Észak-Magyarország, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-28 / 99. szám
tsz A K - MAGVA ROKSZÄ O 6 1971. április 2&., szerda Május 1. közlekedési rendje APRÓHIRDETÉSEK A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság értesíti a város lakosságát, hogy ápriLis 30-án 13 órától a Hősök terén megrendezésre kerülő új KISZ-tagok fogadalomtételének* ünnepsége altelvonulás ideje alatt — mindenfajta jármű forgalma (villamosforgalom is) szünetel. Autóbuszok, villamosok közlekedése : A 2-es, 12-es, 14-es autóbuszok: A villamosok ugyancsak a Tanácsház térig, illetve az Ady- hídig közlekednek. Tájékoztatásul közöljük a. város lakosságával, hogy a fáklyás felvonulás idején a Hősök tere környékén, illetve a Széchenyi utca érintett szakaszán a közvilágítást kikapcsolják. U en cl ö r k a p i tány s á g v öze tő j e katonából', illetve ezt követően a fáklyás felvonulás időtartama alatt, az alábbi forgalomkorlátozást lépteti érvénybe: 1. Április 30-án 18—20 óra közötti időben a Kazinczy utcának Széchenyi utca és Petőfi tér közötti szakaszán mincienJiajta jármű közlekedése tilos. a. 10 óra 30 perctől 20 óna 10 percig a Széchenyi utcának a Kazinczy utca és Tanácsház tér közötti szakaszán — a fáklyás a Petőfi tértől a Szeles utca, Ady Endre utca, Széchenyi utcán át közlekednek a Szemere utca irányába, oda-vissza viszony lát ban. A Széchenyi utcai forgalomterelés miatt az 1-es és 1/A-s autóbuszok csak a Tanácsiház térig, illetve az Ady-hidig közlekednek. Szükség esetén terelő- úton, átszállással biztosítják a folyamatos utazást. ,A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság értesíti, a város lakosságát, hogy május 1-én, a Csanyik-völgyi parkban rendezendő majálisra érkező jármüvek közlekedésével kapcsolatban, az alábbi közlekedési korlátozásokat rendeli el: 1. Miskolc Hl. kerületében az Árpád utcában (villamos végállomástól a papírgyárig terjedő útszakaszon) május 1.-én reggel o órától este 8 óráig az állati erővel vont. jármüvek és kerékpárok közlekedése tilos. 2. A majális helyére érkező, csoportos személyszállítási végző tehergépkocsik és MAVAUT autóbuszok, részére várakozóhely a köpüsvöigyi réten van kijelölve. 8. A magántulajdonban levő személygépkocsik és motorkerékpárok parkolása a Csanyik- völgyben (Krypiongyár) a fatelepi rakodó területén történik. 4. A majális területén reggel 8 óráig a gépjármüvek szabadon közlekedhetnek. A vállalatok az anyag- és áruszállítást ezen időpontig végezzék el. 8 órától — egész nap — a park területére csak a külön jelzéssel ellátott gépjárművek mehetnek be. Villamosok, autóbuszok közlekedése : Villamos szerelvények, a vonal teljes hosszúságában 8 perces időközökben indulnak. Az l/A-s járatok reggel 7.30 órától a papírgyárig közlekednek. Az 1-es és 1/A-s járat útvonalán betértj áratok és rásegítő járatok is közlekednek: Tiszai pály aud va r—papírgyár között tí percenként. Ady-híd—papírgyár között 3 percenként. Mara tér—papírgyár között 8 percenként. Az 5-ös autóbuszjárat Marx tér —Lillafüred viszonylatban 10 percenként közlekedik. Rendőrkapitányság vezetője A cukorrépa-termesztés* tokozása központi kérdéssé vált. A termőterület csökkenése következtében, valutáért, elég nagy mennyiségben cukrot kellett importálni. A Gazdasági Bizottság határozata alapján intézkedéseket kellett tenni a termelés fokozására, és ebből az AGROTRÖSZT-re és vállalataira az a feladat hárul, hogy elősegítse a cukorrépa-termesztés gépesítését, valamint tegyen intézkedéseket a korszerű technológia megismertetésére. A cukorrépa-termesztés fejlesztésének érdekében az AGROTRÖSZT 1971-ben az NDK- bői E—733 típusú fejezőgépből 300 db-ot és az E—76G típusú kiszedőgépből 200 db-ot importál, melyeknek szállítása szeptember 15-ig befejeződik. Nedves éghajlati viszonyok között, felázott talajokon jobban használható a cseh 3O0Z és a 3VCZ fejező- kiszedőgép, melyekből 20—20 darab kerül behozatalra. Hazai gyártás a Szekszárdi Gépjavító Vállalatnál folyik. Itt a 3 menetes. 6 soros gépsorok gyártására és beszerzésére van lehetőség. Ez évben 50 db kiszedő és rakodógép készül el, de ezekhez i'ejezőgépet a gyártómű nem gyárt. Az utóbbit a fennmaradt 100 db NDK E—733 típusú fejezőgép pótolja. Az AGROTRÖSZT Franciaországban is végzett piackutatást. melynek eredményeképpen: •íz igen korszerű Barrault Lepine G soros. 3 menetes gépsorból 120—120—120 db fejező-kiszedő-rakodógép érkezik augusztus hó folyamán. Az ugyancsak G soros francia Moreau fejezőgépből 30 db érkezik.. mely alkalmas a répalevél összegyűjtésére és kocsiba rakására is. A lel léc ség kedvéért említjük meg, hogy az NSZK- ból 30 db RAU vetőgépsor került beszerzésre. E gépek permetező-, kultivátor és talajporhanyító felszereléssel is cl vannak látva. A korszerű technológia megismerésének és alkalmazásának kérdésében már kijelölésre került mintegy 30 bázisgazdaság. amelyeknél korszerű technológiát kell alkalmazni, és az olt nyert tapasztalatokat egyéb termelő gazdaságokban is elterjeszteni. A cukorrépa-termesztés fokozását államunk azzal is elősegíti, hogy a cukorrépa gépsorok beszerzésére jelentős kedvezményeket biztosit, így azok megvásárlása a termelő gazdaságokat csak kisebb részben terheli. 1 Az új gépek használatba vételét megelőzően az AGROTRÖSZT szakmai oktatásokat; szervez, hogy biztosítani lebeáíen a gépek minél jobb kihasználását. A cukorrépa-termesztéssel foglalkozó mezőgazdasági üzemek ezekkel a gépekkel nagy lépést tesznek előre egy újabb növény komplex, korszerű gépesítésére. A gépekre vonatkozó további kérdésekre, azok beszerzésére a megyei AGROKER Vállalat az érdeklődőknek* megadja a további tájékoztatást. Fájdalomtól megtöri; bzív- vel tudatjuk, hogy a legdrágább férj, apa, nagyapa, testvér és rokon MOLNÁR ISTVÁN építésvezető 58 éves korában rövid., de; súlyos betegség utón elhunyt. Temetése április 29- én délután I óraikor* a Szent Anna temető IcápoMájáboL A gyáazoiö család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, dédanya, testvér és rokon LÁSZLÓ JLAJOSNE Zavadovics Margit életének 75. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 29-én, csütörtökön du. fél 2 órakor, a diósgyőri róm. kát. temetőben. A gyászoló család Matematikus, számítógépes gy a korl áttá 1 állást változtatna. ..Komoly matematika előnyben” jeligére a miskolci hirdetőbe, pl. 13. Idős házaspár mellé bejárónőt keresünk. Rácz Adóm u. 46. Eladó igényesnek Trabant Gül-es, autó- nyeremény-betét- könyvvel nyert, 1E ren dis zá m ú gép koc s i. Levélcím: Udvardi Béla Szerencs, Kassa u, 22. Használt 1. áfószoba- búlor, egyéb bútordarabok eladók. Selyemre^ U. 20., 1/2. Hathónapos ü szőbe> i - jú eladó. Bársony János u. 11. Skoda MB lOOO-es, 36 Uüü kilométert futóit, kitűnő állapotban eladó. Dr. Adóm, Budapest, Kill., Visegrádi u. 38/b. Tel.: 294-56(1. Eladó 2 személyes rekamié, 2 éjjeliszekrény. egy dunna. Széchenyi U. 2!.. ív.'3. istállói rág.va eladó. Szirma, Polya Jgnö u. 2L Warszawa személy- gépkocsi eladó, nemrég vizsgázott. Érdeklődni: Felsözsolca, Bem u. 28., du. 17 ójától. Szép tíio hálószoba- bútor, kombinált szekrény, rekamié, fotel eladók. Szendrey u. 8 db háromszárnyas ablak üveggel eladó. Diósgyőr, Eper u. 55. Kombinált szekrény, Duna televízió, rekamié kedvező áron eladó. Baross Gábor u. 14., IX/2. Konyhabútor, bárszekrény, - hálószoba- szekrény. olajkályha eladó. Zsolnai kapu 17.i ..C” ép. j fszt. 2. CZ írsz. Trabant Limousine éladó. Sátoraljaújhely. Jókai u. 33. Telefon: 86. Elad ó ,, Avas”- re-kur- mié. Bajcsy-Zs. ti. 37., fszt. 12., délután 3 órától. Eladó rövid, kérészi- h áros, páncél tőkés n Hoffmann” zongora és Rio literes villanybojler, villanysiitő. ErdeJc l-odnr: Szem ere u. 23 »i L a$tó. Hor- váL P—10-cs ínotorke- rékpár eladó. m.f Ságvári tj. 3., m/2. Tózsér. Érdeklődni: 5 óra után. Keveset használt, megkímélt T. 4. K. 10. cseh, kerti, Diesel- traktor, billenős utánfutóval és ekével, kifogástalan állapotban eladó. Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 4. Eladó 2 faágy (i matraccal, egyenként is. Ady-l.idi torony- ház 1/12. Eladó 12 soros vetőgép, elcekapa, borona. Alsózsoíca, Ady' E. u. 7. Kiselejtezett' irodai bútorokat értékesít az Országos Takarék- pénztár Miskolc, Széchenyi u. 29. sz. alatti raktárában, 1971. április 29-ón 8—12 óráig. Eladó mosógép, varrógép. Kapos u, 34. Martin telep. 1971 márciusában vizsgázott. generálodon Trabant Combi 500-as kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető naponta 15 6 rá töl, Mi s ko l c, IQ. kér.,- Lorántffy Zsuzsanna u. io., Novák- nál, a Ki lián-déli bér* házak élőt t. Szövőszék, szétszedhető, fém, 180 cm széles, eladó. Zsolcai kapu 17., A épület, I. ih.. 11/3. Eladó réz fürdőszobahenger. komplett. I., Teréz u. 9. CL 601-ss Trabant jó állapotban eladó, Győri kapuban. József u. 40. Eladó igényesnek A1- sógödön 200 négyszögöles telek, vasútállomás és országút között (1 — 1 percre), . körülkerítve, villany- és vízellátással. Dr. Mácsik, Vácrátót. __ E ladó Miskolc, 111.. Fazekas-dűlőben 820 négyszögöl szőlő-gyümölcsös. Érd.: Mis- 1-iolc, III.. Előhegy 50. Hegy alján eladó 900 négyszögöl jó minösé- 'gü szőlő, megkímélt állapotban Wartburg de Luxe, CO-s személygépkocsi. Érd.: Miskolc, Vörösmarty u. 142. Tel.: 88-996. Külön bejáratú szoba fürdőszoba- és konyhahasználattal, dolgozó házaspárnak kiadó. Miskolc, ITT. kér., Ságvári u. 15., 1 V/l._______________ H áz eladó 40 000- ért, Miskolc, Galagonyás sor 113._ S zőlő-gyümölcsös, 613 négyszögöl, Klskő- bányán, közel a városhoz. 15 000-ért eladó. Érd.: Martintc- lep, Tömöri u, 1. A Dessewll'y utcától 5 percre 1400 négyszögöl szőlő eladói megosztva is. Telefon : 15-978. __________ M ásfél, vagy kétszobás. átadott, vagy átadásra kerülő szövetkezeti lakást átvennék. Ajánlatokat: 18521, 4 óra után. __ Ü res albérleti szoba gyermektelen, fiatal házaspárnak kiadó. Diósgyőr/ Berekalja, Eper u. 55.________ E ladó h árornszobás, összkomfortos, kertes családi ház, szotoa- konyhás melléképülettel. Szövetkezeti, vagy tanácsi lakással rendelkezők előnyben. Hejőcsaba. Boglárka u. 28._______________ 1 75 négyszögöl, beépíthető telek Alsó- Hámorban eladó. Er- deklődn i: Augusztus 20. U. b„ IH/3._ Selyemréti garzont cserélek kétszobás, személyzetisre. Leveleket ..Költségmegtérí- lés” jeligére kérek a kiadóhivatalba. Nő szobatársat keresek május 1-töl. Bajcsy-Zs. u. 21. 111/2. Gyártelepi, kertes. I.íKM. szolgálati lalcá- s o m a t cl cse ré Iné m LKM-d o 1 g ózó vah miskolci, tanácsi rendelkezésű lakásért. Halmi, in., Many oki Adám u. 37. Érdeklődni egész_nap. S ürgösen cs er élék lürdőszobás garzont, j budapestire. Telefon: J8-9G5, esti órákban. Elcserélném főutcái, modern, kétszo- ba-halios, személyzetis, liftes, gázos, erkély es, telefonos összkomf o rtoQi a t kisebb modern kétszobásra, költségmegtérüléssel. Telefon: 36-893. Miskolc szomszédságában, a község központjában, buszmegállónál szép, 4 szobás, verandas ház, beköltözhetően, kedvező árban eladó. Két család részére is megosztható, esetleg miskolci egyszobás házzal elcserélném, megegyezéssel. Leveleket vlVdvezp” jeligére kérek a kiadóhivatalba, Széchenyi u. 15—17. 500 négyszögöl oltvány szőlő, megmunkálva, autóbuszmegállóhoz közel, a Kuli eh Gyula utcánál, családi okokból, sürgősen eladó, kis faházzal együtt. Érdeklődni: hétköznap 7—15 óráig a 37-741-es telefonon, vasárnap, vagy este Rácz György u. 8.. 171. ______________ E l cserélném olcsó bérű kétszobás lakásomat. lakókonyhás, vagy garzonlakásra. Széchenyi u. 27., 11 Fiatalember szállást 1 •. a p h at. Ma g y a r—S z o v - jet Barátság tér 1., 8. ajtó. ________________ K ülön bejáratú szoba-konyha albérletbe kiadó. III., Ozugro u. 14. Májusi esküvőre új ruhákban, fátyolokban, fej dl ezrekben válogathat. Nagyné, Gyopár «. 3. (Győri kapu 40, szám mel- lett.) ___ __ __ K őművesmunkát, javítást is vállal Ujj Tibor kőműves. Szir- mabesenyö, József A. u. 38.__________ 3 8 éves, önhibáján kívül elvált férfi korban hozzáillő nő ismeretségéi; keresi házasság céljából. Lakás van. Leveleket a miskolci hirdetőbe leérek, .,38’* jeligére. Pf. 13. 34/175, barna, magas, jó megjelenésű szakmunkás férfi keresi korban hozzáillő, rendes dolgozó lány ismeretségét, házasság céljából. Leveleket ,,Piros tulipán” jeligére kér a kiadóin- vatalba. Parkettázás, mozaik parkettaanyaggal, pvc* gumjpadló, szőnyegpadló-készítés, parkettacsiszolás, soron kívüli lakkozás. Halászi József parkettá s- m ester, Pozsonyi u. 80. Telefon: 38-481. Dolgozóidat alkalmaznak A Magyar Pamulipar, Up., IV. kér., (Újpest), Erkel u. 30., felvesz 15. életevüket betöltött lányokat szövő, fonó, cérnázó, csévélő hetanulónak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: személyesen, vagy levélben a gyár mun - kaügyi osztályán. A Miskolci Vasipari Szövetke- /.el felvételre keres: gyakorlott lakatos, esztergályos, hegesztő' szakmunkásokat, betanított lakatost, férfi-női segédmunkást és perfekt gyors- és gépírót. Jelentkezés Miskolc, I., Partizán u. 7. szám. Fiatalok, figyelem: Fonó és szövő szakmára 3—6 hónap betanulási idővel, igen kedvező betanulási keresettel 15 évet betöltött női dolgozókat felveszünk. A betanulási időt követően a kereset havi 1700—2200 forint. Szakmai gyakorlat és szakmai tanfolyamok után szakmunkásképesi- (est nyerhetnek. Felveszünk továbbá 16 évet betöltött női és Iqrfi segédmunkásokat. Napi 3,80 forintért biztosítunk ebédet, az átképzési idő alatt ! forintért. Egyedülálló vidékiek részére kedvezményes szállásról gondoskodunk. A munka kétmüszakos, de van állandó éjszakás műszak is. Levélben bővebb felvilágosítást adunk. Pamuttextilművck Központi Gyára, munkaerő-gazdálkodás, Budapest, XI., Hausz- iiiann A. u. 20. A Beton- és Vasbetonipari Müvek miskolci telepére felvesz kompresszorkezelőt, targoncavezetőt, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés a telepvezetőnél, Miskolc, József A. u. 25—27. 4. sz. telepére (Bodrogkercsztür) felvesz maróst és dömpervezetőt. Jelentkezés a telepvezetőnél, Boci rog kereszt ú r ban. Az. Eszaluiiagyarországi Vegyiművek sajóbábonyi munkahelyre azonnal felvesz anyaggazdálkodói és beszerzési előadókat. Jelentkezhetnek legalább 5 év anyaggá zcl álk odói - beszerző i gy altorlattal rendelkező vegyésztechnikusok es közgazdasági technikusok személyesen vagy írásban — részletes önéletrajzzal — a vállalat anyag- és r aktár gazdáik o- dásj főosztályán. a Miskolci vízvezeték-szereié Szövetkezet (Baross Gábor u. 21 —23.), férfi segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Jó kereseti lehetőség, szabad szombat. 1 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Koszod etünket; fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett, férjem, Veiiczel István temetésén részt vettek, íáj- cialmunkal enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetemet fejezem k*i a lOO-^s MTH dolgozóinak, a 3/9-es párl- bizottságnalc, valamint ifjúsági ifi vész eneikaránalc és az End rész György utcai lakóknak. Gyászoló felesége köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. barátoknak, munkatársuknak, ismerősöknek, akik elhunyt drága gyermekünk. Pozsgai Gusztáv temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Szentpé- leri kapui kórház baleseti sebészet orvosainak és nővéreinek, fáradhatatlan munkájukért. \ gyászoló család O&n/ák n apjába, stéwM adtokra US EGi’liB ALKALMAKRA NÉMET KERÁMIA TÁLAK, VÁZÁK, HAMUTÁLAK, VALAMINT IPARMŰVÉSZ KERÁMIA ARUK kaphatók: a Magi/ iiwegholtbaM Miskolc, Széchenyi u. 56. Telefon: 15-663. Hosszabbított, nyitva tartás, csütörtökön, pénteken 19 óráig, szombaton: 16 óráig! HORSODI IPARCIKK KISKERESKEDELMI V. Miskolci könnyűipari termelő ecu PÁLYÁZATOT HIRDET főkönyvelői munkakör betöltésére. Feltétel: mérlegképes oklevél. Fizetés: megállapodás szerint! A pályázat tartalmazza: iskolai végzettséget,- szakképzettséget, az eddie betöltött munkakörökéi és munkahelyeket. A pályázatot „Számviteli" jeligére kérjük a kiadóhivatal címére, Széchenyi u. 15—17. FODRÁSZ KISIPAROSOK! LONDA-COLOR, KOMOL ipari hajfestékek ÉS FODRÁSZAIT CIKKEK iparigazolványra kaphatók: ‘ 6a. sz. illatszerboltunkban (Miskolc, Széchenyi u. 34. sz.). Telefon 16-258. Nyitva: 8r-i9 óráig, szombaton 8—16 óráig. borsodi iparcikk kiskereskedelmi V.