Észak-Magyarország, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-03 / 259. szám

so [ Felkészült a borsodi útvédelem Borsod megyében a KPM Közúti Igazgatóság kezelésé­ben 2.500 kilométeres úthá­lózat tartozik. Ebből 297 ki­lométer olyan főközlekedési útvonal, ahol a hófúvásos téli napokban gyakran keletkez­nek másfél-két méter magas hóakadályok. Ilyen például Mezőkövesd—Miskolc, Mis­kolc—Sátoraljaújhely és Nyékládháza—Polgár közöt­ti útszakasz, ahol a szél ál­tal összehordott torlaszok gyakran napokra megbénít1 ják a közlekedést. A közúti igazgatóság szakemberei — az eddigi tapasztalatokat figyelem­be véve — készültek fel a közelgő téli napokra. A nagy ipari megye nyolc településén — Ózdon, Szalon­nán, Encsen, Szikszón, Sá­toraljaújhelyben, Szegilon- gon, Nyékládházán és Mező- esáton — alakítottak ki URH adó-vevő berendezés­sel ellátott hójelentő szol­gálatot és készenléti telepet. Az utak védelmére eddig 3.500 tonna sót és 20 ezer tonna apró szemcséjű ko­hósalakot, illetve homo­kot tároltak, s a hófúvásnak kitett vidé­keken számos állami gazda­sággal és tsz-el kötöttek szerződést gépek kölcsönzé­sére. Ezeket a gépeket csak a hófúvások idejére veszik igénybe. Az igazgatóság ugyanis több mint 100 korszerű só­szóróval, homokozóval, gépe­sített hóekével és 11 nagy teljesítményű hómaróval rendelkezik, amelyek kijavít­va már bevetésre készen állnak. Ezek irányítását hat rö­vidhullámú rádió adó­vevő berendezéssel fel­szerelt Gaz-gépkocsival oldják meg, hogy a hóeltakarító gépeket mindig a legfontosabb út­szakaszokra küldjék. A fel­készülés során elhatározták azt is, hogy hófúvások idején a veszélyes útszakaszokat lezárják és a forgalmat mel- lékutakra terelik. Így a viha­ros szél lecsendesedése után azonnal megkezdhetik az akadályok elhárítását, mert nem kell bajlódniuk az el­temetett gépkocsik kimenté­sével. s « Ügyeletes riporterünk A kávé útia Valahol Etiópiában történt évszázadokkal ezelőtt, hogy a pásztorok észrevették: élénkebben jönnek vissza a kecskék egynémely legelő­ről ... így fedezte fel az em­ber egykor a kávécserjét, amelynek a babjából” főzött ital ma már milliók kedven­ce. Tavaly például 15 millió (!) duplányi kávé kelt el Borsod megyében. Nap mint nap isszuk feke­ténket, mégis alig tudunk va­lamit róla. Hogyan lesz a cserjéből kávé? Mint pörkö­lik? Hogy jut el Magyaror­szágra? Minderre, és még érdekesebb kérdésekre is vá­laszt kapnak az érdeklődők a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum no­vemberi miskolci kiállításán, amely 10-től 12-ig délelőtt 10 órától 18 óráig lesz nyit­va a MTESZ-székházban. Az Európában egyedülálló múzeumnak ez lesz az első igazán a nagyközönségnek szánt kiállítása (a kávé útja a termelőtől a fogyasztóig”), melyen a dokumentumokon kívül sok eredeti, kávéval kapcsolatos eszköz is mnegte- kánthető. Kedd van. A Nagymiskolci Állami Gazdaság boltjában csend és nyugalom. Ilyenkor gyér a forgalom. Fejkendős asszony issza jaffáját a presz- szógép pultjának dőlve. Nagy bajúszú, csizmás férje félretolja az üdítőitalt. — Minek vettem, ha nem kell — morog a felesége, de azért előveszi a bugyellárist. — Nesze, vegyél sört! A polcokon rengeteg ital sorakozik. Pálinkák és borok. Ez utóbbinak legalább köze van az állami gazdaságokhoz, ám a pálinkának?! Bizony- nyál ez is közrejátszott, hogy már nem „mintabolt” az, üz- Jät. Hivatalos neve: Állami gazdaságok boltja. Amolyan fűszer-csemege féle. — ;Paprika, paradicsom? — Nincsen, kifogyott... — válaszolják. Hentesáru — sa­ját — viszont bőven van; füs­tölt árukban: sonka, tarja, kolbász, oldalas, csülök és szalonna, akad hurka, sütni- való kolbász, házizsír is. Gyü­mölcs és zöldség is van, és hamarosan megnyílik a bolt mellett a tőkehúst árusító részleg is. Kár, hogy annyi a „szesz”. Hogy nem bontják ki az eladók az italt, sovány vigasz, mert a tilalom ellené­re is fogyasztanak italt a boltban. A múlt hónapban írtunk róla, hogy probléma van a Jugoszláviából önportált Al- fa-potez olajkályhákkal, ugyanis a VASÉRT nem kö­tött szerződést ezek garanciá­lis javítására. Az 1969 óta behozott kályhákra végre 1971. október 15-i határidővel aláírta a szerződést a VAS­ÉRT a VIMELUX-szal. A szovjet nép élete képekben Ma este 6 órakor a mező­kövesdi járási művelődési központ előcsarnokában dr. Szilágyi János, a járási hiva­tal elnöke nyitja meg azt a kiállítást, mely a szovjet nép gazdasági, társadalmi és kul­turális életét tükrözi. A gaz­dag fotóanyagot a Magyar— Szovjet Baráti Társaság bu­dapesti központja bocsátotta rendelkezésre. O vodát a va flak Araóton Űj, közhasznú létesít­ménnyel gazdagodott Amót, ez Miskolc környékén levő. alig 1200 lelkes község. Ko­rábban már hírt adtunk ró­la: a Felsőzsolcai Lenin Tsz mintegy 1 millió 200 ezer fo­rint értékű beruházást való­sított meg — s a tsz építő brigádja volt a létesítmény kivitelezője is. A felsőzsolcai, arnóti, al- sózsolcai és sajópálfalai fér­fiakat és nőket foglalkoztató tsz szinte erején felül vállal­ta e létesítmény költségeit. Az amóti tanács, valamint a járási és a megyei tanácsi szervek anyagi támogatásá­val és nagyarányú társadal­mi összefogással vált üzem­képessé az óvoda. Tegnap, november 2-án délelőtt ün­nepélyes keretek között Bár­csak Béla tsz-elnök adta át a létesítményt az óvoda veze­tőjének. Ifjú népművészek kiállítása í A KISZ Vili. kongresszu­sának tiszteletére címmel rendezvénysorozatot indított a KISZ Borsod megyei Bi­zottsága. Ez alkalomból az ifjú népművészek kiállítását Eperjesi József, a mezőkö­vesdi járási KISZ-bjzottság titkára nyitotta meg tegnap délelőtt 11 órakor a mezőkö­vesdi művelődési központ­ban. A kiállításán Hubai Gyöngyi kézimunkával, Me­zei Tamás és Kálmán István pedig fafaragással szere­pel. Helyet kaptak alkotá­saik bemutatására a Matyó Háziipari Szövetkezet KISZ- fiataljai is. 0 / V- vetélkedő az úttörőházban Nagy sikerű OTP-vetélkedöt rendeztek a miskolci Molnár Béla Gttöröházban, a világ- takarékossági nap alkalmá­ból. A vetélkedőn az öt tagú csapatoknak történelmi, iro­dalmi, földrajzi, mozgalmi és talcarékossági kérdéseken kí­vül ügyességi versenyszá- moklcál is meg kellett birkóz- niok. A vetélkedőt a 6. szá­mú Általános Iskola úttörői nyerték a 22-es és a 30-as számú Általános Iskola csa­patai előtt. „Sport a fstébi“ Leninvácosijan fotópályá­zatot írták ki riport a fotó­ban” címmel. A zsűri, érté­kelte a beküldött pályaműve­ket, s a Leninvárasi MTK nagydí ját, valamint a Lenin - városi városi KISZ-bizottság és a TVK KISZ-bizottságá­nak nagydíját Laczó József­nek, a Borsodi Bányász című lap fotóriporterének, lapunk külső munkatársának ítélte oda. Laczó József fotóiból rövidesen önálló kiállítás nyílik a selyemt-éö Lföwesz- szöbom. A tárgyalóteremből Hatévi szabadságvesztés rablásért Moszkál Dezső nyéklédházi lakos erősen italozó, köteke­dő természetű ember. Három- szar állt már bíróság előtt garázdaság miatt, s egyszer lopásért is elítélték már. Amikor legutóbbi, garázda­sági bűntettének tárgyalásá­ról hazament, ismét az ital­ban keresett vigasztalást. Egy évi szabadságvesztést rótt rá A természet ölén ÍJ0GOMPo7 — Legutóbb sokkal engedékenyebb voltál. — Na, igen, de akkor augusztus volt!... / a bíróság, s „banaínixm” sor­ra járta a község kocsmáit. Estére alaposan terésaegedett, több emberbe belekötött, s kijelentette; ma még valakit leüt. Éjjel 11 óra körül ré­szegen kóborolt az utcán, amikor észrevette, hogy a vasúti sínek mellett egy fia­tal nő igyekszik hazafelé. Moszkál utána ment, s egy elhagyott, sötét részhez érve megtámadta az asszonyt, s elrabolta kézitáskáját. Az asszony segélykiáltására ha­marosan odaérkezett Moszkál egyik barátja, aki emlékezve annak korábbi kijelentésére, utána ment, hogy megakadá­lyozza egy újabb bűncselek­mény elkövetésében, de csak késve érte utol. A táskát el­vette tőle, és visszaadta a megtámadott nőnek, Moszkál pedig elmenekült a helyszín­ről. A Miskolci Járásbíróság visszaesőként elkövetett rab­lásban mondta ki bűnösnek Moszkál Dezsőt, s ezért hat évi szabadságvesztésre ítélte, a közügyek gyakorlásától pe­dig 5 évre eltiltotta. A bíró­ság a vádlottat kényszerel­vonó kezelésre is kötelezte. Az ítéletet az ügyész tu­domásul vette, a vádlott eny­hítésért fellebbezett. — aa — Öregek napközi otthonának avatása Bensőséges ünnepség kere­tén belül adták át rendelte­tésének november 1-én Erdő- bényón az öregek napközi otthonát. A délelőtt 10 óra­kor kezdődött kis ünnepség egybeesett az immár hagyo­mányossá vált megemléke­zéssel, az öregek hetének megnyitásával. A napközi otthon — amely széles körű társadalmi ösz- szefogás keretén belül való­sult meg — biztosítja a köz­ségben egyedül élő, idős em­berek napköziben való elfog­laltságát és gondoskodik ét­keztetésükről is. A községi tanács dicsére­tes módon valósította meg a működéshez szükséges alap- feltételeket. Régebbi épület átalakításával, a meglevő he­lyiségek alkalmassá váltak az otthon létrehozására, az idős emberek kulturált körülmé­nyek közötti ott-tartózkod asa - ra. Az otthon berendezésé­hez a megyei tanács egész­ségügyi osztálya, a Bodrog- keresztúr és Vidéke Áfész, a hegyközség, a kőbánya és a vadásztársaság nyújtott mesz- szemenő anyagi támogatást. Az ünnepségen, amelyen a járási hivatal főorvosa, dr. Hifi József adta át a műkö­dési engedélyt a község ve­zetőinek, Bodonyi Antal, a megyei tanács egészségügyi osztályának képviseletében harminc kötetes kiskönyvtá­rat adományozott. A megyei tanács egészségügyi osztálya ezzel kívánta megalapozni az újonnan induló otthon könyvtárát. A gondozottak nevében BarkovszkI József köszönte meg az új otthont. Kádár János, az MSZMP KB első titkára levélben üd­vözölte a megalapításának 50.' évfordulóját ünneplő Labour Monthly!', a brit munkásmozgalom nagy múltú folyóiratát. Az üdvözletét a lap októberi számában közöl­te. KIÁLLÍTÁS A Miskolci Ifjúsági Ház­ban november 3-án nyílik a „KISZ mozgalmi dokumen­tumai’? című kiállítás. A ki­állítás november 14-ig, na­ponta 11 órától 19-óráig tart nyitva. SZELLEMI VETÉLKEDŐ Ma, szerdán délután ne­gyed három órakor kezdő­dik az LKM szocialista bri­gádjainak szellemi vetélke­dője a Bartók Béla Művelő­dési Házban. A vetélkedő középdöntőjére november 9-én, döntőre 29-én kerül sor. SZALAGAVATÓ ÉS BÁL A Gábor Áron Kohó- és Ontcüpanri Technikum és Szakközépiskola nappali ta­gozatának TV. osztályos ta­nulói novetnber 6-án este 8 órai kezdettel tartják szalag­avató ünnepségüket és bálju­kat a Hámor étteremben. ÜNNEPSÉG A MŰEGYETEMEN A Nehézipari Műszaki Egyietemen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulója tiszteletére ün­nepséget rendeznek november 6-án reggel negyed kilenc órai kezdettel az egyetem VII. sz. élőodólerméöen. WEÖRES-EST MAKKOSHOTYKÁN A makkoshotykai művelő­dési otthonban a sárospataki Rákóczi Ferenc Művelődési Ház irodalmi színpada szép sikerű. Weöres-estet rende­zett. ZÖLDSÉGBOLT RICSÉN A ricsetek régi óhaja tel­jesült a napokban: átadták a helyi áfész zöldség-gyümölcs boltját. A zöldségfélék be­szerzése sok gondot okozott eddig a községben. (Igó Béla leveléből.) ARANYÉRMESEK BEMUTATÓJA A diáknapokon és országos versenyeken szerepelt leg­jobb versmondók, irodalmi színpadok, népi táncegyütte­sek, az aranyéremmel kitün­tetettek ríovemer 4-én, dél­után 5 órai kezdettel bemu­tatót tartanak Miskolcon a Rónai Sándor Művelődési Központan. ELHUNYT NAGY PIROSKA Nagy Piroska, a Szocialis­ta Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, a párt régi har­cosa 63 éves korában el­hunyt. Temetése november 4-én, csütörtökön délután 3 órakor a Deszka temetőből. MSZMP Miskolc városi Bizottsága KIÁLLÍTÁS DIÓSGYŐRBEN A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 54. évforduló­ja tiszteletére könyv- és dokumentum kiállítást ren­deznek a Diósgyőri Gépgyár műszaki házában. Az ünnepi kiállítást holnap, november 4-én, csütörtökön délelőtt nyitják meg. ELHUNYT MIHAIL ROMM Moszkvában 71 éves korá­ban elhunyt Mihail Romm, az Állami-díjas kiváló szov­jet rendező. A szovjet film­művészet története szorosan összefügg Mihail Ramm ne­vével. BEFEJEZŐDÖTT A VIZSGÁLAT A Ferencváros—Ranionios UEFA nemzetközi labdarú- gó-mérkőzésen , történt rend­bontás ügyében befejeződött a vizsgálat. A Népstadion­ban október 21-én lejátszott mérkőzésen és az utcán ta­núsított garázda magatartás miatt a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság 19 személy ellen folytatott eljárást, akik kö­zül nyolc személyt 15' naptól 30 napig terjedő elzárással büntettek. 11 fiatalkorút — a szülők jelenlétében — ga­rázdaság, illetve közösség megsértése miatt rendőrségi figyelmeztetésben részesítet­tek. ORVOSI HÍR November 4-től a rendelés egyelőre szünetel. Dr. Pflieg- ler Kálmán. ESZAK-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságánál: lapja Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Központ: 38-132. 16-672 . 35-380. 36-579. Titkárság: 16-886 Gaz­daságpolitikai rovat: 16-035, Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kuitúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkásleve­lezés. panaszügyek: 16-046. Kiadja i a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs u. 15. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS Telefon: 36-131 Hl rdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u, 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és b kézbesítőiméi Az előfizetés díja egy'hónapra 20 forint tndex : 25655 Készült a Borsodi Nyomdába« Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents