Észak-Magyarország, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-04 / 80. szám

ESZAK-MAGVÄRORSZÄG 6 197t. őövífís 4,, vasárnap Vlagyimir Bogomolov ETŰDÖK fóettigyögyulö sebek Már hosszú évek óta gyö­tör az érzés, de május ki­lencedikén és szeptember tizenötödikén különös erő­vel hasít belém. Egyébként más napokon is előfordul, hogy teljesen hatalmába kerít a fáj­dalom. A háború befejezésének napján, mindjárt este Lenyka Zajcev mamájával találkoztam az egyik fénye­sen kivilágított, lármás cse­megeüzletben. Elgondolkoz­va nézett felém a sorból; muszáj volt köszöntenem. •Erre jobban szemügyre vett, és amikor megismert, •meglepetésében kiejtette kezéből a táskáját, és hir­telen sírva fakadt. Álltam és képtelen vol­tam megmozdulni, vagy akár egy szót is szólni. Senki nem értette, mi tör­tént, azt hitték, valaki el­lopta a pénzét, de lő hiszté­rikusan kiáltozni kezdett a kérdezősködésre: „Menje­nek innen! Hagyjanak bé­kén! ...” Nem tudnám megma­gyarázni magamnak, miért, de azóta valahogy kerü­löm ezt az asszonyt, és ha megpillantom az utcán —- egy sarokkal odébb lakik úgy igyekszem, hogy he vegyen észre. Szeptember tizenötödike pedig Petyka Jugyin szü­letése napja, és szülei ezen az estén évről évre meg­hívják magukhoz halott fiúk gyermekkori barátait. Csupa felnőtt, negyvenes férfi, de npm bort iszunk, hanem teát cukorkával, piskótatortát eszünk mellé, meg almás lepényt — Pety­ka kedvenc süteményeit. Minden úgy történik, mint a háború előtt, ami­kor az az okos fejű, ferge­tegesen jó kedvű fiúcska lármázott, nevetett és kom- mandírozoít ebben a szo­bában, akit valahol Rosztov környékén kaszált le a ha­lál, s a . fejvesztett vissza­vonulás riadalmában még el se temethették. Ott a széke az asztalfőn, csészéje teletöltve illatos teával, és anyja gondosan rakosgatja tányérjára a cukrozott diót, a legnagyobb szeletet a cu­korbevonatú tortából, és az almás lepény legvastagabb sarkát. Mintha Petyka meg­kóstolhatna egy falatot is, és mindjárt elkiáltaná ma­gát, harsányan, ahogy szok­ta: „Hű, de jó, fiúk! Lás­satok neki!...” Petyka öregeivel szem­ben is adósnak érzem ma­gam: valami furcsa bűntu­dat motoszkál bennem, amiért én visszatértem, Petyka pedig ottmaradt, és ez az érzés egész este kí­nozza, marcangolja szíve­met: nem is hallom, miről beszélgetnek, mintha mesz- sze-messze járnék ... végig­kalandoznék az országon, ahol minden második-har­madik családból ugyanígy hiányzik valaki. ■ Lengyel temeti Katolikus keresztek és régi, vaskos sírkövek, len­gyel és latin nyelvű felira­tok. Buján zöldellő, dús növényzet. Az izzó, nyári csendben, -melyet a tücskök szünte­len, halk zenéje fest alá, jó ideig fel sem tűnik fülem­nek az álig hallható sut­togás és szipogás. Azt hittem, egyedül va­gyok a temetőben. Most egy alacsony sírhalom kő­kerítése mellett megpillan­tom a temető másik két lá­togatóját: egy öregembert és párját. A két, bánattól sújtott, apró figura rette­netesen magányosnak és szánandónak látszik. Vajon ki nyugszik a zöld dombocska alatt? Gyerme­kük vagy tán unokájuk? A sír fölött, a bokor ár­nyékában alacsony fejfa, csúcsán ötágú csillag. A megfakult fényképről mo­solygó kamasz néz le. A fénykép alatt a név: Csi- nov I. N. gárdaörmester. 1927—1944. Sajgó szívvel nézem ' a hetyke, piszeorrú arcot, meg a két, vénséges-vén lengyelt, és azon töpren­gek, vajon kijük lehetett? S vajon miért siratják, mi­ért imádkoznak a lelke nyugodalmáért most, annyi év múltán ? fizok ss emberek." Karját feje alá téve al­szik a néni a helyiérdekű padján. Öltözete szegényes: a viseléstől kivörösödött, kurta kabátka, lábán ilyen melegben már szokatlan mamusz, fején szürke fosz­ladozó kendő. Váratlanul felriad: — Nem volt még Kémény? •— kérdi, s felül. Amikor meg­látja, hogy odakint esik, haragosan, gondterhelt han­gon felkiált: — A fene... ! Még csak ez kellett! — Finom, gombaérlelő esőcske ez. Miért haragszik rá, néni? ' Előbb értetlenül néz ránk, majd amikor észre­veszi, hogy csupa városi ember van körülötte, meg­magyarázza: — A kenyérnek most nem kell az eső. Egy csöpp se. — Majd enyhe rosszallással, de már derű­sen teszi hozzá: — Kenyér­rel él az ember, nem gom­bával, ügyi ?... Alacsony, naptól barna, ráncos arcú, nagyon öreg anyóka, megvan már nyolc­van is, de azért elég ele­vennek látszik. Keze is erős, inas. Szájában leg­elöl, két, vékony, hosszú sárga fog árválkodik. Megigazítja kendőjét, és most már barátságos mo­sollyal, készségesen mesél magáról. Irkutszk mellé való. Fia elesett, lánya meghalt, nem maradt egyetlen rokona sem. „A nyugdíj végett” jött fel Moszkvába, melles­leg, mint kiderül, jegy nél­kül utazik oda-vissza. Nincs semmi csomagja, még egy kis batyuja sem. — Hogyhogy jegy nél­kül? És nem szállították le? — csodálkoznak körös­körül. — És a kalauz? Hát az ellenőr? — Jöttek kétszer is. Hát aztán? — mosolyog halvá­nyan. — Azok is csak em­berek! —- mondja mélysé­ges meggyőződéssel és bol­dogan, majd mintegy men­tegetőzve teszi hozzá: — Hisz nemcsak úgy utazok én, hanem hivatalos dolog­ban .. .• Ebből az „azok is embe- rek”-ből annyi bizalom és optimizmus árad, hogy mindnyájan jó kedvre de­rülünk. A fél országot keresztül­utazza valaki jegy és pénz nélkül, oda-vissza több mint tízezer kilométert — színje lehetetlen. De a né­ninek elhisszük. Van ben­ne valami nagy-nagy jó­ság, valami lelki nagyság és bölcsesség: szeme és mo­solya olyan derűsen, olyan tisztán ragyog — muszáj hinni neki. Az utasok egyike süte­ménnyel kínálja. Vesz be­lőle, illendően megköszöni, és élvezettel majszolja, csámcsogja azzal a két fo­gával. Közben odakint az eső nyomában előbukkan a na­pocska és vakítóan szik­rázni kezd a sok millió kis harmatcsepp a fűszálakon, leveleken, háztetőkön. A néni a süteményről megfeledkezve, fénytelen, öreges szemével hunyorog­va, boldogan, megbüvölve nézi az ablakon át ezt a tüneményt: — Szentséges atyám, de szép! — suttogja. — De igazán, nézzék csak, milyen szép... (Szabó Mária fordítása) Magyaros vendégszeretettel Hogyan alakult idegenforgalmúink? Évenként 6 és fél millió külföldi kíváncsi ránk, jár a portánkon, látogatóban, vagy átutazóban. Ez a rendkívül tekintélyes szám azt bizonyítja, hogy az idegenforgalom hazánkban is fontos népgazdasági té­nyezővé vált; ezzel a szám­mal egy kicsit mérhetjük szocialista építőmunkánk ■nemzetközi tekintélyét is. 1964-ben bevezetett kétol­dalú, beutazást könnyítő in­tézkedések következtében a, szocialista országokból ér­kező turisták száma hirte­len megnövekedett, és már 1964-ben 2,6-szer több volt a beutazók száma, mint 1963-ban. Az 1964-es ugrás­szerű fejlődés után évről évre több ember kereste fel országunlcat, és 1970-ben a szocialista országokból hoz­zánk utazók száma már meghaladta a hárommilliót, a határstatisztikában közölt összes tranzit-utazással együtt pedig az 5,5 milliót. 4 sasomsxédos országokból Idegenforgalmunkban ki­emelt helyet foglalnak el a csehszlovákiai és a jugo­szláviai turisták. A két or­szág adja az összes szo­cialista beutazó-forgalom 79,2 százalékát. (Általános törvényszerűség, hogy a szomszédos országok szinte meghatározó jelentőségűek a nemzetközi idegenforga­lomban.) A Csehszlovák Szxrcialista Köztársaságból hozzánk látogató turisták száma évi 600 ezer, és 300 ezer ember látogat hozzánk hosszabb időre, üdülni, pi­henni. De minden évben legalább ennyien érkeznek rokonlátogatásra, még töb­ben egy-kétnapos kirándu­lásra. A csehszlovák nya­ralóturisták zöme természe­tesen a nyári főidényben a Balatont keresi fel. Tavaly Jugoszláviából is csaknem egymillió ember járt Magyarországon, kö­zülük 650 000 egy-kétnapos kirándulást tett nálunk. A többi szocialista ország — NDK, Lengyelország, Ro­mánia, Bulgária, Szovjet­unió — beutazóira a hosz- szabb itt-tartőzkodás a jel­lemző. Egy kis statisztika as átlagos tartózkodási időről: Csehszlovákia Jugoszlávia Lengyelország NDK Románia Szovjetunió 4,8 nap, 4,3 nap, 9 nap. 15 nap, 15 nap, 16 nap. Utóbb említett szocialista országok beutazói közül 200 ezren látogatóba jötték; ■üdülni, pihenni 360 ezren. 57 ezer rőt 560 exerre Barátaink látogatásainak néhány jellemző lénye, szá­ma után nézzük azt is; ho­gyan alakult, fejlődött ide­genforgalmunk a tőkés or- szágolckal? 1960-ban a be­utazók száma még csak 57 ezer volt, 1965-ben már 300 ezer; 1970-ben elérte az 560 ezret. (Az évi átlagos fejlő­dési ütem 26 százalék.) A tőkés országból beutazók százalékos növekedése 1970- ben-112 500 embert jelentett. Említést érdemel a „vendég- éjszakák” 57,4 százalékos növekedése is. 1970-ben a beutazók átlagos tartózko­dási ideje 8,5 nap volt. Ér­demes megjegyezni, hogy 2S százalékos fejlődésével a tu­rista Icategória tavaly már fölülmúlta a rokonlátogatók 24 százalékos fejlődési üte­mét. Sajnos, a rekordigényt — férőhely hiányában — nem tudtuk maradék nélkül ki­aknázni, sok turista kíván­ságát kellett elutasítanunk. Budapesten áprilistól no­vemberig a szállodafoglalt­ság 80, illetve néhány hó­napban 90 százalék fölött volt. A legtöbben az NSZK- ból, az USA-ból, Olaszor­szágból, Svájcból és Auszt­riából jöttek; ezek az orszá­gok adják a nyugati turis­ták 79,8 százalékát, a rokon­látogatók 68,6 százalékát. A vendégek elsősorban Buda­pesten és a Balaton mellett töltik éjszakáikat; A statisz­tikai mutatók szerint a Ba­laton fejlődési üteme ma már lényegesen meghaladja a fővárosét. Az elmúlt év­ben a tőkés idegenforga­lomból származó bevételük 28,9 millió dollár volt, ez az 1969-es év bevételéhez vi­szonyítva 45 százalékos emelkedést jelent. Lassan kezdünk nemzet­közileg elismert idegenfor­galmi országgá válni. Im­már egy világ ad találkozót hazánkban — a közlekedési technika fejlődése szomszé­dolássá szelídítette a világ­utazást. Persze, ezután sem versenyezhetünk Itáliával, Európa idegenforgalmi nagyhatalmával, vagy Spa­nyolországgal, ezeket évente 30—40 millió külföldi ke­resi fel. De Ausztria, Jugo­szlávia, Bulgária és Romá­nia is előttünk jár. Igaz, nincs Adriánk, Fekete-ten­gerünk és nincsen Alpo­kunk. De van Budapestünk, Balatonunk, világhírű ízes konyhánk, nem kevésbé hí­res vendégszeretetünk... Szál! Innia, wsórukosás — mosoly' Az idegenforgalom egyik alapfeltétele, ha nem a leg­fontosabb, a szálloda. Sokat építettünk, mégis kevés. A következő évek is csupán szerény fejlesztést ígérnek. Vannak azonban a fejlődés­nek járhatóbb útjai. Nyu­gaton minden szállásra ki­fizetett egy dollárra 1,5 dol­lár járulékos bevétel (vá­sárlásokra, szolgáltatásokra fordított összeg) jut, nálunk 1 forintra — 50 fillér. El­képzelhető tehát pezsgőbb idegenforgalmi élet is szál­lodáink körül. Nívósabb szórakozást, sportlehetősé­geket, tájjellegű ajándék- tárgyakat nagyobb bőségben nyújthatnánk. ínycsiklandó ételeinket is mérhetnénk olykor drágábban, értékük szerint, az igényesebb ven­dégek számára is jobban ■megfelelő éttermekben. Ss a fogadók részéről mosolyt minden mennyiségben — csekk nélkül, vagy éppen valódi cséklcért. Mindez együtt százezreket, tehet Magyarország barátaivá, millió és millió külföldi kö- , zött növelheti tovább ha- . zánk jó hírét. S. A. ö Én is megpróbálok ELMENEKÜLNI,M EZ MÉG EGYÁLTALÁN LE­HETSÉGES. nemcsak Anna bukottle... BOJCSUK JÓZSEF ÉS IMRE GABOR regenyk NYOMÁN ÍRTA: es. HORVATH TIBOR RAJZOETAs SEBQE IMRE "Menjünk együk Segítek maganak,­AJÁNLKOZ/K rúR. AZ ORVOS ELŐBB HALLANI SEM AKAR ERRáz, DE A E/ATALEMBER csak EROSKÓD/U. / JtERRE a i/Egüz... ! próbálkozzunk?) őz alsóváros eezé. A PÉCS/ ÚTRA KELL kijutnunk. fOLvrarJux.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents