Észak-Magyarország, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-15 / 192. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÄG 6 1971. aun. T5.. vasárnap I A világ legtartósabb órája A hónap kiemelkedő filmeseménye: Kapaszkodj a teliegekbe! SARKADJ IMRE: Részeg ember'’1' hol a Duna elhagyja a Kazán szorost, a román parton a mészkösziklá- Icon egy római számjegyekkel ellátott napóra méri az emberiség történetét. Bízvást használhatjuk ezt a fellengzős- nek tűnő kifejezést: hiszen a szakemberek véleménye szerint ez az óra már több mint 1800 esztendeje „jár”, mégpedig láthatóan minden javítás nélkül. A számlap közepén stilizált virág látható, kis lyukkal a közepén, amelybe nyilván a ..percmutató” — egy bot volt erősítve. A napóra ma is nagy pontossággal mutatja az időt. 1800 év — javítás nélkül... Az ember akaratlanul is felsóhajt. Vajh, a mi modern, csalhatatlan, csodálatosan precíz óráink bírnának ki javítás nélkül csupán — 1800 lapot. A híre már régen megelőzte ezt a magyar—szovjet koprodukcióban készült érdekes, kétrészes filmet. A Kapaszkodj a fellegekbe rendkívül izgalmas, kalandos történet, amely a legkülönbözőbb korosztályú nézőknek ígér nemes szórakozást. A film azt az izgalmas utat mutatja be, amelyet a Magyar Tanácsköztársaság egyik népbiztosa Moszkvától Budapestig az akkori repüléstechnika primitív körülményei között, ellenséges frontvonalak egész sora felett átrepülve megtesz. Az augusztus 26-án bemutatandó filmben a kalandos utat Darvas Iván teszi meg (képünkön Szvetlána SzvetUcsnajával), a további főbb szerepekben a magyar és a szovjet filmszínészgárda számos kiválósága szerepel. \ ' É ppen zajlott a Duna, és tizenöt fok volt. nulla alatt. Az embernek az ilyen hidegben lefagy a füle. Igyekeztem jól fülre húzni a kucsmámat. A hajókikötő kocsmájába be kellett térni, legalább belső meleg szerzésére. Egy vendég volt. Elég részeg. Avval fogadott: — No, komám? Hát te hunnét? Így kezdődött az ismerkedésünk. Aztán ő vallatott egy darabig. — Hát te mi vagy? Mennyit keresel? Hun dó- gozol? Elmondtam, amit tudtam. A kályha mellett ült, egész közel a rosszfajta, fekete, öntöttvas, henger alakú kályhához, mindig féltem, hogy billegve odadbillen a vashoz, vagy fészkelődve odanyomja a térdét, a lábaszárát. Jó csizmát, jó vattalbélé- ses nadrágot viselt, e fölött vastag kötött ujjast, .azon felül pedig azt a steppelt ujjú, rövid bőrkabátot, ami apró, kis kookadarabokböl van összevarrva, öves, zárt nyakú, méleg, mert kétszeres vatelinbélésű. Egyenruha az ilyesmi tulajdonképpen: állami üzemek adják a nehéz külső munkán dolgozó munkatársaiknak. Láttam, hogy ő is állami. — Mit iszol? — kérdezte. Azt mondtam, hogy immár semmit — mire várakozóan nézett rám. — Azt kérdeztem, mit iszol? — Semmit, köszönöm. — De te nem kérdezted meg, hogy én mit iszokí — Nem, valójában, ezt elfelejtettem. — No hát?! — Kérlek, elvtársain, mit iszol? — Fél rumot. Néztünk egymásra. Akkor egyszer csak előszedett a zsebéből egy gumiszalaggal átkötött igazolványtokot, abból a személyi igazolványát, azt az orrom elé tartotta, abban írva vala, hogy ő Szabó Ferenc, vájár. — No! — Jól van. — Te mennyit keresel? De mielőtt felelhettem volna, elmondta, hogy neki ötforintos órabére van és harmincegy forintos napi kiszállása, mert ide küldték valami erdőkitermeléshez, ahonnan is támasztó* Az 1921. augusztus 11-én született, fiatalon elhunyt Sarkadi Imre Kossuth-dijas író születésének 50. évfordulója alkalmával közöljük egyik elbeszélését. Ma este Ma este mutatják be a szabadtéri játékok monumentális színpadán Illyés Gyula történelmi színművét, a Dózsa György című drámát. A művet Félix László állította színpadra, a szegedi előadás díszleteit Varga Mátyás Kos- suth-díjas érdemes művész, a jelmezeket Márk Tivadar Kossuth-díjas érdemes művész tervezte. Dózsa alakját — mint a nagy sikerű filmben is — Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész jeleníti meg. Mészáros Lőrinc szerepében Nagy Attilát látják a nézők. Menyus székely határőrt Agárdi Gábor, érdemes művész játssza. II. Ulászló szerepét Máriáss József, Bakócz Tamás érseket Bicskei Károly, Zápolyát So- mogyvári Rudolf, Báthóryt pedig Kállai Ferenc kiváló művész alakítja. fákat kell vinni a bányába. Ez nagyon rendbelevőnek látszott. — Hej ... — azt mondta. Ültünk egymással szemben, mint két bolond. Fel akartam állni, el akartam már menni, de valahányszor kísérletet tettem rá, megfogott, nem engedett, visszanyomott a székre. — Várjál csak! S aztán elősorjázta, ami a szívén fekszik. — Voltam én, annak idején, csendőrtiszt-helyettes. Bizon. Nos, elfelejtettem eddig leírni az arcát. Első látásra tudniillik megviselt, nyűtt arca volt. Mint minden részeg embernek. A szeme bután csillogott, az arca csupa gyűrődés, tört- 6ég, mint a mosogatórongy, kucsmája nem hetykén, hanem lazán félrevágva a fején. Ez volt az első látás. Hogy szürke pórusaiba beette magát a szén por, fe- ketésszürke volt az ai'ca, hogy himbálózott, hogy buta volt és csuklott, ezt mind másnak tudtam be. Ekkor szembenéztem vele, s láttam, hogy ravaszul hunyorog, hogy tulajdonképpen ilyen meg olyan ember, az ördög tudja, milyen ember, megint felálltam. Elmegyek. — Megállj — mondta, s visszafogott — Nono! — Mit nono! Vágtak már úgy pofon, hogy... E rre nevettem egyel. A koosméros kiment az ivóból, ketten ültünk egymással szemben, egyedül- (Nem is kocsmá- ros volt, asszony. Éppen az elébb beszélgetett tíz év körüli kislányával.) — Komám! Én ezt az izét... akarnám..: izé... S kifelé bökött hüvelykujjával. Hogy az asszonyra gondoL — Csúnya mesterséged volt — mondtam. — Csúnya? A továbbiakat inkább úgy próbálom elmondani, ahogy ö mondta, s mert élőszóra jól fényképező agyam van, ahogy emlékszem rá. — Hát te? Nem vöt szép az a kakastoll? He? Hát ha te mentél az úton, oszt láttál kakastollast veled szemben jönni, mit éreztél? Nem azt, hogy megvédik a főded? A vagyonod? Mondtam, hogy nekem nem volt földem. — De nekem volt! Harminckét hold! No, mindegy. Ha főded nem vöt, tisztességed vót. Becsületed vöt! Mi? Hát ha jöttünk veled szembe kakas- tollason. mit éreztél? — Féltem. Akkor te gazember voltál. Akkor te országos tolvaj vótál. Bejött az asszony. A kocsmárosné. Részeg ember módjára akkor vele kezdett el alkudozni, rég elfelejtve, hogy vélem mit beszélt. Megpróbálta karon fogni, cipelni, odább ráncigálni. Hogy ő akar valamit mondani neki. Aztán hirtelen hozzám fordult. — Hát te? Most ugye? Most a dolgozóké az ország? Mi? S nagyot köpött a padlóra. — Meg ne verj — mondtam neki. — Sose vertem — húzta ki magát. — Még szép. — Kérdezd meg! Tiszántúli vagyok, ott csendőrködtem, csak aztán mentem a Dunántúlra bányásznák, mert nem vót más — hát énnekem a falumba erxgy el, kérdezd meg, ki volt Szabó tiszthelyettes, ott engem máig is tyúkkal, kaláccsal fogadnak. He? Elkapta kabátom hajtókáját. maga elé rántott. — Nono — mondtam. — Megint verni akarsz? — Hogyhogy megint? Csak mellbe kellett lökni, kicsit, gyengéden, olyan részeg volt, hogy lehuppant a mögötte levő székre. Lehuppant, lehajtotta fejét, kicsit csuklott, aztán felnézett véreres szemekkel. — A fene. Téged nem bántlak. Szeretlek. Fizettél egv léldecit. Hirtelen ráképzeltem a kakas tollat. Ennyi volt az egész. Nem is öreg. Negyvenkét éves — ahogy a személyi igazolványából emlékszem. Ahogy az ajtónál jártam, utánam szólt bűnbánóan. — Várjál meg, komén-. Mer hazudtam neked. Nem is vótiam tiszthelyettes, csak őrmester. Csak megígérték, hogy még az, év végére tiszthelyettes leszek. K ésőbb ismerősöket küldözgettem, nézzék meg és gyönyörködjenek tegnapról itt felejtett dicső hazánkfiában, de későn érkezhettek, akkorra már nem volt ott. Azért valahol csak van, most is. Vannak ... Balatoni képeslap Csúcsforgalom van a Balatonon, nemcsak szombaton és vasárnap, hanem hétközben is. Naponta 200 —300 ezer ember, víkend- kor 400 ezer is üdül, pihen a magyar tenger partján. Különösen látogatott hely Almádi, Füred, Keszthely, Földvár és természetesen Siófok. Nagyon sok a külföldi, talán sohasem volt még ennyi. Szovjet, csehszlovák, osztrák, olasz, angol, nyugatnémet, főképpen pedig NDK-beli vendégek töltik sokan a szabadságukat a Balatonnál. A füredi sétányon Gyógyhelyi védett területté nyilvánították ezen a ,, nyáron a híres füredi szívkórház környékét. Csak a csendes sétálók róják így a 100 éves nyárfákkal övezett parti sétányt, és feljebb a Blaha Lujza utcát, ahol az OKISZ-üdülők pihennek abban a klasszicista stílusú, oromzatos előcsarnokkal és görög oszlopokkal díszített házban, amely „a nemzet csalogányának legkedvesebb fészke volt.” Rabindranath Tagoréról, a nagy hindu költőről nevezték el a mólótól a strandig terjedő sétányt. Egy bécsi orvos tanácsára jött Balatonfüredre 1926- ban, s annak emlékére, hogy itt nyerte vissza egészségét, 45 évvel ezelőtt egy hárscsemetét ültetett. Szép fává terebélyesedett azóta. Alatta a költő meghajtott fejű bronzportréja és emlékverse angolul, magyarul: Ha nem vagyok többé a földön, óh fám, Susogd tavasszal megújuló leveleid Az erre vándorlók felett: A költő szeretett, míg élt. A közelében két indiai köztársasági elnök, aztán Salvatore Quasimondo, a Nobel-díjas olasz költő és Leonov szovjet űrhajós egy-egy hársfája. Széchenyi, Kisfaludy, Huszka Jenő, Blaha Lújza szobra, domborműve teszi még kedvessé a part menti sétányt. Versek a savanviívízről Sokan körülállják a kórház előtti savanyúvízforrást, amelynek oszlopos leútiházát Lechner Mátyás tervezte 1800-ban. Üdítő vizét századok óta kortyolgatják. Berzsenyi, Garay János, Bér da József lelkes zetóben van a Visszhang utca, Visszhang csárda, 400 méternyire tőle pedig a Visszhang domb. És maga a visszhang? A dombon egy táblán az olvasható, hogy sorokban magasztalja gyógyhatását. Lelkendezés- ben azonban egyikőjük sem éri el a kevésbé ismert Fejér Antal költőt, aki 1777-ben imigyen rigmusoit a füredi savanyúvízről: Forr e savanyúvíz Balaton partjábul, Szerencsés, ki issza minden nap kútjábul, Nem gazdagul orvos annak aranyábul, Sem harangozópénz nem néz ki orrábul. Ha nincs is éppen ilyen csodatevő ereje a savanyúvíznek, annyi mégis biztos, hogy a kórház szénszavas fürdőjébe, amelyet ugyanez á savanyúvíz táplál, ma is messze földről ellátogatnak a gyógyulást kereső betegek. „csendes időben a templom fala 2 másodperc múlva halkan, de érthetően visz- szaveri a hangosan kiáltott szavakat.” De hiába szerettük volna, nem jelentkezett a hajdan híres tihanyi ékhó. Persze éppen Csokonai a tanú rá, hogy amikor ő ezen a tájon búslakodott Lillája után. „Tihanynak riadó leánya” nem a templom fala mellől, hanem a Balaton-parti sziklafalak közül „szállt ki”, s a költő fájdalmát a „zengő bércen’’ verte vissza. Csakhogv a hegyoldalt ma már szerpentinek, fák és közöttük megbúvó villák népesítik be. Nem csoda hát, hogy a nimfa messze szállt innen, talán haza a mitológiai Tempó völgyébe, vagy éppen fel a Helikonra. Csokonai a tanú Csúcsformában a Balaton „Visszhangügyben” rán- d ültünk át Tihanyba. Mindössze 20 perces a hajóút, s elbűvölően szép, ahogy a vitorlások százai fehér pillangók módjára libegnek a kéklő öböl színén. Jókora kaptató után értünk fel a kéttornyú apátsági barokk templomhoz, amelyben egész nyáron orgona- és kórushangversenyeket rendeznek nagy sikerrel. A köEzrével, tízezrével özönlenek a vendégek, hazai és külföldi kirándulók gépkocsin, vonaton körös-körül a nagy tó mentén, hogy üdülést, felfrissülést találjanak bársonyos hullámaiban. A jó öreg Balaton hívja, várja, győzi őket. Határozottan „csúcsformában” van ezen a nyáron ... Hegyi József KALÁSZ MÁRTON Könnyű azt mondani A nyál■ nagy tükrét az eső becsapja, szálaz rá: látok éppesak foltokat — a bodza feszes, hatalmas mell-ikre nem robban át dúlva a kerítésen, clfödték hüs, higgadt levélfalak. Cigányra sült képed sem látogattam, csak kibújt fejem a párna alól. Kóválygok e tárgyak között, s a térbe mélyülő ablak szélén egy lialvany ér próbál síkos terepet egy mosoly. Könnyű azt mondani: ma bezárkózom, kávé, szesz nem laglóz; ma dolgozom. Parányi csábhang, elrévült tekintet oldalt: lényed ravasz gyártmánya vili l s érzem az enyhe vérizt torkomon. i
