Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-13 / 240. szám
hús'' a Blikkben A vasárnapi gyönyörű, ve- rófenyes időjárás ezrekei vonzott a Blikkbe. A turisták már a kora reggeli órákban elindultak, a sétálók délután próbálták megközelíte- ni a kirán d ul óhelyeket. A közlekedés nem volt egyszerű: / zsúfolt autóbuszok indultak a városból, a lillafüredi erdei vasút még mentesítő járatokat is indított. De megérte a tolongás, mert a Bükk ezen a vasárnapon már őszi, tarka színekben pompázott, holott az elmúlt héten még üde zöld volt az erdő. De nemcsak a miskolciak rándultate ki a Bükkbe, hanem több távoli városból is érkeztek csoportok. A lillafüredi parkolóhelyeken vagy 30 autóbusz várakozott. Kaposvárról, Szegedről, Gyuláról, Debrecenből, Budapestről érkeztek. Az erdőgazdaság „magán - útjának” sorompós bejáratánál is gépkocsik sorakoztak jegyváltásra. Utasaik a Bükk-fennsikon keresztül igyekeztek eljutni Jávorkútra és Szilvásváradra. Qmlddi ünnepségek Tmzetdorogmán Aseegusztus 20-án avatták a , tasaadoragmai új népházat. Azóta már sok ünnepség szánihelye volt. Október 10-én, szombaton rendezték meg az első KISZ-esküvőt az új létesítmény dísztermében. Erdélyi Imre, a községi sportkör éfatöke és Borsos Zsuzsámmá, a helyi KlSZ-szerve- aet vezetőségi tagja kötött házasEtá@ot. Á K'ISZ-es fiatalok és az úttörők szépen fel- daszátett teremmel várták az HBjjd párt;. A szertartás idején dfezőrséget: álltak a fiatalok, majd kedves kis műsorral ajándékozták meg őket. A KISZ-titkár, a termelőszövet, kezet elnöke és a vöröske- resates titkár is gratulált a két fiatalnak, és értéket ajándékokat adtak át nekik. Vasárnap névadó ünnepség zajlott le a népházban. Sánta Józsefek hetedik gyermeke kapott nevet. Ezt az ünnepséget is a KlSZ-esefc és úttörők műsora egészítette ki. Új hűtőtároló A Keoskemét-szikr;ti Állami Gazdaságban felépült a 200 vagonos hűtőtároló. 350 vagon őszi gyümölcstermésből 100 vagonnal tárolnak. A szedésen kívül szinte minden munkát gépesítettek. »kV Szociális is eiészssgügyi létesítmények a iiiriiiilen A régi világ évtizedes elmaradásai igyekszik behozni a Bodrogközben a járási tanács egészségügyi csoportja, ezért nagyobb arányú épít - kezesbe kezdtek. Ennek során Cigándon és Nagyrozvá- gyon emeletes körzeti egészségházai építenek, amelySzépség — pénzért KfíLse^teifcín. hogy a csmos, j gondozott kuliem megteremtést a :-k02meli3casolc, fodrászofe nagy- j ben segíthetik, és a*z is kétség- | testien, hogy ezt a „segítséget” , meg kell fizetni. De melyik né nem áldoz erre szívesen? Külö- ] nősen napjainkban, amikor a j nők mind többen járnak külön- i höaő hivatalokba, munkahe- | lseikre. Természetesen férfiak is j járnak fodrászhoz, de az is ért- j hető, hogy a szépségápolásra a j nők nagyobb gondot fordítanak. E témával kapcsolatéban érdé- | kés számok: jelenleg hazánk- i ban évente egy lakos átlagosan j fii forintot költ szépségápolásra. A legtöbbet Budapesten köl- I tefiek: évi átlagban 185,7 forin- ! tot. Miskolcon évi átlagban egy- ! egy Irakos 1*05,4 forintot áldoz a sssipségápoíásra. ««* Ügyeletes riporterünk jelenti: 20 fok— árnyékban Fekete hétvége a/ utakon Nemhiába tartja a néphu ■ gyomány: október első hetei ben verőfenyes, kellemes időjárás, a vénasszonyok .nyara köszönt ránk. Nos, a/, idei ősz is hű maradt a traA mezőgazdasági munkaerő nemcsak nálunk „hiánycikk”, ' hanem valamennyi, iparilag fejlett, vagy fejlődő országban! Többnyire már mindenütt gépekkel vetnek, de a nehezen járható terepen nem mindig boldogulnak a gépekkel. Ilyen esetekre angol szakemberek ún. hidraulikus vetőgépet konstruáltak. amely vizsugár „szárnyán’Siuttatja el a magot a termőtalajba. A nagy nyomású folyadéksugár akár 40—50 méteres körzetet is bepásztázhat, a berendezés nemcsak tartálykocsira, hanem bármely más járműre is felszerelhető. A vízhez műtrágya, gyom- és rovarirtószer is hozzákeverhető. didőkhöz — hűvös hajnalok és a korai sötétedés mellett valóságos nyárutóban élünk Örömmel láthatták tegnap reggel a miskolciak, hogy az előző hét ködös, párás virradatai után tiszta, enyhe reggelre ébredtünk, E szép idő egész napon, át itt maradt, a Sajó völgyében, s a déli órákban rfiár egész nyárias meleg volt a városban. A hőmérő higanyszála — meteorológusok pontos mérései alapján mondhatjuk ezt —* 1 árnyékban is 20 fok felett volt. * Több súlyos, tragikus végű baleset történt vasárnap megyénk útjain. Saját készítésű munkagépével szálfát vitt le a Sajókaza határában levő Csüre-Iegelő meredek lejtőjén Orbán Balázs. Az utánfutó elromlott, s felborult a vontató. A szerencsétlen embert oly súlyos koponyasérülés érte, hogy a helyszínen meghalt. — Tegnap, az esti órákban segédmotoros kerékpárjával áttért az úttest bal oldalára Harcsa belterületén Kis Géci János. Összeütközőit a szemben jövő, kivilágított lovas kocsival. A baleset következtében a motoros meghalt. — Füzéren viszont egy kivilágítat- lan lovas kocsinak szaladt motorkerékpárjával Pásztor László, helybeli lakos. A karambolozó jármű utasát Fábián Tibort súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték a kórházba. Mindhárom baleset ügyében a vizsgálat még tart. + Lapzártakor érkezett a hír: súlyos, szúrt sebek érték szó váltás közben a késő esti órákban a huszonkét éves K. Ferenc encsi lakosi. Csobá- dig az encsi mentők vitték a sérültet, ott vette át a miskolci mentőállomás rohamkocsija, s a baleseti sebészetre szállították. ben a szükséges rendelőkön kívül orvosi és védőnői lakást is biztosítanak. A tüdőbetegek számának évről évre tapasztalható örvendetes csökkenése miatt Ricsén megszüntették a tbc- kórházat, és az épületet átalakították szociális otthonná. Egyelőre 75 személyt tudnak elhelyezni a kényelmes otthonban, de az intézetei; az elkövetkező években tovább bővítik. A sátoraljaújhelyi járásban jelenleg hat helyen működik' öregek napközije. A negyedik ötéves tervidőszak-' ban újabb öt napközit kívánnak létesíteni, éspedig Karcsún, Pácinban, Nagy- rozvágyon, Zemplénagárdon és Kenézlőn, hogy mennél több eliörődött, életben megfáradt embernek tehessék könnyebbé, kényelmesebbé az öregség napjait. Szerencsi csehi Norvégiának A Szerencsi Csokoladégyár készítményei évről évre újabb piacokat hódítanak meg a világ legkülönbözőbb részein. Svédország és Dánia már évek óta vevőik közé tartozik, s most. nagyobb megrendelést várinak a harmadik skandináv országból, Norvégiából is. Kis méretű, szerencsi táblás csokoládé és különböző cukordrazsék iránt érdeklődnek a norvég kereskedők. Legújabban egy osztrák vevő is érdeklődik a szerencsi cukorkák iránt. A rnj«kőiéi Nehézipari Miisza- ki Egyetem felvételi vizsgára előkészítő, önköltséges esti tan- folyamot hirdet; a felkészülés segítése céljából azon fiatalok részére, akik 1970-ben, vagy korábban érettségiztek és az ország bármelyik felsőoktatási intéző i én yének (m üsza ki egyetemek, tudományegyetemek, műszaki főiskolák, felsőfokú technikumok, tanárképző főiskolák stb.) nappali, esti, vagy levelező tagozatán továbbtanulásra jelentkeznek az 1971—12. tanévre, s matema ti kából, valamint fizikából kell felvételi vizsgát lenniük. A jelentkezéshez nyomtatványt és részletes tájékoztatót az egyetem tanulmányi osztálya ad (Miskole-Egyetemváros, uj központi főépület, földszint 23 ajtó). Jelentkezési és beiratkozási határidő: 1970. november 6. Nehézipari Műszaki Egyetem „ rektorhelyettese SZERENCSEM HÚZZAK A LOTTÓT Pénteken, 16-án a Szerencsi Csokoládégyér kultúrtermében húzzák a lottó 42. heti nyerőszámait. A délelőtt 9 óraikor kezdődő húzáson a Juventus együttes játszik és Halmi Gábor konferál. TÖRPE VÍZMŰ TELKIBÁNYÁN Hárommillió forint értékben új törpe vízmű épül Telkibányán. A 200 ezer forintos munkát a Budapesti Mélyépítő és Tervező Vállalat tervezte társadalmi munkában. Az ú j vízmüvet a telki - bányai Hétforrás patak vízgyűjtőjére építik. NÉMET NYELVTANFOLYAM Kérjük a TIT audiovizuális német nyelvtanfolyamára jelentkezett hallgatókat, hogy pénteken (folyó hó 16-án) 17 órakor a Kossuth Gimnazi • um nyelvi laboratóriumában meg jelen ni szíves kod jene k. (II. emelel.) AZ ELSŐ REGÉNY A francia Verne Társaság októberben tartott közgyűlésén tagjává választotta Zoltán Pétert, a Magvar Rádió szerkesztőjét, aki jelenleg francia állami ösztöndíjjal Franciaországban tartózkodik, hogy tanulmányokat végezzen Verne Gyula életéről szóló regényének megírásához. amely világviszonylatban az első regény lesz a nagy francia íré életéről. POLITIKAI VETÉLKEDŐ A Borsodi .*■- nbá- nyák Központi Bánya- gép.javító Üzemének KISZ-es fiataljai hetek' óta figyelik a rádió és a sajtó legfrissebb bel- és külpolitikai híradásait. Ma, kedden ugyanis vetélkedőn adnak számot politikai ismereteikről. A VÉRTANÚ UNOKÁJA VOLT Egerben, október 11-én, kilencvenéves korában meghalt Otta Nándomé, született Gröber Ilona. Knézich Károlynak, az 1848-as szabadságharc tábornokának, a 13 aradi vértanú egyikének unokája volt. Az elhunyt leszármazottjaiként Knézich tábornok ükunokái is élnek Egerben. CSILLAGASZATI HÉT Tegnap este a TIT Bocskai úti természettudományi stúdiójában megkezdődött az idei csillagászati hét. Hal napon át hangzik el egy-egy előadás a csillagászok legújabb felfedezéseiről és újonnan felmerült problémáiról. TANÁCSKOZNAK Az ország 130 tudomá nyos kutatóintézete és 44 kutatóhelye párttitkárának részvételével kétnapos konferencia kezdődött hétfőn a buda pesti pártbizottság Amerikai úti pártiskoiá ján. 300 KÜLFÖLDI A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Já- ncssy Lajos, az Akadémia alelnöke nyitotta meg azt a nagyszabású nemzetközi konferenciát, 300 külföldi szakember részvételével, amelyet az Eötvös Loránd fizikai társulat — a Magyar Tudományos Akadémia és a Híradástechnikai Tudományos Egyesület közreműködésével — a Nemzetközi Fizikai Unió és az Európai Fizikai Társulni védnökségével rendezeti a félvezető-kutatás újabb irányairól. DELEGÁCIÓ AZ LKM-BEN A megyerikben tartóz kodé 20 tagú KGST-de- legáció tagjai tegnap, hétfőn ellátogattak a Lenin Kohászati Mű vekbe. Megtekintették tejbbek között az új húzó- és csiszolóüzemet. ÚJ KOCSIJAVÍTÓ ÜZEM MISKOLCON A jövő évben új kocsi javító üzem építéséi kezdik meg Miskolcon. Az- új üzemben a „megbetegedett” személygépkocsikat ..gyógykezelik" majd. 138 IPARI TANULÓ AZ ÉPFU-NAL A 3. ,sz. ÉPFU-nál mind nagyobb figyelmei iorditanak az iparitanuló-képzésre. A jól felszerelt tanműhelyben 138 fiatal igyekszik elsajátítani az autó-motorszerelést, a lakatosságot, s az autóvilki- mosságot. Ez évben 25 fiatal szerezte meg a szakmunkásbizonyítványt, s 21 maradt az ÉPFU-nál. Az 1970— 7). oktatási évben a vállalat 39 tanulót képez. A LAKÁSTÖRVÉNY ELŐTT A he.jocsabai Gárdonyi Géza Művelődési Házban sokakat érintő és érdeklő témáról lesz szó október 21-én délután 6 órakor. Az érdeklődök az új lakás- I örvénnyel kapcsolatos tudnivalókról kapnak majd felvilágosítást. TELJESÍTETTÉK Az árvízkárok helyreáll) tásához 30 millió téglának megfeleli! falazóblokk gyártását vállalta a. Beton- és Vas betonipari Művek bodrogke- resztúri üzeme. Az ígéretva- tóra váltásához az üzemnek túl kellett teljesíteni hartna dik negyedéves programját. A kollektíva összefogása eredménnyel járt: a falazóblokkok idejében elkészültek. DEDIKÁLT PÉLDÁNYOK A Zeneműkiadó Bartók halálának 25. évfordulója al - kaiméból jelentette meg harmadik kiadásban Szegő Júlia Embernek maradni cím ti könyvéi, A Romániában éló zenetudós a budapesti Rózsa völgyi Zeneműboltban (V., Martinelli tér 5.) ma, okto bér 13-án dedikálja a könyvet. A vidéki érdeklődőknek — rendelésre — a bolt dedikált példányokat küld. 20 ÉVES AZ ÉSZAKTERV Az ÉSZAKTERV, a Miskolci Tervező Vállalat fenn állásának huszadik évfordu lója alkalmából .jubileumi ünnepség lesz október 15-én délelőtt fél tizenegy óra; kezdettel a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. A jubileumi ünnepségen a megemlékezésen kívül bemutat jak a vállalat munkáját ismertető rövidfilmet is. TAJÉRTEKEZLET Diósgyőrben tartjuk lájértekezletüliat a kohászati vállalatok szak szervezeti küldöttei. A ma, kedden kezdődő értekezleten csepeli, duna újvárosi, salgótarjáni és ózdi kohászok vesznék részt. * i ÉSZAK-MAGYAROK,SZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borson megyei Bizottságának lapla főszerkesztő. IODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: il Miskolc. Bajcsy-Zs. u. ),> Központ; 36-182, 16-672. 33-380. 86-373. Titkárság: 16-886 Gaz rtaságpolitika) rovat: 16-u;;.i ‘ Pártrovat 16-078, Uclo-litlkai rovat: 16-450 Kult linóval lé-067. Sportrovat iii-oai Munkásleve- lezés. oanaszügyek 16-046 Kiadta i Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs u. 15. felelős kiadó. VVIRTH LAJOS telefon: .'16-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi u. i;>- u. Telefon: 16-213. Terjeszt) a Magyar Posta Előfizethető: a hely) postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hőnapr» 20 forint. Index: 25635 ; Készüli a Borsodi Nyorndaoan Felelős vezető: I SZEMES ISTVÁN i Vetés - rásapni Jelentkezés egyetemi Étezi tanfolyamra