Észak-Magyarország, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-14 / 242. szám
t SZA K -MAG Y ARQRSZ Aü 4 1971. oki. 14., csütörtök j Himjegyzet | QU El M AD A Miért repült a holló Hollóházáról Az Angol és Jósé {Marion Brando és Everisto Marques) Gillo Pontecorvo — a Kapo, A nagy kék országút és az Algíri csata rendezője — új filmje is különös figyelmet érdemlő, értékes alkotás. Queimada sziget az Antillák világában, lakói fehérele, feketék, mulattok. A portugálok hajdan felégették, kipusztított indián őslakosságának helyére néger rabszolgákat telepítettek. Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni, úgy foglalhatnánk össze a filmtörténetet, hogy bemutatja, miként váltja fel a portugál uralmat az angol kizsákmányolás, miként szer-, vezi meg egy titokzatos angliai ügynök — akit csak Angolnak neveznek a szigeten — a bennszülöttek forradalmi felkelését, segíti a J°sé Dolores körül csoportosulókat-, s ugyanez az ügynök később miként pusztítja el nemcsak Jósé serégét, hanem felégetheti á szigetet ismét, hogy ott a cukornádat értékesítő angol tőkés érdekeltség kívánságainak megfelelően, nyugalom és alázatos béke legyen. Nem szabad azonban eny- nyire egyszerűsíteni. Bár a film fő vonulata erről szól, ezt ábrázolja, mint történeti folyamatot, valójában a viktoriánus korszak angol loa- ■pitalista terjeszkedésének kegyetlen képe. A film fehér főszereplője, az Angol cinikusan ki is fejti küldetésének lényegét küldőinek céljait: semmi áldozat sem elégséges, a bennszülöttek, illetve a négerek bármilyen nagy pusztulása sem számít, csak a cukorértékesítő tár- • saság megvesse itt lábát, és megvédje önmaga érdeked. A gyarmatosítás éles vonásokkal megrajzolt képét kapjuk e filmben, s megismerjük a gyarmatosító mentalitását: addig barátkozik a .helyi lakossal, vezetővel, amíg érdekei . kívánják, s menthetetlenül elpusztítja, ha már nincs rá szüksége, vagy terhessé lesz számára. Pontecorvo a kristálytiszta mondanivalót, a kizsákmányolás elítélését nagyszerű filmeszközökkel fejtette ki: filmjében a látványos tömegjeleneteken, a nagyszerű színes képeken, ütközeteken, a hagyományos „mozi” jó eszközeinek helyes alkalmazásán kívül a legkorszerűbb formanyelv is helyet kapott. Benyűgöző, mindvégig feszült, nagy sod- rú dráma a Queimada, nem mindennapi filmélmény. A szereplők közül az- Angolt. A rádió színházi programja Tíz színházi közvetítést tervez, az őszi-téli hónapokban a rádió. Az év végi „szezonban” mutatják be Ilubay Miklós érdekes játékát, az Álomfej- ■tés-t a Madách Kamara Színház művészéinek előadásában. A Thália Stúdióból Görgey Gábor művét, a Komám- asszony hol a stukker ?-t ismerhetik meg a hallgatók. A Nemzeti Színház sikerei közül az Eljön a tavasz című Dobozy Imre színművet iktatták a rádió programjába, míg a József Attila Színház repertoárjából Tabi László vígjátéka, a - Karikacsapás szerepéi a tervek között. Á vidéki közvetítések sorában táláljuk a szovjet Zsuhovic- ldj: A delfin hátán című drámáját a szolnokiak, valamint Hasek népszerű regényének, a Svejknek dramatizálását a veszprémi együttes tolmácsolásában. A Nemzeti Színházból Az ember tragédiáját hallhatjuk, ugyancsak innen kapcsolják Csehov Ivanov «című művét. A Tháliából Fejes Endre Rozsdatemető című regényének dráma-változatát. A Katona József Színházból pedig Déry Tibor: Talpsimogató című alkotását sugározzák. játszó Marlon Brandot, a bennszülöttek vezetőjét alakító Everisto Marquést ■ kell elsősorban kiemelnünk. Egy kisebb szerepben Renato Salvatore alakítására figyeltünk fel. Kockázatos akció Az új szovjet film a második világháború egy felde- rítő-epizódját tárja elénk. 1944-ben Varsóban találkozik egy szovjet felderítőlány a lengyel partizánokkal, és a németek közé már korábban beépült rezidens, valamint egy másik német tiszt segítségével végrehajtanak egy nehéz és kockázatos feladatot. Izgalomban nincsen hiány, bár az a tény, hogy a néző már a harmadik percben tudja, ki a partizánok árulója, csökkenti a feszültséget. A Moldava Film Stúdióban készült film nem tud többet adni, mint az e kategóriában már látott műm Icák nagy többsége. Különösebb figyelmet elsősorban az operatőri munka érdemel, különösen egy utcai autós hajszának felülről bemutatása a szűk varsói belvárosban, de ha egy izgalmas, kalandos kémtörténetnél a fényképezés a legemlékezetesebb, nem túl dicsérő a film egészére. (benedek) Több híradás is megjelent mostanában, megyénk híres üzemének, a zempléni hegyek között megbúvó Holló- házi Porcelángyárnak a fejlődéséről. S arról is olvashattunk a tudósításokban, hogy a teljesen újjáépített, modern üzemben egy kis _ házi múzeumot kívánnak létesíteni, és az ehhez összegyűjtött régi kőedények, tányérok, korsók között nem egy olyan darab akad, amelyiken még látható a gyár hajdani emblémája, a fekete holló. * , Egy kis örömöt, valami hőn áhított vágynak a szép ' beteljesedését éreztük ki áb- . > ból a megállapításból, hogy a mai gyár elődjének a termékeit a kis múzeum legértékesebb tárgyaiként kívánják majd mutogatni. És- 1 pedig nem csak a régiségük miatt, hanem mert azokon még a „holló” is rajtuk van. .'Igen, a holló, amelyet a mai finom porcelánokon hiába . keresünk. i Jövőre lesz 140 esztendeje, hogy Hollóházán 1832-ben megkezdődött a kőedénygyártás. Egy üveghuta már 1809-től működött a községben, majd annak megszűntével a környező hegyek kaolinjának a felhasználásával rátértek a „kemény- cserepeit” készítésére. Később gőzgéppel, újabb és újabb korongokkal bővült az üzem, úgyhogy az 1880-as j 1 években már 640 ezer darab j különféle edényt tudtak elő- ] állítani évente Hollóházán, j AKAC ISTVÁN VERSEI Tóth Imre munkája Persze, nii nem azért t;esz- szük mindezt szóvá, hanem mert — szerintünk — nem kellett volna a több mint százesztendős „öreg” hollót elhesegetni a hollóházi porcelánokról. Az is igaz, hogy erősen megcsappant ezeknek a fénylő tollú, fekete madaraknak a száma a Hegyközben, de azért az embléma kérdése mégiscsak más. Annak ipartörténeti szempontból roppant jelentősége lenne, éppen a mi korunkban, amikor múltunk emlékeit, tradicionális értékeit igyekszünk megmenteni, a későbbi korok számára megőrizni. Nemcsak szépelv, értékesek, hanem különlegesek is lennének a finom hollóházi' porcelánok a megfiatalított gyárnak csaknem 140 esztendős múltját idéző — hollóval. > De hiába keressük a hollót a gyárból most kikerülő mokkáscsészék s dísztárgyak alján. Mert a holló elrepült Hollóházáról. Mi mást -is mondhatnánk erre? Talán amit a hollóhoz hasonló másik fekete ihadár: Kár, nagyon kár.... Hegyi József «93 a „divertimento” kifejezés — tudjuk — szórakozást jelent. A múltkor, egy társaságban, lemezjátszóval meghallgattuk Bartók „Divertimento” című alkotását, utána vitával szórakoztunk. És a vita tárgya éppen az volt, vajon a mindenkinek oly szükséges szórakozás feltétlenül együtt jár-e azzal, hogy szét kell szórni magunkat, gondolatainkat, érzéseinket? Megállapodtunk abban, hogy a szellem is megköveteli a maga pihenését, hogy nem lehet mindig a végsőkig koncentrálni, az egész lét feladataival birkózni. Ra kellett jönnünk, azonban — és nem utolsósorban a bizonyos szórakozásokat gúnyos idézőjelbe tevő Bartók-mű hatására is —, hogy gyakran, amikor azt hisszük no most pihen unit, különböző közhelyek és hamis érzések nagyon is serényen munkálkodnak bennünk. Nem a semmit tesszük ilyenkor — ez néha jó volna, a teljes kikapcsolódás használna testünknek, lelkünlcnek —, hanem azt a selcélyes, felszínes valakit erősítjük, aki nem képes bátrain élni, hasznosan dol- ■ gozni, és okosan pihenni, mert különböző rossz beidegzések, fogva tartják. Kalodába zárja a „többnyire lelki lapulásra késztető” múltnak áz a hatalma, az a „beletörődése az áléletbe”, amelyről a „Divertimento”-ról írt kritikájában Tóth Aladár, a néhány éve elhunyt, kiváló zenetudós beszólt. A ieggyermeki bb, látszólag primitív játékokkal is szabad és lehet szórakozni — szűrtük le a Bartók-műtől ösztönzött, felfrissítő beszélgetésből—, ám a „sírva vígadás”, a „szétrúgam a.világ oldalát”, a „száz szál gyertyát ide az asztalra”, meg az ehhez hasonló érzések és indulatok kultusza éppen, hogy nem feledteti, hanem aktivizálja bennünk áz olcsó sóhajok és óhajok — mondjuk így — romantikáját. Vannak, akiik nem tudják, de nem is kívánják a XX. század magyar világ-géniuszától .megtanulni, hogy korunk a hagy drámák és a nagy remények kora. Vannak, akik felületes és kusza ismereteik, egész szórakozó életfilozófiájuk — pontosabb azonban, ha így mondjuk: közérzetük — közegébe zárják' Bartók nevét is, amelyet „ismernek”, mivel divat ismerni és elismerni is. Esetleg szóínak is valamit a világ bartóki disszonanciájáról, ám arról, hogy van nehéz, küzdelmes, teljes emberségünket igénybevevő kiút, és hogy éppen ez a legigazibb mondanivalója Bartók művészetének, arról már nem vesznek tudomást. • Nem kevésbé felületesen közelednek azonban Bartókhoz azok is, akik — különösen évfordulók alkalmából — elfogadják azt, amit Bartók a népdalok tiszta forrásából merített, de gyanakszanak a disszonáns hangokra. Nem, veszik észre: a bartóki reményt éppen az hitelesíti, hogy ez a művész nem fordította el fejét a valóság kínzó ellentmondásaitól, felismerte, hogy a jobb világért vívott harc nem pusztán elhatározás, és lelkesedés dolga. Bartók nemigen kommentálta műveit, ő a zene anyanyelvűn fejezte ki gondolatait. Életművéből azonban az a gondolat sugárzik, amelyet egyik kortársa, a fényár,^ vívott győztes csatát, de a pokoljárást is jól ismerő Károlyi Mihály így fogalmazott meg: „Hit, illúziók nélkül”. Illúziókkal persze, kényelmesebb. Az illúziók azonban előbb-utóbb eltompítják az embert. Lehet, hogy jobb marad a közérzetünk, de a világot rosszabbul látjuk: Az érzékeny morálnál: és a mélyebb összefüggésre kíváncsi értelemnek naponta kell megmérkőznie a jelenségek világával és a világ' jelenségeivel. Ez alól a „Jákob-i birkózás” alól vonják ki magukat azok, akik az illúziókhoz menekülnek. A z elmúlt években tényleg sokat tettünk azért, hogy „megdolgozzunk Bartókért”. Es itt most nem annyira a különböző rendezvényekre — köztük középiskolás diákok Bartók életével és művévé! kapcsolatos, nagyszerű versenyeire — gondolok, hanem arra, hogy közvéleményünk jobban, elmélyültebben kapcsolódik az ember, a népek fei- emelésének gondolatához, mint régebben. Aztán ‘cserépkályhákat, finomabb, majolikatárgyakat, is gyártottak, s ez utóbbiak a nyersanyag kitűnő minősége, a színek és minták gazdagsága folytán nemcsak Zemplénben, Abaújban és Borsodban, hanem a távolabbi tájakon is igen kapósak voltak. És mindegyik darabiíak az alján látható volt a fekete holló. A felszabadulás után egy ideig porcelán szigetelőket állítottak eiő. majd qr J950-es évek közepén áttér-, tek a finom porcelán edények és dísztárgyak készítésére. Ezeket azonban már hiába fordítjuk meg, az aljukon nyoma sincs a régi hollónak: a helyét egy pici zöld fenyő foglalta el. Egy olyan parányi zöld fácska, ■ amilyennek a fenyőt hazánkban és bárhol a világon is ábrázolni szokták: egyáltalán nem jellemző tehát Hollóházára. Tudjuk, a Hegyközben erdők, hegyek között fekszik Hollóháza, gyönyörű vidéken. Sok a‘ fenyőfa errefelé, de még több a tölgy meg a bükk. így hát akár ezeket is választhatták volna új emblémának. Illúziók nélkül Fölsugárzó Riadt madárka tántorog így az estben, ki eltévedt. S most rázuhan a fény! — Fölsugárzó szemekkel fáj a testem: pillangó vagy a szívem kardhegyén. Kísértő április Szerit-György-napi pásztoréi lerak s ezer mély fényű ének idézik most sorsom hajnalát. ... Sarjadó mezőségek áldott párájában úszott a Nap. De jaj, rám hull a való-pillanat: — szerelmeim ősz-nővére anyám aranyalmájába harap.
