Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-27 / 200. szám

mmmmmamsarn 6 Csütörtök, 1970. ötig. 27. MAPI POSTÁNKBÓL Jfe hagyják tönkremenni Berzék község közepén egy régi kastély áll, amely­ben hosszú időn át a helyi tanács irodái, és az orvosi rendelő volt, de itt rendez­ték meg a nagyobb érdek­lődésre számot tartó elő­adásokat, sőt táncmulatsá­godat is. A korszerű kul­túrotthon felépítése után. IQfrl-től azonban e célra már nem vették igénybe, s közel kiéit éve. amióta Bőas—Berzék közös tanács lett, csak ki­rendeltség működik a kas­tély egyik helyiségében. A közeljövőben a pártszerve­zettel együtt ők is átköltöz­nek a kultűrotthonba, s így csak — hetente egyszeri ren­deléssel — az orvosi rende­lő marad a néhány év­vel ezelőtt műemlékké nyil­vánított kastélyban. Rövid idő múlva azonban lehetet­lenné válik itt a gyógyítás is. Megroggyant a tetőszerkezet, a falakról nagy darabokban ivalhik a vakolat. Sajnos, sen­ki nem gondoskodik a jára­tásáról. m. Túri Bertalan Berzék mrr* r r * r-m • itioiarastol is ' fin... A Martin-telepen sokan vásároltunk a tanácstól, csa­ládi ház építéséhez telket, s így á Bornemissza és a Ba­laton utca végén új családi lakótelep épül. Sajnos, sok bosszúságot és problémát okoz, hogy az út nagyon rossz állapotban van. Akik már »bt laknak, nem tudnak például tüzelőt haza vitetni. Akik pedig most építenék házukat, nem tudják a nehe­zen megvásárolt anyagot; a helyszínre szállítani. Szeretnénk megkérni a ke­rületi tanácsot, legyen segít­ségünkre azzal, hogy egy Leértékelés! Stf%-os -boamit- émmémtba az alábbi eüdaeteete et» «sfcowéspa veíőgöp áj á»: :»-929Ft/db FARMER tenegetőgép 7 436Ftydb ®TP—2 fekan-nátrypépesrtb Pl 916Ft/db KK kűllöskapa 1 960Pfc/tíb SZÉK szőlomöveío ekt 384Ft/öb DBA heveder >17Pt/db SZB—25 burgonyái>sztályozri FáOOFt/db BON burgonyaosztalyozo rOC)(fFt/áb Engedélymentes gőzkazán £S00Ptytlb FO—3 bwtorféhyezD W«99Ft*Jb KV—246 elektromos tar-gom» 7Alí3Ftydb Bi-A^Z. megyei Mezőgazdasági Ellátó V. „AGROKERf Miskolc, Besenyői át. M. Tel.: 3%-m. ajánlatai: MISKOLC—KI.TEV—SZOCSI—MOSZKVA 14 napos társasutazás autóbusszal, repülővel, vonattal. Részvételi díj teljes ellátással: 3600 forint 4- 650 forint^ költőpénz. Indulási időpont: október 13. Jelentkezési határidő: szeptember 6. ZAKOPANE—KRAKOW 4 napos társasutazás autóbusszal, teljes ellátással, városnézéssel. Részvételi díj kb.: 950 forint + 261 forint költőpénz. Indulási időpont: október 6. Jelentkezési határidő: szeptember 6. NAGYVARAD—KOLOZSVÁR 3 napos társasutazás autóbusszal, félpanziós ellátással, szállodai elhelyezéssel. Részvételi díj kb.: 650 forint -]- 180 forint költőpénz. Indulási időpont: október 10. Jelentkezési határidő: szeptember 6. JELENTKEZÉS, FELVILÁGOSÍTÁS VOLÁN UTAZÁSI IRODA Miskolc, Zsolcai kapu 18. Telefon: 33—572. kocsászélessőgben hulladék - követ, törmeléket szállíttas­son ide. s így valahogy köz ­lekedni tudjunk az úton. Ákos János és társai Miskolc, Martintelep A Miskolc városi I. kér. Tanács elnökhelyettese, Sza­bados Gusztáv elvtárs a kö­vetkező választ adta: „Kohósalak szállítására megállapodásunk van a Le­nin Kohászati Művekkel, s ebből már eddig is több ton­nát kiszállíttattunk a Balaton utcára. Legutóbb dózerral el is téríttettük, mert az ott la­kók — ígéretük ellenére — ezt sajnos nem végezték el. A rossz időjárás miatt a szállí­tás egyelőre akadozik. Mint ahogyan az építtetők, a ta­nács által bérelt gépjármű­vek sem tudnak itt közleked­ni. Amint az út egy kicsit felszárad, .javulnak az útvi­szonyok, a kiszállítás is meg­gyorsul. Bár a szállítási útvonal a híd javítás miatt megnöveke­dett, és az ismert kerülő miatt hosszabb időt is vesz igénybe egy-egy fuvar lebo­nyolítása, szeretnénk még ez évben mind a két utat rend­be tenni, sőt, a járdalapokat is kiszállítani, hogy gyalogo­san is jobb körülmények kö­zött közlekedjenek ittf” Minek akkor a megálló? Mezőkövesden a Zsőri győgg- 'fwrdőre a főtérről reggel 8 órakor indul az autóbusz. Az első megálló a Tanácsköz­társaság útján, az ügyvédi munkaközösség előtt van. Nagyon sokan várakoznak itt csomaggal megrakodva, de az autóbusz legtöbbször csak elrobog mellettük. Emiatt kénytelenek hosszú időn át várakozni, hogy valami­képpen kijussanak a für­dőbe. Nem egyszer rekla­málták már az autóbusz­vezetőnek ezt a tűrhetet­len magatartását azonban eredménytelenül. A türel­metlenül várakozó wtasók közül már jónéhányan tettek olyan kijelentést: lehet akár­milyen jó gyógyhatású a Zsóri-fürdő vize, nem jö­vünk többel ide, ha ilyen, tortúrával jár az utazás. Kérjük, intézkedjen a köz­lekedési vállalat, hogy ne érje bosszúság a Zs áriba igyekvő utasokat és a kije­lölt megállóhelyen vegye fel az utasokat az autóbusz. Kiss József és társai, Mezőkövesd Hiányzik a mellény... idős vagyok, s bizony már kissé feledékeny.. így történhetett meg, hogy augusztus 3-án elvesztettem fekete, ujj nélküli kötött mellényemet. Több helyen jártam aznap, a kórházban, gyermekcipő-boltban, autó­busszal Tapolcán, viHamo- son a városban, s így nem is tudom höl keresni. A kötött mellényem (elöl egy biztosító tű volt beleszúrva), nagyon hiányaik megszok­tam, hogy melegíti a háta­mat, derekamat. Arra gon­dolok, hogy valaki megtalál­ta, s ha tudná a címemet, esetleg értesítene. Boldogan megjutalmaznám, aki vissza­juttatja mellényemet — írja Molnár Béláné Mád, Rá­kóczi út 221. szám alól. Dolgozókat alkalmaznak A 114. sz. Ipari Szakmunkás­képző Intézet, Miskolc, III., Ga­garin u. 54. (Kilián-clél), mun­kavállalókat azonnali belépéssel alkalmaz: 3 nevelőtanárt, egy ápolói, egy gázkészülékszerelő szakmába szakoktatói és egy általános belső karbantartói munkakörbe. A Cement- és Mészművek he- jö csabai gyára felvételre keres női és férfi segédmunkásokat, valamint kobóipari technikuso­kat. Jelentkezni a gyár munka­ügyi osztályán lehet. A Miskolci Asztalos Ktsz fel­vesz szakmunkásokat, férfi se gédmunkásokat, 1 fő traktorve­zetőt és nyugdíjas kőművest. Je­lentkezés: Laborfalvi R. 16. sz. alatt. Az Északmagyarországi Kőbá­nya Vállalat Tárcái pályázatot hirdet egy fő geológusmémök állás betöltésére. A pályázatokat írásban vagy személyesen a köz­pont személyzeti osztályára kér­jük benyújtani. Fizetés meg­egyezés szerint. Gépkocsivezetőket, jó kereseti lehetőséggel felvesz a Miskolci Köztisztasági Vállalat, Miskolc, József Attila u. 65. A Borsod megyei Tejipari Vál­lalat azonnali belépéssel felvesz egy asztalost. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezés a válla­lat; műszaki osztályán. 16 évet betöltött lányokat szö­vőnek felvesz a Pamuttextilmű­vek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Lakást minimális térítés mellett, leány­otthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban, a PTM Jacquard Szövőgyár üzemgazda­sági osztályán. Budapest. XIII., Szekszárdi út 19—25. Autószerelő szakmunkásokat és autóvillamosság-szerelőt felve­szünk. Tejipari Szállítási, Szol­gáltató és Készletező Vállalat, Miskolc, Baross G. u. 11—13. sz. Gyakorlattal rendelkező laka­tos, villanyszerelő, motorszere­lő és hegesztő szakmunkásokat, toló- rakodógép-kezelőt, női és férfi segédmunkásokat fel­vesz a Beton- és Vasbetonipari Művek alsózsolcai gyára, Alsó- zsolca. Jő kereseti lehetőség, 44 őrás munkaidőrend, napi egysze­ri étkezést, a távol lakó férfiak részére munkásszállón elhelye­zést biztosítunk. Utazási költsé­gekben magas vállalati kedvez­ményt biztosítunk. Jelentkezés a gyár munkaügyi csoportján. 1 fő érettségivel rendelkező dolgozó nőt számlázol munka­körben, 2 fő kocsikísérőt azon­nali belépéssel felvesz a Bor­sod—Heves megy! Vas- és Mű­szaki Nagyker. Vállalat, Miskolc, Vágóhíd u. 6. sz. Jelentkezés: telepigazgatónál. A Bodrogközi Miami Gazdaság, Sárospatak, FELAJÁNL MEGVÉTELRE 5 db 11x28-as új gumi­köpenyt. KÖSZÖNETN YILV ÄNlTÄS Hálás szívvel mondánk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátóknak és szomszédok­nak, akik felejthetetlen ha­tottunk Bodó Séra László- né temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönetét mondunk a. miskolci Ingatlanközvetítő Vállalatnak, valamint, a miskolci Húsipari Vállalat vezetőségének és dolgozói­nak. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik szere­tett édesapánk, Bartos De­zső temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvéte kkel fáj d a lm unkát enyhítették, ezúton mon­dunk hálás köszönetét. A gyászoló család KÖSZÖNETNYÍL V ANITAS Mindazoknak, akik fér­jem, Gyémánti Géza teme­tésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és mély gyászomban osztoztak, ez­úton mondok hálás köszö­netét. özv. Gyémánti Gézáné FELVESZÜNK uszály­kormányosokat, úszni tudó matrózokat, gépész­technikusokat. Érettségivel rendelkező fiatalokkal esetleg Szerződést kötünk. Felvétel esetén az utazási költséget ’megtérítjük. Jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat dunai kirendeltsége, Budapest, XIII., Cserhalom u. 2. Eladó lebontásból ki­került tetőanyag, ajtó, ablak. Hadirokkantak utcája 11. sz. ________ N égy darab anya­nyúl fiaival és ketrec­cel eladó. Alsózsolca, Arany János u. 19. Chevrolet gyártmá­nyú szgk. eladó. Ár­ba motort beszámítok. Felsőzsolca, Arany Já­nos u. 51. sz. ____ ______________________ J ó állapotban levő László Jenő u. 30. konyhabútor eladó. sz. ház lakáscserével Petőfi u. 20. Mészáros, eladó. Elcserélném kazinc­barcikai kétszoba össz­komfortos fóbérletj la­kásomat miskolci ha­sonlóra. Kazincbarcika, Ocsenás Károly. Béke tér 18. 1/2. Két értelmiségi fér­fi részére külön bejá­ratú bútorozott szoba szeptember :1-től ki­adó. özv. Juhász Fél­né, I. kér., Kazinczy u. 15. Egyedülálló házveze­tőnőt keresek. Negy­venéves korig. „Há­zasság lehetséges” jeligére a kiadóba. Széchenyi u. 15—17. Bontásból tégla, kis méretű cserép, abla­kok és ajtók eladók. Érdeklődni 17—18 óra közölt a 37-976-os tele­fonszámon. Két db hízott sertés eladó, fele részben is. Rózsa u. 12. ______'__ W elorex rokkantko­csi eladó. Érdeklődni: 8-tól 18 óráig. Kazinc­barcika, Széchenyi u. 29. Szerelőműhely. Két darab nyolchó­napos sertés eladó. Miskolc, Oprendek S. u. 76/B. Jó karban levő fehér Trabant 601-es sze­mélygépkocsi eladó. Kazincbarcika, Május 1. u. 46., HI/11. Generálozott. 407-es Moszkvics személy­gépkocsi eladó. Dé- mtith Ottó, Rudolfte- lep. Renault 10-es sze­mélygépkocsi, 30 000 km-t futott kifogásta­lan eladó. Érdeklőd­ni 17 óra után. Tel.: 38-853. ______________ K ombinált szekrény* hálószobabútor, kony­haberendezés, rekamié, páros ágy, szék. fotel és egyéb használt bú­torok eladók. Táska­írógép bérbeadó. Szé­chenyi u. 76. Betonba vas, kézzel hajtó drótfonógép el­adó. Miskolc, HL, Lá~ nyi E. u. 36. _________ B ösendorfer zongora. ;jó állapotban eladó. Érdeklődni 13—17 órá­ig. IJT. kér., Dorottya u. 3. 1/3.______________ N agyképernyős Vi­deoton tv eladó. Op- rendek Sándor u. 38. Hoffmann gyártmá­nyú páncéltőkés pianí­nó eladó. Szabó Lajos u. 5; Lőcsei. Érdeklőd­ni: 16—20 óra között. 180 kg-os hízott ser­tés eladó. Két fiúnak albérleti szoba kiadó. Üjdiósgyőr, Zalka M. u. 3. Táskaírógép elactó. Rosenberg házaspár u, 33. (Kórház mellett.) A KGMTI diósgyőri kirendeltsége eladásra felajánl 1 db rajztáb­lát vasállvónnyal és rajzgéppel. Érdeklőd­ni lehet a 36-970-es te­lefonszámon. Eladó német háló és sport; gyermekkocsi. H. kér.. Venyige u. 8. Betétkönyvvel nyert, vagy keveset futott Wartburgot, esetleg közeli kiutalást átven­nék. Telefon: 22-245. 19—20 óra között. Elcserélném kazinc­barcikai másfélszobás, távfűtéses tanácsi la­kásomat miskolciért. Ajánlatokat: „Igényes” .jeligére a kiadóhiva- talba. Elcserélném 3 szoba, összkomfortos családi házamat 2 szobás bal- konos családi lakásért. Üttörőpark, Sátor u. 5. _________________ N agy pince eladó vagy kiadó Avason, Csabai sor 239. Bor­mérésnek alkalmas. Tulajdonos: Bajor Pé­ter, Cegléd. Felszegi«. 22. _____ D iáklánynak — két 14—15 évesnek — für­dőszoba-, zongorahasz­nálattal szoba kiadó. Papszer utca 14. Kétszobás, mellékhe­lyiségekből álló, ker­tes, modem beosztású családi házamat elad­nám másfélszobás gáz­fűtéses, erkélyes. ta­nácsi rendelkezésű la­káscserével. Megte­kinthető 12—13 óráig. Miskolc, HL* Szamos u. 12. Hegyaljai szőlő, Bőd- rogkeresztúrban, 884 négyszögöl terméssel eladó. Érdeklődni: Miskolc, Iván u. ll. sz. J/4. (Szombat, va- sámap.) Harsági. Tanulóimnak albér­letbe kiadó külön be­járatú bútorozott szo­ba. Érdeklődni 2 órá­tól. Károly u. 25. alatt. I. sz. Ipari SzakköZép- iskola közelében. Egy lánynak szállást adok. László Jenő u. 120. Elcserélném: I. ein. 2 szoba összkomfortos, gázbojleros, cserép- kályhás, erkélyes, ga- rázsos, jó levegőjű la­kásomat, hasonló 3 szoba gázfűtésesre. Glósz: Ságvári Endre u. 32., I., em. 3. Tel.: 16-364L ____ E gy férfi részére al­bérleti szállást adok. Kartács u. 12. (Tiszai pályaudvar mellett.) Külön bejáratú bú­torozott szobába férfi szobatársat keresek- Szamuely Tibor u. 11. Monostoriné. Központi fűtéses, kü­lön bejáratú bútoro­zott szoba, fürdőszoba­használattal szeptem­ber 1-től férfi részére kiadó. Hl. kér., Kili- án-dél, Iván u. 4 1/4. Érdeklődni: 15-től 20 óráig. Tapolcai müútnál közművesített, víkend­re alkalmas telek el­adó. Érdeklődni a 13-445-ős telefonszámol i minden nap 15—20 óráig. Külön bejáratú szo­ba-konyha, spájz al­bérletbe kiadó. Ugyan *ott két db háromszár- nyas ablak eladó. Eper u. 55. sz. Két; diákfiúnak kü­lön bejáratú szoba ol­csón kiadó. i. kér.. Zöldfa u. 35._________ Albérleti szállást adok két diáknak. 111. kér.. Jánosi Ferenc u. 8. Tóthné. _____________ E lcserélném Kazinc­barcikán, az óváros központjában levő há­romszoba, összkom­fortot!, telefonos főbér­leti lakásomat miskol­ci kétszobás, távfűté­ses szövetkezetiért Érdeklődni: Széchenyi u. 43. sz. alatt. Tele- fon: 173.____________ K ét diáklánynak kü- lönszoba kiadó. Iskolá­hoz közel, esetleg zon- gorahasználattal. Sánc u. 17.__________________ D iáknak szállást adok vagy férfi szobatársat keresek. Kossuth ti­ll 3. ajtó. Külön bejáratú búto­rozott szoba két sze­mélynek kiadó. t)j- győr, Torontáli u. 43. Albérleti szoba tót diáknak vagy gyer­mektelen házaspárnak kiadó. Hej őcsaha, Ker- tész in 11._____________ K ülön álló, kis bú" torozott szoba, gyér mektelen házaspárnak kiadó. Érdeklődni 18. órától; Kun Béla u. 53­Menyasszonyi rm­hák és kellékek köl­csönzése. Nagyné. Gyopár u. 3. (Győri- kapu 40. sz. mellett.) Víkendházak: építését vállalom. Sziráki Lász­ló, Szentistván, Dam­janich u. 32. Gyermekszerctó idő- sebb nőt keresünk családtagként is, bé­kés otthonunkba. Sa­il óvámos. Kossuth tér 15. Ifj. Ragány Imre. Értesítés! Értesítjük fogyasztóin­kat, hogy az alább kö­zölt helyen és időben, munkálatok végzése mi­att az áramszolgáltatást szüneteltet.! ük: 1970. szeptember 1—4-ig 7—17 óráig: Tetemvár alsó—felső— középsősor végig. Szentpéteri kapu 1—55- ig, 2—végig. 1970. szeptember 7—9-ig 7—17 óráig: Béke tér, Ady Endre u. végig. Zsolcai-kapu 2—10-ig. 1970. szeptember 10—Ili­ig 7—17 óráig. Széchenyi u. 25—105-ig. 26—46-ig, Dériné. ÉMASZ 1. sz. kirendeltség 1970 szeptember 20-án, október 3-án 7 Volán Utazási Iroda Tel.: 33-572. MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ E VADNYIT AS: v II fi szeptember 4-én., pénteken 11 & o IV 11 Cl 1 J ti" este 7 órakor: Jegypénztár: délelőtt 10-töl este 6 óráig *»

Next

/
Thumbnails
Contents