Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-02 / 205. szám

Apró Antal miskolci látogatása Pártaktíva a városi pártbiséottsfígon Az avas! kilátónál. Tegnap Miskolcra látoga­tott Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács első el­nökhelyettese. Délelőtt a megyei pártbizottságon dr. Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei Pártbizottság első titkára fo­gadta Apró elvtársat, és tá­jékoztatta a megye és a vá­ros gazdasági, társadalmi életéről, a X. pártkongresz- szusra lelt előkészületekről, A 'beszélgetésen jelen voltak Dojcsák János, Vaskó Mi­hály, Demi; László, a megyei Pártbizottság titkárai, dr. La­dányi József, a megyei ta­nács vb-elnöke, dr. Havasi Béla, a városi pártbizottság első titkára, dr. Fekete Léseid, a Miskolci városi Ta­nács vb-elnöke is. Az eszmecsere után Apró Antal a vendéglátók kísére­tében rövid sétát lett Mis kölcon. Megtekintette az épülő sportcsarnokot, a kö­zeljövőben átadásra kerü­lő Centrum Áruházai, a Szentpéteri-kapui, valamint ® Győri-kapui ói lakótelepei, majd néhány percet elidő­zött az a vasi kilátó tv-presz- szójában. Délután az MSZMP nn ■ fiyoi bizottsága rendezésében » párt-, állami, tömegszer- vezeti és gazdasági vezetői; részére aktivaértekezlctet tartottak a Miskolci városi Pártbizottság székhazában. A megjelenteket dr. Bodnár Ferenc üdvözölte, majd Ap­ró Antal tartott tájékozta­tót az időszerű gazdasági kérdésekről. Népgazúásásunk sikeresen fejlődik Apró elvtárs beszédé be- vezetö részében a pártkong­resszus előkészületeivel fog­lalkozva hangsúlyozta: nyu­godtan mondhatjuk, hogy a A. pártkongresszus kedvező belpolitikai, és kedvező gaz­dasági körülmények közölt dl össze. Amikor a ..kedve­lő” jelzőt használom, ez nem azt jelenti, hogy nem be­szélünk a felmerült nehéz­ségekről, problémákról, az ePítőmunka során tapasztalt ’tok-sok akadály leküzdése tói; azokról az ellentmondá­sokról, amelyek a szocializ­mus építése során min­denütt, ahol hatalmon van a munkásosztály. felmerülnek. Pártkongresszusunk a hely­zet értékelése mellett nagy­arányú politikai elemző munkát is végez majd, mert ez szükséges a jövő felada­tai pontosabb meghatározá­sához — mondotta. Az 1970-es esztendő befe­jező éve III. ötéves tervünk nek, így ez évi munkánk eredményessége különös je­lentőséggel bír, hiszen most alapozzuk meg a következő, IV. ötéves tervet. Ami idei tervünk természeti feltételeit illeti, az egyáltalán nem mondható kedvezőnek. A té­li nagy hófúvások, majd a kedvezőtlen tavasz után pá­ratlan méretű árvízzel kel­lett megbirkóznia az ország­nak. Mindez igen jelentős — több milliárd forintos — többletterhel lóit egész tár­sadalmunkra, ezt azonban szervezett, összefogott erő­vel fel tudjuk számolni. Apró Antal elvtárs a to­vábbiakban arról szólott, hogy a gondokon túlmenően népgazdaságunk ez évi fej­lődése általában sikeresnek mondható. Meggyorsult az ipari termelés; a termelé­kenység az iparban az el­múlt nyolc hónap során sokkal kedvezőbben alakult, mint az elmúlt években. Ugyanakkor — mondotta — számos helyen tapasztaljuk az üzemekben, hogy elha­nyagolják a munkanormá- ,kat. a normái el jesftményrl< felülvizsgálatai Most már a mezőgazda­ságban is kirajzolódnak a/ ez évi gazdálkodás várható eredményei. A súlyos árvíz és egyéb károk ellenére me­zőgazdaságunk biztosítja az alapvető belső ellátást, ke­nyérgabonából is biztosítani tudjuk a hazai igényeket — ha sikerül a termést beta­karítani. Zöldség- és gyü­mölcsfélékből azonban az el­múlt évinél kisebb termés várható, pozitív jelenség vi­szont hogy az utóbbi hó­napokban fellendült az állat­tenyésztés. Borsod: vegyipari bázis Az előadó felhívta az ak­tívaülés részvevőinek figyel­mét, hogy a pozitív ered­mények még nem jelentik azt, hogy az. év gazdálkodó­sa problémamentes volna, hisz önmagában az árvíz és a kedvezőtlen időjárás okoz­ta károk felszámolása, is nagy feladat. Még a jól dol­gozó vállalatok vezetői sem bízhatják el magukat. Az év hátralevő részét — mi­után Borsod megye az or­szág egyik legfontosabb ipa­ri és mezőgazdasági centru­ma — jól kell kihasználni. Az 1970-es év eredményes befejezése és a jól' átgondolt ötéves vállalati tervek elké­szítése most a legdöntőbb feladat. Borsod megyének kiemel­kedő jelentősége van az or­szág vegyipara, gépipara és kohászata szempontjából. A megyében dolgozó műsza - kiak. mérnökök és kutatók, fizikai és szellemi dolgozók eredményes tevékenysége így szorosan összefügg' az orszá­gunk fejlődése szempontjá­ból fontos, úgynevezett di­namikus ágazatok fejlődésé­vel. A megyében az elmúlt 10—15 év alatt teljesen új vegyipari bázis jött létre, melynek alapvető profilja a nitrogénműtrágya és mű­anyagok alapanyagainak gyártása. Ez az új, jelentős méretű vegyipari bázis ki­alakulása szorosan összefügg az egész magyar vegyipar fejlődésével, struktúrájának változásával, ezen keresztül a magyar mezőgazdaság ke- mizálásával. Népgazdasá­gunk legnagyobb beruházá­sai közé tartozott és tartozik a Borsodi és a Tiszai Ve- gyikombinát. új kapacitásá­nak létrehozása. A Borsod megyében eddig létesített, és az újonnan épülő vegyipari bázisok dolgozóira, vezetői­re, műszaki szakembereire a IV. ötéves tervben az edd' gieknél jóval nagyobb fel­adatok hárulnak. Összefügg­nek ezek a feladatok a föld­gázprogram eredményes megvalósításával, az ország energiaszerkezetének átala­kításával. Pártunk és kor­mányunk már az elmúlt években is nagy erőfeszíté­seket tett a korszerű ener­giahordozók széles körű al­kalmazására, Amíg 1950-ben az össz-energiafelhasznólás- ból csupán 9,2 százalékot tett ki a szénhidrogének aránya, addig 1970-ben ez az arány már 41 százalék. Mindez, mutatja a kőolaj és a föld­gáz rohamos térhódítását az energiaiparban is. 1980-ig szeretnénk elérni, hogy az ország összes energiafelhasz­nálását. 100-nak véve, abból 62 százalékot tegyen ki a szénhidrogének, 28 százalé­kot a szén- és mintegy 10 százalékot, a vízenergia, il­letve a már belépő atom­energia-források részaránya. A vaskohászai fejlesztéséről .\ Minisztertanács elnök­helyettese ezután az alumí­niumipar helyzetével és táv­lati lejlesztésévei foglalkoz­va elmondotta, hogy a meg­kötött magyar—szovjet és a magyar—lengyel timföld— alumínium egyezményekben vállalt nemzetközi kötele­zettségek egvfelöl megszab­ják az alapanyaggyártó iparágak közül a bauxitbá­nyászat és a timföldgyártás erőteljes fejlesztését. A ha­zai termelésből és a nemzet­közi munkamegosztásból rendelkezésre álló. növeke­dő mennyiségű fém ugyan­akkor meghatározza ,-az alu- miniumfel dolgozó ipar cél­szerű fejlesztésének ütemét és nagyságrendjét a követ­kező 10—15 évben. Így a timföld—alumínium egyez­ményekkel megalapozott gazdasági lehetőségeket ki­aknázva megteremtjük a szükségletek gazdaságos ki­elégítését szolgáló. széles (Folytatás a 2. oldalon.) NftLAö PROLETÁRJAI, EGVESÖUETSCI ÍSÍAK MAGYARORSZAG A MAGY AR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVI. évfolyam, 205. szám Ara: 80 fillér Szerda. 1970. szeptember 2. Losonczi Pál hazaérkezett Afrikából Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke kedden visz­Az Elnöki Tanács elnöké­vel együtt visszaérkeztek kí­séretének tagjai; dr. Lévárdi Képünk a Ferihegyi repülőtéren készült, ahol Losonczi Páli es feleségét (bal oldalt) Péter János külügyminiszter és Mah­moud Fawzy Kamel (a kép jobb szelén), a* EAK budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője fogadta. szaerkezett a Szudáni De­mokratikus Köztársaságban, a Tanzániai Egyesült. Köz­társaságban és az Egyesül I Arab Köztársaságban tett hi­vatalos baráti látogatásáról. Ferenc nehézipari miniszter, Púja Frigyes, a külügymi­niszter első helyettese, dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatalának elnö­ke, Rév Lajos, az OK1SZ el­nöke, Nagy Miklós, a Kultu­rális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese. Losonczi Pál megérkezése utan nyilatkozott újságírók­nak a látogatás tapasztalatai­ról, benyomásairól. Losonczi Pál, az EAK-ban tett látogatásáról, Nasszer el­nökkel folytatott tárgyalásá­ról közös közleményt adtak ki. Ebben szerepel, hogy Losonczi Pál, a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, a maga, vala­mint Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első tit­kárának és Fock Jenőnek, a Magyar Népköztársaság kormánya elnökének nevé­ben magyarországi látoga­tásra hívta meg Gamal Abdel Nasszert, az Egyésült Arab Köztársaság elnökét, az Arab Szocialista Unió elnö­két, aki a meghívást öröm­mel elfogadta. A látogatás időpontját a későbbiekben határozzák meg. Merénylet Husszein ellen Alekszej Koszigin üdvözlete Husszein Jordániái uralko­dó autójára tegnap tüzet nyi­tottak — jelentette be Am­manban a miniszterelnöki hi­vatal. Az uralkodó éppen az ammani repülőtérre tartott, amikor a lövések kocsijára zúdultak. Husszein sértetle­nül került ki a merénylet­ből. A legfrissebb jelentések szerint Amman repülőteret lezártak és megszakadt a te­lefonösszeköttetés Bejrut és j Jordánia fővárosa között. i Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, a Szovjetunió népei­nek és kormányának nevé­ben szívélyesen üdvözölte az Afrikai Egységszervezet Ad- disz Abeba-i csúcsértekezle­tét és az azon részt vevő ál­lam- és kormányfőket. Afrika népei nemzeti fel­szabadító harcukban válto­zatlanul számíthatnak a Szovjetunió önzetlen segít­ségére — állapította meg egyebek közt Alekszej Ko­szi-gin. A Szovjetunióban nagyra értékelik az Afrikai Egység­szervezet tevékenységét, amely az afrikai államok összefogására irányul a gyar­mati uralom maradványai és a neokolonializmus ellen — hangzik Koszigin üzenete. Tanévnyitó A 3. szánni Szakközépiskola 239 új elsőséből egy kis csoport. Foto: Szabados György

Next

/
Thumbnails
Contents