Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-09 / 82. szám

Csütörtök, 1970. április 9. r ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Naptár 1970. április 9, csütörtök A nap kelte 5.08, nyugta 18.24 órakor. A liolú kelte 6.16, nyugta 23.01 órakor. Névnap: Erhard. Évforduló öt. évvel ezelőtt, 1965. április 9-én hunyt el Kossá István, az ismert kommunista politikus, miniszter.. Ba- latonlellén született, 1904. március 31-én. A keszthelyi gimnázium elvégzése után Budapesten keres munkát, és villamoskalauzként helyezkedik el. Tizennyolc éves, amikor bekapcsolódik a munkásmozgalomba; 1923-ban belép a Szociáldemokrata Pártba. Mint a baloldali Villamos Szövetség tagja, tevékenyen részt vesz a szak- szervezeti ellenzék harcaiban. 1933-ban a szövetség fő­titkárává választják; ugyanebben az évben a vezető­ség többi tagjával együtt letartóztatják. 1942-ben bün­tetőszázaddal a frontra viszik, ahonnan többedmagával sikerül átjutnia a szovjet csapatokhoz. Antifasiszta is­kolára kerül, s 1944. novemberében azzal a pártmegbi- zatással tér haza, hogy vegye fel a kapcsolatot a párt­tal és a Magyar Fronttal. A felszabadulás után a szak- szervezeti mozgalom egyik vezetője; 1945—48 között a Szakszervezeti Tanács főtitkára. Az ellenforradalom leverése után pénzügyminiszter, majd közlekedés- és postaügyi miniszter. Haláláig az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja. i^ádi©——----­K ossuth rádió. 3.20: Barokk muzsika. 9.00: Kuruzslás, vagy gyógyítási 9.25: Népek zenéjé­ből. 10.05: Utazás a Holdra. 10.25: Beethoven és Bartók zenei öröksége. 111. 11.03: Apai örök­ség. 12.20. ICi nyer ma? 12.30: Melódiákoktól. 13.50: A költészet hete. 14.00: Kovács Péter éne­kel. 14.10: Mozart: D-dür „Pá­rizsi'* szimfónia. 14.30: Nóták. 14.43: MJhály András: n_ vonós­négyes. 15.10: Zengjen dalunk I 15.40: Purcell operáiból. 10.05: Két operettdal. 10.18: Népdal- gyűjló úton Kodály Zoltán nyo­mában. 16.38: Vlagyimir Iljics Lenin. IV. rész. 11.15: Dohnányi Ernő zongorázik. 17.41: A hazai társadalomkutatás tapasztalatai ból. 10.00: Operacsillagok — ope- rasiágerek. 18.36: A Stúdió 11 Játszik. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Kovács Dénes zenekari he­gedűestje. Közben kb. 20.10: A- lcöltészet hete. Kb. 21.13: Vissz­hang. Kb. 21.43: Csárdások. 22.15: A koldusdiák. n. felvonás fináléja. 22.30: Falra hányt borsó. 23.00: Kamarazene. 0.10: Tánczene. Petőn rádió. 8.05: Fúvószene. *.15: Könnyűzenei híradó. 9.00: Balettzene. 9.40: Két országgyű­lés között. 10.00: A zene hullám­hosszán. 12.00: Erkel operáiból. 13.03: Nyíregyházi stúdiónk je­lentkezik. 13.20: Zongorán kisér: Gerald Moore. 14.00: Kettőtől hatig. 18.10: Vendégségben Szalal György egyetemi hallgatónál. 18.30: Régi magyar dalok és tán­cok. 18.51: Jó estét, gyerekek! 18.56: Egyszál magam. 21.34: Muzsikáról fiataloknak. 22.01: Majláth .Júlia táncdalaiból. 22.11: Bethlen Gábor a független Ma­gyarországért. 22.21: Verbunko­sok, népdalok. 23.15: Vldróczky. Televízió ______ B udapest 9.00: Szünidei matiné. 17.15: Irány az egyetem! 17.58: Hí­rek. 18.05: Szakkörről szakkör­re... 18.45: A repülő Fábián. Rajzfilm. 18 55: Esti mese. 19.05: Reklámműsor. 19.15: öntudat és piac. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Pamir *69. 7. Karnevál Taskent- ben. 20.50: A szent hazugság. Játékfilm 21.20: Ősi Indiai tún- ' cok. 21.55: A Tv Galériája... 22.35: Tv-hiradó — 2. kiadás. 22.45: A költészet hete. , Bratislava 9.20: Autósok — motorosok. 10.55: Zenés műsor. 11.10: Hábo­rús napló. 28. Német támadás az Ardennekben. 11.25: Tv-hír- adó. 19.00: Tv-híradó. 19.35: Elő krónika. 20.05: A kékruhás lány. Cseh filmvígjáték. 21.35: Pompás délután. Mikrokomédia. 22.05: Tv-hlradó. Mozi __________ B éke: K: f. 4, f. 7. Verseny a javából. Színes amerikai. Dupla hely árral! — Kossuth de.: K: n. 10 és 11 ó. Az Angyal vér­bosszúja. Angol. — Kossuth du.: K: f. 3, f. 5 és f. 7 ó. Az Angyal vérbosszúja. Angol. — Hevesy Iván Filmklub (Kossuth mozi­ban) : K: f. 0 ó. Helyár 5 Ft. Egy férfi és egy nő. Fr. 16 éven felülteknekI — Fáklya: K: f. 5 és f. 7 ó. Diliinger halott, Ol. Csalc 16 éven felülieknek! — Petőfi: K: f. 5 és f. 7 ó. A nősülés keservei. Cseh. — Tán­csics: K: f. 5 és f. 7 ó. Egymillió karátos ötlet. Ol. — Szikra: K: f 5 és 7 ó. Serafino. ol. 16 éven felülieknek! — Ságvári:K: X, 5 és hn. 7 ó. Krebsz, az isten. Magyar. Színház----------­9 , csütörtök. Tizenkét szék (7). Schiller bérlet. 10, péntek. A tizenegyeink pa­rancsolat (7). Bemutató bér­let. Kiállítás______ M iskolci Galéria: Jubileumi építészeti kiállítás. Nyitva dél­előtt 11 órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: Senyéi Oláh István festőművész kiállítása. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Llbressző: Az Ady Endre Mű­velődési Ház képzőművészeti szakkörének kiállítása. Nyitva 1 órától este 8 óráig. Helyiipjiri kiállítás Szerencsen, n Hunyadi János Általános Is­kolában. Nyitva délelőtt 10 órá­tól este 6-lg. Feltárta kapuját a lét című kiállítás a mezőcsáti művelődé­si központban. Nyitva délelőtt 10 órától este S-ig. Borsod S3 szabad éve című kiállítás a megyei tanács aulá­jában. Nyitva 9 órától este fél 6-ig. Zinner Erzsébet fotóművész kiállítása a ttszaszederkényt mű­velődési központban. Megtekint­hető délelőtt 10-től este 8 óráig. Perecest bányászklub: A Mis­kolci Bányaüzem 25 éves fejlő­dését bemutató kiállítás. Nyitva délután 4 órától este 9-lg. A Borsodi Szénbányák 25 éve címmel kiállítás az igazgatóság székházában. Ünnepélyes meg­nyitása 11 órakor. Megtekinthető este 6 óráig. Sárospatak fejlődését bemutató kiállítás n művelődési házban. Nyitva délelőtt 10-től este 6 óráig. 25 év legszebb kiadványai cím­mel kiállítás a hejőkeresztúri művelődési házban. Megtekinthe­tő este 6 órától 10 óráig. Hazánk, a Magyar Népköztár­saság című kiállítás az LKM munkásszállásán. Megtekinthető egész nap. Könyvkiállítás a költészet nap­ja alkalmából a Bartók Béla Művelődési Központ előcsarnoká­ban. Megtekinthető egész nap. Rendezvény------­T iszaszederkényi művelődési központ: A Magyar Ifjúság című lap ankétja, délután 5 órakor. Sárospatak: Óvodai és alsó ta­gozati nevelőmunka címmel an­két a Rákóczi filmszínházban, reggel 9 órakor. TIT Kazinczy Ferenc klubja: Weöres Sándor Kossuth-díjas költő és Károlyi Amy költönő Irodalmi, estje, 7 órakor. Ózdi művelődési ház: A legjobb apa — a Miskolci Nemzeti Szín­ház előadása, este 7 órakor. MTESZ: Nyugdíjasok klubja, délután 3 órakor. Ady Endre Művelődési Ház: Hogy is volt? — A Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttesének zenés-táncos műsora a papírgyá­ri szocialista brigádok tagjai ré­szére, este 6 órakor. Perecesi József Attila-szálló klubja: A Magyar Néphadsereg része a Varsói Szerződés katonai erejének címmel ismeretterjesztő előadás, délután 5 órakor. Időjárás—.------­V árható időjárás ma estig: időnként erősen felhős idő, többfelé, főként délen eső­vel. Elénk, néhány helyen erős déli, délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés tovább gyen­gül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. Ismét lesz sportélet Bogácson Hét szakosztályból csak három — Asszonyok a sport ellen — Művészitorna lesz az iskolában? Sporthírek A DVTK elnöksége április 10-én, pénteken 16 órakor ülést tart. Ezúttal vitatják meg az egyesület létesítmé­nyeinek helyzetét. * Nézegetem Borsod megye térképét. Bogács Mezőkö­vesd mellett fekszik, utána már csak Cserépfalu és Bükkzsérc van. Azután He­ves megye következik. A bogácsi asztal tóton haladunk, amikor a nap is kisüt. Fény önti el a házakat, a piros cseréptetőket. Rövid kutatás, kérdezőskö- dés után megtaláltam a bo­gácsi Üjv Elet Tsz SK elnökét, A. Molnár Gyulát. Kiderül, jókor érkeztünk, hiszen ez év februárjában alakult meg a ' sportkör. Igaz, 3 évvel ezelőtt is volt, és akkor is a terme­lőszövetkezetnek kellett vol­na patronálni. — Reméljük, hogy most valóban magáénak érzi majd a tsz — mondja a sportköri ein öle ötezer forintot adott a kö­zös gazdaság, 2 ezret a köz­ségi tanács. Kezdetnek elég kevés. A sportkörnek min­den telszerelését fel kell újí­tani. — A körzeti erdészet kapu­fának valót ad, csak lei kell termelni — meséli A. Mol­nár Gyula. Az indulás gondjai, bajai bontakoznak ki előttünk a beszélgetés során. Tulajdon­képpen 7 szakosztályt akar­tak létrehozni, azonban eh­hez kevés a támogatás. A já­rási TS-től pedig nem kap­tak pénzt (mindössze 500 forintot kértek szakosztályon­ként), mert elkéstek. Így az­tán 3 szakosztály maradt a 7- ből. A kézilabda, röplabda, atlétika és sí egyelőre csak álom Bogácson. — A három megmaradt szakosztályban mennyien sportolnak? — 26-an futballoznak, 15- en pingpongoznak, sakkozni pedig korlátlanul lehet. — A nők sportolnak-e? \ — Csak a lányok. Az asz- szonyok nem. Focizni is job­bára csak a legények. Ha megnősül valaki, nem engedi az asszony. No, persze, tervek jócskán akadnak a nehézségek elle­nére is. Ügy gondolják, hogy az általános iskolában művé- szitomát indítanak. A sport­kör venne a lányoknak lab­dát, karikát és szalagot. A Bogácsi Tsz SK-nál most azt tartják a legfontosabb­Diósgyőr—Szolnoki MTE l.-O (1:0) Diósgyőr, 500 néző. Vezet­te: Bodnár. DVTK: Serfőző — Kovács, Salamon, Sáfrány, Mathesz, Hajas, Udvarev, Fehér, Feke­te, Horváth (Kolláth), Haj­dú. Az esős időjárás ellenére is aránylag nagyon sokan vol­13. perc: Fükő elhúzott a jobb oldalon, beadását Szend- rei átlépte, és a jó ütemben érkező Bozó a léc alá bom­bázott 1:0. 23. perc: Ártal­matlan támadás végén, 20 mé­terről Molnár kapura lőtt, Csank rosszul vetődött, a labda fölötte a bal felső sa­rokba pattant 1:1. 53. perc: Az. előrehúzódott Várallyai megunta a csatárok tehetet­lenségét, és a 16-osról a jobb alsó sarokba lőtt 2:1. Keser­ves győzelmet aratott a Ko­hász. A vasutasok lelkesen játszottak. A színvonal rend­kívül alacsony volt Az össz- játék mindkét oldalon akado­zott Az 1 gólos különbség reális. Jók: Várallyai, Fükő, illet­ve Krompaszki és Kiss. nak, hogy visszaszerezzél^ a közönséget. Egyébként igen sportszerető emberek laknak ott. Ha a termelőszövetkezet segít — például megoldja a sportkör utazási gondjait, amit egyébként meg is ígér­tek —, akkor a most, szinte nulláról induló tsz-sportkör életerős lesz Ny. F. Visszavonul a versenyzés­től Kaién György birkózó, aki 15 esztendőt töltött Diósgyő­rött. Természetesen nem sza­kad el a szakosztálytól — az utánpótlás ügyeivel foglalko­zik majd. * A Borsod megyei Asztali- tenisz Szövetség kibővített el­nökségi ülést tart április 13- án. hétfőn, 16.30-kor, a Vö­rösmarty u. 16. sz. alatt. Aki ez vitánál sakkozik Mialatt Belgrádban a sakk- óriások csatája folyt, nálunk csendben zajlik a XI. magyar levelezési sakkbajnokság. A részvevők között két borsodi is ean, Kovács Aladár ózdi és Czabán Márton perecesi sakkozó. A verseny előzményeiről és Czabán Márton eddigi sportr pályafutásáról beszélgettünk a jeles versenyzővel. Kide­rült, hogy 1960 óta űzi a sakk­versenynek ezt a formáját. Fokozatosan haladt eredmé­nyei révén a ranglistán, és most sikerült első ízben be­jutnia az országos döntőbe. Azt tervezi, hogy 6,5 pontot szerez, és ezzel mesterjelölt minősítést kaphat. Pereces-bányatelepi ottho­nából már évek óta a világ minden tájára megy és érke­zik levél. A levelezési ver­senyek során amerikai, fran­cia. német, olasz, lengyel és szovjet sakkozókkal kapcsola­tot épített ki és csatázik ve­lük rendszeresen. Előbb a vereségek száma volt na­gyobb, de ma mar pozitív eredményt mutat az eddigi versenyek sorozata, 12:7 az eredmény Czabán Márton ja­vára. Nem beszél idegen nyelvet, keveset tud németül, de a sport nyelvét mindenki érti, különösen érthető a sakk nyelve. Persze, a játék mel­let szoros barátság is kifej­lődik az ellenfelek között. Büszkén mutatja legújabb sakk-jegyzőkönyvét, amit íz­léses kivitelben, egy szép sakkjelvény kíséretében az egyik szovjet ellenfele; egy újságíró küldött. — Amikor külföldi partne­rével mérkőzik, egy-egy ne­héz állásnál kér-e segítséget valamelyik nevesebb ver­senyzőtől? — Bár a nagy nemzetközi versenyeken is megengedett egy-egy szekundáns igénybe­vétele a függőben maradt játszmák elemzéséhezmég­is, elvből, magam igyekszem megoldani a legnehezebb helyzeteket, hiszen csak így fejlődhetek. Másrészt bizo­nyos erkölcsi erőt is ad, ha a feladat legnehezebb részét is magamra vállalom. \ A levelezési verseny nem nagyon terjedt el nálunk, pe­dig nem költséges szórakozás. Ajánlom azoknak a fiatalok­nak, akik szeretnek sakkoz­ni, csatlakozzanak a levelezé­si versenymozgalomhoz. A Magyar Sakkszövetség segíti e mozgalmat, és magam is hajlandó vagyok erre, ha va­laki igényli segítségemet. Nemes Péter Negyedszázad | Három korszak tak kíváncsiak erre a talál­kozóra. Nem sok örömük tel­lett a szurkolóknak a játék­ban, legtalálóbban Tátrai Sándor jellemezte fiai játé­kát: — Nem tudom, mi legyek — mondotta —, ha ezek gon­dolkoznak Is a pályán. Pontatlan átadások és rossz támadásbefejezések váltották egymást a mérkőzésen. Mind­járt kellemetlen epizóddal kezdődött, az első percekben Horváth csontzúzódást szen­vedett, Kolláth váltotta fel őt a pályán. A vendégek időnként nemcsak lelkesen, hanem sokkal tervszerűbben játszottál?, mint a hazaiak. Mintha a fáradtság jelei mu­tatkoznának a diósgyőriek­nél. Csak erre vezethető visz- sza a feltűnően gyenge já­ték. A mérkőzés egyetlen gólját, egyéni akció befejezé­seként, Kolláth lőtte az ellen­fél hálójába. * Ózdi Kohász—Miskolci VSC 2:1 (1:1) Özd, edzőpálya, 500 néző. Vezette: Mixtai. Ózd: Csank (Benkő) — Gö- böly, Murányi, Machat (Si­mon), Várallyai, Abuczki, Széles (Schiller), Egri, Szend- rei, Fükő, Bozó. Edző: Dobó -Zoltán. MVSC: Vadas — (Kiss) — (Gulyás) — Krompaszki, Ta­kács (Tóth II.), Hernádi, Me­zei, Szendrei, Simonyi, Jónás (Tóth I.), Molnár, Kiss, Ist­ván. Edző: Szentmarjai Ti­bor. EGYETLEN SPORTÁG talpraállása sem ment olyan nehezen a felszabadulás után, mint a teniszé. Nem­csak az jelentett óriási hát­rányt, hogy alig-alig akadt használható állapotban levő pálya, hanem az is, hogy hosszú időn keresztül „úri sportnak” minősítették a te­niszt, s a további fejlesztést nem tartották szükségesnek. Több mint két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy vala­mennyire egyenesbe kerül­hessen ez az egész világon rendkívül népszerű játék. Aki évtizedeken át figye­lemmel kísérte a magyar te­niszt, jól tudhatja, hogy há­rom jelentős korszak kü­lönböztethető meg. A két vi­lágháború között volt. a Kehrling-, azt követően az Asbólli-, majd 1954-től a Gu­lyás-korszak. Mind a három játékos kiemelkedő szerepet játszott a nemzetközi élvo­nalban is, de sohasem volt mellettük hozzájuk hasonló képességű versenyző, aki biztosítani tudta volna a Da­vis-kupában való eredmé­nyes szereplést. A magyar "válogatott 31 mérkőzést játszott a legnép­szerűbb, s valójában a csa­pat-világbajnokságot pótló vándordíjért, 12 alkalommal győzött, 19-szer vereséget szenvedett. A LEGKIEMELKEDŐBB egyéni eredményeket a negy­venes-ötvenes években As- bóth József és Körmöczi Zsu­zsa érte el. Mindketten győz­tek Párizsban, a világ legje­lentősebb versenyei között nyilvántartott nemzetközi bajnokságon, s ezt követően Wimbledonban, a ..nemhiva­talos világbajnokságnak” ne­vezhető angol bajnokságon a harmadik helyre kerültek. 'Asbóth az ausztrál Brom- wichtól, Körmüpzi az angol Mortimertől szenvedett ve­reséget az elődöntőben. S hogy nagyszerű volt átlaguk is, azt mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy Asbóth többször is szerepelt a világ- ranglista első tíz helyezettje között. Körmöczi Zsuzsa pe­dig 1961-ben 3. volt. Az if­júságiak kategóriájában eb­ben az időben Vad Dezső ért el kiemelkedő eredményt: 1948-ban Wimbledonban a svéd Stockenberg mögött második lett. Gulyás István méltó „vál­tótársa” lett Asbóth József­nek. 1957-től 1968-ig soroza­tosan nyerte a magyar baj­nokságot, s külföldön is je­lentős sikereket ért el. A leg­emlékezetesebb az 1966-ban, Párizsban az ausztrál Roche mögött, szerzett második he­lye volt. (Ez volt az az em­lékezetes mérkőzés, amelyet Roche sérülése miatt Gulyás játék nélkül nyerhetett vol­na, de ö kérte a találkozó el­halasztását, s aztán veresé­get szenvedett tőle. Ekkor ítélték neki a Fair Play-dí- jat.) Annak ellenére, hogy a lehetőségek az utóbbi évek­ben nem javultak (kevesebb pálya áll rendelkezésre, na­gyon megdrágultak a sport­szerek). jelentős a fejlődés. Kiegyensúlyozottabb lett az élvonal, s úgy tűnik, hogy megszűnt az „egyl?e”-kor- szak. Baranyi Szabolcs Tori­nóban nyert amatőr Európa- bajnoksága, Szőke Péter. Varga Géza, Machán Róben fejlődése biztosítéknak Ilit - szil? rá. hogy az elkövetkező években eredményesebben szerepelnek majd legjobb­jaink. A FEJLŐDÉS LEMÉRÉSÉ­RE kitűnő alkalom lesz majd a május 8—10. között Buda­pesten sorra kerülő Magyar- ország—Szovjetunió találko­zó. Egy győzelem nagy len­dületet adhatna a sportág fejlődésének, de nem kétsé­ges. hogy a tömegesítés csak abban az esetben képzelhe­tő el. ha újabb pályák épül­nének, s jelentős mértékben csökkenteni lehetne a fel­szerelések árát

Next

/
Thumbnails
Contents