Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-05 / 156. szám
II WLÁG.t ARJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVI. évfolyam, I5(i. szám Ara: 1.— forint Vasárnap. 1970. július 5. I osonesi Púi . Strauss támadása Otns&khan Brandt ellen Losonczi Pál szombaton hazautazott ülúbátorból — jelenti a Moncame mongol távirati iroda. Az Ulánbátor) repülőtéren — amelyet feldíszítettek a Mongol Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság lo - bogéival — Szambu, Ceden- bal és más vezető személyiségek, valamint a mongol főváros dolgozóinak képviselői búcsúztatták a magyar küldöttséget. A mongol sajtó, a rádió és a televízió részletesen foglalkozik a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének mongoljai látogatásával.. Az Unen, a Mongol Népi Forradalmi Párt és a kormány központi sajtóorgánuma „A barátság és az együttműködés erősödő kötelékei” címmel számol be a látogatás eseményeiről. A látogatásról kiadott közös közlemény a többi között. kihangsúlyozza, hogy a felek kifejezték meggyőződésüket, hogy Liosonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének látogatása a Mongol Népköztársaságban, a lefolytatott ' baráti eszmecsere,, jelentősen hozzá fog járulni a mongol és magyar nép hagyományos lesi véri barátságának és sokoldalú együttműködésének további erősítéséhez. Losonczi Pál, a Mongol Népköztársaságból útban hazafelé. szombaton Omszkbu érkezett, ahoi Jelizavetyin, az Omszki területi Partbizottság másodtitkára és más városi vezetők fogadták. Az Elnöki Tanács elnöke Omszkból vasárnap réggel utazik tovább Budapestre. ' A bonni kormány elleni ülés támadásokkal nyitotta meg Franz Josef Strauss péntek este Nürnbergben a CSU választási kongresz- szusát. A kongresszus a novemberben megtartandó bajorországi tartományi váÜt közei Esza ii -I eo fl’szághan Észak -í rorszá gba n tovább folytatódtak a polgárjogi tüntetések. Felvételünk egy belfasti utcán készült, ahol a tüntetők és a rohamrendőrség között súlyos összecsapások zajlottak le. Harci repülőgépeket, harckocsikat és katonai egységeket helyeztek riadókészült- ^Sbe Santiagóban, 75 kilométerre Santo Domingótól északra, szombatra virradóan jtzon híresztelés kapcsán, llogy állítólag kormányelle- hes elemek szálltak partra az ország északi részén. Belfastban, Falls Road nevű katolikus negyedben az éjszaka folyamán több mint 1500 brit katona vett részt az észak-írországi zavargások eddigi legelkeseredettebb ütközetében. Reggel fél nyolcig a polgári lakosság köréből összesen ÖL halottat számoltak meg: ezzel tizenegyre emelkedett a legutóbbi hét nap alatt elesett polgárok száma. A hadsereg este fél tizenegy órától kijárási tilalmat rendelt el, de a Bernadette Devlin szabadon bocsátását követelő fiatalok nem tettek eleget a parancsnak. A zavargások elmérgesedésének jelei: egyre több a pisztoly- és puskalövöldözés, a bambarobbanás, a katonák a „forróbb” helyeken minden járókelőt őrizetbe vesznek, sok asszonyt és gyermeket kell vidékre költöztetni. iasztások előkészítését, szolgálta. Strauss beszédeben kijelentette: évekig nem lehel jóvátenni, amit a B randi - kormány máris eljátszott. Brandt — hangoztatta — elhagyta a szolid külpolitika alapjait és Don Quijote módjára szélmalomharcot folytat. A CSU elnöke készségét fejezte ki a kormánnyal való együttműködésre, de a CDU—CSU — mondotta — „nem hajlandó egy kalandos vállalkozás temetésénél az engesztelő kórus szerepét játszani”. Kiesinger, aki szintén felszólalt, kijelentette, hogy a Brandt-kormány „zavart és károkat” okozott keleti politikájúval. Bonnban Pompidou elnök kijelentette, hogy „még a keleti politika ellenzőivel szemben is” támogatja Brandt lépéseit. Szombaton, a kora délutáni órákban befejeződött Bonnban a kétnapos francia— nyugatnémet konzultáció. Délelőtt Brandt kancellár és Chaban-Delmas miniszterelnök folytatott négyszemközti megbeszélést, majd a két küldöttség plenáris ülésén összegezték az eszmecsere eredményét. A tárgyalások eredményét összegezve, Brandt kancellár hangsúlyozta: Bonnak azt az óhaját, hogy normális kapcsolatokat létesítsen a szocialista országokkal, a francia kormány morálisan és politikailag támogatja. Pompidou hozzáfűzte: nemcsak támogatja Bonn politikáját, hanem üdvözli a Brandt-kormány bátorságát és realitás- érzékét, amellyel ezt az Európa jövője szempontjából oly nagyjelentőségű kérdést kezeli. Szovjet népművelők Miskolcon ü Alombarlang' Aggtelek (4. oldal) m Lebecsült tevékenység? (4. oldal) m Húsz méterre a tőid alatt (5. oldal) H Pontozott sorsok (5. oldal) m Putrikból lakásokba (7. oldal) Unit vendégeink tiszteletére Fogadás a városi tanácson Amint pénteki számunkban már hírül adtuk. Miskolc testvérvárosából, a finnországi Tamperéből öttagú delegáció érkezett megyénk székhelyére. Tegnap, július 4-én délelőtt dr. Fekete László, a Miskolci városi Tanács vb-elnöke fogadást adott vendégeink tiszteletére. Tampere város képviseletében jelen volt dr. Pekka Paavola főpolgármester, Sampo Toni polgármester, Reino Vähämäki, a város- rendezési bizottság képviselője, valamint. Arvo Sipilá és Ormi Lindfors, városi tanácstagok. Dr. Fekete László, a városi pártbizottság tagja, a városi tanács vb-elnöke köszöntötte a testvéri finn nép küldötteit. A város képviseletében megjelent Moldován Gyula, a városi pártbizottság titkára, dr. Tóth István, a városi tanács vb-titkára. Tok Miklós, a városi tanács vb-elnökhelyettese, valamint Csabai Kálmán festőművész, a városi tanács vb-tagja és Szövetkezeti ünnep Göncön „ A leningrádi népművelési oiskola és a debreceni Kos- «üth Lajos Tudományegye- em között évek óta fennáll „ a munkakapcsolat, amely- ~k eredményeként a két in- ■fmény hallgatóinak ki- ia- "Nagyobb csoportjai ..ónként felkeresik a másik árost és ott töltik népmű- , e .1 gyakorlóidejüket. A ningrádi fiatalok egy eso- Portja most Magyarországon van gyakorlaton, és Szo- "\°nyik professzornak, a 1,..lsk°la tanszékvezető tanúsnak, valamint Csopanij do- > ®.n*nek, a főiskolai kar dé- f«n lyettesének vezetésével n. , resték Borsod megyét, üietve Miskolcot. A végzős leningrádi népnevelők szombaton reggel a •onaj Sándor Művelődési Központban találkoztak Mis- mic és Borsod megye köz- uvelődési életének vezetői- K-ovóts György, a mű- •Btodesi központ igazgatója Mindenféle szövetkezet és szövetség az emberek összefogásának szervezett testületé, amely mindig a kollektivitás szellemében valósul adott igen széles körű áttekintést területünk közművelődési helyzetéről és gondjainkról, vázolta a művelődési központ módszertani tevékenységét, g közös irányítású népművelési munka tapasztalatait. A leningrádi népművelési munkáról részben Szolomonyik professzor, részben Csopanij docens elbeszéléseiből alakult ki vázlatos kép, a hallgatók és a magyar népművelők kötetlen, baráti eszmecseréje pedig sok részletkérdésről adott érdekes képet. Különösen sok szó esett a zenei életről és a kórusmozgalomról, mert a hallgatók ezen a szakon kaptak képzést. A vendégek, akiket elkísért. útjukra dr. Durkó Mátyás debreceni egyetemi docens, délután Sárospatakot keresték fel, ma pedig Miskolc érdekességeivel ismerkednek. meg és a szövetkezők erejét növeli, sokszorozza. Az első céltudatos szövetkezet 85 esztendővel ezelőtt alakult meg Rahdale-ben, ahol 28 ember alakított kollektívát, hogy erejüket, alkotó tevékenységüket megsokszorozzák és életüket megkönnyítsék. (Folytatás a 2. oldalon) Sümegi János, a TOT elnökhelyettese köszönti az ünneplő szövetkezeti dolgozókat. Foto: Szabados György. ifi, Horváth Béla, a város főépítésze. Részt vettek a baráti találkozón a városi tanács osztályvezetői és több miskolci vállalat igazgatója. Dr. Fekete László üdvözlő szavaira dr. Pekka Paavola, Tampere város főpolgármestere válaszolt. Kiemelte, hogy a két ország, különböző társadalmi rendszere ellenére a városi tanács munkája mind Miskolcon, mind Tamperében nagyon sok hasonló vonást mutat. Felvetetté a két testvérváros közötti, az eddigieknél gyakoribb, kölcsönös küldőitségcserék lehetőségét. Ezt követően kötetlen beszélgetés formájában dr. Fekete László tájékoztatta a finn küldöttség tagjait a városi tanács munkájáról. Ismertette Miskolc város Tanácsának szervezeti felépítését, közoktatási intézményeit, a tanácsi vállalatok munkáját, a közművek, a közlekedés és az egészségügy struktúráját. Szólt a város ipari jellegéről. Vázolta a Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőri Gépgyár, a December 4. Drótművek, a különböző építőipari üzem elv. s a tervezőintézetek tevékenységét. Kiemelte a 23 kilométer hosszan elnyúló Miskolc sajátos problémáit, s kitért a városban tapasztalható munkaerő-hiányra. Beszámolt a IV. ötéves terv Miskolcon megvalósítandó legfontosabb beruházásairól, a megépítendő fontosabb kommunális létesítményekről. Miskolcon a IV. ötéves terv időszakában a többi között 12 ezer lakás épül. létrehoznak egy 800 fős kollégiumot, s egy minden igényt kielégítő gyermekkórházat. A tamperei küldöttek érdeklődésére részletesen ismertette a városi tanács pénzügyi forrásait, az útfenntartással kapcsolatos, s a folyóvizek tisztaságának megőrzésére tett intézkedéseket. A beszélgetés során dr. Pekka Paavola kijelentette, hogy a küldöttség tagjai nagy várakozással tekintenek a város különböző intézményeiben. vállalatainál teendő látogatások elé. A testvéri finn nép küldöttei tegnap délután megtekintették a Kilián lakótelepet. Lillafüredet, s a Garadna völgyét. Ma ellátogatnak Aggtelekre és Jósvafőre. maid az esti órákban, a diósgyőri várban részt vesznek Bartók: A kékszaká*ú herceg vára című. operájának előadásán. T. I* ÜNókésziiltség Santiagóban