Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-30 / 177. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVI. évfolyam, 177. szám Ára: SO fillér Csütörtök, 1970. július 30. Szőnyeg a v Irt'; «r? "WC!?§ t I: v .v-::- 'Äl i A „Csaba” Szőnyegszövő HTSZ évi termelése hatvanmillió forint értékű. 1970-ben százezer négyzetméter szövött és csomózott szőnyeg készül, döntő többségében amerikai, francia, svájci megrendelésre, de gyártottak már japán, délafrikai megrendelésre is. A divatosnak mondott szőnyegek pasztellszínekben készülnek, figurális díszítéssel. Mai számunkból A „gombfioi** fejlesztett vállalat (3. oldal! A legjobb vonzerő (4. oldal) Kél íenyő között (5. oldal) A Csanyskba költözött Csillebérc (9. oldal) A bérezésről, nők helyzetéről Ülést tartott az SZM1 elnöksége Indiai határozat Az indiai kormány olyan határozatot hozott, hogy konzulátusi szinten diplomáciai kapcsolatot teremt a Német Demokratikus Köztársasággal. Eddig kereskedelmi képviselet útján tartott fenn kapcsolatot a két ország. „Vállalatunkat 1954-ben alakították meg, szolgáltatási igények kielégítése végett. Vegyesipari jellege 20 év alatt alakult ki finommechanikává.” E szavakkal kezdte tegnap szakmai tájékoztatóját Hrabár Sándor, a Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat igazgatója. FJmondotta, hogy a három főtevékenységük közül egyik a lakossági szolgáltatás, évente körülbelül százezer megrendelő igényét elégítik ki. A kiállításon a V1MELUX a városi ianács vb-elnökének különdíját és egy sor szakmai díjat nyert a különféle villamos, automatikus, a fényjátékkopcsoló és neon berendezésekkel. Érdemes megemlíteni, hogy a kiállítás eddigi időszakában egymillió forint értékű ilyen berendezés ügyében egyeztek meg és a MŰÁRT felkérésére, a vállalat a varsói kiállításon mutatja be négy termékét. „A MOFÉM megbízatást ad a Miskolci Vegyesipari Vállalatnak a MOFÉM termékeinek körében az esetlegesen bekövetkezett hibák VDKültakozás A Párizsban tárgyaló VDK- delegáció képviselője kedden ismertette a hanoi külügyminisztérium közleményét, amely erélyesen elítéli a de- militarizált övezet északi része ellen elkövetett újabb amerikai bombatámadáso- kat. A közlemény szerint július 23-án, 24-én és 25-én az amerikai légierők B—52-es és hlás típusú bombázói nagy mennyiségű bombát szórtak a demilitarizált övezet északi részében fekyő Hvong Lap falura. A VDK kormánya — állapítja meg a közlemény — erélyesen elutasítja és felháborodottan elítéli az ilyen bűnös cselekményeket. A VDK külügyminisztériumának egy másik közleménye azzal vádolja Thaiföldet, hogy bombatámadásokat hajt végre kambodzsai területek ellen és szárazföldi csapatokat küld az országba. A ■nyilatkozat követeli a fegy- veres agresszió beszüntetését Egybehangzó hírügynökségi jelentések szerint szerdára a kambodzsai kormányerők utolsó egységei is eljavítására...” így kezdődik az a jelentős okirat, melyet tegnap a Magyaróvári MOFÉM és a Miskolci Vegyesipari Vállalat vezetői aláírtak. Németh György, a miskolci kiállításon ez évben először szereplő magyaróvári üzem piackutatója elmondotta, hogy vállalatukat az évszázad elején hozták létre. 1964-ben kezdtek foglalkozni a víz-, gőz-, gázszerelési berendezések készí Lésével. Az üzemben évente 529 millió forint értéket állítanak elő s ebből köriiJbelül nyolcmilliös érték kerül Borsodba. A kiállításon két szabadalmi jellegű termékcsaládot is bemutattak, ezek a jövő évben kerülnek forgalomba. A MOFÉM-szerelvények garanciális javítását a Miskolci Vegyesipari Vállalat vállalja Ez új szolgáltatás. A mai napon az említett vegyesipari, a Miskolci Műanyagfeldolgozó és a Kazíns- barcikai Kézműipari Vállalat tart szakmai napot. hagyták Kirí Rom varost, és környékét, s így a hazafiak nagy győzelmet arattak a kambodzsai háború eddigi legnagyobb és legvéresebb ütközetében. Ennek a győzelemnek — írja az AP amerikai hírügynökség — komoly következményei lesznek a kambodzsai főparancsnokság összes terveire. A I.on Nol rezsim csapatainak Kirí Rom-nál elszenvedett vereségét az amerikai tengerészgyalogosoknak: a dél-vietnami Khe Sanban bekövetkezett emlékezetes vereségéhez hasonlítják. A kambodzsai főparancsnokság nem adott ki jelentést a Kirí Rom-i csatában szenvedett veszteségekről, de a hazafiak által harcképtelenné tett ellenséges katonák számát több százra becsülik. Kétórás illa Nyugati hírügynökségek jól tájékozott körökre hivatkozva közük, hogy kétórás vita után véget ért az izraeli kabinet ülése anélkül, hogy döntést hozott volna az amerikai javaslatokra adandó válasz kérdésében. A kiadott szűkszavú közlemény mindössze az ülés té- nyéről számol be, és közli, hogy csü törtökön az izraeli kabinet ismét összeül. Tegnap, július 29-én, szerdán délelőtt, Mráz Ferenc elnökletével ülést tartott a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége. A testület dr. Balogh Andrásnak, az SZMT titkárának irányításával megvitatta a | vállalati bérezés gyakorlati i tapasztalatairól szóló jelen- j tést és a nők politikai, gaz- | dasági. szociális helyzetéből adódó szakszervezeti feiada- | tokát meghatározó intézkedő- ! si tervet. A vállalatok bérpolitikájával, a munka szerinti elosztás következetes érvényesítésének politikai és gazdasági hatásával kapcsolatban az elnökség megállapította: „a bérezés rendszere, a bérpolitika gyakorlata sohasem független az adott időszak gazdaságpolitikai céljaitól.. Jelenlegi bérezési rendszerünknek a szocialista társadalom teljes felépítését kell elősegítenie. Megyénk gazdasági eredményei az utóbbi időben kedvezően alakultait. A lakosság pénzbevétele 1969-ben 9 százalékkal emelkedett, az iparban foglalkoztatottak bére átlagosan 2 százalékkal nőtt. A bérfejlesztésben Befejeződött a vasas dalosünnep. Előbb a hazai vendégegyüttesek búcsúztak el a várostól, tegnap pedig azonban problémái: okozott, hogy annak jelentős részét egyes vállalatok nem a meglevő dolgozók keresetének növelésére, hanem új dolgozók felvételére fordították. A vállalati bérezési gyakorlattal kapcsolatban az elnökség megállapította, hogy helye- fFolytatás a 2. oldalon) útnak indultak a külföldiek is. Délelőtt a Tiszai pályaudvarról utaztak el a karl- marx-stedt-i művészegyüttes tagjai. Délután budapesti városnézés szerepelt a programjukban, este pedig elindultak hazafelé. A VI-os vágány peronján a 90 — többnyire fiatal — dalos, meg- hatottan búcsúzott el a vendéglátóktól. — Minden nagyon szép volt, köszönjük, hogy részt vehettünk az ünnepségen, mondogatták. Amikor pedig elérkezett a vonat indulásának ideje a már megtanult magyar szóval búcsúztak: — Viszontlátásra! Akik hallották az együttest, a Német Demokratikus Köztársaság aranyéremmel kétszeresen kitüntetett, és a legjobb amatőregyüttes címet elnyert kórusát, felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak. Így azután természetes volt a vendéglátók köszöntése is: Viszontlátásra, barátaink! A másik külföldi vendégegyüttes a trineci vasmű Martinu vegyeskara, a késő délután búcsúzott el Mis- kolctól. Tegnap ugyanis még élvezték Tapolca vizét. A trineci együttes három alkalommal lépett fel a vasas dalosünnep rendezvényein. Az avasi templomi hangversenyen, az esti szerenádon. és a keddi ajándékműsorban szerepeltek. Tőlük is így köszöntek el a vendéglátók: Találkozunk még! Miskolc első mozgólépcsője A Szovjetunióban született, miskolci „lakos” lett, életkora pár hónapra tehető, íme, ezek az új Centrum Áruház mozgólépcsőjének anyakönyvi adatai. Szerelői, az ÉM Gép- és felvonószerelő Vállalat Metró brigádjának tagjai már becenevet is adtak Miskolc első ilyen berendezésének. Aranylépcsőnek hívogatják. Hogy miért titulálják ily szép, hangzatos névvel, azt is elmagyarázták. A mozgólépcső gyártója, a leningrá- di üzem szállította a budapesti metró ilyen berendezéseit is — és azok nagyszerűen megálltak helyüket. Azt mondják, hogy e hatvanhárom lépcsős, egyszerre hatvan ember szállítására alkalmas szerkezet is kitünően vizsgázott. A tegnap délben befejeződött, 48 órás próbaüzemeléskor minden csavar jól működött, a szerelők és Borisz Benkó szovjet szakértő örömére. (Képünkön) A mozgólépcső másodpercenként 75 centiméteres utat tesz meg, s a vevő 20 másodperc alatt érhet majd fel * az áruház emeletére, (Gyárfás—Szabados) illll ....mi V IMELDX, MOFÉM... Szakmai napok a kiállításon A csal a véget ért Nagy gy§sel©m töri Rom-nál A kambodzsai hazafiak hősi tette Elutaztak a külföldi együttesek