Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-29 / 280. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 Vasárnap, 1970. nov. 29. Kádár János elvtárs vitazáró beszéde (Folytatás az 1. oldalról) mert az energiaigény hihetetlen gyorsasággal — talán még a számítottnál iß nagyobb mértékben — növekedett, az energiaforrások kiszélesítése viszont nem tartott lépést a jelentkező szükséglettel. Meg kell mondani, hogy nemcsak számításainkban, propagandánkban is volt egy kis hiba. A IX. kongresszuson nagy súllyal szerepelt az a feladat, hogy a nem gazdaságos. alacsony fűtőértékű, nagy költséggel kibányászható szenek kitermelését lassan le kell építeni, de a nagy kalóriaértékű szenet továbbra is bányászni fogjuk. Megfelelő módon gondoskodtunk a bányában tovább nem foglalkoztatható bányász testvéreinkről, figyelembe véve az ország újjáépítésében, a szocialista forradalomban szerzett nagy érdemeiket. Biztosítottuk számukra, hogy elhelyezkedhessenek más munkaterületen. Mindennek viszont az lett a látszata, hogy a szénbányászat általános leépítése van napirenden. Ez téves értelmezés. Belső, helyi változtatásokat a jövőben is kell eszközölni, hogy Felmerült a vitában a termelőszövetkezeti parasztságunk mai helyzete, az idei esztendő nehézségei. Itt nemcsak az árvízsújtotta termelőszövetkezetekre gondolok. Ismeretes, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a növénytermelésben jelentős kiesések voltak, és azokban a tsz-ekben, ahol a jövedelem fő forrása a növénytermesztés, érezhető jövedelemkiesés is jelentkezett. A mezőgazdaság a jó terv, a gondos emberi munka, a szükséges anyagi eszközök biztosításán túl jelenleg, és azt hiszem, még igen sokáig, jelentős mértékben függ a természeti viszonyoktól, többek között — az időjárástól. Különösképpen vonatkozik ez a növénytermesztésre és közvetve az állattenyésztésre is. Paraszttestvéreink hozzászokhattak, hogy a mezőgazdaságban vannak jó és rossz évek. Ki gondolt volna arra az idén, nyolc hónapon keresztül, hogy a tizedik hónapban azért kezdünk sírni, miért nem esik már az eső. Eny- nyire szeszélyes volt az időjárás. És ez mindig így is lesz. Ezen mi, emberi erővel egyelőre még nem tudunk változtatni. Egyébként az idei országos átlagtermés kenyérgabonából — 12 mázsa körül van. Ezt még nemrégen országos rekordként ünnepeltük. De közben fejlődött mezőgazdaságunk, volt egy jó évünk, majd egy még jobb, a múlt esztendő pedig tényleg nagyszerű volt ilyen szempontból, és most, hogy visszapottyantunk egy fokkal, az öt, vagy hat évvel ezelőtt rekordként ünnepelt országos átlageredményt elkeseredetten vesszük tudomásul. Hadd jegyezzem meg. hibát követnének el azok a termelőszövetkezeti tagok, akik most az átmeneti nehézségek miatti kesergésük- ben, vezetőségcserével próbálnák megoldani a kérdést. A vezetőik rendesen, becsületesen dolgoznak, tartsák is meg őket, és ö-ijjozzanak velük tovább. Ami pedig a nehézségeket és azok leküzdését illeti: először is a mi. szocialista alapokra helyezett mezőgazdaságunk életerős, nehézségeket is elviselni képes nép- gazdasági ágazattá változott. Már nem egy szárazságnál, árvíznél megállapítottuk, hogyha nem lenne a mező- gazdaságban kollektív erő. és hozzáteszem, a munkás- állam ereje, akkor mindezeknek szörnyű következményei lettek volna. így penagyobb mértékben és kevesebb költséggel a jó szenet termeljék ki, mint a nagy önköltséggel kibányászható, és alacsony fűtőértékűt. De, bár a szén részaránya az ösz- szes energiaforrásokon belül továbbra is csökkenni fog, a magyar szénbányászat, figyelembe véve a népgazdaság fokozódó energiaszükségletét, körülbelül ezen a szinten marad. Több felszólaló szóvá tette a magyar textilipar kérdését, nagyon gyakran egybekapcsolva a nők helyzetével és a kereseti viszonyokkal. Ami a textilipart illeti: aki ismeri az új, negyedik ötéves népgazdaság-fejlesztési tervet, az tudja, hogy a magyar textiliparnak nagy jövője van. Nagyarányú rekonstrukciót tervezünk, és az meg is fog valósulni. E rekonstrukció nemcsak a termelőeszközök modernizálására terjed ki, hanem az ott dolgozók helyzetének javítására is. A magyar textilipar népgazdaságunk erős, egészséges, a jövőben gyorsan fejlődő ágazata lesz; és szükséges, hogy ennek megfelelő legyen az ott dolgozók helyzete is. dig átvészeljük e közbejött nehézségeket. öntudatában, magabiztos- óságában a parasztság is más, mint volt akár tíz esztendővel ezelőtt. A kongresszus is hallotta, hogy az árvíz által legerősebben sújtott keleti megyékben, ahogy a víz lement, s az emberek valamelyest magukhoz tértek, az esedékes mezőgazda- sági munkákat teljes mértékben, a terveknek megfelelően, sőt, azokat túlteljesítve elvégezték. Minden bajnak ez a legfőbb és a legjobb orvossága, minden ezzel kezdődik. A parasztság öntudatában — merem mondani, hogy már kollektív és szocialista tudatában — is nagyot fejlődött. Ezt bizonyítja például, hogy az árvízsújtotta szövetkezeteknek mintegy kétezer termelőszövetkezet nyújtott közvetlen segítséget tehetsége szerint, összesen 140 millió forint értékben. Azt hiszem, hogy aki ismeri • — itt írók is vannak, akik azt mondják, hogy ismerik — az emberi, különösen a paraszti lelket, az kellően tudja értékelni, hogy ez mit jelent öntudat tekintetében. Mindez bizonyítja, hogy a munkásosztály helyesen dönt és határoz, amikor számít a paraszti testvérosztályra, azzal szövetkezik és együtt halad a szocializmus építésének útján. Vannak talán, akiknek kétségeik voltak, hogy helyes volt-e a IX kongresz- szus állásfoglalása, amely szerint a parasztság jövedelmi viszonyait, a munkás- osztály, a parasztság, népünk egyesült erejével országosan és átlagban a munkásosztály szintjére felemeltük. Ez — elvtársak — történelmi lépés volt. Ebből semmit se szabad sajnálnia egyetlen munkásembernek sem, ellenkezőleg, büszkének kell rá lenni. Ennek gyümölcseit a jövőben minden komoly feladatunk megoldásánál élvezni fogjuk. Ami pedig az idei év nehézségeit illeti: a munkás- osztály sohasem hagyta még cserben a parasztságot. Mellette áll most is állama, pártja, kormánya. Sokat bíráltuk az építőipart és azt hiszem, még sokáig fogjuk is' bírálni. Mégis, ha az ember, akárcsak a tv-híradó- ban megnézte az árvízsújtotta vidéket a víz levonulása után, és most, az azóta felépült szép és korszerű, emberhez méltó házsorokat, bizonyítva látja, hogy amit a párt, a kormány, munkás- osztályunk mondott és ígért a bajbajutottaknak, azt teljesítette — mégpedig igen rövid idő alatt. A Központi Bizottság, a kormány megtette a megfelelő intézkedéseket, a termelőszövetkezeti parasztságot pedig felhívta, hogy mozgósítsa saját erejét, Nagyon sok felszólaló foglalkozott a nők társadalmi helyzetével. Valóban eleven, égető kérdéseket vetettek fel, így például azt, hogy a nőknek még mindig nehéz vezető posztra jutniuk, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét még nem sikerült mindenütt érvényesíteni: hogy gondok vannak a bölcsődei, az óvodai helyekkel. Ez mind igaz, és jó, hogy itt a kongresszuson is szóba került. A Központi Bizottságnak — mint ahogy a beszámolóban is említettük — van elvi döntése, a Minisztertanácsnak vannak átfogó határozatai mindezekben a kérdésekben. Teljes megvalósulásukhoz évekig kell következetesen dolgoznunk, mert itt nem olyan dolgokról van szó, amelyeket egy hét alatt, egy határozattal meg lehet oldani. A társadalmi igazságosság olyan nagy kérdéséről van szó, amelyet ezredévek alatt nem tudtak megoldani. Érthető hát, ha a szocializmusnak is kell erre egy kis idő. De javulni fog a helyzet, aminek vannak már jelei is. Hadd említsem például a nők helyét és szerepét a közéletben. A párthatározat óta nem telt el sok idő, és nem volt olyan sok esemény, ahol az e tekintetben bekövetkezett változást le lehetett volna mérni. Egy esemény azonban biztosan volt, mégpedig a pártban — ez pedig általában példaként szokott szolgálni. A kongresszusi előkészületek során a Központi Bizottság határozatának politikai és morális ereje következtében a pártvezetőségek újjává- lasztásakor az elvtársnők száma a korábbihoz képest 33 százalékkal, tehát egy- harmaddal növekedett. A mintegy 140 ezer tisztségből 34 ezret — ez mintegy 27— 28 százalék — most elvtársnő tölt be. Ha ezt a példát valóban követjük, s minden más területen és minden más vonatkozásban így fogunk a nőkre vonatkozó központi bizottsági és kormányhatározatok végrehajtásához, évről évre érezhetően jobban megoldódnak a nők társadalmi kérdései. Vannak azonban olyan kérdések, amelyeket még központi bizottsági, vagy kormányhatározattal, sőt még kongresszusi határozattal sem lehet megoldani. Nem lehet például határozattal előírni, hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek. De amikor mindenütt, itt a kongresszusi vitában is, a felszólalók megállapítják, hogy a termelésben részt vevő aktív munkaerő 41 százaléka nő — s azonkívül minden ember tudja, hogy még ezenkívül mi vár az aktív keresőknek erre a 41 százalékára a háztartásban, a nevelésben —, akkor azt kell mondanunk, hogy bár határozatot hozni nem tudunk, de aki kommunistának, vagy egyáltalán felvilágosult embernek tartja magát, az tisztelje a dolgozó' nőt! (Nagy taps.) Van ennek egy, talán nem is olyan fontosnak tűnő viselkedésbeli, mondhatnám illemszabályszerű oldala. Hányszor látjuk, hogy elmaradott emberek — nem mondom, hogy férfiak, mert minek vegyünk magunkra külön vádakat — (derültség) — az egyenjogúsítást úgy értik, hogy elfelejtenek illő módon előre köszönni, holott már százéves illemkódexekben is elő van írva: ha a férfi nővel találkozik, ő köszönjön előre, de ami saját erejéből nem megy, ott érzi és érezni fogja a segítséget. Egyetlen termelőszövetkezetet sem engedünk tönkremenni, mert most nehézségeik vannak. (Nagy taps.) vagy, ha villamoson nincs hely, adja át a helyét. Mindez csekélységnek tűnik, de rendkívül fontos: mi ne úgy értsük az egyenjogúságot, és főleg ne merüljön ki harcunk abban, hogy egyen jogúsítottuk a nőket, tehát ugyanúgy dolgozhatnak, mint a férfiak, s ugyanúgy nem köszönünk nekik sem, mint ahogy néha egymásnak sem köszönünk. (Ütemes, nagy taps.) Mert a természet törvényein senki sem tud változtatni, és ha a szó fizikai értelmében terhet kell cipelni, a nő mindig gyengébb lesz, segíteni kell neki, és mindig tisztelni is kell, ha nagy terhet vesz magára. Az ilyen alapállás segíteni fog abban, hogy a konkrét kérdésekben — az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének megvalósításában, csakúgy, mint másokban is — egy kicsit gyorsabban haladjunk előre. Nagyon örülök, hogy itt, a kongresszuson, nagy ipari vállalatok felelős férfi vezetői is komolyan beszéltek erről a kérdésről, hiszen nemcsak a központi szervek kezében vannak eszközök és lehetőségek, hanem helyben is. És, ha nem egy 23 tagú kormány, vagy egy száztagú Központi Bizottság, hanem 10 és 100 ezer felelős vezető fog mindezzel komolyan foglalkozni, akkor helyben megtalálják a ki nem használt lehetőségeket, tartalékokat, eszközöket a helyzet javítására. Ez viszont, elvtársak — már párthatározat, nem úgy, mint az illemkérdés, amit egyébként, a magam részéről szintén javasolnék komolyan venni. (Nagy taps.) E kérdésnél maradva, szeretnék még néhány szót szólni az anyák tiszteletéről. A IX. kongresszuson elvi döntés született a gyermekgondozási segély bevezetéséről. Ez meg is történt. Sok más is kell még, bölcsőde, óvoda és egyéb is, hogy valóra válhasson az a szándék, ami ezt a tényleg eredeti és úgy látszik, sikerült elgondolást, a gyermekgondozási segélyt megfelelőképpen kiegészíti.1 Szeretném itt is hangsúlyozni mély meggyőződésemet, hogy a család gyarapodásához, a gyermekek neveléséhez anyagi eszközök kellenek. Mi materlalisták jól tudjuk, hogy csak sóhajból megélni, gyereket nevelni, nagyon nehéz. De merem állítani elvtársak, változtatnunk kell egy jelenleg eléggé elterjedt — bár nem uralkodó — szemléletmódon is. Ha ki-ki saját lelkiismerete szérint latolgatja, hogy tv-t vesz inkább, vagy kocsit, mintsem, hogy gyerekük legyeh, az ő dolga. Itt kötelező törvények nincsenek. De, ha ez odáig fajul, hogy megszólják az állapotos Sokféle igény vetődött fel a vitában — így a textilmunkások, a pedagógusok és mások fizetésének emelése, és egyéb problémák. Az igényeket sokféleképpen lehet kezelni. Hadd említsem példaként a közellátást. Bizonyára emlékeznek az elvtársak, hogy olyan években, amikor egész évben igencsak gyenge volt a közellátás, nevezeteanyát, mert nem saját jólétével törődik, akkor ezzel nekünk, kommunistáknak szembe kell szállnunk Aki a társadalom normális törvényei, az emberi természet nemes vonásai szerint él, azt nem lehet csúfolni, ezt nem tűrhetjük. (Nagy taps.) Van persze női hiúság is, van, aki arra gondol, ha szül, már nem lesz olyan karcsú. (Derültség.) Ez lehet, de szebb lesz emberi és általános értelemben. (Nagy taps.) Aki szeret számolgatni, az számoljon, ha kell és ha ráér. De azért az, hogy gyermek legyen, vagy sem, az nem lehet csak a számítga- tás kérdése. Hogy mibe kerül a zokni, a gyerekkocsi, a pelenka, ezzel mindig számolni kell, de a jövő generáció léte nem lehet csak számítási kérdés. Tudjuk, milyen nehéz biztosítani két fiatalnak akárcsak azt az egy szobát is, amivel elindíthatják önálló életüket. Aztán, ha megvan, eléldegélnek ők sokáig, mondván, ha lesz még egy szoba, majd lesz gyerek is. Pedig, aki a felszabadulás előtt született, és most itt ül, azt hiszem, azok közül nagyon kevés lenne itt, ha akkor is így számolgattak volna, ilyen fajta igények jöttek volna számításba. (Élénk derültség, nagy taps.) sebb alkalmakra — felszabadulási ünnep, pártkongresz- szus, karácsony — megjavították. (Derültség.) Ahogy tapasztalhatják — letértünk erről az útról. Nem állítjuk, hogy egész évben príma az ellátás, de azt legalább már megoldottuk, hogy nemzeti ünnepen, kongrész- szuson sem jobb, mint máskor. (Élénk derültség, nagy taps.) Azt viszont merem állítani, hogy most az átlag- színvonal van olyan, mint régen a nagy ünnepeken volt. (Élénk derültség, nagy taps.) Megjegyzem, ne felejtsük el, hogy az említett helytelen gyakorlat idején más fejlődési periódusban voltunk. Hosszan sorolhatnám az igényeket. Azt, hol kellene még beruházás, fizetésemelés, méghozzá minél gyorsabban, annál jobb. De azt hiszem, helyes az a gyakorlat, hogy a pártkongresszus nem az üzletek feltöltésének, nem a beruházások kiosztásának, és nem á fizetésemeléseknek a napja. Az anyagi igények kielégítésével akkor kell pártkongresszusnak foglalkoznia, amikor annak általános politikai, társadalmi oka, jelentősége van. Ha az életszínvonal normális és rendszeres javításáról van szó — például egyes rétegek fizetésének emeléséről —, szükségtelen, hogy abban pártkongresszus határozzon. Négy év múlt el a IX. kongresszus óta. Nem akarom felsorolni mindazokat az életszínvonal-javító intézkedéseket, amelyeket a négy év alatt bevezettünk. Nem kellett tehát várni a X. kongresszusig, sok kérdést megoldott közben a Központi Bizottság, a kormány, vállalataink, és ez volt a helyes, az egészséges, ez az életszínvonal fejlesztésének normális űh® Mindebből az is következik, hogyha itt, a kongresz- szuson nincs is döntés, nem kell c kérdésekben a XI. kongresszusig várni, mert a Központi Bizottság és a kormány soha egy percig sem várakozott, mindig megadta azt, amit meg lehetett és meg kellett adni. Elvtársak! Szóltunk a beszámolóban az idei évről. Ismertettük a harmadik ötéves terv teljesítésénél -ú(Folytatás a 3. oldaton) Felépül Miskolcon A negyedik ötéves tervben a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat 18 000 lakást épít fel. Ennek döntő többségét a házgyár paneljaiból és az ott készüit térelemekből állítják össze. így megyénk a tervidő- , szakban évente több mint 3 és félezer lakással gyarapodik. Képünkön a miskolci, Győri kapu deli lakótelepén feléniilő egvlk maeashaz makettje látható. Mezőgazdaságunk éleierős népgazdasági ágazattá változott Nagy tisztelet illeti meg a dolgozó nőket A szocializmus építése megköveteli az áldozatkészséget
