Észak-Magyarország, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-28 / 123. szám

Csütörtök, 1970. május 28. ÉSZAX-MAGYARORSZÁG 5 Felkészült a találkozóra. Íróasztalán jegyzőkönyvek, szokatlanul széles és vaskos napló. A dátumok és a tö­mör bejegyzések többnyire tragédiákról szólnak. A 43 éves férfi ujjai alatt fürgén kattognak az írógép billen­tyűi. — Pillanat. Még egy tanul­ságos esetet jegyzek fel, és kezdhetjük ... Mosolyog, de szeme gyak­ran a telefonra téved. A sok­billentyűs készülék kívülről éppolyan, mint bármely má­sik. Vastagon rajzolt hívószá­ma — 16—70 — azonban árulkodik. Mintha végszóra tenné, a készülék berregni kezd. Szinte érzem, hogy a szemben levő asztalnál ülő ember megtelik feszültséggel. Ritka a jókívánság — Halló, itt a vasútüzem biztonsági osztálya, Erős Fe­renc ... A hangból érzem: fel van készülve a legdrámaibb ese­ményekre. Fel, hiszen a 16— 70-en csodának számít a jó­kívánság. Erős arcán ismét lágy mo­soly jelenik meg. A vonal túlsó végén Fűzi István, az osztály vezetője Sátoraljaúj­helyből érdeklődik, történt-e valami érdemleges. Szeren­csére csendes nap van. Mind­össze Alsózsolcáról jelezték, hogy H. I. íegyverneki lakos törte össze az egyik fény- és fléteorompót. Briós éppen rámnéz. Szinte oivasom gondolatait. — Tizenhárom éve vagyok ebben a beosztásban. Ez idő alatt íorradalmasodott a vasút. A személyvonatok na­gyobb sebességgel haladnak, mint két évtizede a gyors, s ar. expresszvonatok 120 kilo­méteres sebességgel zúgnak végig az acélsíneken. Az uta­sok nagy többsége együtt „nőtt” a közlekedéssel.^ De vannak, akik ma is gőzös­korabeli idő szerint gondol­koznak. — Igazságügyi szakértő is vagyok. Igen, éppen itt a teg­napi bírósági tárgyalás anya­ga. K. Béla és három társa, valamint T. László bálozás után, ittasan összevereked­tek. A vonat elindult, K. és három társa felugrott, T. utá­nuk. Folytatták a verekedést. A szerencsit a másik három lerugdosta a lépcsőre. T. a hátsó kapaszkodót fogta meg, a vonat húzta egy ideig, az­tán ... jobb lábát tőből le­vágták a kerekek. — A TVK-ból hazafelé uta­zott M. K. A kocsi peronján ő is verekedett, ennek követ­keztében Hejőkeresztúrban kizuhant a vonatból. Fej- és karsérülés. Ezek tények. Hogy mondjam el, hogy meg­értsék az emberek, mennyi­re drága az emberi élet. s milyen felelőtlenül kockáz­tatják egyesek! Egy-két másodperc, kis figyelem Az arc most egészen ko­mor lesz. Az emlékezet vala­mi megrázót villant fel. — A halál mindig megrá­zó. De különösen akkor mar az ember érzéseibe, ha az egy-két másodpercen, kis fi­gyelmen múlik. — H. J.-né megrázó lát­vány volt. A mezőzombori állomáson, a 4. sz. váltó mel­lett feküdt. Nem bírom elfe­lejteni, ahogy hozzátartozói néztek a véres, összeroncsolt asszonyra. Ha ő váltótisztítás közben jobban vigyáz, s job­ban figyel a mozdonysze­mélyzet is, egy tragédia el­marad ... Az arcon ismét gondolat villan -át. — A Tiszai pályaudvaron történt. A Csobádról jövő ta­nító nagyon siethetett Hama­rább kinyitotta a kocsi ajta­ját. A lépcsőre állt, s meg­csúszott ... Nem egy tragé­diát láttam, vizsgáltam már. De ez külön megrázott. Csak álltam a test fölött, amelytől négy-hat méterre volt a fej. Táskájából tervrajzok szó­ródtak szét. Egy ház terve volt. Ifjú ember, ifjú apa, akit gyermeke sohasem lát­hat többé ... Miért kellett ennyire sietni? S. J. gépko­csivezető csak levegőzni akart. Kinyitotta a 80 kilo­méteres sebességgel robogó vonat ajtaját. Kál-Kápolna és Nagyút között kizuhant a vonatból. Súlyos fejsérüléssel vitték az egri kórházba. B. Köszöntjük a borsodi orvosnapokal ÖRVENDETES az a pezs­gés, amely az utóbbi evekben megyénk tudományos érdek­lődésű embereinek tevékeny­ségét jellemzi. A műszaki életben erős bázist jelentenek az országosan is jelentékeny nagyüzemek, s a Miskolcon működő műszakj egyetem. Van-e, lehet-e ilyen bázisa az egészségügynek, egyelem és klinikák nélkül? Voltak és tahin ma is van­nak olyan vélemények, hogy a tudományos igényű, kutató­munkát végző orvos csak a fővárosban, vagy Debrecen­ben, Szegeden érvényesülhet, szerezhet magának nevet, el­ismerést. Az egyesített kórházakban működő központi tudományos bizottság, valamint a megye és a város egészségügyi ve­zetői cg.vrc sikeresebben bi­zonyítják a fenti nézet hibás voltát. Több éves szívós, rendszeres munkájuk egyre inkább ráirányítja a figyel­met nemcsak a megyében, de a inegye határain túl is, az itt folyó tudományos tevé­kenységre. Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem, hogy a korszerű egészségügyi ellá­tás korszerű, modern techni­kát, gyógyeszközöket is Igé­nyel. Az egészségügy helyi vezetői minden igyekezetük­kel azon munkálkodnak, hogy a kórházak felszereltsé­ge korszerű, a legújabb igé­nyeket is kielégítő legyen. Ehhez a törekvésükhöz min­den segítséget, anyagi támo­gatást megkapnak a helyi ta­nácsoktól. Az objektív feltételek tehát biztosítva vannak, s a mi ór­iásaink dicséretes módon jól sáfárkodnak a lehetőségekkel. Két évvel ezelőtt eljutottunk oda, hogy már reprezentatív, tudományos igényű beszámo­lók sorát lehetett, az akkor első ízben megrendezett bor­sodi orvosnapok programjára tűzni. Ma másodszor kerül sor hasonló, rangos összejövetel megnyitására. Megyénk és városunk kórházi és körzet­ben dolgozó orvosai három napon át mutatják be, és vi­tatják meg a gyógyító-, meg­előző és kutatómunkában el­ért eredményeiket. KÖSZÖNTJÜK orvosaink seregszemléjét, s tanácskozá­sukhoz sok sikert kívánunk! (A. I.) Erzsébet Felsőzsolcán — szinte érthetetlenül — leug­rott a mozgó vonatról. Ismét feszülten gondolko­dik. Olyan szavakat, érveket keres, amellyel hatni lehet a meggondolatlanokra. „Ember, vigyázz! A sebesség nem já­ték. Valaha megtehetted, hogy a mozgó vonatra ugrassz, a gőzös lassan indult. De ma, a nagy teljesítményű mozdo­nyok szinte rántva indulnak, s pillanatokon belül felgyor­sul a szerelvény futása. Nem éri meg a kockázat.” Min­denkit óvni szeretnék, ne álljon közel a robogó vonat­hoz sem. Légörvényt tá- maszt. Rutinos vasutasok 5— 6 méterre elhúzódnak, ami­kor elrobog előttük az ex­pressz. És mégis. Még így is lehet baj. A sorompók rombolói Töprengő kifejezés az ar­con. — Valamit kellene monda­nom a sorompók rombolóiról is. A fény- és félsorompók okos megoldások. Ha netán lezárul a jármű mögött a sorompó, elöl szabad az út. Sajnos, egyes vontatóvezetőle, tehergépkocsi vezetők minden szabáíyt megszegve igyeksze­nek átcikázni a lezárt félso­rompók között. Mindennap van egy rombolás. Ongán, Felsőzsolcán, aztán megint Ongán, Diósgyőrben és... Nem érti az ember, miért kockáztatnak értékeket, saját és mások életét. Erős ujjai most egy jelen­téshez érrfelí. Üj gondolat­sor. — Ez éppen ma érkezett... Bozsik Gyula Eger és Put- nok között közlekedett. Sáta és Kiskapud között van egy átjáró a vasúton. Nyugtala­nul figyeli, hogy az ország­úton robogó, bányászokat szállító munkásbusz nem las­sít Nem látja a sorompót vagy... de hiszen a sorompó nincs leengedve! Gyorsfék, s a szerelvény 2—3 méterre az átjáró előtt megáll. Így óvott meg emberi életeket Nagy Tibor mozdonyvezető is. A Tiszaiból indult Bánréve fe­lé. Gyorsfékezés, és a Gö- möri előtt elmaradt egy ka­rambol. Egy pillanat Az előbb egy sor nevet jegyez­tem fel, Sipos Bertalan moz­donyvezetőét Dankó István, Vígh Károly, Repka László mozdonyvezetőét Őrlő László vonatvezetőét akik ébersé­gükkel baleseteket karam­bolt előztek meg. A telefon kattan. Erős Fe­renc a beszélgetésre felké­szülve néz rám. — Kezdhetjük. Mi az első kérdés? Csorba Barnabás A zápor és a jégeső a déli harangszóval érkezett tegnap Tiszalúcra. Szerencsére rövid ideig tartott így a gáton nem sokáig szünetelt a munka. Volt, aki a rőzserakás árnyé­hergépkoesivezetők — Szűcs József, Hutvágner Károly —, akiket Székesfehérvárról, il­letve az M—7-es út építésétől vezényeltek ide. Fáradtak, de nem panaszkodnak. 16—17 A katasztrófa-sújtotia területeken fokozottan szükséges a rendszeres egészségügyi ellenőrzés. Dr. Pataki Bélám* egy ki­telepített kislányt vizsgál. kában, volt, aki a fák alatt, volt, aki a gátőrháznál kere­sett menedéket az eső elől. Sokan üres homokzsákot te­rítettek a fejükre, vagyis fó­liából csináltak alkalmi sát­rakat. Egyedül a könnyűbú­várokat nem zavarta az eső. Terepszínű overálljukban vagy a neoprém műanyagru- hábam vontatták uszályukat. A 6 kilométer hosszú védelmi szakaszon — amiből 5 kilo­méter hosszban félezer kato­na, vízügyi dolgozó és civil, ook tehergépkocsi, munkagép, hajó, rocsó — elcsendesült a világ. A szokatlan nyugalom emlékeket, arcokat, mondato­kat villantott fel bennem. Eszembe jutott Buda házi Je­nő autó tréler-vezető, aki azt sem tudja, mi van a vízben levő nyirmegyesi családjával, ottani rokonaival, aki már egy hete várja a pénzt és az üzemanyagj egyet Miskolcról, a Közúti Üzemi Vállalattól, de úgy látszik, elfeledkeztek róla. „Nem is a pénz. a fon­tos — hajtogatja —, hanem az üzemanyag. Hogy tudok így dolgozni?” Szepesi Dezsővel napjában talán százszor is találkoztam ezen a gáton, ö itt a műszaki vezető. Láttam rocsóban, mo­torkerékpáron, tehergépko­csin és gyalogosan is. Nem sokat tudok róla, de egyet igen: fáradhatatlan. A szádfalazásnál sokáig elnéztem Patonai Gyula* bá­csit, amint a hídszerkezeten állva, feszítővassal kényszerí­tette a pátrialemezeket a cö­löpverő 250. kilogrammos üté­sei alá. Mozdulatai frissek, csak az arcán, a szemén lát­szik, hogy fáradt. Már fáradt, mint a többiek is. Fáradtak azok a fiatal te­í.cscncefalu, Lcscncclomaj. Balatoncdorios, Ncmcsvita és Ba­latongyörök termelőszövetkezetei köz1; vállalkozásban szőlő­iskolát telepítenek a Balaton partján. A festői környezet­ben most van a munka dandárja, tömegesen ültetik ki a sző­lővesszőket. órát dolgoznak naponta, las­san két hete. Losonczi János, a gépesí­tett árvédelmi részleg rocsó- vezetője nem panaszkodik, pedig nem sokat aludt mos­tanában. Bevetésük óta már a negyedik helyen vannak. Félmeztelenül áll a rocsó fa­rában, őszes haját a vízben álló ártéri fák levegőért, napfényért kapkodó koronája borzolja össze. Úszunk a Ti­szán. Hirtelen leáll a motor. Kanyarodunk egyet. Ekkor látom, hogy egy léibe vágott kenyér lebeg a vízen. Loson­czi János kiemeli, kinyomja belőle a vizet, mint valami szivacsból, aztán az ülőkére helyezi. Csak ennyit mond: — Kenyér . . . Vízügyi dolgozók, katonák, gépkocsivezetők, földműve­sek és kubikosok, akik már két hete vándorolnak az ár­ral lefelé, ahogy a folyó fut a tengerbe, akik szinte úgy érzik, hogy saját magukat lopják meg, ha alszanak né­hány órát. akik nem sok szappant, meleg vizet használ­nak mostanában, és ha jut idő rá, a tehergépkocsi forró hűtővizébe mártják a borot­válkozó pamacsot. Vízügyi dolgozók, katonák, gépkocsivezetők. földműve­sek és kubikosok, akiknek az élet egyenlő a kenyérrel, akik azért küzdenek, hogy a víz el ne rabolja tőlük a ke­nyeret. Talán egy negyedóra mú­lott el, elvonult a zápor, el­olvadtak a jégszemek. Ismét benépesült, hangos lett a gát. A szerszámnyelek még ki sem hültek, folytatódott a munka. Oravcc János Emberként az emberért N egyedszázados építő­munkánk történetében aligha volt még pilla­nat, amikor ily gyorsan zu­hantunk egyik végletből a másikba, mint ezekben a he­tekben. Nemrégiben még a kedvező tünetek kötötték le a közvélemény figyelmét. Számba vettük, mit köszön­hetünk új gazdasági módsze­reinknek, hogyan javul a helyzet egyik vagy másik te­rületen. Helyenként kiugró eredményeknek örvendez­tünk. Azután jött a vész, az árvíz. Szinte átmenet nélkül a bajokra fordult társadal­munk figyelme. Emberek tízezrei menekülnek, családi otthonok ezrei pusztulnak, és ahol áll a gát, ott is a nép­gazdaság tartalékaiból súlyos milliókat visz el csupán az, hogy a gát a helyén marad­jon. Érdekes módon ez a gyors váltás egy gyors válasszal is szolgált. A viszonyok kon­szolidálódása, az életszint ja­vulása ugyanis sokakban az aggodalmak sorát ébresztet­te. Elridegül társadalmi rend­szerünk — mondották. A vál­lalatok csak a nyereségükkel, a tsz-ek a pénzszerző mellék­üzemágakkal, a munkások az órabérekkel, az értelmiségiek hobbyjaikkal foglalkoznak, többet törődnek a víkenddel, mint az egész héttel. Nem állítom, hogy felesle­ges volt ez az aggodalom, de tények sugallják, hogy indo­kolatlan. Elég csak futólag is belelapozni az újságokba, percekig hallgatni a rádiót, nézni a televíziót. A hatósá­goknak még idejük sem ju­tott arra. hogy a támogatás csatornáit megnyissák, hogy felhívást bocsássanak ki. De a társadalom már ebben az első pillanatban megmozdult, özönével érkeztek a felaján­lások. tízezer ponton jelen i- kezett a segítőkészség. A ha­tóságok a szó szoros értelmé­ben csupán utána mentek en­nek a társadalmi segítőkész­ségnek. Elridegült társadalmunk? Csak egy percre figyeljük a híreket. A ttól tartottunk, hogy szobájuk falai közé zárkóznak a családok. És most a családok ezrei, sőt tízezrei tárják szélesre ottho­nuk ajtaját, menekültek előtt, árvízsújtotta gyermekek előtt Morogtunk, hogy az export érdeke lassanként de­vizahajszolássá válik, vissza­szorítja a belföldi érdekeket. És most devizaszerző vállalat engedi át balatoni üdülőit öt­száz gyermeknek. Szezonban, amikor a devizahajszolás a legerősebb lehetne. Csak az órabért nézik a munkások? Szocialista bri­gádok serege ajánlja fel né­hány napi keresetét, vagy (esetleg plusz) néhány napi munkáját Tudják: az együtt­érzésnek most tettekkel kell hangot adni. „önző” termelő- szövetkezetek engedik át leg­féltettebb kincsüket, az építő- brigádot, a takarmánytarta­lékot, a jövőt biztosító te- nyészanyag egy részét, hogy újra indulhasson az élet ott is, ahol egész tsz-vagyonokat radírozott ki a leltárból a hullámok ostroma. Tanácsok változtatnak elképzeléseiken, hogy adhassanak. Szentté avattuk a víken- det? Károm orvos felajánlot­ta, hogy részt vesz az egész­ségügyi szolgálat munkájá­ban. Mivel szolgálati helyü­kön sem nélkülözhetik őket, szombaton és vasárnap vesz­nek részt. Munkával agyon­terhelt tervezőintézetek vál­lalnak pluszmunkát a helyre- állításhoz. Ingyen, és ugyan­csak szombatra, vasárnapra. Erkölcsi elismeréssel nem túlságosan elkényeztetett kis­iparosok vállalják ingyen egy ház fölépítését, vagy valami mást. ami profiljukba vág. Spontán indult a segítő­készségnek ez a hulláma, de ma már létrejöttek a ható­ságilag megnyitott, ellen­őrizhető. biztonságos csator­nái is. A legkiválóbbak .áldo­zatkészsége ma már példa- mutatássá, sodró erővé foko­zódott, amely magával ra­gadja a talán ma még kö­zömbösöket. vagy nehezeb­ben mozdulókat is. Nem ké­telkedhetünk abban, hogy ez a lendület hatással lesz mindazokra, akik készek cse­lekedni emberként az em­berért. G yors volt a váltás, de választ adott. A válasz lényege: a mi társadal­munk „egy mindenkiért, mindenki egyért” elvét kitel­jesítő szocialista társadalomi Sokbiilleiityűs íeleíon a biztonsági osztályon

Next

/
Thumbnails
Contents