Észak-Magyarország, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-21 / 93. szám
VILAU PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK'' A MAGTAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK BABJA XXVn. évfolyam, 93. szám Ara: 80 fillér Szerda, 1971. április 21. 10 ezer miskolci fiatal lákíyás felvonulással köszönti május Miskolc dolgozol az idén ie a hagyományoknak megfelelően készülnek május 3- Be, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepére. A kétnapos programot sok ötlöt, vidámság és gazdag szín jellemzi. Május előestéjen a miskolci Hősök terén tartják meg a KISZ új tagjainak, mintegy ezer fiatalnak ünnepélyes fogadalomtételét, Majd ezt követi a csaknem 'tízezer fiatal látványos, ■^mpionos, fáklyás felvonulása. a fiatalok éneklő me~ zászlókat, színes kendőket és a tavasz eilső virágúit lobogtatva köszönti Majd az iparváros dolgozóit, a munkásosztály ünnepét Másnap, május 1-en az üzemek, bányák, vállalatok és intézmények dolgozói a városkörnyéki kirándulóhelyeken, így többek között a Mályi-tó partján, a Hejő menti füzesekben, Tapolca erdeiben és a Bükk tisztásain találkoznak, hogy vidám majálisokon töltsék el napjukat. A Bükk: legszebb táján, a Csanyik-völgyben több mint 50 miskolci vállalat dolgozói „randevűznak” a festői vidéken kiépített Majális-parkban. Délelőtt a párt- és aa; állami szervek, valamint az üzemek küldöttel megkoszorúzzák a Ki- rályasztalon levő munkásmozgalmi emlékművet, ahol Tóth József, a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkára mond beszédet. Ezután a szabadtéri színpadokon kezdetét veszi a késő estig tartó műsor, amelyben a város legjobb öntevékeny művészeti csoportjai, irodalmi színpadai és zenekarai lépnek fel. A műsorban az öregek elbeszélése alapján sok helyen felelevenítik majd a régi munkáshagyo~ mányokaí: az egykori illegális kirándulások emlékeit. Az ünnepeken a Mályi- tavon vitorlás bemutatóra, a Csorba-telepi tavon ka- jakvensenyne, a különböző majálisokon pedig vetélkedőkre, tréfás játékokra és sportmérkőzésekre is sor kerül. Döntöttek egy vállalat sorsáról v Citt Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A megyei tanács végre- jMjtő bizottsága tegnap, kedden délelőtt ülést tar- Mtt, amelyen több fontos ^Mpirendi pont szerepelt. Megtárgyalták azt a jelenest, amely beszámolt a 7 e«es vízellátási terv eddigi grehajtásáról. Mai számunkból: Megnyílt a bolgár iiártkongresszus (3. oldali Strandok szezon előtt (5. oldal) Mit mond a naragrafns? oldali A vízellátási tervvel kapcsolatos jelentés, amelyet Gyurák László, a megyei tanács vb osztályvezetője terjesztett a végrehajtó bizottság elé, összegezte az eddigi eredményeket. Az elmúlt két évben 23 község lakossága jutott vezetékes, jó minőségű, egészséges ivóvízhez. A vízhálózat hossza 208 kilométerrel bővült 1967 óta. A végrehajtó bizottság a jelentés alapján alaposan megtárgyalta azokat a gondokat is, amelyek nehezítik a vízellátási terv sikeres . végrehajtását. Több körülmény indokolttá teszi, hogy növeljék a költségvetést. Egyik ok az, hogy a víz- műépítéshez szükséges csöveket külföldről kell beszerezni, s ez ' lényegesen drágább, mint a hazai. Növeli a tervezett költséget az is, hogy a, kivitelező vállalatok a maximális nyereség' elérésére törekszenek ennél a munkánál is. A végrehajtó bizottság ezt követően meghallgatta a Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat gazdaságos működési feltételeinek megteremtéséről és veszteségének rendezéséről szóló jelentést, amelyet dr. Kádár József, az Építési és Város- fejlesztési Minisztérium osztályvezetője, a szanálási bizottság elnöke terjesztett a vb elé. A szanálási bizottság jelentésével kapcsolatosan nagyon élénk és hosszas vita alakult ki. A végrehajtó bizottság tagjai értékelték azt a munkát, amelyet a bizottság végzett. A jelentés megvizsgálta azokat az okokat, amelyek veszteségessé tették a vállalatot. A vita során teljes határozottsággal merült fel az igény, hogy a ténymegállapításokon túl tovább kell keresni a személyi felelősöket is, azokat, akiknek vezetése alatt olyan hanyagságokra, sót, visszaélésekre kerülhetett sor, amilyeneket a szanálási bizottság feltárt. A megyei tanács végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy megyénkben minden körülmények között szükség az építőipari vállalat fenntartására. Mivel a Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat saját erőből nem tudja fedezni a veszteséget, a végrehajtó bizottság 24 millió 826 ezer forintos veszteség- térítést biztosít a tanács fejlesztési alapjából. Tekintettel az idei gazdálkodási nehézségekre, a végrehajtó bizottság 14 millió forint dotációs keretet állapított meg 1971. évre, a gazdálkodás folyamatosságának biztosítására. A végrehajtó bizottság egyetértett a szanálási bizottságnak a vállalat eredményes gazdálkodási feltételeire vonatkozó javaslataival. A vb kimondta, hogy meg kell kezdeni a vizsgálatot a vállalat volt vezetőivel szemben. Ugyanakkor a végrehajtó bizottság minden módon támogatja a vállalat jelenlegi vezetőségét abban, hogy megfelelő munkaköri légkört, normális munkafegyelmet teremthessen. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő mtnlasfcrd» nők kedden délelőtt Kőbányára látogattak, ahol a többi között, Mlátogattak a Kada utcai óvodába, itt készült felvételünk. Dr. Orsai János, a X kerületi Tanács vb-etnöketast^ ja a karján Pető Éva óvodás kislányt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének társaságában kedden délelőtt Kőbányára látogatott. A párt és a kormány vezetőit a látogatásra elkísérte Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Katona Imre, a Budapesti Párt- bizottság titkára és dr. Or- lfán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Kőbánya 31. számú választó- kerületének országgyűlési képviselőjelöltje. Kádár Jánost és Fock Jenőt, valamint a társaságukban levő vendégeket a X. kerületi Pártbizottságon Ssakali József első titkár, dr. Orsai János, a kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, valamint a kérőiéi tötefo más '«esőK$e fogadta. A vendégek végigsétáltak: az épülő, Harmat utcai lakótelepen. amely főváxos- szerte arról híres, hogy nagy- ablakos lakásai a legtöbb napfényt kapják. A látogatás következő állomása a közelmúltban bővített Kada utcai, 120 apróságnak helyet adó óvoda volt, ahol Szabó Istvánná vezető óvónő kalauzolta a vendégeket A társadalmi összefogással újjávarázsolt gyermekintézmény megtekintése után a Kőbányai Gyógyszerárugyá- rat keresték fél. A gyárlátogatás egyes állomásain Kádár János és Fock Jenő szót váltott az üzemrészek dolgozóival, s a látogatás emlékeként üdvözlő, sikert kívánó sorokat jegyeztek be a brigádnaplókba. A párt programja bíztató politikai perspektívát tár népünk elé Csaknem 15 000 ember töltötte meg zsúfolásig kedden délután a MÁV északi járműjavítójának mozdony- szereldéjót: a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és budapesti bizottságának választási nagygyűlésén képviseltették magukat Kőbánya nagy múltú, patinás gyárainak, üzemeinek mun- káskollektívái, s szép számmal jöttek kisebb-nagyobb küldöttségek Budapest más városrészeiből is. A piros és nemzetiszínű zászlókkal, üdvözlő feliratokkal díszített csarnokban 2 óra előtt már minden talpalatnyi hely foglalt volt. Emberek lepték el a javítás alatt álló mozdonyokat, darupályákat is. Hosszan tartó taps köszöntötte a bevonuló elnökséget, amelynek soraiban helyet foglalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke, Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, vBenjámin László költő, Bernáth Aurél festőművész, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Dobozy Imre író, Erdei Ferenc, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke, Erdei Lászióné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság titkára, Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök, az Országos Béketanács elnökségének tagja. Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának megbízott elnöke, Kovács Dénes hegedűművész, Kovács Károly, a XIII. kerületi Pártbizottság első titkára, ár. Onterásé László, & művelődésügyi Miniszter első helyettese, ér. Orsai János, a X. kerületi Tanács elnöke, dr. Papp fajos, az országos választási elnökség elnöke, Szakaié József, & X. kerületi Párt- bizottság első titkára, Szépvölgyi Zoltán, a Budapesti Pártbizottság titkára ég Trautrrmnn Rezső, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnöke. A Himnusz hangjai után Csömör Ferenc, a Vegyipari Gépgyár művezetője, a nagygyűlés elnöke mondott megnyitó szavakat, majd átadta a szót Kertész Katalinnak, a Férfi Fehéme- műgyár munkásnőjének. Kertész Katalin hozzászólásában egyebek között arról beszélt, hogy most, a választások küszöbén különösen sok szó esik a párt X. kongresszusának határozatairól és a negyedik ötéves terv célkitűzéseiről. Dolgozótársainak egyöntetű véleménye: a párt programja biztató politikai perspektívát tár a városok és falvak dolgozó népe elé. Lukács Magdolna, a Bánya utcai Rózsa Ferenc Általános Iskola igazgatónője a többi között arról a társadalmi összefogásról beszélt, amely az ifjúság nevelését segíti, s kiemelte, hogy a párt X, kongresz- szusa hosszú időre elvi eligazítást, gyakorlati programot adott a pedagógusoknak. Köszönetét mondott a pártnak és a kormánynak a pedagógusok közelmúltban végrehajtott béremeléséért. Dolgozótársai üzenetét tolmácsolta Gyurcsák György, a Szerszámgépipari Művek lakatosa is. Pittich Lajos Kossuth-díjas főmérnök, a Kőbányai Gyógyszer- árugyár műszaki igazgató- helyettese aláhúzta: egyöntetű helyeslés .kíséri a pártnál? azt a politikáját, amely- lyel nemzeti, népi egységbe tömöríti a társadalom minden osztályát, rétegét a szocializmus felépítésére. Lelkes, hosszan tartó taps fogadta az elnöki bejelentést: Kádár János következik szólásra. íFolytatás a 2. oldalon) Kádár János beszéde Kobänifän 4 párt és a kormány vezetőinek látogatása a X kerületben 15 ezer ember a választási nagygyűlésen