Észak-Magyarország, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 Vasárnap, 1970, märe. 15. Gyfiz az igazság Harun iS Hasid földjén Évtizedes harc ér véget — Hammurapitól Winston Churchillig Az olaj és ami tüzeli Irakban, a Tigris és az Eufrátesz völgyében, ahol állítólag Ádám és Éva élt a bibliai paradicsomban, ahoi a két folyó völgyéről Mezo­potámia nevet nyert ősi tele­pülésen egykor Bábel tornya állt, most véget vetettek a nyelvi zűrzavarnak. Harun al Rasid kalifa, az Ezeregyéj­szaka meséinek hőse uralko­dott valaha itt, és innen kül­dött sakktáblát kortársának, Nagy Károlynak, a frank bi­rodalom urának. A néphit szerint a nagy kalifa igazsá­got teremtett népei között, de halálával az igazság is el­távozott a földről. Most, a legújabb iraki—kurd meg­egyezés talán ismét vissza­hozza az eltűnt igazságot. Pedig ezen a földön élt va­laha Hammurapi, aki híres volt kiváló törvényeiről, de aztán vérzivataros századok váltották egymást, és a tör­vényességgel ki sem törődött. Szakszervezeti üdültetés A SZOT elnöksége elké­szítette üdülési programját, amely több, mint 10 száza­lékkal több felnőtt és gyer­mek üdülését irányozta elő, mint tavaly. Eszerint 272 ezer felnőtt és 60 ezer gyermek üdülhet ebben az esztendő­ben a SZOT-üdültetésben. A balatoni üdülőtelepein-e 72 ezer felnőtt kap beuta­lást. A magaslati üdülők, a Mátrában, a Bükiben, vala­mint a Dunakanyarnál 65 ezer felnőttet fogadnak be az idén. Gyógyüdülőhelyeken és a SZOT üdülőszanatóriumai­ban (Párád, Hévíz, Baiaton- füred, Hajdúszoboszló és Debrecen) több mint 70 ezer felnőttet helyeznek el. Bérelt szállókban és kollégiumok­ban, a többi között Eszter-, gom Fürdőszálló, Kőszeg Pa­noráma-szálló, Szeged Móra Ferenc kollégium, Jósvafő Tengerszem-szálló, Felsőtár- kány Szikla-szálló, s a siófo­ki szállodasorokban 25 ezer beutaltat fogadnak. Növelik a családos üdülők számát is. Az erre a célra kijelölt üdülőkben, elsősor­ban a nyári hónapokban 20 ezer családot nyaraltatnak. Ennek keretében 33 ezer Bélyeggyps Március 20-án kerül forgalom­ba két kisív, melyek az űrku­tatás legújabb eredményeivel foglalkoznak. A Szojuz 0—7—8. kisív négy azonos ábrájú bé­lyegből áll, melyek az űrhajót mutatják be, névérték összesen 12 forint. A másik, ugyanilyen összetételű és névértékű négyes 1-üsív nedig az Apolló—12. sike­res útjáról emlékezik meg, be­mutatva a Holdon járó asztro­nautákat. Mindkét kisív légipos­tái. i Április 3-án nyitják meg Sal­gótarjánban az országos ifjúsá­gi bélyegkiállítást. Nem lesz könnyű dolguk az előzsüri tag­jainak, hogy a SO jelentkező 254 keretet betöltő anyagából kivá­lasszák azokat, amelyek méltón reprezentálják majd az ifjú fi- lateüsták népes táborát. A kiál­lítás alapgondolata: Szabad ha­zában, Lenin útján. A motívum- jellegű gyűjtemények témái ha­zánk felszabadulásával és Lenin­nel kapcsolatosak. A kiállítás plakátjai már megjelentek, és országszerte nagy . érdeklődés mutatkozik a bélyegkiállltás iránt. A MABÉOSZ Észak-magyaror­szági Területi Irodájához (Mis­kolc, Kazinczy u. 3. sz., telefon: 15-274) gyakran fordulnak az if­júsági bélyegszakkörök vezetői a kiállításokkal, bélyegbemuta­tókkal kapcsolatban felvilágosí­tásért. különféle problémák meg­oldásáért. Az iroda készségesen segít minden ügyben, és ezúton Is felhívjuk a szakköri vezetők figyelmét arra, hogy minél töb­ben vegyék igénybe az iroda szakkönyvtárát, legújabb kiadá­sú külföldi bélyegkatalógusait a bélyegtémák összeállításához. A Magyar Büntető Törvény- könyv rendelkezéséhez hasonló­an, az NSZK-ban is, a közeljö­vőben kiadásra kerül olyan tör­vény amely bünteti a bélyegek hamisítását és hamis bélyegek Az alkalmi bélyegzésgyűjtők összejövetelüket minden pénte­ken délután 4 órától tartják az MHSZ helyiségében (Budapest, II., Keleti Károly u. 13.). Március 20-án a közlekedéssel, 27-én pe­dig a nemzetközi vásárokkal kapcsolatos alkalmi bélyegzések lesznek a témák. A Szovjetunió a második vi­lágháborúban aratott győzelem 25. évfordúlójára tizes blokkot hozott forgalomba. A Miskolc Városi Bélyeggyűj­tő Kör értesíti tagjait, hogy a 2 évenként esedékes vezetőségvá­lasztó taggyűlést — amely már­cius 11-én határozatképtelenség miatt elmaradt — ma. március 15-én, vasárnap délelőtt tartja meg a szokott összejövetéli he­lyen, az SZMT-székházban. A fél 11 órakor kezdődő taggyűlés után bélyegsorsolás. varró Gyula szülő és 25 ezer gyermek kap majd együttes beutalást. A SZOT gyermeküdülőiben, Zamárdin, Balatonbogláron, Balatonszántódon, Balaton- szabadin, Csehmindszenten, Kőszegen, Párádon és még kisebb helyeken összesen 33 ezer gyermek nyaralását biz­tosítják. A szakszervezeti üdültetési hálózat új létesítményekkel bővül. Sopronban elkészült a SZOT—Csepel üdülő, amely 120 beutaltat fogadhat egy- egy turnusban és egész esz­tendőben. Balatonföldváron a szezonnyitásra elkészül a Jázmin üdülő, amely 100 férőhelyet biztosít turnuson­ként. Gyulán a 400 szemé­lyes gyógyüdülő júliusra megnyílik és egész esztendő­ben fogadja majd a beutal­takat. Siófokon a SZOT— Csepel üdülő szezonnyitásra elkészül Itt 600 felnőtt és 300 gyermek nyaralhat a meghatározott időkben. Ba- latonszéplakon az Ezüst­parton szezonnyitásra 600 személyt tudnak nyaraltatni, és 1500 személyt étkeztetni. Később 900 személyesre bő­vül az időszakonkénti be­utaltak száma. Zs. L. Kyros perzsa király eltöröl­te a föld színéről Babilont, Nagy Sándor elűzte innen a perzsákat, a kalifák Nagy Sándor utódait, Szolimán szultán a kalifáit fiait, és vé­gül, 1920-ban Winston Chur­chill a törököket. Pontosab­ban: a törököket már az 1918-as háborúvesztés elűz­te innen, de csak Churchill „teremtett rendet”, azután, hogy Anglia mandátumos te­rületként megkapta ezt a te­rületet a Népszövetségtől. A területtel ugyanis együtt járt a moszuli olajvidék, ahol a kurd ok éltek, és Churchill- nek jutott eszébe visszavin­ni a száműzött Fejszal ki­rályt, aztán angol—iraki szer­ződéssel biztosítani a trónt Fejszal és az olajat — Ang­lia számára. A kurdok nem kaptak semmit az angolok­tól, és ezt a „haladó hagyo­mányt” később megőrizte a királyságot leváltó, köztársa­ságot kikiáltó Kasszem tábor­nok is. Csupán az elmúlt tíz esz­tendőben váltotta fel nem ép­pen vérmentes puccsokkal és ellenpuccsokkal ezt a király­ság nélküli egyeduralmat a népakarat érdekében tevé­kenykedő rendszer, amely végül eliutott a néhány nap­pal ezelőtti megegyezéshez. Az évtizedes harcra pontot tettek, és megkezdődhet a bé­késebb korszak, a túlzó na­cionalizmustól mentes, két­nemzetiségű Irak új korsza­ka. Az olajért fűtötték az ellen­téteket ötven éven át. a nem­zetiségi ellentétek pedig csak olajat öntöttek a tűzre, hogy a külföldi társaságok nyu- godtabban aknázhassák ki a veszekedők háta mögött az olajmezőket. Reméljük, a megbékélt Irakban az olaj már nem olaj lesz a tűzre, hanem jótékony, hasznot haHó ásványkincs, mindkét nemzetiség javára. Máté Iván Naptár. 1970. március 15, vasárnap A nap kelte 5.5S, nyugta 17.49 órakor. A hold kelte 9.48, nyugta 2.21 órakor. Nemzeti ünnep 1970. március 16, hétfő A nap kelte 5.56, nyugta 17.50 órakor. A hold kelte 10.47, nyugta 3.10 órakor. Henriette napja Évforduló. *■ * * * * * * * * *­* * *­* * *­*­* * * * * * * Vasárnap Kossuth rádió. 8.10: Édes anya­nyelvűnk. 8.15: Zongoraművek. 8.30: Bill Ramsey énekel. 8.50: Szerkesztői üzenetek. 9.00: Hej, regő rejtem. 10.03: Az MRT gyermekkórusának új felvételei. 10.20: Olvasmányélmények. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.00: Tiszta szívvel. 13.10: Rösler Endre ope­rafelvételeiből. 13.34: Vándor a FEJ TT © Szovjet—magyar kapcsolatok a felszabadulás előtt Vízszintes: 1. Ünnepélyes külsőségek között érkeztek Budapestre 1940: tavaszán a szovjet kormány ajándéka­ként 13. Népmesében szerep­lő képzeletbeli étel. 14. A földszintre szállít. 15. Frissít. 16. Kettősbetű. 18. Hibássá tévé. 19. Régi építmény. 21. Határrag. 23. Poéma. 24. Lé­tezik. 25. A magyaros viselet volt ilyen. 29. ZIZ. 30. Kén és itterbium. 32. Német sze­mélyes névmás. 33 Az OTP fizeti. 35. Űrmérték rövidíté­se. 36. ... vesz (rossz néven vesz). 37. Mesterséges gyan­ta. 38. Saját kezével. 39. ... es-Salaam (Tanganyika fővárosa). 41. Annak a tu­lajdona. 42. Lásd 38. számút. 43. Gladkov regénye, a har­mincas évek végén hazánk­ban is megjelent. 46. Bri­kettfajta. 49. Szintén. 51. Zajtalan állapot. 52. Bal­zsam. 53. A Rajna két mel­lékfolyójának neve. 54. NZA. 56. Barnás színű arcbői. 58. J. L. 59. ... sapiens. 61. Kö­tőszó. 62. Idegen női név. 63. Elhagyja a zászlót. 65. Ket­tőzve: szülő. 67. Szegeddel határos, a nóta szerint. 68. Becézett férfinév. 70. Ügy­véd. 72. Az 1941. évi Nemzet­közi Vásár legnépszerűbb látnivalója volt. Függőleges: 1. A gyűrűs­férgek törzsének egyik osz­tálya. 2. Fejedelmi cím egyes mohamedán országokban. 3. Szervezethez tartozik (ford.). 4. Fordított kettősbetű. 5. Jó­kedvű. 6. Személy. 7. Indu­latszó. 8. Lásd 4. számút 9. ör — táviratban. 10. Ukrán város. 11. Ónoz. 12. Idegen női név. 13. A húszas évek­ben járt először Budapesten, vendégjátéka a színházi idény nagy eseménye volt. 17. Portál része. 20. A Cse­répfalvi Kiadó jelentette meg a felszabadulás előtt. 22. Gyakori spanyol név. 26. Ce­ruzát használ. 27. A Volga mellékfolyója. “28. Lőpor ké­szítéséhez és műtrágyaként használják. 31. B. K. 34. Te és ő. 37. A Keleti-Alpok for­galmas átjárója (...hágó). 40. Ellenőrzés a feladata (né­velővel). 42. Minden idők egyik legnagyobb basszus énekese, Budapesten is több­ször vendégszerepelt. 44. Azonos római számok. 45. Európai állam. 47. Személyes névmás. 48. Kiváló író és költő, egy szovjetunióbeli útjáról szólt a felszabadulás előtt megjelent Oroszország című könyve. 50. Számtani műveletet végez. 52. Csali régi évszámok előtt állhat. 55. Csodálkozó. 57. Pénzegy­ség Indiában és Pakisztán­ban. 60. A zöld szín egyik árnyalata. 62. Súlyveszteség egyes árucikkeknél. 64. ÖKJ. 66. Sav betűi, keverve. 67. Edény a leves részére. 69. Latin „é”. 70. F. P. 71. Mely személy? Beküldendő a vízszintes 1., 43., 72., valamint a függőle­ges 13., 20. és 48. számú so­rok megfejtése március 19-ig. A hibátlanul megfej­tők között könyveket sorso­lunk ki. A rejtvényben az o, ó, illetőleg az ö, ő között nem teszünk különbséget. Az el­múlt heti számban közölt rejtvény helyes megfejtése: A hitet, a vágyat fütyülte szét, kinyitotta a föld örök szívét. Könyvet nyertek: Adamkó László Miskolc, Telegdi u. 15. sz.; Molnár Delilla Sá­rospatak, Gimnázium; Bán József Mezőkövesd, Eötvös út 17. sz. A könyveket postán küld­jük el. Televízió Bratislava Vasárnap 10.25: Temiészetfilm-sorozat a londoni állatkertből. 11.45: Tv- híradó. 14.30: Női kosárlabda- mérkőzés. 15.55: Fedettpályás atlétikai EB. 18.00: Mesejáték. 19.00: Tv-híratíó. 19.30: Svéd­ország— Csehszlovákla. Jégkorong VB. 21.45: Tv-híradú. 21.55: Sporteredmények. 22.05: Klari­nét- és zongoraszonáta. Hétfő 17.55: Telesport. 18.25: Lenin nyomdokain. 19.00 és 22.30: Tv- híradó. 20.05: Rettegés a pokoltól (a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház előadása). 21.55: Ocenas: Poéma szólóra és hegedűre. Kiállítás. Hetven évvel ezelőtt, 1900. március 15-én született az olasz és a nemzetközi kommunista mozgalom ki­váló harcosa, Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára. Kisbirtokos paraszti családból származik, 1920-ban belép a szocialista pártba. Újságíró lesz, az Avanliban ír cikkeket, majd vezető szerepet visz a torinói gyár- foglalásokban. Nem sokkal később részt vesz a kom­munista párt megalapításában, és az antifasiszta el­lenállási mozgalom megszervezésében Piemonte-ban. Mint kommunista újságírót kétszer is letartóztatják. 1933 és 1935 között a Kommunista Internacionálé ve- zető szerveiben képviseli pártját. Részt vesz a spanyol polgárháborúban, bátran har­col, s Madrid védelmében meg is sebesül. Előbb a II. nemzetközi brigád politikai biztosa, később valameny- nyi nemzetközi brigád főfelügyelője. 1939-bem, a há­ború kitörésének előestéjén Franciaországban letar­tóztatják és internálják. majd a fasisztabarát Pétain- kormány kiadja Mussoliniéknak. Bebörtönzik. Mikor , 1943-ban kiszabadul, azonnal a római partizánok élé­re áll. A Garibaldi-rohambrigádok főparancsnokává nevezik ki. Huszonnégy éve tagja az olasz parlament­nek. Hosszú időn keresztül az OKP főtitkárhelyettese, 1964 augusztusa óta pedig — Togliatti halálát köve­tően — a párt főtitkára. Miskolci Galéria: Döbröczöni Kálmán festőművész emlékkiál­lítása. Nyitva 11 órától este 7 óráig. Képek a Bartók Béla Művelő­dési Központ életéből című lei- állítás az LKM munkásszállásán. Megtekinthető egész nap. „Magyar grafika” című kiál­lítás a tiszaszederkényi művelő­dési központban. Nyitva 11 órá­tól este 7 óráig. Riese: A sátoraljaújhelyi járás 25 éves fejlődését bemutató kiál­lítás megnyitása a kultúrotthon- ban, 11 órakor. Sárospataki vármúzeum: A Rákóczi-család emlékei. Megte­kinthető délelőtt 10 órától este 0 óráig. Tiszakeszi: Borsodi festők ki­állításának megnyitása délután 3 órakor. Mezőkövesdi Matyómúzeum: A matyó nép élete és díszítőművé­szete. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Rendezvény. német utakon. 13.54: Arturo Tos­canini vezényel. 15.08: Népek hajnalcsillaga. 15.37: Gigli művé­szi pályája. 16.05: Mérkőzések percről percre. 17.05: .Faluról falunak, muzsikával. 17.58: Köl­tők albuma. 18.13: MagnósoK, figyelem! 19.10: Sporthírek. 19.15: Lemezmúzeum. 19.25: Vaspata. 20.25: A fekete város. 22.10: A vasárnap sportja. 22.20: Hang­verseny. 23.38: Könnyűzene. Petőfi ráűió. 7.00: A reformá­tus egyház félórája. 7.30: Se­bestyén János orgonái. 8.00: Mis­ka bácsi lemezesládája. 8.30: Ér­dekességek a jövő hét műsorá­ból. 9.00 : 48-as dalok, ü.09: Zenei anyanyelvűnk. 9.19: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 10.10: Egy képíró asszony. 11.00: „Ma­gyar hajnal hasad.” 12.02: Ope­rakalauz. 13.02: A teknősbéka ajándéka. 14.00: Táskarádió. 14.55: Mérkőzések percről perc­re. 15.50: Mikrofon előtt az iro­dalmi szerkesztő. 16.05: Ez is, az is. 18.05: Mit üzen a rádió? 18.40: Könyvek és századok. 19.05: Népdalok. 19.25: Jó estét, gyere­kek! 19.35: Kapcsoljuk a Zene- akadémia kistermét. Kb. 20.45: A Rádió hangmúzeumából. Kb. 21.30: Tévé a tanyán. Kb. 21.45: Michel Legrand együttese ját­szik. 22.00: Rösler Endre Kodály- dalokat énekel. 22.20: A víg öz­vegy. 23.10: Slágerstaféta. 23.38: Simone Boccanegra. Hétfő Kossuth rádió. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Népi zene. 9.25: A hét előadóművésze. 10.05: Ze­nekari muzsika. 11.00: Iskola­rádió. 11.35: Operarészlet. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi muzsika. 14.00: Édes anyanyelvűnk. 14.05: Fuvolaszó. 14.24: Lehár-ope­rettekből. 14.40: Gyermekrádió. 15.46: Kóruspódium. 16.05: A Fáy-együttes játszik. 1G.18: Ba­lettzene. 17.20: Magyar dalok. 17.35: Van új a nap alatt. 17.50: Húszas stúdió. 19.25: Sporthírad'ó.' 19.35: Lemezmúzeum. 19.55: Éle­tem, emlékeim. 20.58: Házimu­zsika. 22.20: Szólistaparádé. 22.50: Munkások a könyvtárban. 0.10: Cigánydalok. Petőfi rádió. 8.05: Zcnekári muzsika. 9.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Vásárnaptár. 12.00: Dalok, mesék... 12.20: Bach-művek. 13.03: Reflektorfényben... 13.20: Operarészletek. 14.00: Kettőtől hatig. 18.05: Közkívánatra. 19.30: Ismét Leniné a szó. 19.54: Jó es­tét, 'gyerekek! 20.28: Fali: Sztam- b.ul rózsája 21.59: Petrovics: Vo­nósnégyes. 22.25: A hét előadó- művésze. 23.15: Verbunkosok. Sárospatak: Munkás-paraszt­diák ifjúsági találkozó a műve­lődési házban, 5 órakor. Mezőcsáti művelődési központ: Ki mit tud a felszabadulásról? című vetélkedő döntője, este, G órakor. Bartók BéLa Művelődési Köz­pont: Az Erkel Ferenc Zeneis­kola növendékhangversenye, 10 órakor. Perecesi Szakmunkásképző In­tézet: A borsodi munkásmozga­lom történetének főbb vonásai címmel ismeretterjesztő előadás délelőtt 10 órakor. Mezőkövesdi művelődési köz­pont: A Miskoici Szimfonikus Zenekar hangversenye, délután 4 órakor. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének műsora, es­te 7 órakor. Hétfő: Rónai Sándor Művelődési Köz­pont: Atlasz- Atlantisz-együttes műsora fél G és fél 9 órai kez­dettel. Bartók Béla Művelődési Köz­pont: Lenin és a munkásmozga­lom — szocialista brigádok ju­bileumi előadássorozata, fél 3 órakor. Tiszakeszi: Az Egressy Béni Zeneművészeti Szakiskola taná­rainak klubhangversenye, a mű­velődési házban, 5 órakor. Mezőkövesd: Asszonyok klubja — Gyermeknevelés címmel a TIT előadása, este G órakor. Mozi Vasárnap Budapest 9.35: Angol nyelvtanfolyam. 9.55: Sakk-matt. 10.15: Hétmér- földes kamera. 10.30: Pamir ’69. 11.00: Márciusi köszöntő. 11.10: Ünnepi megemlékezés, az 1848. március 15-1 forradalom évfordu­lója alkalmából. 14.23: A képző­művészet története. 14.55: Rek­lámműsor. 15.00: A Marie Paule titka. Francia bűnügyi film. III. rész. 16.00: A világ térképe előtt. 16.10: Reklámműsor. 16.15: Delta. 16.40: Telesport. 18.25: „Röpülj páva.” 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Mézga család. 10. Időkibővítő. 20.45: Őrjárat az égen. 21.40: Fischer Annie: A Felszabadult melódiák sorozat. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. Március 15: Béke: K. f. 4, hn. G és 0 o. A japán feleség. Ol. Matiné: n. 10 és n. 12 ó. Egy nehéz nap éjszakája. Angol. — Kossuth de.: K: n. 10 és Í1 ó. Grisa őrmes­ter. NDK. — Kossuth du.: K: f. 3, f. 5 és í. 7 ó. Grisa őr­mester. NDK. — Fáklya: K: f. 4 és f. 6 ó. A hármas manőver. NDK. Matiné: f. 11 ó. Rita, a vadnyugat „réme”. Ol. — Pető­fi: K: f. 5 és f. 7 ó. Ibrahim Dieng utalványt kapott. Fr. Ma­tiné: 10 ó. Hamis pénz. Fr. — Táncsics: K: f. 5 és f. 7 ó. A nősülés keservei. Cseh. — Szikra: K: f. 5 és 7 ó. DzenmUn S7D- relme. Szovjet. Matiné: f. H ó, A győztes Robin Hood, jugo­szláv. — ságvári: K: csak 5 ,ó. Flórián kapitány. I—II. NDK. Dupla helyár. Matiné: 10 ó. Vadölő. NDK. Március 16: Béke: K: f. 4, hn. G és 8 ó. A japán feleség. Ol. — Kossuth de.: K: n. 10 és 11 ó. Grisa őr­mester. NDK. —■ Kossuth du.: K: f. 3, í. 5 és f. 7 ó. Grisa őrmester. NDK. — Hevesy Iván Filmklub (Kossuth moziban): K: G ó. 5 Ft. Latabárra emlékezünk. Fel a fejjel! — Fáklya: K: f. 5 ó. A csodatevő tűzszerszám. Szovjet. F. 7 ó. A párizsi Notre Dame. Fr. — Petőfi: K: f. 5 és f. 7 ó. Sziget a szárazföldön. Magyar. — Táncsics: Hétfőn szünnap. — Szikra: K: f. 5 és 7 ó. A Nagy Medve fiai. NDK. — Ságvári: K: f. 5 és hn. 7 ó. Az aranyember. Magyar. — Ta­polca: K: f. 7 6. A japán fele­ség. Ol. Színház. 15, vasárnap. János vitéz (3). Bérletszünet. Tizenkét szék (7). Déryné bérlet. 16, hétfő. A Debreceni Csokonai Színház vendégjátéka (7).

Next

/
Thumbnails
Contents