Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-18 / 270. szám

November 23-án szocialista nőbrigádok vezetői tanácskoznak Fontus tanácskozásra hívja össze az SZMT nőbizottsága a megyénk üzemeiben, vál­lalatainál és a mezőgazda­ságban dolgozó szocialista brigádok vezetőit. Hétfőn, november 23-án délután Miskolcon, az SZMT-szék- házban a különböző iparágak képviseletében megjelenő mintegy 120 lány és asszony előtt dr. Balogh András SZMT-titkár tart előadást. Elsősorban arról szól majd az előadó, milyen helye és szerepe van a népgazdasági tervek^ teljesítésében a szo­cialista brigádmozgalomnak. Az ezt követő vitában bi­zonyára jó néhány problé­mát, és minden bizonnyal sok követendő példát, hasz­nos tapasztalatot ismertet­nek a szocialista nőbrigádok vezetői. Művészi imegformtfflás Tegnap Miskolcon, a mii- vészklubban találkoztak a Szilikátipari Tudományos Egyesület üvegosztályának rendezésében az ország üveg­gyárainak szakemberei, vala­mint az üveggyártásban dol­gozó' formatervező művészek. A találkozót az tette idő­szerűvé, hogy nemrég meg­nyílt Miskolcon A mai üveg­művészet című kiállítás. Dél­előtt dr. Hajdú Mihályné művészettörténész ismertette a kiállítást, délután pedig Tasnádiné, Marik Klára mű­vészettörténész Üvegművé­szetünk címmel tartott elő­adást. A részvevők csaknem 100-an voltak. Közöttük itt volt az iparművészeti közép­iskola, valamint a főiskola számos kiváló tanára és hall­gatója. A nagyszabású ren­dezvény a késő esti órákban ért véget. Ujahh szociális otthon Miskolcon 0ííf“ Ssk a baleset >.>en. 32 lltalíOll ÍFjabb jelentős létesít- mérjriyel gazdagodott Mis­kolc. Tegnap került sor az áj, 464 ágyas szociális otthon műszaki átadására a Szent- peéeri kapói lakótelepem. Az otthon minden igénynek megfelel, a háromemeletes számos társalgói: Aßwidei év végéig megyénk­ben számos újabb község ter- meiDK^ővotkőzete gazdagodik fontos létesítményekkel. Ed­dig már sok helyen adták át nandeitetésésiek az új létesít­ményeket, a köaedjöeőben azonban estek száma újra es orvosi rendelőt alakítottak ki. A sok idős ember kényel­mét két felvonó szolgálja majd. A központi fűtéssel, valamint hideg-melegvíz- szolgáltatással ellátott új, szociális otthonba december közepén kezdik meg »‘beköl­tözést. saovetkeziet irodaházának ter­ved. Több helyen már az ;myagszáMátás is megkezdő­dött. i A háziasszony művészi kerámiája A beköszöntött őszi, esős időjárás miatt az utak erősen csúszóssá váltak. Országszer­te egyre több baleset okozói. A példák óvatosságra intik a gépjárművezetőket. Arány­lag könnyebb sérüléssel járó baleset történt Sajópüspöki és Özd között, ahol Morvái István 23 éves miskolci la­kos, a 3. sz. AKÖV gépkocsi­vezetője az általa vezetett JA 67—88 forgalmi rendszámú személygépkocsival szabály­talan előzés következtében hmpmee, telepek Gazdagodó faival* gyarapszik. A tervek szerint még ez év vegére befejeződik a bodrog- h atari Szabad Föld Termelő- j szövetkezet 314 férőhelyes te­henészjeti telepe. Jó ütemben hated a kenézlői Dózsa Tsz ezer négyzetméternél na­gyobb területű gyümölcsma- nipuferló és szárító üzemének építése, a raikai Búzakalász Tsz 500 méter hosszú boros­pincéjének, valamint szőlő- j feldolgozó üzemének munká­latai ugyancsak a kívánt ütemben haladnak. Vizsoly- í ben vízi szárnyas-telep épül. j \ ' j A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Beruházási Vállalat- j nál elkészültek az edelényi í Alkotmány Tsz tejfeldolgozó 1 és palackozó üzemének, az olaszliszkai Hárslevelű Szak­szövetkezet szőlőfeldolgozó j üzemének, a pálházi termelő- i Őszi „lehalászás” a Hortobápn A halak beke­rítve. A tárgyalóteremből Vígan éltek a lopott pénzből összeütközött a vele azonos irányban haladó személygép­kocsival, majd ismét össze­ütközött, a szabályosan közle­kedő, Sz. András által veze­tett darus tehergépkocsival. A baleset következtében a személygépkocsi utasa 8 na­pon belül gyógyuló fejsérü­lést szenvedett, a társadalmi tulajdont képező személygép­kocsiban pedig mintegy 30 ezer forintos kár keletkezett. A rendőrségi vizsgálat folya­matban van. * •Egresi Tibor 42 éves, mis­kolci lakos a gyorshajtás „ál­dozata” lett. A Borsodi Víz­művek FC 51—38 forgalmi rendszámú gépkocsiját vezet­te, a csúszós úton fékezés következtében áttért a bal oldalra, és a vizesárokba ke­rült. Közben azonban elütöt- te S. Sándor ózdi lakosi, mo­torkerékpárvezetőt, aki a bal­eset következtében 8 napón túl gyógyuló sérülést szenve­dett. A társadalmi tulajdon­ban keletkezett kár közel 3 ezer forint. Az eljárás folya­matban van. Könnyen végzetessé válha­tó balesetről kaptunk hírt az ország más részéből. Pétfür- dő és Berhida között Szigeti Ferenc 28 éves gépkocsiveze­tő, a 15. sz. AKÖV autóbu­szával a Péti Nitrogénmüvek 80 dolgozóját szállította. Sza­bálytalan előzés következté­ben az autóbusz az árokba borult. A baleset következté­ben az autóbusz utasai közül Leiner Mária 63 éves mosónő súlyos, egy személy pedig könnyű sérülést szenvedett. * A háziasszony művészi ke­rámiája rímmel rendezte meg Miskolc város TIT-szervezete tegnap eStc a Városlődi Ma- joiikagyár kerámia-kiállítás­sal egybekötött ankétjét. A ki állí tás igen gazdag anyagot mutatott be, és teljes egészé­ben háztartási kerámiát. A kiállítást követő ankéten Németh András 30 éves gyömrői lakos két kiskorú gyermek apja, de nem él együtt családjával, italozó, felelőtlen életmódot, folytat. Már korábban is elítélték lo­pásért, de ezután is,sorozat­ban követte el a különböző bűncselekményeket, betörése - kel. Utolsó „nagy húzása” után Németh András hamarosan rács mögé került. A lopással szerzett összegek elköltésében társa is akadt F. György né személyében, akiL már régeb­ben ismert. Az elmúlt év végétől az asszony is oszto­zott Németh bűntetteiben. Az ö kazincbarcikai lakásáról in­dult el a férfi egy éjszaka Alberttelepre azzal az el­határozással, hogy betör az eszpresszóba. Be is jutott a helyiségbe, ahonnan egy le­mezkazettái. emelt el. Jó zsákmányra akadt, hisz a kazettában csaknem 18 ezer forintot talált. A számára ér­téktelen blokkokat, kulcsokat, bélyegzőket, számlákat ott­hagyta, visszasietett Kazinc­barcikára, s a nővel együtt azonnal Budapestre utazott. A fővárosban nem kaptak la­kást, ezért Gyömrőn vettek ki albérletet, s a betöréssel szerzett tetemes pénzből ví­gan éltek egy hónapig. Miskolcra már fillér nélkül érkeztek vissza, s F. György- né a Tiszai pályaudvaron i várta meg társát, aki Felső- j zsolcára ruccant, hogy pénzt, szerezzen. Egy presszóba sí- , került bejutnia, ahonnan ki­sebb mennyiségű itallal, ciga­rettával, csokoládéval, és 250 forint készpénzzel tért visz- sza. A Miskolci Járásbíróság mindkettőjüket bűnösnek mondta ki. Németh Andrást 3 rendbeli, társadalmi tulaj- , doni károsító, visszaesőkén! , elkövetett lopásért és lopás­sal elkövetett, társadalmi tu­lajdon elleni bűntettért 4 évi szabadságvesztésre ítélte, ,és I a közügyek gyakorlásától 3 évre eltiltotta. F. Györgynét a társadalmi tulajdon sérel­mére elkövetett orgazdaság­ban mondták ki bűnösnek, és 1 évi szabadságvesztésre ítél­ték, büntetése letöltése alól azonban közkegyelem folytán mentesült. — aa — A mezőcsáti járásban eb­ijen az évben sok új családi ház épült. A járási tanács építési-közlekedési csoportja október végéig 312 építési engedélyt adott ki. A családi házak építőinél: száma évről évre, egyenle­tesen emelkedik. Többen azonban aggodalmaskodnak amiatt, hogy az új házak zö­me — minden második — a lebontott, régiek helyén épül. részt vettek a kerámiát ter­vező művészek is, valamint a TIT vezetői. A TIT városi szervezete hosszabb ideje felmérést ké­szít a DIGÉP-ben és a Mis­kolci Pamutfonóban dolgozó háziasszonyok körében, hogy e témában felmérje művészi tgénjjBftoet. mmmmmmmvir.ramwmmmmmmmmmmm Ügy gondoljuk, érmék is örülnünk kell, hiszen azt je­lenti, hogy a túlnyomóan mezőgazdasággal foglalkozó lakosságnak egyenletesen nő az életszínvonala, szebben, jobb körülmények között akar lakni, s ehhez meg is van az anyagi tehetsége. Az egyének törekvése pe­dig kulturáltabbá, szebbé te­szi a falvak képét is. í j házak a réqiek helyén Igazi nyeregben ölve... Mczőszilason, ahol a versenylótenyésztésben kiváló eredmé­nyeket értek el, a Mezőföld Tsz hangulatos szórakozóhelyet létesített a falu központjában, Lovascsárda elnevezéssel. Egye­dülálló érdekessége, hogy a pult előtt igazi nyeregben ülve is fogyaszthat a vendég — csak ki ne essen a nyeregből. JÓL VJZSGAZÓ BERENDEZÉSEK A Szerencsi Cukorgyárban az elmúlt évi 20 millió fo­rintos beruházásból 3 új, úgynevezett Zsigmond-íéle bepárlót is felszereltek. Az új magyar találmány jól vizsgázott. A bcpárlóknái a kampány eddig eltelt idő­szakában semmilyen üzemza­var nem fordult elő. A NÉPMŰVELÉSI MUNKÁRÓL Az Edétényi járási Tanács tanácstermében ma, szerdán délelőtt értekezletre jönnek össze a járás községeinek vb-clnökei és titkárai, a nép­művelési ügyvezetők, kultúr- ház-igazgatók és könyvtáro­sok. A megbeszélés témája: az iskolán kívüli népműve­lés helyzete. Részt vesz a ta­nácskozáson a járás vendé­ge, Fábián Zoltán író is. ÖSZTÖNZŐK A KÖZLEKEDÉSBEN A IV. ötéves tervnek a közhasznú autóközlekedéssel kapcsolatos gazdasági sza­bályozóiról, Ösztönzőiről hall­hatnak előadást a miskolci közlekedési szákemberek ma délelőtt, a helyi MTESZ- székházban. Az előadás ren­dezője: a Közlekedéstudomá­nyi Egyesület miskolci szer­vezete. BARÁTI TALÁLKOZÓ Országjáró körútja so- r%.n tegnap délután me­gyénkbe érkezeit Ung- várról egy szovjet turis­tacsoport. A kedves vendégeket a Magyar— Szovjet Baráti Társaság aktivistái fogadták az Észak magyarországi Ve­gyiművekben. A baráti találkozó alkalmával a szovjet turisták megte­kintették a gyárat, s az iizem fejlődéséről szóló filmet. ELNÖKSÉGI ÜLÉS Ma délután ülést tart ,i Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Borsod megyei elnöksége. A tanács­kozásra, amelyen a Magyar Agrártudományi Egyesület munkáját értékelik, a Nagy­miskolci Állami Gazdaság gyömröpusztai üzemegységé­ben kerül sor. DEVIZACSEMPÉSZ Szappanos Ferenc amerikai állampolgár többször járt Magyarországon és foglalko­zott devizacsempészéssel. ítéletet mondott felette (és 1(1 (ársa felelt) a bíróság. Szap­panost hat esetben találták bűnösnek, ezért 1 évi és 1(1 hónapi szabadságvesztésre, valamint 50 ezer forint mel­lékbüntetésre ítélték. ZENEI VETÉLKEDŐ Hogyan kell zenél, hallgat­ni? címmel immáron harma­dik előadását tartotta Varsá­nyi Zsuzsa, a Magyar Rádió miskolci stúdiójának zenei szerkesztője az LKM ifjúsá­gi klubjában. Tegnap a há­rom előadás ismeretanyagá­ból vetélkedőt rendeztek a KISZ-fiataloknak. A jó vá­laszokért. hanglemezeket kap­lak a versenyzők. LAKÁSFELÚJÍTÁS Kazincbarcikán is meg­kezdődött a lakások felújí­tása. Tíz épületben ezúttal 554 lakásban van ilyen fel­adat. Ebben az esztendőben két épületben fejeződik be a munka, a harmadikban pe­dig elkezdődik. FABIAN ZOLTÁN ÍRÓ BOLDVAN Ma. szerdán este fi órai kezdettel író—olva­só találkozót tartanak Boldván, ahol Fábián Zoltán író és Kalász. László költő találkozik olvasóival. Ez a rendez­vény egyúttal a jubileu­mi emlékkönyvtár ava­tása is. EZÜST- ÉS BRONZPLAKETT A politikai irodalom nép­szerűsítéséért a pártmunká sok részére rendszeresíteti ezüstplakettet az idei politi­kai könyvnapok alkalmából Moldován Gyulának, a Mis­kolci városi Pártbizottság titkárának • a bvonzplakettet pedig dr. Gönczi Ferencnek, a Szerencsi járási Pártbizott­ság titkárának nyújtották át a könyvnapok leninvárosi megnyitóünnepségén. ’ KSZAK-MAGYAKORS/.AG A M-jgyai Szocialista Munkáspárt Borscr mpe.vei RPotisáGának lama Kósze r Rész tő : ionon lAs/io Szerkesztősbe Miskoic Bajcsy-Zb u 15 Központ 36-132. 16-672 35-.J80. 36-579. rnkársáG ifi-R8< üaz- daságpolitikaj rovat i6-U35 Pártrovat: 16-078. Belő.. Uttuai rovat: 16-450 Kultúrrovai 16-067 Sport,rovaj 16-049. Munkáple’. c- lezés. panaszügyek: 16-046 Kiadja a Borsod megyei Lapldad«4 vállalat Miskolc. Balcsv-7.s u 15 Felelős uiaüc WIRTH LAJOS Telefon 36-m HÍ rdetésíeJ vétel Miskolc. Széchenyi u I5~ 17. Telefon 16-21Í- l'eneszti a Magyar Pest.* Előfizetheti* 4 nejyi oostahtvauuc unai és a kézbesít •\ / slőfizeté' Hja ^naora 20 forint Index 256)6 Készült a Borsodi N\ mdébnr Felelős vezető • SZEMES ISTVÁN Az ipar és a művészek találkozója Miskelcon

Next

/
Thumbnails
Contents