Észak-Magyarország, 1971. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-08 / 133. szám

Városlakó gólya pár Társadalmi munkával ÍJ tat építenék a b mu I d ©gmk ővá rm íj a i 'várhoat Borsod megyében a KISZ hívó szavára több mint 2 ezer középiskolai tanuló töl­ti nyári szünidejének egy ré­szét önkéntes munkával. A fiataloknak akad munkájuk fcStek' Június 5-én, a mezőkö­vesdi járási művelődési köz­pontban dr. Szilágyi János­nak, a Mezőkövesd járási Tanácsi Hivatal elnökének megnyitó szavai után Mol­nár András, a járási párt- bizottság első titkára kö­szöntötte a járás valameny- nyi pedagógusát, oktatásügyi dolgozóját. A köszöntő után dr. Szilágyi János bejelen­tette, hogy a járásból Olasz János tanár, Aranyosi 1st- náwrté vezető óvónő az ok­tatásügy kiváló dolgozója, Hodobai Elekné kiváló dol­gozó kitüntetést kapott. Befejezésül az Egyetemi Színpad /fiatal előadóművé­szei nagy sikerű műsort ad­tak a pedagógusoknak, p. i. Miskolc kenyérellátása Miskolc lakossága a hét­köznapokon ^átlagosan 70 tonna, a hét ‘végén 90—100 tonna kenyereit, s naponta 170 ezer darab péksüte­ményt fogyaszt. E roppant mennyiséget csak eloterme- léssel tudja előállítani a je­lenlegi kilenc pékség. Az 1975-ig megépülő új mis­kolci kenyérgyár alapvetően javítani fogja a város pék­áru-ellátását, hiszen a 70 millió forintos költséggel lé­tesülő automatizált gyár na­pi termelése 64 tonna lesz. Az egyik amerikai egyetemen , nemre;; mesterséges vérrel kap­csolatos kísérleteket kezdtek állatokon. A vért helyettesítő anyag — egy félig áttetsző, tej- szerű folyadék — át tudja ven­ni a vér legfontosabb funkcióit: [ a szövetek oxigénnél való ellá- ! tását és á széndioxid elvezető- ! sét. Ezt az életfontosságú funk­ciót a „mesterséges vér” esetén a foiyadékben levő igen kicsiny i .szénrészecskók (a vörösvérsejt j nagyságának egy százaléka), ve- J szik át. ' I Borsodban is. Az Idegenfor­galmi Hivatallal kötött szer­ződés alapján például a hely­reállított boldogkő váraljai várhoz — amelyet a későbbi esztendőkben turistaszálló­nak rendeznek be — több mint egy kilométer hosszú bekötő utat építenek. Ezzel a feladattal a mis­kolci 3-as számú szakközép- iskola út- és vasútépítő sza­kos tanulóit bízták meg, akiknek ez lesz az első na- j gyobb önálló nyári gyakor- ; Jatuk. Az első turnus — 30 ' leendő út- és vasútépítő : szakmunkás — június 13-áh ver tábort a boldogkővárai- ' jai várban. í Igaz, kicsit kormos a tol­lúk, de Miskolcon is van­nak gólyák. Az Üteg utcá­ban, a BÁÉV szerelőipari főépítésvezetőségénelc emele­tes irodaháza egyik téglából rakott kéményén fészkel fió­káival a gólyapár. (Csak mellékesen: itt van a szom­szédban az az üzem, ame­lyik gyermekkocsit gyárt.) A szerelők azt mondják, régebben is voltak itt gó­lyák, aztán egy időben nem jelentkeztek. Ez a gólyapár — amelyet sem az üzem, sem a környező utcák for­galmának zaja nem zavar — már három esztendeje ide tér vissza hosszú vándordí­járól. Mondják, hogy táplá­lékért a Sajóra járnak, leg­alábbis arrafelé szállnak, és onnan térnek meg. Sehol a közelben, nem ereszkednek a földre, még az tizem udva­rára sem. ahol pedig étel- maradékot tesznek ki ne­kik. Mondják azt is, hogy tavaly az egyik fióka el­pusztult, Csak egy kis gólya indult az öregekkel a mesz- szi vándorútra. Vajon hol szoktak csatlakozni társaik népes táborához? Vajon hol Óvodások évzárója Hangulatos, vidám évzáró ünnepséget tartottak június 5-én, szombaton délután a selyemréti óvodában. A nagyoknál el- búcsúztatták a „végzősöket”, akik szeptembertől iskolások lesznek. A kisebbek a szülőknek kedveskedtek ötletes, játé­kokból, versekből, dalokból összefogott műsorukkal, amit nagy taps fogadott Juhász Péter felvétele. Ügyeletes Rózsavíz riporterünk , ... _ »•» jelenti: ílCllkOPteiTlI Kazanlikban, a híres bul­gáriai „rózsavölgy” főváro­sában vasárnap színpompás karnevállal kezdődött az idei rózsaszüret. Az ünnep­ségen — amelyen ott voltak kameráikkal a japán és az olasz tévések is — több ezer hazai és külföldi vendég előtt vonult fel kíséretével a trák mitológia királya és a rózsakirálynő. A karnevál vidám hangu­latában nem csupán bor folyt Kazanlikban, de rózsa­víz is a szó szoros értelmé­ben. Helikopterről permetez­ték a közönség soraira. S nem csoda, hogy bőven ju­tott, hiszen a világ legna­gyobb rózsaolajtermelője Bulgária. Vonatparádé Háromnapos MÁV jármű- . javító ipari konferencia kez­dődik kedden Budapesten, áz Északi Járműjavító kőbányai üzemében. A konferenciával egyidőben megnyíló doku­mentációs kiállításon a szak­emberek megismerkedhetnek a 'nagy teljesítményű Diesel- , és villamos vontató jármű­vek javításának több szer­vezési és technológiai problé­májával. A konferencia egyik érdekességének ígérkezik a járműjavító udvarán rende­zendő „vonatparádé”. A Ganz Villamossági Művek és a Ganz-MÁVAG bemutatja a néhány napon belül a ha­zai pályákon is megjelenő „szuper-mozdonyát”. A DVM—10 jelzésű új Diesel­villamos mozdony motorházá­ba 2700 lóerőt „rejtettek el”. Az új mozdony elérheti majd a 140 kilométeres sebességet is. Ároktő község határában Sixrjánszki Mihály 14 éves, iskolai tanuló tiltott helyen fürdött a Tiszában és víz­be fulladt. Vasárnap, Sajó- pálfalán Farkas József 29 éves, szirmabesenyői segéd­munkás kerékpárjával felbo­rult. Olyan súlyosan sérült, hogy életét a kórházban már nem tudták megmenteni. Tegnap, nem sokkal dél után Miskolcon, a diósgyőri Hegyalja út utolsó derék­szögű kanyarjában Eillaíü- red felé menet a síkos úton megcsúszott egy Skoda sze­mélykocsi, átrepült a túlol­dali árkon, majd egy nyer­ges vontató alá vágódott. Utasai, S. Mihály« 54 éves, S. Mihályné 50 éves, és S. Júlia 21 éves százhalombat­tai lakosok súlyos sérülé­sekkel kerültek a baleseti sebészetre. Tegnap, hétfőn délután, a szerencsi mentőktől az or­szágúton életveszélyesen sé­rült, 45 éves férfit vett át a miskolci mentőállomás ro­hamkocsija. A szerencsétle­nül járt férfit Mádról, az ásványbányából hozták Mis­kolc felé a szerencsi men­tősök. Az eddig még ki nem derített körülmények között bekövetkezett baleset áldo­zatának gégéje,. arc- és ko- ponyacsontjai teljesen ösz- szeroncsolódtak, s többszö­rös combcsopttörést is szen­vedett Bányászélet dalokban m^eldolgozták Esztergom környéké 13 nemzetiségi kösse- jp gének népköltészetét. A gazdag gyűjteményben now/ szerepet kapnak a bányászélet emlékei. Érdekes nép- hagyomány, hogy ezen a vidéken elsőként egy sárisápi pász­tor fedezte Jel a szenet. Számos dal őrzi. a hajdani bányá­szok életének emlékeit. Jól kifejezik a bányászok munkáját, bemutatják a régi eszközöket, a bányászélet veszélyeit, A bányászok régen gyakran vándoroltak. Ezeknek a ván­dorlásoknak az emlékét; szlovák dalokból jegyezte fel <* * gyűjtő. Számos olyan éneket örökítetlek meg, amelyekben a bányászok kifejezésre juttatták: munkájuk gyümölcsét el­veszik tőlük, a bányatulajdonos viszont gazdagodik, ..A bá­nyászok számára nincs arany, csak a mindennapi kenyér — mondja az egyik német dal zárósora. A közös munka, a közös sors fejlesztette ki a bányász munkástestvériséget, amely a vemet bányászok dalában igy hangzott: ,.Mindnyájan testvérek vagyunk, és örök­ké azt mondjuk: Szerencse fel!” Ma. is jószercncsel-tcl köszönnek el a leszálló bányászok és igy is viszonozzák kö­szönésüket: Jó szerencsét! Szabados György fe!v. válnak / el tőlük, amikor is­mét visszatérnek? És miért éppen ebbe a szokatlan kör­nyezetbe, egy emeletes ház kéményére, ahol állandó zajban és a nagy utcai for­galom miatt állandó reme­gésben élnek? Telkibánya hevezétességei A Telkibánya községi Ta­nács sokat tesz azért, hogy növelje a gyönyörű feltvé- sű, történelmi, ipartörténeti és ■ természeti látnivalókban is gazdag település idegen- forgalmát. Sok látogatója van az egykori kőedénygyár alagsorában az elmúlt év­ben megnyílt, kis ipartörté­neti múzeumnak. Kádár Sa­rolta néni, a 75- esztendős nyugalmazott tanítónő, a múzeum őre már sok kül­földi vendéget kalauzolt a bányászati és kerámiaipari érdekességek között. A tanács most azon fára­dozik, hogy várhegyi, régi iskola üresen álló épületé­ben helytörténeti kiállítást nyithasson meg a következő esztendőkben. Ez újabb ér­dekes látnivaló lesz a Tel- kibányára mind nagyobb számban érkező turisták és nyaralók számára. Mar meg­kezdték a nagyon érdekes helytörténeti anyag össze­gyűjtését. Ott lesznek a gyűjteményben a szövés-fo­nás ma már ritkán látható „szerszámai”, van fatenge- lyű szekerük, s az egyik legidősebb telkibányai lakos, Menyhért János bácsi por­táján nemrégiben egy lóval hajtott cséplőgép is előke­rült. Garázdák a bíróságon Molnár Bálint. Sajókaza, sólyombányatelepi lakost ösz- szeférhetetlen természetű em­bernek ismerik. Büntetve is volt már. Szomszédai közül többel haragban van. A kö­zelmúltban is összeütközésbe került egyik udvarbelijével. Erőszakkal bement annak la­kásába és ott bántalmazta. Az Ózdi Járásbíróság Molnár Bálintot könnyű testi sértés és magánlaksértés miatt, nem- jogerősen 5 hónapi szabad­ságvesztésre ítélte. Juhász Bálint 27 éves gép­kocsivezető, hódoscsépányi lakos Özdon, a nyílt utcán megtámadta egyik haragosát, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az Ózdi Járásbíróság Juhászt nem jogerősen 2 hónapi szabad­ságvesztésre ítélte. Bartók Ferenc 37 éves, hangonyi lakos idült alkoho­lista. Különváltam, élő felesé­gét az utcán megtámadta és öklével többször az arcába sújtott. A garázda embert az Ózdi Járásbíróság 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. L0TTÖ50RS0LA5 TAPOLCÁN A 25. heti loüósorsolást jú­nius 18-án rendezik meg Miskolc-Tapolcán, az Anna étterem teraszán. A délelőtt 1(1 órakor kezdődő sorsolást egyórás zenés, vidám műsor előzi meg. BEFEJEZŐDÖTT A TOVÁBBKÉPZÉS Szombaton délelőtt ünne­pélyes külsőségek között éri. véget az Orvos továbbképző Intézel, az egyesített kórhá­zak központi röntgenosztá­lya, valamint az idegsebésze­ti osztály közös rendezésé­ben lebonyolított kéthetes orvos tova bókén zés. a Szent- péteri kapui kórházban. PUSZTÍT A KOLERA A keleb-pakisztáni mene­kültek között pusztító kole­rajárvány áldozatainak sza­ma új-delhi adatok szerint közel 3(HX). Az indiai fővá­rosiban. a legnagyobb aggo­dalmat az keltette, hogy va­sárnap Calcuttáiból, illetve a vános környékéről újabb 300 megbetegedést jelentettek. Közülük legalább hat a vá­ros határain belül történt. TAPASZTALATCSERE A miskolci 13. számú Ál­talános Iskola szülői mun­kaközösségének és igazgató­ságának szervezésében, az iskola aktív és nyugdíjas pe­dagógusai, szülői munkakö­zösségi tagjai csütörtökön tapasztalatcsere keretében meglátogatják az ózdi 1, szá­mú Általános Iskolát, ahol a vendéglátó intézmény szü­lői munkaközösségén ék mun­kájával ismerkednek, majd ellátogatnak a lázbérci vízlá- rolóhoz. 400 RÉSZTVEVŐ — 90 JUTALOMKÖNYV A MÁV Miskolci Jármű­javító Üzemében, a szak- szervezet Időszerű kérdések politikai tanfolyamán, az 1970—71-es oktatási évben több, mint 400 dolgozó vett részt. Ez, az üzem dolgozói­nak 30 százalékát jelenti, s a szakszervezeti oktatás eredményességét bizonyítja. Az oktatási év befejezi .vei a hallgatók és propagandis­ták között 90 jutalom köny­vet osztottak ki. BARLANGKOKTÉL Főleg fiataloknak nyújt kellemes programot vasár­nap, június 13-án az aggte­leki cseppkőbarlangban fel­lépő szereplőgárda. A Gár­donyi Géza Művelődési Ház irodalmi színpada bemutatja a Négerek imája című ora­tóriumjátékot, majd a He­lios« és a Pelikán együttes ad koncertet. • A műsor után táncmulatság lesz a Barlang- szálló teraszán. ORVOSI HÍR Dr. Kopárt Csaba allalá- nos és urológiai magánren­delése június 10-től július 10- ig. szabadság miatt szüne­tel. TŰZOLTÓK VERSENYE ALSÓZSOLCÁN A megyei tanács Miskolc járási Tanácsi Hivatal és 3 Miskolc városi és járási tűz­rendészen parancsnokság já­rási tűzoltóversenyt rendez június 13-án,1 az aláózsolcai sportpályán. MISKOLCI KERTBARÁTOK A miskolci kertbarátok részére az Ady Endre Mű­velődési Ház elméleti és gya­korlati bemutatót rendez 10- én, csütörtökön. A bemuta­tót dr. Sebők Inrréne. a bu­dapesti Kertészeti Egyetem adjunktusa vezeti. Az ér­deklődök délután 4 órakor találkoznak a kiliáni Urania Csillagvizsgáló előtt. VIHARKÁROK Az elmúlt napok záporai és a zivatarokat kísérő szél­vihar néhány helyen vihar­károkat is okozott. A Sajó völgyében több hatarrész- bén teljesen megdőltek a kai á.szoló árpa Iá b Iák. IFJÚ MESTEREK Megyénk üzemeiben éven­te atlag 3000 fiatal szakmun­kás vesz részt a különböző szakmai továbbképző moz­galmakban, Közülük, mint­egy 1200-an nyerik el a szak­ma ifjú mestere címet. VÁSÁROK Országos áll;it- és kirako­dóvásárt tartanak ma, .jú­nius 8-án, Göncön, A Me- dárcl-napi vásáron kívül me­gyénkben c héten nem lesz több hasonló jellegű vásár, csupán Miskolcon tartják meg június 13-án, vasárnap a szokásos autóvásárt. ÉSZAK-MAGVAK ORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának inp.i a • Főszerkoszté: 101)011 LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 13. Központ: 30-132. 16-072. 35-380. 36-579. Titkárság: 16-880. Gaz­daságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 36-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kullúrroval: 10-007. Sportrovat: lO-OÍO. Mimkásleve- lezés. pe ívsz Ügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc tíölCSV'A u. tő. Felelős kiadó: V/1RT1I LAJOS Telefon: 30-131 Hirdetésiéi vét eJ: Mi-kolc. Széchenyi u. 15 -17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál es h kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapi* 20 forint Index: 25655 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents