Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-30 / 203. szám

Va&cfotwrp, T970. eug. 30. Pénzeszsákok „ünnepi játéka“ A gazda" ember gálaestje —- Hegyeshalomtól a görög királyig — Az úri közönség s a művészvilág Mercedesek és Rolls Royce kocsik áradata haladt az el­múlt napokban Mozart váro­sa, Salzburg felé, de nem — vagy legalábbis nem csak — az ötvenéves ünnepi játékok­ra, hanem inkább Hellbrunn kéjpalotája felé. Oda, ahol luxuskastélyá­ban fogadta úri vendégeit a világ minden részéből a „gö­rög király őfelsége főkonzul­ja”, Dimitri Zacharias Pap­A 43. bélyegnap alkalmából az ünnepélyes megnyitó után dí­jakat osztott a MABEOSZ veze­tősége. A legjobb bélyegkor ván­dordíját a budapesti Ti. kerületi, a legjobb ifjúsági vándordíját a salgótarjáni úttörőház bélyegkö­re kapta. A. „legszebb bélyeg” címet a gyűjtők szavazatai alap­ján ebben az évben Légrády Sándor által tervezett Apolló—11. blokknak ítélték. A Szojuz—9 útja emlékére a szovjet posta által kiadott 10 kopek névértékű bélyeg után szeptember 4-én bocsátja M a Magyar Posta a szovjet űrkuta­tás legújabb eredményei emlé­kére a Szojuz—9 elnevezésű bé­lyegblokkot. A blokkban 4 da­rab, egyenként 2,50 Ft névérté­kű bélyegeket láthatunk, ame­lyikből három darab az űrhajót különféle állásokban, a negye­dik bélyeg pedig az űrrepülés világrekordját felállított űrhajó­sokat mutatja be, akik a világ­űrben 424 órát töltöttek egyfoly­tában. Ifagy lendülettel folyik a M-ABEOSZ-székház építése és pás, hogy az ünnepi játéko­kon hagyományosan játszott Akárki, a gazdag ember ha­lála ellensúlyozására bemu­tassák mindenkinek a gaz­dag emberek gálaestjét. Kastélya lépcsőjén fogadta gőgösen, a barátai által csak .,Dimi”-nek becézett görög konzul, Ausztria egyik legje­lentősebb háború utáni mil­liomosa az Egyesült Álla­mokból érkező milliomoso­valószínűnek látszik, hogy ez év végéig be is fejezik. A negyed- millió magyar filateiista szék­háza nemcsak rekordidő alatt épül fel és nemcsak első a ma­ga nemében Európában, de be­rendezésében is méltó lesz a magyar filateiista élet és bé­lyegkiadás nemzetközi eredmé­nyeihez. A Budapest 71. világ- kiállítás gyűjteményeinek egy részét már az új székház pom­pás kiállítási termében láthatják majd a látogatók. Több gyűjtő érdeklődőit az iránt, hogy mi a különbség a blokk és a kisív között. Ha a posta azonos rajzú, azonos szí­nű, azonos névértékű bélyeget úgy készíttet, hogy egy nyom­dai íven több, általában azon­ban legfeljebb 10 azonos bélyeg helyezkedik el, akkor azt Ids- ívnek nevezzük. Blokkról akkor beszélhetünk, ha egy bélyeg he­lyezkedik el az ívben, vagy ha különböző rajzú, különböző szí­nű, különböző névértékű bé­lyegeket láthatunk egy ívben, vagy ha az ív szélén szöveg van. Varró Gyula kát éppen úgy, mint a nyu­gat-németország-belieket, hogy a „világ gazdagjai egyesüljetek” jelszó jegyében együtt töltsenek egy felejt­hetetlen éjszakát. De ha valaki azt hinné, hogy Dimitri, vagy „Dimi” valóban görög, akkor az té­vedne. Rossz nyelvek szerint, egy szót sem tud Homérosz nyelvén, mert Hegyeshalom­ban látta meg a világot 1921- ben, és a szovjet csapatok elől „menekülő” úri fiúként érkezett Ausztriába, ahol az­tán pénzügyi karriert csi­nált. Mindez azonban ma már nem zavarja a hagyományos tőke olyan nagyját, mint Krupp vagy Flick, a két nyugatnémet milliomos, (akiknek szülei egyaránt Hitler legfőbb pénzelői vol­tak), vagy az amerikai Mel­lont, hogy ennek az újsüte­tű tőzsdelovagnak vendégei legyenek. Éppen úgy nem ér­dekes ma már ezeknek az uraknak ez, mint azoknak a Habsburg, Schwarzenberg, Hochenberg és Lobkowitz hercegeknek, akik West­minster hercegnőjével együtt látogattak a kastélyba. Így zajlott le a gálaest Reinhardt és Hoffmanstehl művészetének egykori bemu­tatóhelyén, az emléküknek szentelt ünnepi játékok ürü­gyén. Valahogy úgy, ahogy az egykori magyar kupiéban énekelte Gyárfás Dezső, a régi „Orficsek” művésze: „Az úri közönség s a mű­vészvilág itt találkozik”. Máté Iván Bélyeggyűjtés (), amk az asszonyok! VIZSZ-INTESc 1. Ho­noré de Balzac, a nagy fran­cia realista író mondotta; folytatása a függőleges 12. szám alatt. 12. Városszél! 13. A győzelem istennője a gö­rög mitológiában. 14. Kár­tyajáték. 15. Elege van belő­le. 16. Zúduló. 18. Nyugat- európai nép. 20. Nemesfém. 22. Énekes madár. 23. Észak- afrikai főváros. 25. Tanít. 26. Házfeezelőség névbetűi. 27. Tiltás. 28. Fordított kicsinyí­tő képző. 30. Gót betűi, ke­verve. 31. Egyforma magán­hangzók. 32. Kitűnőség. 36. Rangjelző. 37. Kirámol. 38. Rádiólokátor. 40. Előjel. 41. Háziállatok. 43. Ódon. 44. Jugoszláv város. 46. Vágány. 47. Szám. 48. Savó egynemű betűi. 50. Valamely személyt jelölő szó. 52. A leggyakrab­ban előforduló fém. 53. A függőleges 45. mássalhang­zói. 54. Harap. 56. Darabok­ra vág. 59. Zamata. 60. Szlo­vák városim magyar neve. 62. Kis város Észak-Fran- ciaországban, III. Napóleon vereségének színtere. 63. Mint a vízszintes 40. számú. 64. Főtlen. 66. Kacat (ford) (17. Menj. 68. Szolmizációs hang. 69. Női becenév. 71. Kugli. 73. A Jupiter egyik holdja. FÜGGŐLEGES: 2. A vízszintes 69. tovább becéz­ve. 3. Olimpiai bajnok japán tornász. 4. Spanyol folyó. 5. Fordított kicsinyítő képző. 6. Ady múzsája. 7. Ritka női név. 8. Sötétedés kezdete! 9. Mutató névmás. 10. Rívó. 11. Szerep Bizet „Carmen” cí­mű operájában (hadnagy). 12. A Balzac-idézet folytatá­sa. 17. Női név (ékezet nél­kül). 19. Tamási Áron egyik kedves regényalakja. 21. Ru­hátlan alakot ábrázoló kép­zőművészeti alkotás. 23. Az észt főváros régi, neve. 24. Zacskó. 27. Rí. 29. Fürdő al­kalmatosság. 32. A malária fontos gyógyszere. 33. Férfi­név. 34. Algériai kikötőváros. 35. Régi váltópénz. 37. Zsí­roz. 39. Kaszáló. 42. Redut­nak is nevezték. 45. A Sár­víz jobb oldali mellékvize. 47. Vízben él. 49. Javak összes­sége. 51. Mint a vízszintes 52. számú. 52. Húz. 53. Ezt teszik a gyümölccsel és a be­tűkkel is. 55. Körlet része! 57. Kocsiszín. 58. .. .tenger (európai beltenger). 59. Mu­tatószó. 61. Cséve. 63. A Dnyeper bal oldali mellékvize. 65. Vízi növény. 67. Mező­gazdasági szerszám. 70. A függőleges 61. számú közepe. 72. És — latinul. Beküldendő a vízszintes 1., valamint a függőleges 12. számú sorok megfejtése szeptember 3-ig. A hibátla­nul megfejtők között köny­veket sorsolunk ki. A rejt- vényben az o, ó, ö, ő, illető­leg az u, ú között nem te­szünk különbséget. Az el­múlt heti számban közölt rejtvény helyes megfejtése: Nemcsak alkalom szüli a tol­vajt, Alkalmat is szerez, ki lopni óhajt. Könyvet nyertek: ifj. Sán­dor Istvánné, Taktaharkány Béke út 25., Balázsíalvi Jó­zsef, Miskolc. Gépész u. 20. sz., ifj. Kövér Árpád, Mis­kolc, Katowice u. 7. sz. A könyveket postán I- itő­jük el. Naptár _________ 1 970. augusztus 30., vasárnap A nap kelte 4.59, nyugta 18.29 órakor A hold kelte 15.10, nyugta 18.01 órakor Névnap: Rózsa. A leninvárosi képzőművész®^ kör tagjainak kiállítása a zincbarcikai művelődési köz' pontban. Megtekinthető délelo^ 10 órától este 6 óráig. Szikszói Grafikai Képtóf Nyitva délelőtt 10—12-ig és ou* 2 órától este 10-ig. Rendezvény------­B écsi-est a diósgyőri várba11; Közreműködik a Miskolci SziO1' lönikus Zenekar. Kezdés délutal* 5 órakor. Géniusz-parii a Radnóti Ätijv lös Művelődési Házban délük*11 5 órakor. 1970. augusztus 31., hétfő Színház A nap kelte 5.00, nyugta 18.27 órakor. A hold kelte 4.18, nyugta 18.17 órakor. Névnap: Erkía r Évforduló SZEPTEMBER 4., péntek, Csárdáskirály*1* (7 óra) Bérletszünet. 5., szombat, Csárdáskiráiy**^ (7 óra) Bérletszünet. 6., vasárnap, Csárdáskirály*1® (7 óra) Bérletszünet. * Nyolcvan évvel ezelőtt, 1800. augusztus 31-én halt jf meg 66 éves korában Szabó Károly akadémikus, neves -¥■ történész és bibliográfus. J A debreceni kollégiumban végzi tanulmányait, majd ■* Késmárkon jogot hallgat; itt lesz joggyakomok. 1848— 49-ben részt vesz a Szabadságharcban, és főhadnagyi •k rangot ér el. A szabadságharc bukását követő évek- í den gróf Teleki Józsefnek segédkezik A Hunyadiak 5 kora Magyarországon című műve munkálataiban. Né­* hány évig a nagykőrösi református gimnázium, majd 5 1859-től a kolozsvári kollégium tanára. 1873-tól a ko­* lozsvári egyetemen a. magyar történelem professzora. * Szabó Károly a régi magyar irodalom kiemelkedő ke kutatója; forrásfeltáró, rendszerező és bibliográfiai munkássága alapvető jelentőségű a régi magyar törté- -* nelem kutatása számára. (Magyarország történetének * forrá-sai című munkája négy vaskos kötetben jelent ■■ meg.) Rádió Vasárnap Kossuth rádió: 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: Könnyűzene. 8.55: Ifjúsági Rádió. 9.44: Nép­művészek a mikrofon előtt. 10.03: Gyermekkórus. 10.20: Kosztolányi — Andersenről. 10.30: Tánczeneműsor. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta... 13.01: Szántó Je­nő műsora. 13.11: Zenekari mu­zsika. 15.08: Riport. 16.43: Ver­sek 17.05: Operafelvételek. 17.30: Versek. 18.45: Énekszámok. 19.10: Faluról falura. 20.00: Jeszenyin költeménye. 21.03: Kedves leme­zeim. 22.20: Magnósok figyelem! 23.05: Zongoraest. 23.44: Operett­részletek. Petőfi rádió: 7.30: Bacli-szoná- ták. 8.00: Miska bácsi lemezes- ládája. 8.30: Operakalauz. 9.30: Zenei anyanyelvűnk. 9.40: Rá­diójáték. 10.32: Világhírű előadó- művészek. 11.32: Mesterművek. 11.52: Hawaii rózsája. Részletek. 12.18: Beethoven-szonáták. 13.11: Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit tizen a Rádió? 15.35: Könyvek és századok. 16.05: Mit hallunk? 16.25: Körkapcsolás. . . 17.20: Mikrofon előtt. . . 17.30: Zenekari muzsika. 18.05: Ének­számok. 18.26: Mozart: Cos! fan tutte. 21.20: Népdalok. 22.07: Vo­nósnégyes. 23.10: Slágerstaféta. Hétfő . Kossuth rádió. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Népdalok. 9.25: A hét előadóművésze. 10.05: Az Ifjúsági Rádió dokumentummű­sora. 11.00: Szimfonikus zene. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánc­zenei koktél. 13.15: Népi zene. 13.58: Az Ifjúsági Rádió műso­ra. 15.53: Dalok a világűr meg­hódításáról. 16.05: Fekete Gyula elbeszélése. 16.25: Székely Mi­hály énekel. 17.40: Tudományos híradó. 17.55: Húszas stúdió. 19.35: Lemezmúzeum. 19.55: Ruszlán és Ludmilla. Puskin el­beszélő költeménye. 21.00: Ab­lak. 22.20: Nagy mesterek. 0.10: Csárdások. Petőfi rádió. 8.05: Operarészlet. 9.00: A Gyermekrádió órája. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Bogáncs. XVIH. rész. 12.14: Népi zene. 12.30: Bartók-kóru- sok. 14.00: Kettőtől hatig. A Rá­dió kívánságműsora. 18.10: Mik­száth Kálmán: A szemérmes asszony. Rádiójáték. 18.25: Le­ánynevek és slágerek. 19.26: Hé­víz — a magyar „Bethsaida”. 20.25: Holnap közvetítjük. . . 20.45: Tavasz Európában. 21.45: A hét előadóművésze. 22.20: Né­pi zene. 23.15: Operettrészletek. 23.50: Schubert: Ima. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon 18—19 óráig) Vasárnap Az élet nyomában . . . Aktuali­tások, érdekességek, megjegyzé­sek — zene A sportrovat jelenti . . . Hétfő A hét első napján A Vöröskereszt megyei szerve­zeténél A megyei filmtárban Filmzene Magatart ás. ízlés, közvélemény Ha az elismerés visszájára for­dul . . . Maguknak építik . . . Megyei sporté redmén y ek Slágerkoktél Televízió BUDAPEST V asármtp 9.2(l: Foxi Maxi kalandjai. 9.45; Hétméríöldes kamera. 10.00: Paj­tás-kupa. Labdarúgó-mérkőzés. 11.10: A Tenkes kapitánya. 9. A puskapor. 14.43: Atlétika, 16.40: Az Orion űrhajó fantasztikus ka­landjaj.. 7. Invázió. 17.45: Nicholas Nickleby. 4. A vacsora. 18.10: Delta. 18.35: Esti mese. 18.45: Hiába, Pest csak Pest. 19.10: A világ térképe előtt.. 19.25: ^Meg­rakják a tüzet...” 20.00: Tv- híradó. 20.20: Gellérthegyi álmok. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.25: Muzsikáló városok. BRATISLAVA 9.30: Tamara Kievben lakik. Tv-film. 10.00: Csehszlovák te­niszbajnokság. 14.25: Atlétikai Európa-kupa. 17.45: A Szovjet­unióban énekeltek. . . 2. rész. 19.20: Sportesemények. 1. 19.55: A fiú és az őz. Film. 20.40: Nyá­ri emlékek, a téli műkorcsolya­idényre. 21.25: Nemzetközi dal­verseny. 23.10: Sportesemények. 2. Hétfő 16.25: Dukla Praha—Slovan Bratislava bajnoki labdarúgó­mérkőzés. 18.20: Fúvószene. 19.00: Tv-híradó. 19.35: A közúti forgalomról. Riportfilm. 20.05: A 87. revir. Bűnügyi színjáték tv-változata. 21.30: A fáraók tit­ka. Olasz dokumentumfilm-so- rozat. 2. rész. 21.55: Tv-híradó. Kiállítás Miskolci Galéria: Feró Kral’ szlovák grafikusművész kiállí­tása. Megtekinthető de 11 órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: A Petró-gyüj- temény kiállítása. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Romániában jártunk címmel fotókiállítás a leninvárosi műve­lődési központban. Megtekint­hető délelőtt 10 órától este 8 óráig. Kis Jankó Bori emlékkiállítás a mezőkövesdi művelődési központ­ban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Szabó István Kossuth-dijas szobrász és Karsay Zsigmond festőművész kiállítása a tokaji helytörténeti múzeumban. Meg­tekinthető délután 4 órától este fi óráig. Lillafüredi Emlékház: Herman Ottó élete és munkássága című kiállítás. Nyitva délelőtt' 10 órá­tól este fi óráig. Központi Kohászati Múzeum Hámorban. Nyitva délelőtt 10 órá­iéi délután 5 óráig. Diósgyón vármúzeum. Nyitva reggel 8 órától este fi óráig. István cseppkőbarlang Lillafü­reden.- Nyitva délelőtt 9 órától délután 5 óráig. Sárospataki vármúzeum: A Rá­kóczi család emlékei. Megte­kinthető délelőtt; 1.0 órától dél­ül cin 5 óráig. Időjárás ______­V árható időjárás ma estiS’ időnként megnövekedő hőzet, egy-két helyen átfut0 esővel, zivatarral. Átmenet1' leg megélénkülő déli sz*1' Kissé tovább melegszik ^ idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21— fok között. Közlemény — A Berzeviczy Gergely KeresKj^ delmi és Vendéglátóipari középiskola rendes esti. keresK®' delmi és vendéglátó levelező J**. gpzatán szeptember hó 1-én, cic, előtt 9 órakor tanévnyitó ünflwj. ség lesz az iskola udvarán. * kereskedelmi levelező tagoz®*5 soknak szeptember hó 1-én 3-kor az iskola nagytermében.,* esti tagozatnak szeptember szerdán délután 5 órakor, a vei* déglátó levelező tagozatosoknak pedig szeptember 2-án déiut*0 fél 3-kor lesz évnyitó ünnepe Kük. A kiegészítő tagozatosé J külön kapnak értesítést a tané kezdetéről. * A Miskolci Kereskedelmi Vondéglátóipari SzakmunkásKCP' zö Iskola évnyitó ünnepség 1970. szeptember l-én 9 órak™ tartja. A kereskedelmi és vélj' déglátóipari szakmában p6<Ä vételt hirdetünk. Jelentkező8’ Szamuely T. u. 4. Igazgatóság* * Az Egressy Béni ZeneisK0’8 tanévnyitó ünnepélye szept. * án, este 6 órakor lesz a hf11, versenyteremben, továbbá 3-án, csütörtökön de. 9—lT vagy du. 2—4-ig minden növcj* dék jelentkezzék a II. cm., *»'0' teremben. 1970 szeptember 20-án, október 3-án Volán Utazási iroda Tel.: 33-572. A MÉH Melléktermék és ladékgyüjtő Vállalat gép*»'0’ azonnali belépéssel a lkain* ,, Jelentkezés a vállalat közP°p iában. Miskolc—‘•"álé - part. A Miskolci Mélyépítő Miskolc, Partizán u. 2. sz. fcjV. kubikosokat, nehézgépkezelő*’^, ács szakmunkásokat. Üzemi cő * Hetenként szíjad szombat. ^ Azonnali belépésre felveszünk anyagnyilvántartó munkakörbe női dolgozót. Lehet napi 4 órás munkaidőre is.

Next

/
Thumbnails
Contents