszmegállónál, de vásár- és ünnepnapokon óriási a zsúfoltság. Tervbe vették ugyan egy bisztró építését, de eddig csak terv maradt. Hogy miért? Nincs, aki üzemeltesse. Kértünk már több vállalatot és szervet, de mindeddig eredmény nélkül. Az áfész eg.y alkalommal mór konkrét ígéretet is tett, de sajnos ez csak ígéret maradt. Mi a tanácson a közellátással és megoldásával csak mint problémává] foglalkozhatunk. Beszélgetésünk végén még annyit mondott a tanácselnök: — nagyon örültünk, hogy Bükkszenlke- reszt országos hírű lett, de nem könnyű ilyen nagy feladathoz felnőni. Mi a tanács részéről mindent megteszünk, és jó lenne, ha több vállalat és szerv ösz- szefogásával mielőbb kialakulna a község híréhez méltó idegenforgalmi arculat. Mccs Ernő A festői környezet és a magaslati levegő nemcsak a környékbelieket, hanem az ország távolabbi tájairól érkezőket is meghódítja A „hazák az aurőpai hazában Franciaországban Pompidou megszavaztatja a népet egy másik országnak, Angliának csatlakozásáról a Közös Piachoz, Angliában viszont a csatlakozás miatt kettészakad a munkáspárt, mért ugyanaz a Harold Wilson, aki miniszterelnöksége idején sikertelenül próbált csatlakozni, most ellenzi a csatlakozás sikeres megvalósítását, miután konzervatív ellenfele, Edward Heath valósítja meg. A kibővült Közös Piaccal kibővülő Nyugat-Európa államai azonban meglehetősen eltérő módon próbálnak egységessé válni, amint ezt a vita is bizonyítottá legutóbb: Brüsszelben, az eddigi székhelyen legyen-e az új politikai tanácskozó testület is, vagy Párizsban. Egy héttel ezelőtt Pompidou „nem kíván-e túl sokat?” című cikkünkben igyekeztünk rámutatni, hogyan berzenkednek a tagállamok a francia hegemóniára való törekvés ellen. Azóta kezünkbe került három nagy lapnak, a francia Le Monde-nak, az olasz La Stampa-nak és az angol The Times-nak közös cikksorozata három vezető politikus tollából az egyesülés gondjairól. A cikksorozat közös címe: Európa 1075-ben. Kél- e.sztertdővel Anglia közös piaci belépése ulán lenne ez. és a jóslásokba bocsái- kozó államférfiak szinte ugyanabból az alapállásból akarják megvalósítani a hőn óhajtott egységet, mint amilyen Pompidou terveivel szemben ma megnyilvánul. A hazai sajátosságok még a megfogalmazásokra is jellemzőek, Douglas-Home angol külügyminiszter szerint Nyu- gat-Európának 1975-re „egy nyelven” kell beszélnie, ha érvényesíteni akarja „szükséges befolyását." Ezt azonban csak akkor tudja elképzelni, ha az egységesítő intézkedéseket nem fogják „a. demokratikusan megválasztott netnzei parlamentek állal támogatóit kormányok akarata ellenére végrehajtani.’.’ Hiába a parlament mindenhatóságán alapuló (A Stuartok elűzése, azaz 1683 óta!) angol polgári demokrácia nyelvén ez már csak így hangozhat! Michel Debre francia hadügyminiszter a leggauile-is- lább gaulle-isla ezt a .<hazák Európája” szellemében európai Európát” akaró .egykori tábornok-elnök nyelvén úgy mondja, hogy „szabadság nélkül nincs Európa’', ez pedig nem jelent mást, mint „egyes nemzetek léiének és függetlenségének tiszteletben tartásál’’. Vagyis a nation, a Napóleon óla féltve őrzött nemzeti gloire döntő szerepe nélkül nincs egységes Európa. Csak akkor van, ha — mint írja — „egyéniségüket megtartva és . politikai akcióinkat az igazi Európa célkitűzéseinek megfelelően hangolva” cselekszik Franciaország. A két nyilatkozat mindjárt magyarázatot ad .rá, miért rendez a nation hazájában Pompidou népszavazást ugyanakkor, amikor Heath szigorúan parlamenti játék- szabályok alkalmazásával akar sikert elérni. A nemzeti hagyomány ereje áttör az egységre törekvésen is. Az olasz Colombo — aki nemrég miniszterelnök volt még — sem akármilyen egységes Európát akar. hanem olyat, amely nem áll népele összeolvadt együtteséből”, hanem olyan „jól elrendezett közösség”, amely „rendelkezik a kcsös cselekvés elengedhetetlen esz- közeivel. és képes integrálni, hasznosítani a különböző nemzeti tényezőket”. Az. integráció tehát niesz- •sze van még a megvalósulástól. a „hazák Európája" közelebb van az ..Európa nélküli hazákhoz” mint az egységhez, amelyet — mint tőkés nemzeti államok — nehezen is tudnak megközelíteni. Máté Iván Hétfő reggel, búcsú után í iiiililsp lesi IftkszeiÉereszt
