Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-24 / 303. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÍSHHRSl A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYE! BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Magyar csapágyak 30 srszágkaR XXVIÍ. évfolyam, 303. szám Ara: 80 fillér Péntek, 1971. december 24. ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. Fock Jenő, a kormány elnöke tájékoztatást adott a december 14 és 16 között baráti látogatáson hazánkban tartózkodó Dzsemal Bijedics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szövetségi végrehajtó tanácsa elnökével folytatott tárgyalásairól. A két kormányelnök baráti légkörű megbeszélésein kedvezően értékelték országaik kapcsolataiban, és az együttműködésben a legutóbbi kormányfői találkozó óta végbement fejlődést. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két szomszédos szocialista ország együttműködése politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és egyéb területe- • ken eredményesen fejlődik. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette, és felhívta az illetékes minisztereket és orezágos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a kétoldalú kapcsolatok konkrét kérdéseiben a szükséges intézkedéseket tegyék meg. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának előterDolgaink áramában t i jtsetek a magasból egy lj követ a vízbe! A tükörsima felszín egyszerre hullámgyűrűkkel, vibráló, s mind messzebbre haló rezgésekkel, áramokkal telik meg. Mozgássá válik az előbbi mozdulatlanság, látható dinamizmussá a nyugalom, cselekvéssé a tétlenség. Hullámok keletkeznek és elmúlnak távolabb; találkoznak egymással, erősítik vagy gyengítik egymást "a találkozás pillanatától és állapotótól függően, s az interferencia törvénye szerint. Vannak hullámmozgásai életünknek is. Átéljük és olykor magunk valósítjuk meg viszonyainkban, kapcsolatainkban, tudatos tevékenységünkben az olyanféle találkozásokat, amelyeket a fizika interferencia-jelenségeként tarthatna számon. Persze, más a víz felszínén lovafuló, koncentrikus hullámok mozgása és másfélék a, társadalom életében lejátszódó jelenségek. Találkozások? ... Amikor egy döntés megszületik, egy kollektív elhatározás érvénybe lép, megvalósulását a társadalom életében a valóságnak éppoly mozgása, tevékeny, alakító és alakuló dinamizmusa kíséri mégis, ■mint a vízbe ejtett kő osob- banását követő hullámgyűrűk. Volt idő, amikor a döntéseket egy a valóságos társadalom fölébe emelt, elvonatkoztatott társadalmi érdek és cél nevében hozták. Korunk gyakorlata a valóságból indul el és visszatér a valósághoz. Egyetlen általános érvényű elhatározás sem nélkülözheti ebben a társadalmi praxisban az előzetes tájékozódást, s a hatás, a következmények menetközben i regisztrálását, elemzését; annak vizsgálatát, hogy a hozott döntés és a megvalósítás gyakorlata összhangban van-e minden szinten egymással. Eszme és cselekvés ilyen egzakt és egységes érvényesülése, a tudományos megalapozottságú társadalomépítés tendenciája jellemzi politikánkat minden konkrét kérdésben. S ennek kell érvényesülnie minden szinten és helyen, ahol emberek kisebb és nagyobb közösségeit érintő, a sorsukat befolyásoló elhatározások születnek, Vajon tényleg' úgy érvényesül-e, mint ahogy elvárja a társadalom? , A .demokratizmus kiszélesítéséből egyenesen következtek azok az intézkedések. amelyek a hatáskörök növelését, a nagyobb önállóságot, az irányítási és intézkedési függetlenség növelését célozták vállalatoknál, intézményeknél, helyi szervezeteknél. Am a gyakorlatban néha találkozunk torz fel fogással, hibás értelmezésekkel is. S ezek következményeként az önállóság olykor ökényes- kedéssé válhat, a megnőtt hatáskörök céltalan perpat- | varokat, presztfczsvitékat kel- | tenek. S otít van a mi sajátosan magyar betegségünk, a párhuzamosság; a hasonló státusú intézmények tevékenységének annyira jellegzetes tulajdonsága. S még ennél is jellemzőbb, hogy az erők esetenkénti, meggondolt és megtervezett összefogása, egy valóban intenzív, tartalmas együttműködés helyett a párhuzamosság öncélú versengést, magamutogató kirakatmunkát eredményez, s a rendelkezésre álló anyagi és szellemi tőke még inkább szétíorgácsolódik. Sokszor mondogatjuk egy elképzelésről; szép, szép, de nincs rá pénzünk, nem tudjuk • megvalósítani. Pedig többnyire nem újabb anyagi ráfordítást kívánnak ezek az elképzelések. Inkább több belátást, másfajta szemléletet, kevesebb presztizsféltést és több hajlandóságot a koordinációra, az együttműködésre. Evek óta emlegetjük Miskolcon a szabadtéri színpad hiányát. A város művelődési otthonai összefogva a rendelkezésükre álló anyagi fedezetből csodálatos szabadtéri színházat teremthetnének. Panaszoljuk egy reprezentatív, magas képzettségű kórus hiányát. Ez is csupán anyagi kérdés lenne? Vagy a vissza-vissza- térően emlegetett városi népi együttesé? S ha ez az együttes a meglevő csoportokból verbuválódna? Nem volna-e többre, jobbra, ran- gosabbrá képes, mint azok külön-külön. Nem pénzről van szó tehát, hanem arról, hogy jobban, okosabban gazdálkodjunk a meglevővel. Szellemi és anyagi javainkkal. A rról, hogy egymással találkozó elképzelések, törekvések, nemes szándékok ne egymás ellenére, hanem egymással kiegészülve, egymást erősítve váljanak valósággá életünk nagy áramában. Ehhez újabb követ sem kell a vízbe dobni. Eapp Lajos I jeszlése alapján a kormány rendeletet fogadott el a családi pótlék érvényben levő rendszerének továbbfejlesztéséről. A január 1-től éleibe lépő kormányrendelet értelmében a három és többgyermekes családok gyermekenkénti családi pótléka havi lül) forinttal emelkedik, az egyedülálló egy- és kétgyermekes szülőket azonos mértékű emelkedés illeti meg. A munkaügyi miniszter, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának előterjesztése alapján a Minisztertanács megtárgyalta a Munka Törvénykönyve végrehajtásának négyévi tapasztalatairól szóló jelentést. Megállapította a kormány, hogy a Munka Törvénykönyve összhangban van gazdasági-társadalmi fejlődésünkkel. A törvény végrehajtása során tapasztalható folyamatos előrehaladás ellenére fokozott ügyeimet kell fordítani a végrehajtás színvonalára azért, hogy felszínre kerüljenek a szabályozásban adott lehetőségek, s tovább javuljon a törvényesség, A kormány elrendelte, hogy a miniszterek az 1972. évi tervekkel és feladatokkal kapcsolatos értekezleteken a vállalatok igazgatói részéve adjanak megfelelő útmutatást a Munka Törvénykönyve szabályai • naiv végrehajtására. A kormány utasította a minisztereket és a tanácsokat, valamint felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsát és a szak- szervezeteket, hogy remdsze- j iesen kísérjék figyelemmel a gyakorlati végrehajtást és eh- j hez adjanak továbbra is tar- ; talmi útmutatást, lépjenek fel a tudomásukra jutott jogszabálysértésekkel szemben és alkalmazzanak hatékony felelősségié vonást. A kormány (Folytatás a 2. oldalon) Kétszáz különböző alaptípusú és 400 féle csapágyat gyártanak a Magyar Gördülőcsapágy Müvek debreceni gyárában. Termékeik 45 százaléka exportra kerül. A Magyar Gördülő- csapágy Müvek termékeit 30 országban ismerik. Képünkön: Nagyméretű csapágyak végső ellenőrzése Mai számunkból: A 102. akció (2. oldal) O Az ózdi kommunisták számvetése (3. oldal) © Radioes tv-műsor (6. oldal) O közvetlen tárcsázással (S. oldal) Határőrök Csütörtökön délelőtt 11 órakor kezdődött Miskolcon a BM Határőrség magasabb egysége parancsnokságának alakulóterén az a központi ünnepség, amelyen az 1971. évi szocialista versenymoz- galomban résztvevő határőröket köszöntötték. A katonai díszpompával felvonuló alegységeket a Himnusz hangjai után Újvári László ezredes, a magasabb egység parancsnoka köszöntötte. Értékelte azt a tényt, hogy a személyi állománynak 100 százaléka benevezett a szocialista versenymozgalomba, továbbá azt a különösen szép teljesítményt, hogy a személyi állomány 80 százaléka a vállalását teljesítette is úgy, hogy a versenyben részt vevő haTanácskozás Moszkvában Moszkvában hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy a szovjet fővárosban a szocialista országok képviselői megvitatták oi-szágaik további együttműködésének kérdéseit a nemzetközi munkaügyi szervezetben. A december 21—22-én megtartott tanácskozáson a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság képviselői vettek részt. Rövidesen várható Bhutto—Rahman találkozója tárótok valamilyen fokozatú kiváló címet értek el. A parancsnok elvtárs kitért a versen ymozgalomnak a határőrségnél a totónak nevelésében betöltött szerepére. Arra. hogy a verseny nagy segítője a szocialista gondolkodásmód és a közösségi szellem kialakításának. A szocialista verseny segítségével erősíteni tudták az erkölcsi fegyelmi helyzetet, s ez kihatott az országhatárok biztonságos őrzésére is. . A kétnapos ünnepség szerdán az alegységeknél kezdődött, ahol ünnepi személyi állományi gyűléseken emlékeztek meg az alegységek kiváló katonáiról és a kiváló alegységekről. A központi ünnepségen azok a határőrök és parancsnokaik vettek részt, akik elértélv az egység kiváló katonája címet, illetve a határőrség és magasabb egység kiváló alegysége címei. A magasabb egység híradós alegysége országosan is kiemelkedő fegyvertényt hajtott végre, amikor ez évben tizenegyedszer érte el a határőrség kiváló alegysége címet, míg az ABV alegység ez évben hatodszor érte el ezt a megtisztelő címet. Az elismerő oklevelek és kitüntetések átnyújtása után Nagy István őrvezető, a tizenegyszeres kiváló alegység KISZ-titkára köszönte meg az elismerő szavakat, s egyben fogadalmat tett az alegység KlSZ-tagjainak nevében a további jó munkára. Hangsúlyozta, az idei felkészülésük ..a pártkongresszus szellemében, a KISZ kongresz- rusz sikeréért” jelmondat jegyében történt. A tizenegy- szeres kivaló alegység cím megszerzésében igen nagy szerepe volt a parancsnokok segítő munkájának, valamint a kollektíva nevelő erejének. A magasabb egység parancsnoksága a kiváló címet elért alegységeket és határőröket a csapatzászló előtt lefenyképeztette és jutalomszabadsággal jutalmazta, továbbá értesíti a kiváló ha- : tárótok- hdzzátártfoaájt és a bevonulásuk előtti munkahelyeiket is. Az ünnepség befejezéseként Újvári László' ezredes megköszönte a parancsnokoknak, valamint a politikai munkatársaknak az ralegység felkészítésében folytatott jó munkáját, és további segítségüket kérte az 1972. évi feladatok elvégzéséhez. Készülnek a tsz-ek zárszámadásai Rawalpindi-i forrásból közölték, hogy Zülíikar AU Bhutto pakisztáni köztársasági elnök és Rahman sejk, első tárgyalásai várhatóan ..haladéktalanul” megkezdődnek, s hogy az immáron nyolc hónapja őrizetbe tartott Rahman sejk csütörtökön vagy pénteken fogadja a nemzetközi Vöröskereszt Rawalpindi ben tartózkodó küldöttségét. A kelet-pakisztáni politikus pontos tartózkodási helyét „biztonsági okokból” titokban tartják. A pakisztáni kormány szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt, csak annyit mondott, hogy „bővebb míőrmádókra vár”. Csaknem 2400 közös gazua- ságban kezdték meg az idei év eredményeinek számbavételét. A termelőszövetkezetek az, évet jó eredménnyel zárják, a felosztható jövedelem — az elmúlt évhez képest — megnőtt. A nagyobb anyagi lehetőségeié a közös gazdaságok vezetőinek és tagjainak felelősségét is megnövelik, ezért az idei zárszámadásnak különös jelentősége van. A zárszámadások során a gazdaságokban kimutatást készítenek a közös vagyonról, kiszámítják a gazdálkodás eredményeit, és átfogóan értékelik, elemzik egész évi tevékenységüket. A termelőszövetkezetekben mindenhol dolgoznak a zárszamadással kapcsolatos leltározásokon. A zárszámadás jóváhagyása 1 iá rom év óta a közgyűlés kizárólagos joga. A MÉM illetékesei azonban azt ajánlják, hogy az összeállítóit zárszámadást jóváhagyás előtt a közös gazdaságok vezetői ismertessék a bankok munkatársaival és a Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének szakembereivel. A zárszámadást tárgyaié közgyűlés időpontját a gazdaságok önállóan határozzák meg. Az első közgyűlésekre már az új év első napjaiban sor kerül majd, és február végéig várhatóan mindenhol megtartják a közgyűlést.