Észak-Magyarország, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-12 / 240. szám

Saiiios „örökzöld” témája immár a hazai publicisztikának: a cipő. Száz meg száz formában hang­zott el a vásárlók panasza az olcsóbb, vagy drágább, a hét­köznapi és az ünnepi lábbelik miatt. A minap a televízió egy újabb szempontból taglalta ezt a hagyományos” kérdést, ne­vezetesen azt fejtegették a be­szélgetés részvevó'i: milyen ösz- szefüggés van a járás és a ci­pő között. Megszólaltatták az idevágó szaktudomány egyik kandidátusát is, aki főképp a kisgyermekek helyes és egész­séges járása érdekében, sürget­te a jó cipők gyártását. Szük­ségesnek tartja, hogy a boltok több bőségben árusítsák a gyermekcipőket, s legyen mindegyikben sarokfogó. Amint mondotta, a sarokfogó nagyszerű találmány, mert nem engedi, hogy a gyerekek járás közben befelé fordítsák a sarkukat. Az okos érvek halla­tára melengető érzés töltött el bennünket, de pillanatok alatt el kellett szomorodnunk, mert a szaktudós gyorsan hozzátette: sajnos, a kereskedelem tovább­ra sem hajlandó a gyermekci­pőket több bőségben rendelni, aztán — a szerény haszon mi­att — üzem sem akad, amelyik a gyermekek egészséges járása szempontjából oly fontos sa- rokfogók gyártását vállalná. így aztán véget is ért a mű­sor, csupa lehangoló negatí­vummal — sajnos . .. (hej) íervleljesítés itin A megyei MEZŐGÉP Vál­lalat sátoraljaújhelyi gyár­egysége, a város üzemei kö­zül elsőként teljesítette 1971. évi tervét. Az üzemnek né­hány óve még a fennmara­dása is kétséges volt. Gyöke­res változás azután követke­zett be — 3 éve — rátért a gyáregység a mezőgazdasá­gi géphez szükséges és sokáig hiába keresett pótalkatrészek gyártására. Az újhelyi üzem huzal- és laprugók gyártására rendezkedett be. Ehhez fejlesztette ki saját erejéből, szakemberei találé­konyságával a leggazdaságo­sabb technológiát. A piaci igények felismeré­sének, s a gyors alkalmazko­dásnak köszönhető, hogy az üzem termelése, árbevétele évről évre növekszik. Ügyeletes riporterünk jelenti: Közlekedés - konvojban Három óra 40 perc. Még messze a csúcsforgalom ideje, de a miskolci Madarász Vik­tor utcában egészen a Beloi­annisz utca torkolatáig áll­nak két sorban a járművek. Mentőautó, autóbuszok, lovas kocsik, tehergépkocsik és sok-sok személyautó. A „kon­voj” végén régi típusú, kék Wartburg áll. A Kazinczy utca sarkán, a jobb oldalon lovas kocsi, a bal oldalon . Zsiguli. Az utóbbi balra in­dexéi, a lovas kocsi feltehető­en egyenesen akar továbbha­ladni. A Kazinczy utca for­galma nagy, hosszú percekig lehetetlennek tűnik, a tovább­jutás. Végre • jön egy Volga, amely balra tart: a lovas ko­csi átvág az úton, a Zsiguli- . nak tovább kell. várakoznia. A zebra közben foglalt, a gyalogosok a járművek körött evickélnek.át az úttesten. Eb­ben az esétben nem tehet­nek róla a gépkocsivezetők, kiszámíthatatlan itt minden, hiszen ha egy kocsi még ki­surranhat, az azt követőnek éppen a zebrán kell blokkol­nia. Három óra 50 perc. A kék Wartburg áthaladt a Kazin­czy utcán. Pontosan 10 per­cig tette meg a rövid utat. Az Ongai Csavaráru gyár autóbusza is Nyolcszor fékez és indul, amíg a Beloiannisz utcától a kereszteződésig ér. Ott újabb percekig vár. Az autóbuszok vezetői közben adminisztrálnak a menetlevé­len, van, aki uzsonnázik. ; Négy óra 15 perc. Rendőr- ! autó tűnik fel az utca végén. Vezetője — amikor átjut a ! kereszteződésen — á türel- i metlenül várakozó gépjármű­vek segítségére siet. Beavat­kozásával szinte csodát mű­vel. Másodpercek ■ alatt ki­ürül a Madarász Viktor utca, anélkül, hogy a Kazinczy ut­cán torlódás lenne, öt kerek percig minden a legnagyobb rendben. Ekkor, vagyis négy óra 20 perckor a rendőr to­vább indul gépkocsiján, s két perc múlva újra hangos a környék a türelmetlenke- dők dudáitól. t Egész napos forgalomirá­nyításra volna szükség ezen a ponton, hiszen a Széchenyi utcai csatornázási munkála­tok befejezéséig itt bonyoló­dik a városi forgalom nagy része. Szombaton reggel öt óra I után a Miskolc—Szerencs j közti úton Krajcsovics József | 20 éves egyetemi hallgató j személyautójával elütötte az , út szélén gyalogosan, haladó Bértíaá Altoertné 43 éves be- Icecsi lakost. Bártfainé a helyszínen meghalt. A rend­őrségi vizsgálat folyamatban van. Szombaton délben a DIGÉP V. sz. kapuja előtt Tilaji Sándor 23 éves miskolci ke­rékpáros összeütközött a 3- as ÉPFU tehergépkocsijával, amelyet Bőthe Ferenc 19 éves miskolci lakos vezetett. Tila­ji Sándor a kórházban bele­halt sérüléseibe. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. Tragikus szerencsétlenség történt a Visztula folyón, Varsótól délre, mintegy 80 kilométernyire. Egy lakodal­mas társaság — összesen 40 ember — Antoniowka köz­ségnél egy nagyobb csónakon akart átkelni a folyón. A csónak menet közben — ed­dig tisztázatlan körülmények között —, felborult, s a víz­beesett násznépből 19-en megfulladtak. ' Az indokolt munkáslét­szám növekedésnél na­gyobb arányban nőtt a munka termelékenysége. A ‘ munkáslétszám egy év alatt 30 százalékkal lett na­gyobb, jelenleg 115 fő — anélkül, hogy az alkalmazot­tak száma is növekedett vol­na. Az árbevétel viszont már október elejére az eddigi tervteljesítésnek időpontjára 47 százalékkal meghaladta a múlt évi teljes árbevételt: a tavalyi 19,3 millió forinttal szemben az idén eddig 28 és fél millió forint az üzem ár­bevétele, s az év végéig legalább 2 millió forint lesz a „ráadás”. Az egy munkásra jutó ter­melési érték az idén már eddig megközelítette a ne­gyedmillió forintot, az év vé­géig pedig jelentősen túl is haladja. Az utolsó negyedév hát­ralevő szakaszában jól- megalapozhatja az üzem a következő esztendei munkáját. -­Ez szükséges is, mert jövőre még több alkatrészt sürget a mezőgazdaság az újhelyi gyáregységtől: 1972-re már 35 millió forintra rúg az előze­tes megrendelés összege. W ezer pecsenyeliba A sárospataki Kossuth Termelőszövetkezet haromfi- tenyészete tavaly 60 vagon baromfihús értékesítése után 14 millió forinttal járult hozzá a közös gazdaság be­vételéhez. A baromfitelep tervében az idén is a pecise- nyecsirke és a pecsenyeliba tenyésztése szerepel. A ter­vezett bevétel az idén 18 millió forint körül alakul. Eddig mintegy 20 vagon pe- csenyecshí-cehúist és' tízezer pecsenyelibát, adtak már át a kereskedelemnek. Savanyító üzem A négy falu határát műve­lő putnoki Egyetértés Ter­melőszövetkezeit az idén zöldségsavanyító — tartósí­tó — üzemet épített Dubi- csány községben. Az üzem létrehozása 200 000 forintba került. Egyszerre 300 mázsa savanyúság készül benne. A tartósító üzem szeptem­ber 20-án kezdte meg a munkát. Az első savanyítási időszak befejeződött. Most a nagy hordókból kisebb hor­dókba rakják át a savanyú káposztát, és így — „kisze­relve” — adják el a nagy­kereskedelmi felvásárló .vál­lalatnak.- Az üzem évi kapa­citása: 20 vagon savanyúság elkészítése. A savanyításhoz szükséges káposztát a tsz Hét község határában ter­meszti. ■ __i U j arckrém9 a Fabulon A magyarországi gyógyszergyárak közűi elsőnek a Kőbányai Gyógyszerárugyár dolgozta ki és gyártja a bioaktív Fabulon • nevű kozmetikumokat, elsőként arckrémeket. Jelenleg két­fajta krémet gyártanak, az egyiket nappali, a másikat éjsza­kai használatra. A Fabulon nevű bioaktív arckrém gazdag vitamintartalma révén szabályozza a bőr víz- és zsírtartal­mát Nem kerülhetnek víz alá a földek Az elmúlt esztendőben, az emlékezetes nagy árvizek és az esőzésekből keletkező bel­vizek rengeteg kárt okoztak a borsodi folyók völgyedben is. Különösen sok kár — ter­melési kiesés — keletkezett a Sajó völgyében Putnok, Bu­bi csány és Sajóvelezd körze­tében. Egész dűlők álltak víz alatt és maradtak megműve- letlenül. Még a hóolvadáskor keletkezett vizek sem tudtak lefolyni, mert nem voltak belvízelvezető csatornák. Nem volt készen a vízrende­zés. Az idén aztán az említett körzetben mindkét termelő- szövetkezet — a putnoki Egyetértés és a nagybarcai Bánvölgye — teljes erővel hozzákezdett a vízrendezés­hez, a belvízelvezető csator­nák építéséhez. A putnoki Egyetértés Tsz- ben ez a munka éppen á be­fejezéshez közeledik. A Du­na—Tisza-közi Talajvédelmi és Talajjavító Vállalat Bor­sod megyei részlege a sajó- szentpéteri iroda irányításá­val október 31-ig befejezi a vízrendezési munkákat Put­nok és Dubjcsány között. Ez­zel a putnoki Egyetértés Tsz területének 90 százalékán ké­szül el a vízrendezés, ami azt • jelenti, hogy a jövőben a bel­vizek nem maradnak meg a mezőgazdasági művelésben levő. területeken. A vízrende­zés során az' idén összesen hét kilométer hosszú bélvíz­elvezető csatorna készült el. Ezekhez megfelelő műtárgya­kat (átereszeket) is építet­tek. A belvizek így gyorsan lefolyhatnak a szántókról és a rétekről. A jövőben csak a csatornák tisztításáról kell gondoskodni. Az Egyetértés Tsz-nek ez a murijka 1 200 000 forintba ke­rült, amely Összegből több mint 800 000 forintot az ál­lam megtérít. A másik, erősen vizes terü­let a Bánvölgye Termelőszö­vetkezet sajóvélezdi üzem­egysége. A vízrendezési mun­kák ebben á tsz-ben is befe­jezéshez közelednek. A költ­ség itt 1 300 OOO forint. A víz- rendezési munkák irányítója itt a Sajó—Hangony völgyi Vízgazdálkodási és Talajvé­delmi Társulat, amelynek a Bánvölgye Tsz is tagja. (Tag­ja a putnoki Egyetértés is.) A sajóvelezdi határ vízren­dezését ebben az évben kezd­ték el, s ha az időjárás enge­di — még a tél beállta előtt befejezik. A vízrendezési munkák el­végzése után mindkét terme­lőszövetkezet területén biz­tonságossá válik a termelés, i többé ne;m kerülhetnek hosz- szú időre víz alá a földek. A vízrendezéshez felhasznált összegek egyetlen éy alatt megtérülnek. SZOMSZÉD NÉPE” ÉLETÉBŐL Az Eszakmagyarországi Vegyiművek művelődési há­zának október 12-i klubfog­lalkozásán néhány szomszé­dos ország népeinek életéről lesz szó. Filmekei mutatnak be, s beszámolnak élmé­nyeikről a szomszédos szo­cialista országokban járt EMV-dolgozók. OLAJLEN A baktakéki Szabad Föld Tsz 200 holdon termesztett az idén olajlent és holdan­ként 10 mázsa termést ta­karított be. Az olajlen ter­mesztés nagyon jó jövedel­met hoz. ezért a baktakéki tsz jövőre 300 holdon ter­meszti ezt a fontos ipari nö­vényt. WEÖRES-EST PATAKON Tegnap, október 11-én sá­rospataki olvasóival találko­zott Weöres Sándor, Kos- suth-díjas költő és felesége, Károlyi Amy költőnő, a mű­velődési házban rendezett nagy sikerű irodalmi esten. A költő-vendégeket dr. Har­sányt István mutatta be a város közönségének. Weöres Sándor műveiből a művelő­dési ház irodalmi színpada adott ízelítőit. CSILLAGÁSZAT. FÖLDRAJZ Csillagászati-földrajzi na­pok kezdődnek október 14- én Deninvárosban a Derko- vits Gyula Művelődési Köz­pontban. A 20-ig tartó soro­zatban dr. Kulin György és dr. Szabó Gyula tart csilla­gászati előadásokat, földraj­ziakat pedig dr. Hevesy Attila és Farkas Gyula. MEGSPÓROLTAK A HÍRADÓT? Moziba mentünk va­sárnap este. A miskolci . Táncsics filmszínházban a „Fogd a pénzt, és fuss”-t játszották. Hír­adó, kisfilm nem volt előtte, így a félt7-kor kezdődött előadásnak már 8 óra előtt vége szakadt. Vajh, a televíziós Ró­zsa Sándorra sietlek a dolgozók, vagy más meggondolásból spórol­ták meg a híradót? JAVULT A VÍZ­ELLÁTÁS Bükkszenfkereszt ivóvíz- ellátása sokat javult az utób­bi évek során. Csupán 1970. január elseje óta 21-ről 28- ra emelkedett a községi köz- kifolyókutiak száma, s ezzel az itt üdülő vendégek ivó- vízellátása is lényegében megoldódott. UTAZÁS AZ NDK-BA A Német Demokratikus Köztársaságban munkát vál­lalt magyar fiatalok máso­dik csoportja október 21-én, csütörtökön indul az NDK- ba. KLUB A FIATALOKNAK A Szentistvánban működő termelőszövetkezet új iroda­házat épít. Hamarosan meg- . valósul a helybeli fiatalok régi vágya: a jelenlegi iro­daépületben többek között egy ifjúsági klub is helyet kap majd. UTÓMUNKÁLATOK Egyszerre öt film utó­munkálatai készülnek most a MAFILM 1. számú tele­pén. Gyöngyössy Imre Mez­telen vagy. Sri netár Miklós Csárdáskirálynő, Gazdag Gyula Sípoló macskakő, Si- mó Sándor Húszezer és Ba­csó Péter Jelenidő című filmjei közelednek a befe­jezéshez. VÁSÁROK Országos állat- és kirako­dóvásárt tartanak ma, októ­ber 12-én Göncön. Hasonló vásár lesz október 13-án Mezőcsáton és 14-én. csütör­tökön Pálházán. Október 17- én, vasárnap Miskolcon meg­tartják a szokásos autóbör- zót. ISKOLABŐVÍTÉS A IV. ötéves terv idősza­kában bővítik a taktaharká- nyi iskolát. Az általános is­kola meglevő épületében négy új tantermet, valamint jól felszerelt tornatermet építenek. ELMARAD A KIÁLLÍTÁS A diósgyőri vasas műszaki és kulturális napok keretén belül október 11-től 15-ig hirdetett „újító-kiállítás” el­marad. Próbababák — szállítás előtt, darabokban ORVOSI'RENDELŐ Orvosi rendelő építését kezdik meg Bükkszerntike- reszten, a jövő év elején. Az egymillió forintos költséggel épülő beruházást előrelátha­tóan még az év végéág be­fejezik. PEDAGÓGUS­LAKÁSOK * | Emeletráépítéssel két pe­dagóguslakást alakítanak ki a mezőkeresztesi általános iskolai diákotthonban. A község lakossága, illetve , a szülői munkaközösség 15(1 ezer forint értékű társadal­mi munkát ajánlott fel. A lakások december 31-ig el­készülnek. ÚJ VÖRÖSKERESZTES ALAPSZERVEZET Az 500 dolgozói foglalkoz­tató felsőzsolcai Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalatnál Vöröskereszt alapszervezet alakult. MADÁRELESÉG Az idén nagyon iól sike- rül.t az úgynevezett fény­mag termesztése is. Borsod megyében összesen 30 vagon mennyiségű fénymagot adtak el a gazdaságok. A fénymag madáreleség. Ezzel etetik a kalitkákban - élő házi mada­rakat. fdíPárás Várható időjárás ma estig: kissé megnövekvő felhőzet, eső nélkül. Megélénkülő dé­li, délnyugati szél. Hajnal­ban és reggel néhány he­lyen köd. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. ESZ A K M A < i Y A lí ORSZ AG A Ma>í>ö' Sto'-iahst» Mumcasoón őorsoö megy01 Rizortsasanak •aojb- Oszerkesztő: FODOR UASZLO Szerkesztőses: Miskolc. Baicsv* zs a. 15. ivöiDOnt. 56-132 16-(»73. 55-380. (6-57V 'Pttkórsae »6-R8P 3a?­^^'tíDOMOkai rovat 16-035 Panrovat 16-078 BeJooutlka) *0vat* 18-450 Kultúrrovat: 16-067 SDortrxvst • 16-049 Munkásleve­lezés oanas70gv?(r> tfí-0S6. Kiadja a Borsod megyei uaoloado vállalat \ Pelelds kiadd: WJRTH lA.IOS telefon sfv-isj Hl rd et esf $) v étel« Miskolc Széchenyi u is—17. Telefon: HMns Terjeszti a Maeyar Posta Előfizethető­9 nely’ oostahivatalokná) és ö kézbesítőknél a? előfizetés Hifi ee-v hónar.ta tf forint index íS«55 Készüli - r ~ Mvtundában Felelős vezetőt SZEMES ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents