Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-17 / 89. szám
Kfsirlüi tlrifiii Ridaltiiyii A rudabányai vasércbánya vezetősége a fejlesztési alap felhasználásával az idén egy kisebb teljesítményű kísérleti törőművet és osztályozó berendezést szerel fel. A júniusban elkészülő új üzemben az év végéig 20 ezer tonna dolomitot dolgoznak fel a kohászok által kért szemnagyságban. A dolomitot nemrég fedezték fel Rudabánya környékén, Alsótelekes határában. Az eddig feltárt dolo- mitvagyont 10 millió tonnára becsülik. Az alsótelekesi dolomit kohászati célra alkalmas: 30 százalék kalcium- oxidot és 18—20 százalék magnéziumot tartalmaz. Az LKM és az Özdi Kohászati Üzemek évente 150 ezer tonna dolomitot használ fel. A .két nagyüzem feldolgozva és négyféle szemnagyságban igényli az ásványi anyagot. Gázolás Diósgyőrben Telefonoszlopnak rohant Ittasan kerékpározott Mezőkövesd és Bogács között, a 7-es kilométerkő után enyhén balra kanyarodik az út. Egy telefonoszlop áll az ív végén. Az esőtől, széltől, naptól feketére érett oszloptest országút felé eső oldalán két sárga foltot rajzoltak krétával. Az úttest szélén Kövesd felé, körülbelül 30 méter hosszan kréta és fű. a gyepes, keskeny padkán pedig földdel szórt vonal. Az út közepén az oszloppal egy vonalban furcsa alakú fehérrel rajzolt folt a szürke aszfalton. Mindez a baleset helyszíne. Tegnap délután fél négy körül ért ide Cs. István 23 éves mezőkövesdi fiatalember és Cs. L. 17 éves öccse. A 250 köbcentis Jáwa sebességmérő óráján csak kevéssel mutatnak többet a számok 900 kilométer megtett útnál. A lámpa összetört, elhajlott a kormány és a jobb oldali lábtartó, s a motorblokkból is kitört egy darab. Cs. István gyorshajtás miatt rohant a telefonoszlopnak. Öccsét nyílt lábtöréssel hozta a mentő Miskolcra, a baleseti sebészetre. Maga is súlyosan megsérült. * Délelőtt 10 óra körül a Zsolcai-kapuba, a Gyors étterem elé hívták a miskolci mentőket. F. Judit 17 éves kislányt ért baleset. Megbotlott, nekiesett a vastag kirakatüvegnek. s a széttört üveg elvágta a bal csuklóját. ^ * Az esti órákban a Tiszai pályaudvart a Gömörivel ösz- szekötő vasúti sínen J. J. 47 éves váltóőrt elütötte egy mozdony. Súlyos mellkasi és lábsérülésekkel szállították a mentők a baleseti sebészetre. Annak a balesetnek, amely Miskolcon a Marx Károly utcán, a DVTK-stadionnal szemben történt, tegnap délelőtt 11 óra után, a gyorsa-j ságon kívül az alkohol a főbűnöse. T. József ugyanis erősen ittas állapotban ütötte el, CO 90-83 rendszámú személygépkocsijával a 18 éves H. Valériát és a 23 éves F. Rozáliát. Szerencsére sé-' rülésük nem súlyos. (Mindkét baleset ügyében még tart a rendőrségi vizsgálat.) * Csütörtökön Sajóbábonyba riasztották a tűzoltókat, ahol az ÉMV villamosműhelyé- j' ben kigyulladt egy munkapad. A tüzet sikerült gyorsan eloltani, s így az anyagi kár nem jelentős. Az előzetes vizsgálat megállajpítása szerint egy fiókba ejtett cigaretta gyújtotta fel a munka- padot. * Délután alig valamivel 6 ' óra előtt Alsózsolcára érkezett szirénázva a fehér ai Sz. Gyula 45 éves sajólácu lakos ittasan kerékpározott, elesett, s agyrázkódást szenvedett. 3 millió csuka — üvegekben Hatalmas mennyiségű csuka-bébit keltettek ki az idén ,a halászati termelőszövetkezetek dinnyési telepén. A tógazdaság keltető üvegeiben mintegy hárommillió kis csuka kelt ki. Az áttetsző testű, aprócska ragadozók kéthetes korukig a tógazdaság „bölcsödéiben” nevelkedtek. A speciális melegítő medencékben hamarosan pontyokat, majd a pár éve a tapolcai csónakázótóban is látott,, növényevő halakat keltetik. Sújtólégrobbanás Komlón Súlyos üzemi baleset történt csütörtökön a Mecseki Szénbányák komlói Béta-aknájában. Az ötödik szinten robbantás után körülbelül 20 perccel — amikor a robbantómester a munkahelyet ellenőrizte — a vájat végén lángot láttak. A tüzet el akarták oltani, s ekkor sújtólégrobbanás következett be, amely megégette az ott tartózkodó bányászokat. Farkas Jenő 30 éves aknászt harmadfokú súlyos, Horváth Sándor és Bálint József bányászokat elsőfokú égési sérüléssel szállították a pécsi kórházba. Kiállítás szerint ezt a vizet szeretnék esetleg zsiliprendszeres megoldással mozgásban tartani. Szépül az edeiényi sziget Edelény vezetőit évek óta foglalkoztatja már a kastélykert rendezési terve, mely most már a csatorna elkészítésével szigetté vált. A műemlék-kastély, a nagy fáktól árnyékolt park kedvenc pihenőhelye az edelényiek- nek. A kastélynak, a parknak minél jobb kihasználására többféle elképzelés született már, egyelőre azonban még nem mind valósult meg. A kastélyt viszont évről évre szépítik, csinosítják. Áz idén 300 ezer forintot költenek a műemlék-épület belső munkálataira, rendbehozatalára. Szó van már a Boldva holt ágának rendezéséről is, mely az egyik oldalról a parkot határolja. A holt ágban levő állóvíz ugyanis most még nem valami tiszta, nem is esztétikus látvány. A tervek Holnap, április 18-án délelőtt kiáKítás nyílik a Nehézipari Műszaki Egyetem új főépületének üvegtermében Benin munkásságáról. A Lenin születése 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás gazdag anyagának nagy részét a szovjet nagykövetségtől kapták a harmadéves kohászok. Az öreg betörő ül« vágyott a picéin Buskó Ferenc, 52 éves miskolci lakosnak a csalók, szélhámosok, a tolvajok, a betörők már előre köszönnek. A bűnözésben megőszült jó ember rá is szolgált erre a „megbecsülésre”. A mostani két év és kéthónapos börtönbüntetésének tényállása például így kezdődik: „A vádlott iskoláinak befejezése után hosszabb-rövidebb ideig több munkahelyen dolgozott. Időközben több esetben szabadságvesztésre ítélték, utoljára 1069. április 11-én szabadult a börtönből. Van a rovásán sikkasztás, csalás, Vízimádók A hivatalos strandidő még nem kezdődött meg. már sokan vannak a „dögönyöző” körül. d" a miskolci Augusztus 20. strandon Foto: Szabados György. betörés, egyszóval majdnem minden, amit a bűnügyi krónika feljegyez.” Nos, alig száradt meg a tinta a börtönnaplón, amikor Buskó 1969. augusztus ‘isién este elhatározta, hogy szállás hiányában beköltözik volt lakása pincéjébe. Az elhatározást tett követte. Noha, le volt lakatolva a pince, nem került különösebb fáradságába, hogy a lakatot le- fűrészelje. Buskót az sem zavarta, hogy azt közben a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egyik papírboltja már raktárnak használja. Teljesen nem ürítette ki, csak magához vett néhányat az ott levő mübőrtás- kákból, amelyeket aztán nyomban értékesített. A második vádpont ellene, hogy alkalmi ismerősének IBUSZ-vendégét lopta meg. Egy zsebrádiótól szabadította meg tulajdonosát. A harmadik vádpontban egy miskolci asszony tüzelőgondjain „könnyített”, egyszerűen ellopta és szinte fillérekért értékesítette az asz- szony által rábízott tüzelőutalványt. Buskó utolsó szereplésére 1970. január 6-án éjjel került sor; az öreg betörő ismét a pincébe vágyott, és a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 133. számú boltjának pinceraktárát törte fel. Öt garnitúra kerékpár-világítási készletet, öt csomag ragasztót lopott el, melyet gyorsan értékesített. Nos, ily rövid idő alatt ennyi mindenről mesélhet majd cellatársainak, a jó öreg cimbora. A bíróság ugyanis visszaesőként elkövetett többrendbeli lopásban, sikkasztással elkövetett tulajdon elleni bűntettben mondta ki bűnösnek. Ezért két év és kéthónapi szabadságvesztésre ítélte, s öt évre tiltotta el a közügyektől. A szabadságvesztést szigorított börtönben kell letöltenie, és Buskó Ferenc feltételes szabadságra sem bocsátható'. Az ítélet jogerős. Csengcri Ervin KORSZERŰ MŰHELYCSARNOK. Ormosbányán megkezdték egy korszerű műhelycsarnok építését. A tervek szerint jövőre a munkálatokat befejezik, s így lényegesen jobb munkakörülmények között dolgozhatnak majd az iparosok. BÜNTETÉS Egy nö számára az a legnagyobb büntetés, ha bezárják egy szobába, amelyben száz szép kalap található, amelyeket sorra felpróbálhat. — De mi ebben a büntetés? — Az, hogy a szobában nincs tükör. SZÖVETKEZETI Építkezések A sátoraljaújhelyi járás termelőszövetkezeteinek közös építővállalatához egyre több szövetkezet társul. Az idén már 18 tagszövetkezet érdekelt közvetlenül az építőkapacitás növelésében. A közös vállalkozás az 1970. évre 22 millió forintos beruházást tervezett. NYERESÉGRÉSZESEDÉS A Bodrogközi Állami Gazdaság elmúlt évi jó termelési eredményei megmutatkoznak a dolgozók jövedelmének alakulásában is. A gazdaság az eddigi legnagyobb nyereségrészesedést fizette ki — összesen 2 és fél millió forintot KÖZLEKEDÉSI TANFOLYAM Sárospatakon a mezőgazdasági tsz-ek gépjárművezetői és fogatosai részére KRESZ-tanfolyamot szerveztek, hogy a növekvő közúti forgalom követelményeinek jobban eleget tehessenek. KISIKLOTT AZ ÉTKEZÖKOCSI Csütörtökre virradó éjjel a bécsi Westbannhof (Nyugati pályaudvar) közelében kisiklott a Bécs—Basel közötti gyorsvonat étkezőkocsija. A szerencsétlenségnek húrom halálos áldozata van, lÁNCSZÖNYEGES RAKODÓGÉP A Farkaslyuki Bányaüzem egyik elővájási munkahelyen a napokban kezdték el a kísérleteket a bányászok munkáját nagyban megkönnyítő láncszőnycgcs rakodógéppel. IRO—OLVASO TALALKOZÖ lró—olvasó találkozót rendeznek április 18-án este 7 órai kezdettel a tiszaszeder- kényi Derkovits Gyula Művelődési Központban. Ezúttal Szilvási Lajos írót látják vendégül a város olvasni szerető lakosai. TÖBB LAKÁS Miskolcon tavaly összesen 1229 új állami lakás épült, csaknem 450 millió forint fel- használásával. Az idén — a tervek szerint — 344-el többet, vagyis 1573 új lakást építenek, közel 600 milliós költséggel. NAGY EREDMÉNY Egy reprezentatív felmerés szerint megyénkben az iparban dolgozó nők 83,8, a pedagógusok 85,4, az egészségügyiek 77,3 és a mezőgazdaságban dolgozó nők 57.2 százaléka rendelkezik már a legszükségesebb háztartási gépekkel — mosógéppel, porszívóval, illetőleg varrógéppel. ÖNGYILKOSOK A KRÁTERBEN Két 17 éves iskolás lány holttestére bukkantak a Tokiótól délre levő vulkán kráterében. Egyikük naplójából kiderült, hogy azért lettek öngyilkosok, mert ugyanabba a fiúba voltak mindketten szerelmesek. A POSTÁN IS KAPHATÓ A Pénzügyminisztérium a személyi igazolványokkal érvényes útlevél-lap kiadásához 50 és 100 forintos „kérőlapot” rendszeresített. A Postavezérigazgatóság elrendelte, hogy az új értékcikket, az „útlevélkérő lapot” valamennyi postahivatal árusítsa. PARK A FALUBAN Aszaló küllemének, faluképének csinosítása érdekében az idén park építését tervezik a községben. BŐVÜL A KÖNYVTÁR Telkibányán az idei tervek között a könyvtár bővítése is szerepel. A bővítésre mintegy 20 ezer forintot költenek, DivatijiiBBsáisk A tavasz még alig bontogatja szárnyait, a divattervezők már a nyári, őszi ruhákra gondolnak. A Fővárosi Mcr- tekutáni Szabóság több tucat nyári, őszi modellt mutatott be a sajtó képviselőinek. Kockás nadrágkosztüm, bőrdíszítésű zsebbel és mandzsettával, műbőr kalappal. 9 HELYETT 18 A Papíripari Vállalat Diósgyőri Papírgyárának fejlesztésére tavaly 9 millió forintot fordítottak. Hasonló célra az idén kétszer ekkorá ősz- szeget, 18 millió forintot fordítanak. 100 EZER FORINTÉRT Halmaj utcáin az idén folytatják a járdaépítést. A tervek szerint ebben az évben körülbelül 100 ezer forint értékű járdát készítenek el. ÉSZAK-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Gorsod megyei Bizottságának lopja Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zs. u. 153. Központ: 36-132. tfi-672. 33-381), 36*579 Titkársás • 16-880 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat 16*078. Belpolitikai rovat. 16-150 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat 16-040 Munkáslevelezés. Dnnas7üqyek: 16-046. Kiadja • a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Ba.icsy-Zs. u. 15. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS Telefon. 36-131. Hirdetésiéi vétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Teleton : 16-213. Teri esz ti o Magyar Posta Előfizethetőo helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dl 1a egv hónapra 20 forint. Index: 25655 Készüli a Borsodi Nvomdában Felelős vezető: I SZEMES ISXVAN Égéit a munkapad ■ m ügyeletes riporterünk jelenti: