Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-12 / 162. szám

Vasárnap, 1970, július 12, &2MAMimMiOkSXÁG 11 Egyetemisták a sportcsarnok építésénél Tíz éve állapodott meg a Nehézipari Műszaki Egyetem KlSZ-bizottsága és a Bor­sod megyei Állami Építőipari Vállalat, hogy önkéntes if­júsági építőtábor formájában segítenek az egyetemisták a ■vállalatnak. Sok lakóház, középület készült el azóta az egyetemi hallgatók segítsé­gével. „Dolgozgatnak, dolgozgatnak " Remek idő az építkezéshez, mondják a szakemberek erre Rz izzasztó hőségre. Pedig az spítícezés területén még me­legebb van. Lehet, hogy a sok meleg szín, a mész, a homok, cement színe kelti ezt a hatást. Annyi azonban bi- zonyos: az állványok tetején vassaerkezetet hegeszteni, vagy betonozni, kubikolni a földön — egyaránt nehéz á>unka. Pedig ennél az épít­kezésnél nincs megállás, a határidő sürget, a KTSZ-véd- hökség kötelez: a sportcsar­noknak határidőre kell elké­szülnie. Sok itt a fiatal. A Rögtönzött öltöző ajtaján ez hU: Illés bár. Társaik közül Rókán az árvízkárok hely re- ^Irtásán dolgoznak valahol Szabolcsiban. Az itthon mara­dottak helytállnak így is, a Sportcsarnok építése jól ha- ad. Ezeknek a fiatal szak­munkásoknak segítenek most építőtáborozók. Egyik brigádjukkal a fa- munkához felállított fészer­en találkoztunk. Barattes i B.éla, a BAÉV KlSZ-bizott- Rágának titkára a munkáról érdeklődik. A fiúk válaszát mázni nem lehet: nevetnek, v'ccelődnek — mintha kitér­ésnek a válaszadás elől. Az- í*n elmondják, hogy naponta 12 órát dolgoznak, mert építőmu oltásoknak ötna­munkahetük van. El- mondják, hogy tudomásuk ”®fat a legjobban dolgozó migádöiv néhány tagja kül- ?mi jutalomutazáson vesz .észt, hogy ingyenes strand- m mozijegyet kapnak a tá- °°rozás idején. m betonozó brigád idős ' zakmunkás vezetőjét is meg­idézzük : Hogy dolgoznak a fiúk? ~~ Dolgozgatnak, dolgoz­ónak. Ez az ötödik nyár, z°Sy egyetemistákkal dolgo- y™. de úgy még soha nem 01Sozták, mint néhány éve, , házépítő kombinát építé- -hel. Azok a fiúk aztán áll- d? u sarat. Nem mondom, ,, ‘öbbiekkel sem volt baj Sr>ha. lan egy jó javaslat Js.v sem lettünk sokkal °sabbak, hát felkerestünk .H. másik brigádot, öt má- tn2iVes olajbányászt talál- nk. Egy fa alatt pihentek. Ilyen kevesen? — Két srác megsérült. Mindketten szögbe léptek, mégpedig ugyanabba a szög­be, és haza kellett utazniuk. — Ezt a házat kell lebonta­nunk — mutatnak egy jókora lakóházra. Arról beszéltünk, hogy jobb lenne robbantani, mert így sokáig tart. — Amit nekünk kell vé­gezni, az nem munka — fa­kadnak ki. — Szemetet szed­tünk, fát hordtunk, most meg ezt a házat keM bontani. | Aprólékos munkának tartjuk az ilyet. Miért nem bíznak ránk valami komolyabbat? — Néhány napig kubikol- tunk. Az tetszett. Láttuk az eredményt. Valami nehéz munkát szeretnénk csinálni. — Javaslatunk is lenne: mondják meg, hogy a bon­tásnak ezt a részét még ma el leéli végeznünk. Ha kész vagyunk, elmehetünk. Azt hiszem, akkor több hasznun­kat venné a vállalat, Nem órabérben, hanem teljesít­ménybérben kellene minket foglalkoztáin i. Elfogyott a nehéz munka Arz építésvezetőtől és he­lyettesétől a kővetkezőket hallottuk: — Az építkezés megfelelő szakképzettséget igényel. Szaktudós nélkül sok min­dent nem lehet itt elvégez­ni. A segédmunkára ennek ellenére nagy szükség van. Az állványbontás, a betono­zás, a faanyag szállítás, a csapadékvízcsatoma építése is fontos feladat. Mi részben megértjük ezeket a fiúkat: aprólékos a munkájuk, és nem látványos. A csatorna- építő brigádban dolgozó diá­kokra csak jót hallunk. Ott árkot kell ásni, ami napról napra hosszabb lesz. Sajnos, nekik nem tudtunk már kedvükre való munkát ad­ni. De ez nem ok arra, hogy kedvüket vesztve hűsöljenek a fa alatt. Az előző évek ta­pasztalataira alapozva, mi többet várunk az önkéntes ifjúsági táborban dolgozó fi­ataloktól. * Az első turnus munkájával a táborparancsnok sem elé­gedett. A következő csopor­toktól 6 is többet vár. A javaslatot, amelyet ne­künk elmondta, még senki sem hallotta az illetékesek közül. Pedig a táborparancs­nok és az üzemi KISZ-bi- zottság bizonyára segített volna. Az építőmunkások szívesen veszik a segítséget, jó emlékük van az egyete­mistákról. Nem szabad hát, hogy egy-két brigád lerom­bolja sok-sok lelkes fiatal eredményét. Lévay Györgyi T elefon oeszélgetés Kloss kapitánnyal te£. Népstadionéi í'er?Hut 6-án sor. föínkíVüli SZIJR < nis?j szereplője is. kaoHW Mikulski. aDltany lesz. gombaion a t fofhh telefoné, m'n-a 0tt a néPszei sár- k,™< lef^.'^nagyoöt, lön edzéseket is tartok, a színészek csapatában szep­temberben ismét szeretnék gólt lőni. Amikor Mikulski értesült arról, hogy több magyar művész tiszteletdíját az ár­vízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel, kijelentette: — Csatlakozom a magyar művészekhez, kérem a ren­dezőket, hógy az én fellépti- díjamat is bocsássák az ár­vízkárosultak megsegítésére. Megtisztelő számomra, hogy szerényen is hozzájárulhatok a sokat szenvedett emberek gondjainak csökkentéséhez. Szombaton kitűnő időben, remek előkészületek után folytatódott az országos vi­déki kajak-kenu bajnokság. Az előfutamok továbbra is a taktikázás jegyében zajlot­tak, az esélyesek többnyire csak arra ügyeltek, hogy be­jussanak a döntőkbe. Ez nagyjából sikerült is, hiszen a pénteki meglepetések után szombaton az előfuta­mok általában a várt ered­ményeket hozták. Zsúfolt volt a napi prog­ram, hiszen amíg az első na­pon csupán 29 futamot bo­nyolítottak le, addig a má­sodik versenynapon, tehát, szombaton 53 futamban raj­toltak a legjobb vidéki kaja­kosok és kenusok. Ezúttal már több izgalomra volt ok, hiszen hét versenyszámban a döntőkre is sor került. \ Ma délután 3 órakor játsz- szák le az Edelényi Bányász sporttelepén a Szendi-kupa döntőjét, az Edelényi Spar­tacus—Hídvégardó labdaru­gó-mérkőzést. Ezeket a késő délutáni órák­ban indították, s ekkor volt a legnagyobb érdeklődés és a legnagyobb buzdítás is a tó­parton. Egy-egy számnál va­lóságos hangzavar támadt. Minden egyesület saját ver­senyzőit biztatta. Ennek, el­lenére végig sportszerű ma­radt a küzdelem, és óvásra is mindössze egyetlen szám­ban került sor. A miskolci versenyzők ezen a napon mérsékelt tel­jesítményt nyújtottak. A hét szám közül mindössze egy­ben sikerült megszerezni a vidéki bajnoki címet. A Mis­kolci Helyiipar SK C—6 fér­fi ifjúsági 500 m-es kategó­riájának versenyzői bizo­nyultak a legjobbnak, ök szerezték meg az első vidé­ki bajnoki címet városunk­nak. Sőt, a bajnoki cím mel­I. osztályban (július 2-án): 1. Sajókeresztúr 21, 2. Borsodi j Volán XI. 18 3. Kazincbarci­kai ÉMÁSZ 17, 4. Ongaúji'alu 1 16. 5. Varbó 15 ponttal. tál felajánlott tiszteletdíjac is. A döntők eredményei. K— 1 női 500 m: 1. Krix Judit (Nagymaros), 2. Galamb (Dunaújváros). 3. -Balázs (DVTK). K—2 férfi 500 m: 1. Kovács—Makra (SZEOL), 2. Simon—Ugjai (MVSC). 3. Hovanyecz A.—Hovanyecz L. (MVSC). K—4 női 500 m: 1. SZEOL, 2. Dunaújváros. 3. Szegedi Kender. C—2 férfi 500 m: 1. Marczinkó—Ubik (Dunaújváros), 2. Csontos— Liksai (DVTK), 3. Varga— Csűri (Szegedi Kender). C— 6 ifjúsági 500 m: 1, MHSK (Garai, Madácsi, Gulyás, Bartha, Búzás, Küss, Csá- nyi). Edző: Kocsi Zoltán. 2. MVSC B-csapat, 3. MVSC A- csapat. PC—6 serdülő fiú 500 m: 1. Rába ETO. 2. SZKSE, 3. Dunaújváros. PK —1 500 m: 1. Kozsdi (Vác), 2. Nagy (Rába), 3. Trmyik (Szarvas). A vidéki országos kajak­kenu bajnokság utolsó ver­senyszámait ma, vasárnap délelőtt rendezik, ugyancsak a Mályi-tavon. Ekkor kerül sor a további döntők lebo­nyolítására. Paiilovits Ágoston Sportműsor Atlétika. Területi leinőtt férfi és női egyéni bajnokság. Nyíregyháza. Kajak-kenu. Országos vi­déki felnőtt, ifjúsági és ser­dülő bajnokság. Mályi-tó. 8.30, illetve 14.30 óra. Röplabda. Dr Smiák Lajos nemzetközi kupa, Miskolc, MVSC-pálva. 9 óra. Labdarúgás'. Nyári Toló- kupa: Ózdi Kohász—FOS 1'ED Szállítók. Űzd 16 óra. Botion. Sátoraljaújhely—Len’óvárosi MTK, Sátoraljaújhely. 17 óra, Czirják. Nemzetközi mérkőzés: Bor­sodi Bányász—Szpartak Moszkva. Sajószentpéter, 16.30 óra. Az árvízkárosultak javára: Kazincbarcikai Ve­gyész—MTK, Kazincbarcika, 15 óra. Vasutas-kupa: MÁV Hatvani AC—MVSC, Hatvan, 17 óra, Hoff er. Lovasbemutató, logaiver- seny, ugratás — bemutatja a me2Ókeresztesi Aranykalász Tsz lovasiskolája, Sajókaaa. Lövészet. Megyei válogató­verseny. Nyírfa u.. 8 óra. Bajnokavatás a tóparton Taktikázás és küzdelem lé elnyerték a V1MELUX ál­Sporthírek * Gyorsmérleg a Borsodi Bányászról Mindent élőiről? A szalonnái mikrokörzet ma 9 órai kezdettel kis- és nagypályás labdarúgó, röplabda, kézilabda, atlétikai bajnokságot rendez Perkupa, Szalonna, Mosztonyi és Me­szes dolgozóinak. * A június 21-én elmaradt Sajóhídvég II.—Önöd II. mérkőzés 2 pontját (0:0 gól­aránnyal) a Sajóhídvég II. csapata kapta meg. * Egy bajnoki mérkőzésről ejtiltották a június 28-án ki­állított. Bodnár Lászlót (Gi- rincs). * Hozzájárult az intéző bi­zottság a sajópetri sportkör kérelméhez, hogy a Sajópetri —Girincs találkozót Sajólá- don rendezzék meg. * A járási labdarugó-bajnok­ság élcsoportjának állása az í Az atlétikai szakosztályok­ban folyó nevelő munkáról mindig képet nyújt az évről évre kiírt megyei csapatbaj­nokság. A küzdelemsorozat arra készteti a szakosztályo­kat, hogy a pontszerzés ér­dekében, minden verseny­számban a legnagyobb szám­ban indítsák versenyzőiket. A megyei csapatbajnokság­gal párhuzamosan a megye válogatott csapatai az NB-s bajnokságban szerepelnek, tehát a megyei csapatbajnok­ság a közvetlen utánpótlás seregszemléje. Egy fordulót lebonyolítot­tak a megyei csapatbajnok­ságból. Vegyük sorra a/, egyes kategóriákat, hogyan is szerepeltek itt a csapatok? A megyei férfi I. osztály­ban ez a helyzet az élen: 1. DVTK 1076. 2. MEAFC 102í!, 3. MVSC 899. 4. Kohóipari Technikum 752. 5. Ózdi Ko­hász 442 pont. Női 1. o.: 1. Az NB-s borsodi labdarú­gó-csapatok közül a Borsodi Bányász nyújtotta az egyik leggyengébb teljesítményt a szezonban. Az együttes 30 százalékos „sikerrel” szere­pelt. A sajószentpéteri csa­pat 14. lett az NB II. Északi csoportjában, mindössze 9 pontot szerzett és 11 gólt lőtt. — A félév a csapatkeresós és az őszi-tavaszi bajnokság­ra való készülés jegyében telt el — mondta Bánáti Rezső, a Borsodi Bányász edzője. — Az eredmény viszont nem felel meg a várakozásnak. Lényegesen többet tud a csa­pat. — Lényegében a csapat- építés sem sikerült. — Mindenre befolyással volt a sok sérülés, betegség, néhány játékos eltávozása és visszavonulása. Nem alakult DVTK 722, 2. Miskolci Sport­iskola 544, 3. Hennán Gim­názium 434, 4. Edelényi Bá­nyász 384, 5. Ormosbánya 361 pont. Serdülő f.iú bajnokság: 1. Földes Gimnázium 624, 2, Miskolci Sportiskola 385. 3. Kohóipari Technikum 377, 4. Ózdi Kohász 363, 5. 101. sz. 1TSK 293 pont. Középiskolás fiúk csapat- bajnoksága: 1. Földes Gim­názium 817, 2. Kohóipari Technikum 810, 3. Kazinc­barcikai Vegyipari Techni­kum 754, 4. Kilián Gimná­zium 540. 5, Leninvárosi Gimnázium 276 pont. Középiskolás leány csa­patbajnokság- 1. Herman Gimnázium 926, 2. Kilián Gimnázium 790. 3. Encsi Gimnázium 687, 4. Szikszói Gimnázium 384. 5. Leninvá-1 rosi Gimnázium 352 pont. Nernes P. i ki végleges csapat őszre. Is­mét ott vagyunk, ahol kezd­tük. Nem vitás, hogy a játékos­állományt az említett dolgok nagyon megtizedelték, Csei- falvi visszavonult, Kertész­nek fegyelmije volt, Nyírit fnegope rakták — csak most kezdte az edzéseket —, Szőcs még mindig sérült és a kapus Czibere is H héten át volt sérült, helyettese, Veres pedig igen váltakozó formát mutatott. Bánáti edző csak Katona. Négyesi és helyen­ként Csipke játékát tartja elfogadhatónak, többet várt viszont Verebélyitől, Bódistól és Tátraitól. És amiről az edző nem be­szélt, véleményünk szerint néhány játékos azt hitte a Bányászban, hogy bérelt he­lye van, és bajok voltak a klubszeretettel is. — Játékosállományunk ja­vul a bajnokságra — mondta újságként Bánáti Rezső. — Három leszerelt játékos jött hozzánk. Nagy István jobb- hátvéd a Ganz-Villamosság­tól, Nagy Béla sepregető a Kinizsi Sörgyártól és egy csatár. Gönce, aki a Csepel t a r tálé kegy ü tt esébe n szere­pelt. Egyébként a Borsodi Bá­nyász mérlegéhez nagyon A Katowice női csapata váratlanul nem jött el a dr. Smiák-kupa tornára, és így a két napra tervezett hagyo­mányos miskolci röplabda­viadal váratlanul, már az el­ső napon befejeződött. Az MVSC-pályán a női találko­zókat játszották le először. Eredmények. Az MVSC mindhárom ellenfelét 2:0-ra győzte le. Eger—DVTK 2:1, Eger—MSI 2:0. DVTK—MSI 2:0. Végeredmény: 1. MVSC, 2. Egri Dózsa, 3. DVTK, 4. Miskolci Sportiskola. A férfiak mezőnye valóban nemzetközi volt. Három csehszlovák együttes is részt vett a kupáért folyó harc­ban — többek között a ta­valyi és tavalyelőtti győztes Kézsmárk Jednota együtte­se, amely az idén is kiemel­jeiiemző adat, hogy leél gól­nál többet egyetlen sajószent­péteri játékos sem rúgott. Csipke, Urban és- Négyesi rúgott 2—2 gólt. — A?, együttes felkészülé­se a bajnokságra hétfőn kez­dődik .. . — Igen. Huszonötödikéig napi két edzessel késizülünk. azután visszatérünk a rendes kerékvágásba. — És mik a csapat célkitű­zései? — A helyzet az — mondta az edző —. hogy gyenge erőnlétű csapatot vettem at. az alapokat: azóta sikerült megteremteni, s erre építve próbálom a csapatot össze- rázni. Szeretnénk elkerülni a kiesési gondokat, s jó eset­ben valahol a középmezőny­ben végezhetünk. A nagy múltú együttes va­lóban így kellene, hogy sze­repeljen végre. Tavaly már figyelmeztettük a Borsodi Bányászt, hogy „kiesőjelölt", azonban a csapat tiltakozott, pedig ha akkor rákapcsol, már nem itt állna. Tudomá­sul kell venni mindenütt, hogy az NB-s bajnokság minden osztályában egyre több munka kell ahhoz, hogy egy csapat becsülettel helyt­álljon. Még nem késő! Ny. r. kedelt a mezőnyből, s akár­csak az MVSC női csapata, játszmaveszieség nélkül lett első, s ezzel végképp el­nyerte a dr. Smiák Lajos emlékére kiirt kupát. Eredmények. Kézsmárk Tátrán—MVSC 2:1. Kézs- mark Tátrán—3. sz. Szakkö­zépiskola 2:0. Iglo—Kézs- mark Tátrán 2:0. Igle — MVSC 2:0, MVSC—3. sz. Szakkö­zépiskola 2:1 Igló—3. sz. Szakkközépiskola 2:1, Végeredmény: 1. Kézs- mark Jednota, 2. Igló, 3. Készmark Tátrán. 4. MVSC. 5. 3. sz. Szakközépiskola. Feltétlen hozzátartozik a Siniák-kupáért folytatott h :rc tudósításához, hogy megle­pően csekély számú néző­közönség elölt bonye’ Sriott a küzdelem. Helyzetkéj» a megyei atlétikai csapatbajnokságról Első nap liÉjezill a SmÉ-kupa

Next

/
Thumbnails
Contents