Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-25 / 198. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Losonczi Pál Tanzániában SSSBSSíiSSSaSSSSP! A MAG VAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ! ! XXVI. évfolyam, 198. szám Ara: 80 fillér Kedd. 1970. augusztus 25. Rajtunk a sor Európára figyel Amerika A baltimoorei Sun című lap washingtoni tudósítójának írása szerint az amerikai külpolitika homlokterébe hamarosan az európai kérdések kerülnek. A jelenlegi két fő irány — Délkelet-Ázsia és a Közel-Kelet nem kerül ugyan le a napirendről — vélekedik a cikkíró — de az amerikai főváros hivatalos for-, rásból származó hírei arra utalnak, hogy hamarosan az európai biztonság, a szovjet —nyugatnémet szerződés, va- I lamint az USA és Nyugat- i Európa kapcsolata lesz az a tó téma, mellyel az amerikai külpolitika foglalkozik majd. ' Tűzharc Közei-lí eleien A Szírki támogatta Al- Szaika gerillák és az EAK- párti libanoniak között hétfőn heves lövöldözésre került sor a libanoni Sidon városában, A városiján két szembenálló fél között azóta feszült pattanásig a helyzet, amióta Egyiptom elfogadta az amerikai tárgyalási tervet. A tűzharcot az váltotta ki, hogy hétfőn hajnalban vajaid egy bombát dobott az Al- Szailca irodájára. Gálád tervek A zambiai áléinak vasárnap egy nagygyűlésen kijelentette, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Portugália és a Dél-afrikai Köztársaság terveket dolgoznak ki az Egyenlítőtől délre fekvő afrikai államok katonai kirohanására. Dar-Es-Salaam. a tanzániai főváros repülőterén dr. Julius Nyerőre köztársasági elnök üdvözölte Losonczi Pált. az Elnöki Tanács elnökét. Mai szamunkból: Fejlesztés az emberért (8. oldal) A képernyő előtt (4. oldal) Sport (5.. 6.. 7. oldal) Kilencen a vádlottak padján (8. oldal) Bányász fiatalok felajánlása Több milliós megtakarítás A bányaüzemek területen elfekvő anyagok és alkatrészek felkutatására, nyilvántartásba vételére és újbóli hasznosítására nagy jelentőségű mozgalmat indított a Borsodi Szénbányák KISZ- bizottsága, a vállalati pártbizottság és a gazdasági vezetők támogatásával. A közelgő X. pártkongresszus tiszteletére augusztust és szeptembert anyagmentő hónapoknak nyílvánították. A felhíváshoz csatlakoztak a vállalat ifjúsági szocialista brigádjai. 129 szocialista brigád, csaknem 2500 dolgozó — a fiatalok és a mozgalomhoz csatlakozott idősebb dolgozók — vállalta, hogy napi munkája titán, társadalmi mnnkában segít felkutatni az üzemek területén levő értékeket. A vállalat vezető szervei minden segítséget megadnak az akcióhoz. Az akció jelentőségét jól mutalja hogy a két hónap alatt a fiatalok által megmentett anyagok, alkatrészek értéke. előzetes becslések szerint elérheti, sőt, meg is haladhatja a 4 millió forintot. Az anyagmentő hónapok keretében szombaton, augusztus 29-én kongresszusi napot szervez a KISZ-bizottság. A korábbi kommunista műszakok tapasztalatai alapján ezúttal is körülbelül 2 és félezer dolgozó részvételére számítanak. fiz országgyűlés honvédelmi bizottságának látogatása Az országgyűlés honvédelmi bizottsága — Pap János elnök vezetésevei — hétfőn ellátogatott a magyar néphadsereg egyik légvédelmi rakéta-egységéhez. A bizottságot útjára elkísérte Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első heA hét borsodi eseményeiből Tanácsülés, v b-ülések íVLa, keddiül tartja ülését a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A munkaegészségügy helyzetéről, és az ezzel összefüggő további feladatokról tárgyalnak. Augusztus 26-án, szerdái ülésezik a Szerencsi járási Tanács végrehajtó bizottsága. A Tiszta és virágos község — nagyközség versenymozgalom idei eredményeiről számolnak be, majd a bekecsi, csobaji és baskói községi tanácsok vb-elnökei tájékoztatják a végrehajtó bizottságot a községek áruellátásáról, s kereskedelempolitikai tevékenységükről. Pénteken tartja üléáét a Miskolci járási Tanács. A mezőgazdasági termelés jelenlegi helyzetét, fejlesztésének feladatait, a tavalyi év és az idei első félév költség- vetési gazdálkodását, valamint a fejlesztési i’feladatok végrehajtását tárgyalják meg a tanácsülésen. Megyei nagyaküva Pénteken, augusztus 29-án délután a Miskolc városi Pürttüzotlsäg tonöcsAernleben megyei aktívaértekezleben vesznek részt a borsodi vállalatok párt-, állami és tömegszervezeti vezetői. A tanácskozáson Buda István munkaügyi miniszterhelyettes mond vitaindító előadást. A pénteki megyei nagyaktíva nyitja' meg azoknak az előadásoknak és vitáknak a sorát, amelyekkel a megyei pártbizottság, valamint a szakszervezetek, a KISZ, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, a TIT és a Magyar Köz- gazdasági Társaság megyei szervei segíteni kívánják a vállalatoknak a IV. ötéves terv feladataira való felkészülését. KISZ-rendezvények Ülést tart szerdán a megyei KISZ-vb. Javaslatot terjesztenek elő a fegyveres erők napjának megünnepléséről. A járási és városi úttörő-elnökségek statisztikai jelentései alapján tájékoztatják a vb-t az úttörőcsapatok tavalyi munkájáról. A továbbiakban a tagdíjfizetések és a taglétszámok alakulásáról lesz szó. Ugyancsak szerdán tartja vb-ülését a Szerencsi járási KlSZ-biaottság is. A szabó- es bútoripari kisz KISZ-esei számolnák be az akcióprogram időarányos teljesítéséről. A 3. sz. AKÖV KlSZ-bizottságá- nak politikai nevelömunká- járól számolnak be a Miskolc városi KISZ-bizottság csütörtöki vb-ülésén. Javaslat hangzik el többek között a lakóterületi KlSZ-szerve- zetek működtetésének módszereire, feladataira vonatkozólag is. Pénteken az Ózdi járási KISZ-vb ülésezik. A tagfelvételekről, a Hazafias Népfront és a KISZ együttműködéséről, az Ifjú Gárda munkájáról lesz szó. Tudományos tanácskozás az egyetemen Kétnapos tudományos tanácskozással ünnepük diplomájuk jubileumát a Nehézipari Műszaki Egyetemen, tíz esztendővel ezelőtt végzett gépgyártómémökök. A Gépipari Tudományos Egyesület helyi szervezete és az egyetem gépészmérnöki kara által rendezett tanácskozásra augusztus 27-én és 28- án kerül sor az Egyetemvárosban. lyettese, a néphadsereg vezérkari főnöke, s reszt vettek a látogatáson megyei párt- és állami vezetők is. A vendégeket, katonai tiszteletadással fogadták. Ezután Menyhárt András vezérőrnagy tájékoztatta a képviselőket. az alakulat feladatairól, tevékenységéről, beszámolt a katonák és parancsnokaik élet- és munkakörülményeiről, ismertette a kiképzésben elért eredményei két. A vendegek ezután megtekintették a kiképző-központ oktatási bázisának különböző részlegeit és azt a folyamatot, amelynek során a rakétákat előkészítik a harci feladatok teljesítésére. A honvédelmi bizottság tagjai megismerkedtek az indító- és irányító rendszerrel, majd harci bemutatót néztek végig. A készültség elrendelésétől a rakéták indításáig. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Nemeskéri Jánosnak, a Lenin Kohászati Müvek pártbizottsága titkárának eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munkaérdemrend aranyíokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetőhelyettese és Timmer József, a SZOT titkára. ÍJ eális számvetés, világos I® útmutatás. A kihar- *• colt, az agyak, szívek, kezek együttes munkájával Megalkotott jelen, s a megálmodott, a tudatosan megszerkesztett közeli jövő lelkesítő körvonalai! — A szocialista Magyarország négy évre szóló nagy munkaprogramja. Valahogy Így summázható első olvasás után annak a dokumentumnak a lényege •— „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt X. kongresszusára” —, melyet a napilapok augusztus 23-án az ország közvéleménye elé tártak. A pártszervezetek — a Központi Bizottság határozatának megfelelően — már korábban kézhez kapták a kongresszusi okmányokat. Most az irányelvekkel megismerkedhet, a szélesebb körű közvélemény, sőt az irányelvekben foglaltakat megismerhetik határainkon túl is. A kommunisták, a párt- csoportokban most tanulmányozzák és az alapszervezetek szeptemberi taggyűlésén fejük ki véleményüket a kongresszusi okmányok valamennyi pontjáról. Meggyőződésünk, hogy — ami az elmúlt négy év, a IX. kongresszus óta eltelt időszak és leien légi helyzetünk értékelését illeti — a párttagság és egész közvéleményünk többsége igent mond a Központi Bizottság mcgáVtapMásarra. hisz köztudott, amit az ®ámyeivek bevezetője ismeg- áülapít: „A párt az elmúlt négy évben a IX. kongresszus határozatainak megfelelően a szocializmus teljes felépítése érdekében dolgozott; tevékenységében a rnunkasosztály, a szocializmust építő magyar nép szolgálata vezette.” A z is köztudomású, hogy népünk a párt politikáját követve, az elmúlt négy év alatt nagy Eredményeket; ért el, a szocialista ópitömunka miniden lényeges területén. Igazolják ezt megyénk eredményei is. Éppen ezért, Közbeni] Bizottságunk a X. kongresszustól joggal kéri majd „az eddig követett politika jóváhagyását.” Ami pedig pártunknak és "épünknek az elkövetkezendő négy évre szóló társadalmi programját, „a szocializmus teljes felépítésének "Magasabb szinten való foly- latását.” illeti — ez reális Program. Épít a szocializmus nagy vívmányaira, az Elmúlt negyedszázad során ~~ benne az utóbbi négy évben — elért eredményeinkéi tapasztalatainkra; reá li- *an számol a szocializmus Jeljes felépítésével, a jelenlegi problémákkal, hazánk adottságaival és lehetőségeinél. közte a nemzetközi feltételekkel és lehetőségekkel **• Következésképpen pártunk 'bggal számít a dolgozó nép, " munkásosztály, a parasztéit az értelmiség, a nők és , ifjúság, minden dolgozó Osztály és réteg egyetértésé- íe> és céltudatos munkájára. Nincs itt lehetőség rá, ?°Sy az irányelvek nyolc fe- 3ezetének, negyvenkilenc Pontjának csak fontosabb dmgállapításiait és célkitűzéseit is újra felidézzük — ~~~ különben is, ezt tanulmányozni kell —, annak érzé- j Éltetésére, hogy pártunk a kongresszus határozatait végrehajtva, eredményesen p alkalmazta hazánk viszo- j! nyaira a marxizmus-lenini-/-- mus nemzetközi érvényű tanításait. Az irányelvek ! tárgyilagosan állapítják meg az elmúlt négy év során hazánkban erősödött a népi > hatalom; nagy eredményeket j értünk el a gazdasági, a kul- j turális életben; emelkedett a nép életszínvonala; erősödtek a párt tömegkapcsolatai, szilárdult a magyar nép egysége. I gaz, „A munka során akadályt kellett leküz ■ doni, s meg kellett oldani számos, a szocialista társadalmi fejlődésen belül támadt ellentmondást” — olvashatjuk az irányelvekben. De az is igaz, hogy „A hazánk felszabadulása 25. és Lenin születése 100. évfordulójának évében összeülő kongresszus megállapíthatja, hogy a magyar munkásosztály teljesíti történelmi hivatását: ... pártja vezetésével, a parasztsággal, áz értelmiséggel, a társadalom többi dolgozó rétegével együtt sikeresen építi a szocializmust.” Aid az irányelveket, tanul mányozza, meggyőződhet ar- róJ is, hogy pártunk az elmúlt évek során elvi, internacionalista politikával biztosította a szocialista építőmunka nemzetközi feltételeit. Lehetőségeihez mérten segítette a béke, a demokrácia. a szocializmus v; lágméretű erőinek növekedő sét. Pártunk nemzetközi tevékenységének középpontjában mindvégig a társadalmi haladás segítése, a világháború kJ,robbant ás ának elhárítása, a béke megszilárdítása állt, áll jelenleg és a jövőben is. Ezért is lelke sítő — kommunisták és párton kívüliek számára egy aránt — az a program, amellyel a kongresszusi irányelveket tanulmányozva, megismerkedhetünk. „A párt azonban nem áll meg történelmi útján, szakadatlanul kutatja a szocializmus fejlődése során napirendre kerülő új feladatok helyes megoldását. Tcvé- Icenységében, karóiban, munkásosztályunk. népünk támogatására épít” — olvashatjuk az irányelvek záradékában. A kongresszusi okmányokat, illetőleg az irányelveket sem egyszerűen csak tudomásulvétel végett bocsátotta a pártszervezetek ren delkezésére, illetőleg a közvélemény elé. A Központi Bizottság a kongresszusi irányelveket vitára bocsátotta, és felhívta a párttagságot, a pártszervezeteket, hogy észrevételeikkel, javaslataikkal járuljanak hoz zá a kongresszus munkája hoz. Egyidejűleg felkérte a Hazafias Népfront Országos Tanácsát, a Szakszervezetek Országos Tanácsát, az Országos Szövetkezeti Tanácsot, a Magyar Nők Országos Tanácsát, a KISZ Központi Bizottságát, a Tudományos Akadémia Elnökségét, hogv az irányelveket megvitatva, véleményüket juttassák el a párt Központi Bizottságához Gyakorlatilag tehát pártunk az egész magyar közvéleményre számít. R ajtunk a sor, hogy az irányelveket gondosan tanulmányozzuk, vitassuk meg, foglaljunk állást és észrevételeinkkel, javaslatainkkal is járuljunk hozzá a X. kongresszus sikeres munkájához. Csépányi Lajos