Észak-Magyarország, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

SSZAK-MAGYARORSZAG 6 ® Vasárnap, 1970. märe. 15, SZÜLETÉSNAP száz szál gyertyával A főorvos kissé meglepet­ten, egyben derűs kíváncsi­sággal pillant az intézet ked­venc betegére. A máskor iyugodt, csöndes, zömök, ■ szhajú emberből kisugárzó igerültség, fel-felhangzó do- ogás arra utal, hogy vala­ki, vagy valami nagyon meg­sérthette önérzetében. — Mi a baj ? — Az, hogy a mai fiata­lokban semmi tisztelet nincs az idősebbek iránt Én meg lem szeretem, ha a suhan- eok rendre intenek! Dr. Thuróczy akaratlanul is jóízűen felnevet. Milyen vi­szonylagos is a fiatalság és öregség jelző. A konfliktust előidéző „suhanc” a 80. év felé közeleg, s a diósgyőri kohászat hajdani dolgozója 07 éves korában került tbc- vel a vadregényes helyen fekvő füzérradványi gyógy- i ntézetbe. A különszoba másik la­kója befejezte földi pályafu­tását. Fabó József pedig — szinte csodának számítóan — ■létének századik évében ki­gyógyult súlyos betegségéből. Szelleme és érdeklődése még aránylag friss. Sokat szeret olvasni, szemüveg nélkül bújja kedvenc lapját, a Ma­gyar Ifjúságot és az Észak- Magyarországot, amelyet az intézet főorvosa külön, az ő számára rendelt meg. Télen is nyitva tartja az ablakot. El-elnézegeti a hó­esést, a hajdani/radványi kastéllyal szembenlevő he­gyek szeszélyes görbületeit — 1891-ben vonultam be katonának. A monarchia akkor „vette át” Boszniát. Egyszer egy török, vagv bos- nyák nő bosszúból két ka­tonát forró vízzel nyakon öntött... Fabó József egv putnoki kisiparosnál tanulta a laka­tosságot. majd levizsgázott gépészetből is. Bár igen jó bizonyítványai voltak, mégis, hosszú ideig hiába kujtor- gott munka után. A vasgyá­rat az ő születése ideje tá­ján. 1870-ben kezdték a je­lenlegi helyére telepíteni, sorba üzembe helyezni a részlegeket. Nagyon vágya­kozott ide. Sokáig ácsorgóit a kapunál. A jelentkező sok volt, a munka kevés. De egyszer egy emberséges por­tás közreműködésével mégis­csak felvették, szakmai pró­ba alá vetették, s miután a vizsgafeladatot jól evégezte, 1895. május 13-án fel is vet­ték a gyárba. Itt nősült meg, a gyártele­pen kapott szoba-konyhás la­kást. — Három gyermekünk született. Egyik lányomat 6, a másikat 18 éves korában temettük el... Aztán nem­rég a feleségem is elment. Egy fiam van, ő is nyugdí­jas. Harmincöt kemény, küz­delmes évet töltött el a gyárban. Ő dolgozott volna tovább is, de 1930. január 10-én nyugbérezték. Ez ak­kor is fájt, és erre a kény­szer nyugdíjazásra még ma is keserűen emlékezik visz- sza. Jó szakember lehetett, mert egy éjjel felverték ál­mából. Arra kérték, menjen be a hengerműbe, az ollóval nem tudnak mit kezdeni, s az anyagot pedig reggelre fel kell darabolni. Megnézte a gőzgépet. Faggatták. — Mikorra tudja megcsi­nálni ? — Tíz perc múlva kész — mondta. Nem akartak neki hinni, de a munka őt iga­zolta. Még most is világosan emlékszik az akkori szavak­ra, megjegyzésre: — És ilyen embert külde­nek nyugdíjba, a protekciós hozzá nem értők meg itt ma­radtak. 100 év. Szinte hihetetlen idő. Ezer és millió esemény kavarog benne. Sok baj, gond, családi tragédia érte őt is. Szinte hihetetlen, hogy nem roppant össze. A látogatóból akaratlanul is kikívánkozik. — Mi a hosszú élet titka? — A rend, a mérsékletes­ség és a munka. Engem az éltetett. Sokat, nagyon sokat dolgoztam. Volt, amikor reg­gel 6-kor bementem, és este tízig voltam a gyárban. Ak­kor mindenki igen sokat dolgozott, és kegyetlenül ne­héz volt a munka. Amíg nem nyugdíjaztak, nekem csak a karácsony és a húsvét volt a szabad. Mi a vágya? A tavasz, a napfény. — Nagyapa, arra kíván­csiak, azt tessék megmon­dani ... Aztán a KISZ-titkámő szinte súgja. — Nagyapa március 18-án lesz 100 éves. Még nem tud róla, de egy kis ünnepséget akarunk rendezni. Lesz egy hatalmas torta, száz szál gyertyával, és ... Ezen a napon néhány em­ber érkezik a Lenin Kohá­szati Művekből. A diósgyőri kohászat üzenete és ajándé­ka érkezik. Elhagyjuk a hajdani rad­ványi kastélyt. Valaha a felső tízezer mulatozott és rendezett itt orgiákat. Most beteg emberek nyerik vissza az életerőt, az életkedvet és gyógyulnak meg úgy, mint az ablakban álló. s a távoli hegvek felé néző. tiszteletre méltó, ősz öregember. Csorba Barnabás Fotó: Sz. Gy. Ünnepre készülnek A Borsodi Szénbányák KISZ-bizottsága és a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa március 21-én rende­zi meg a társadalmi kutatás napját és a forradalmi ifjúsá­gi napok, megnyitóját. A tár­sadalmi kutatás napját Mo­nos János igazgató, az OMB- KE borsodi csoportjának el­nöke nyitja meg. Ezt követő­en hangzik majd el a szuha- völgyi bányaigazgatóság kul­túrtermében az E'MKT elnök­ségének beszámolója az 1967 és 1969 között végzett mun­káról, Szálai László FMKT- elnök előterjesztésében. Az új FMKT-elnökség megvá­lasztása után kezdődik meg a három szekció ülése, mely­nek témáit a termeléssel ösz- szefüggő műszaki-tudomá­nyos kutatások ismertetései adják. A hazánk felszabadulá­sának 25. és Lenin születésé­nek 100. évfordulója tisztele­tére rendezett ünnepség dél­utáni eseménye a forradalmi ifjúsági napok ünnepélyes megnyitója lesz a kurityáni November 7. Művelődési Ott­honban. Jelzők Fotó: Mixerük Muzsikától tavidén feszti zene 7. írta: Gál György Sándor A legtöbbet használt és a legtöbbször félreértett műki­fejezés. Hajdanán a klasszi­kus szó azt jelentette, hogy valami olyan műalkotásról, gondolatról, vagy történelmi vonatkozásról van szó, amely az európai kultúra bölcsőjé­re, a klasszikus görög—latin műveltségre utal. Később, a szó átértelmezésével klasszi­kusnak mondták mindazt, ami mintaszerű, példamutató, tehát olyan tökéletes — leg­alábbis így vélekedtek hajda­ni eleink —„ mint a görög szobor, vers, dráma vagy böl­cseleti gondolkodás. A legutóbbi fél évszázad során a zenetörténeti, zene- elméleti írásokban a zenei klasszicizmusnak egy merő­ben új értelmezése bukkant elő. A szót, zenei klassziciz­mus. esetleg ilyen változat­ban: bécsi klasszicizmus, a zenehistória egy bizonyos korszakára alkalmazták. Arra a háromnegyed évszázadra, amely Haydn működésével indul, Mozart életművével teljesedik ki és a beethoveni Az éra 14.32-kor állt meg A fnrí-sííl tornyos tor­it. IUI CSU, nacsarnokol akkor látta először, amikor 1945. január elején Buchen- waldból Neubrandenburgba vitték. Vasmunkásokat válo­gattak ki a buchenwaldi 64 ezer fogoly közül, illetve a frissen érkezettekből. A 27 707-es egyike lett a száz­húsznak. Útjuk Berlinen is keresztül vitt. Akkor tűnt fel a sárga, hatalmas épület­tömb a ritkábban beépített külvárosi részeken, egy pá­lyaudvar mellett. A tornyon messze kiáltott a felirat: Adolf Hitler Halle. Neubrandenburgban új számot kapott. Ezentúl 12 924 lett a neve. A Mechanische Werkstätten nevű cég dol­goztatta csakúgy, mint más foglyok százait. A részlegük 19 főnyi SS-őrségéből 16 bácskai sváb volt, kettő bur­genlandi, egy birodalmi né­met. A svábok nem beszéltek velük magyarul. Február vé­gén a viszonylag közeli Szceczin — altkor Stettin — kikötőit bombázták a szövet­ségesek. Rengett a föld Neu- brandenburgban. Másnap egyik idős népfelkelő-szerű SS megszólalt: — Hei. fiatal­urak, mikor menjünk mán haza Magyarországra!? — Volt. aki meghatódott a be- rezelt svábtól, és szóba állt vele, mint ahogyan akadt, aki a foglyok kötelező napi félórás sétájánál azt éne­kelte, hogy ő Horthy Miklós legszebb katonája. A Mes- serschmledt konszernhez tar­tozó gyár repülőgép-alkatré­szeket készített. A szalagon csak egészen apró részlet- munkákat lehetett megis­merni. Februar végére megbetege­dett. Lábain ödéma jelent­kezett, kiszuperálták a mun­kából. Más lágerben ez fel­ért egy halálos ítélettel. Itt a gyár vezetői nem engedtek kilengéseket. Darabszámra adták vissza az elhasznált embereket, hogy frissebb munkaerőt kapjanak he­lyettük. Húsz foglyot meg­felelő kísérettel, február 28- án hajnalban a legközelebbi nagyobb lágerbe, Ravens- brückbe irányítottak. Ravens- brückben tökéletes volt a felfordulás. A felszabadító csapatok közeledtének híré­re már megkezdődött a lá­ger evakuálása. Hosszas vita után vették át őket. Ellátás­ról senki sem gondoskodott. Este bezárták valamennviü- ket egy túlzsúfolt barakkba. A betonon állva várták a napkeltét Reggel az éhség még maróbb, mint máskor. Éhesen vánszorogtak a csonttá fagyott földön. A fa­talpak hátborzongatóan ko­pogtak. Útjukon sokfelé szürkésbama színű, összetört kekszhez hasonló hulladék hevert. Legtöbbön fogak nyomát is lehetett látni. Fel­szedték, rágták keservesen. Rettenetesen kemény volt, ízetlen, de az evés illúzió­ját keltette. Az SS-ek ku­tyái szórták szét a darabo­kat, nekik készült csontliszt- ből, meg egyebekből, afféle „rágógumi” céljára. De a foglyoknak jólesett Mpfcvn hideg, csontig IfieihőU hat oló szél fújt. A papírszövetből ké­szült, csíkos rabruha semmi meleget nem adott. Alig várták, hogy vagonba kerül­jenek. A rámoán újabb ret­tenet várta őket. A teljes szerelvényt lapos, oldalfal és tető nélküli platós kocsik­ból állították össze. Csak a fékezőfülke volt védett, ahová az őr telepedett. Száz ember jutott egy kocsira. A hideg szélben egymáshoz ta­padtak, keresve a fülke nyújtotta vékony védősávot. Tizennyolc—húsz kocsiból állt a szerelvény. A fagyos fényben minden csillogott. A foglyok hamar elfáradtak, magatehetetlen csomóba rogyva feküdtek egymáson a kocsi deszkáján. Kétszer légitámadás is érte a környé­ket, de nem szánhattak le. Igaz. nem őket bombázták. Korán esteledett. Már sötét­ben zakatolt a vonat .amikor újabb légiriadót jeleztek tá­voli szirénák, s nemsokára már a gépeket is hallották A vonat most nem állt meg. Futott a sötétben rettenetes rakományával. Aztán egy­szer nagyon közelről lehetett hallani a bombák becsapódá­sát és a légvédelmi ágyúkat egyaránt. Megálltak. Pokoli hangorkán és tűzijáték zaj­lott felettük. Roppant de­tonációk és távolabbi mo­rajlások, éles villanások, lobogó fények. Később csend lett. nagysokára* lefújták a riadót. Fények gyúltak körü­löttük, s elolvasták az állo­más névtábláját. Oranien- burgban voltak, Berlin egyik külső állomásán. Akkor, utólag ijedtek meg igazán. Sachsenhausen egyike volt a legnagyobb koncentrációs táboroknak, szerves tagja an­nak a lágergyűrűnek, amely Berlint körülvette. Ide került a fogoly. Ismét új számot ka­pott, mint mindenki: 136 848. De nehéz is volt ezt németül megtanulni! Valami 37—33 ezer fogoly volt akkor a tá­borban. Fogolyszáma mellé itt is fel kellett varrni a piros háromszöget, ami azt jelezte, hogy politikai fogoly. Egy sebtiben leszerelt gépterembe került. A betonból még kiáll­tak a géprögzítő csavarok. Ez volt az újonnan érkezet­tek szállása. A tábor már túl- szúfolt volt. A náci biroda­lom keleti széle már nem lé­tezett, de az életben maradt foglyokat eszelősen hozták magukkal Ukrajnából, Len­gyelországból, Magyarország­ról, s tömörítették az ország belsejében levő lágereket. Munkát is alig tudtak adni. Helyette szörnyű katonás gyakorlatok, appel-állások, verés, kínzás. Merrill« 10"én> egy fe‘ mai L1 US lejthetetlen szombati délelőttön, vagy tíz­ezer fogoly sorakozott az Ap- pel-platzon. A táborparancs­nok és más magasrangú tisz­tek között elegáns SS-orvos- tisztek jöttek, egy szempillan­tással felbecsülték az éppen előttük álló foglyot, s intet­tek, látnak-e még benne né­hány napra elég munkaerőt, vagy már mehet valamelyik más táborba. Itt dőlt el, ki­ből lesz muzulmán. A láger­ben a muzulmán nem az isz­lám hívőit jelentette, hanem — njun tudni, miért — így nevezték azokat a végelgyen­gülés előtt álló ■ foglyokat, korra való tekintet nélkül, akiket a náci gépezet már nem tudott munkára használ­ni, s útjuk csak a kémény felé vezethetett. A 136 848-as akkor még nem volt huszon­három éves. Az SS-orvosegy pillantással végigmérte, s a mögötte baktató írnok már fel is jegyezte számát a kise- lejtezendők közé. Nem is me­hetett már vissza korábbi ba­rakktársai közé, más kiselej­tezettekkel együtt egy, eddig nem látott barakkba vitték. Másnap senki sem szólt hoz­zájuk, hétfőn egy kápótól megtudták, hogy Bergen-Bel- senbe, a leghírhedtebb nyu­gati táborok között is a leg­borzalmasabba viszik' őket. Ezt pedig megsemmisítő tá­borként tartották számon. 1945. március 13-án még nem virradt, amikor felsora­koztatták őket a láger ud­varán. Álltak fegyelmezett sorokban, elfásultan. Telt az idő, de nem indultak. Sokan már tudni vélték, hogy még­sem oda, hanem Theresien- stadtba, azaz Terezinbe viszik őket, megint mások lehurrog­ták, hogy az már régen a cse­hek kezében van. Délután két óra után valamivel fel­bőgtek a szirénák, s még el sem halt üvöltésük, máris be­sötétedett az ég. A szövetsé­ges erők repülői pokoli bom­baesőt zúdítottak Oranien- burgra. A lágerre vigyáztak, mindössze két kisebb bomba tévedt oda, de a külvárosra és magára Berlinre hullt a bomba megállás nélkül. Rob­banás robbanást ért. Elfásult testük megszokottan állt az udvar védetlenségében, de minden robbanás a káröröm kis lángját izzította fel. Szó sem lehetett elutaztatásuk- ról. M'icn-in több ezrüket ki- lildaudp hajtották a vá­rosba romot takarítani. A 136 848-as fogoly a vasútállo­máshoz jutott Ott nem volt mit tenni. Kapirgálták a ro­mokat, néha elkésett bomba robbant, néhányan szétfrecs- csentek, az SS-ek husángok­kal verték őket, de hogy on­nan vonatot lehessen indíta­ni, azt nem remélhette senki. Az állomás túlsó oldalán rombadőlten állt egy nagy, sárga épület. A romos tor­nyon foghíjas betűk hirdet­ték, hogy ez az épület volt az Adolf Hitler Halle. A to­rony nagy órája március 13-án, 14 óra 32 perckor állt meg. Akkor dőlt össze a tor­nacsarnok, pontosan hét hét­tel előzve meg Berlin végle­ges elestél, amikor a hajdani 136 848-as fogoly már a fel­szabadító szovjet katonák vé­delme alatt állt. Benedek Miklós alkotással szárnyal át a jövő század muzsikájába. Vajon miért éppen ezt a korszakot illeti a nagyszerű jelző: kiasz- szikus bécsi iskola?! Nem­csak azért, mert a három nagy alkotó valóban mércét, iskolát, követendő példát je­lent. hanem azért is. meri, bár figyelmükét nem kerül­ték el az élet apró jelenségei sem, művükben mégis, és ta­lán elsősorban . az ember nag-* érzéseit, hatalmas gori dolatait, legnemesebb szenve­délyeit foglalták össze. Haydn a bécsi és a népié« derűtől jut az emberi gondolat 1 ag magasztosabb csúcsaira. A Teremtésben a zene kimerít­hetetlen eszközeivel a csodát jeleníti meg. mely az ős ká­osszal indul, s végződik az emberrel. A csúcsra jutott Haydn megalkotja az Évszakokat, a klasszikus alkotás hidjáva. kötve össze a művészi alkotás leghatalmasabb formáit, s az egyszerű- paraszti élet ezer­színű világát. Mozart eljut a zenés szín­padhoz, az operához. Élete csúcsán ugyanazt teszi, mint Haydn: a Varázsfuvolában tökéletes összhangot teremt a nép egyszerű fia (Papageno) és a legemelkedettebb filozó­fiai gondolat (Sarastro) kö­zött. Beethoven mindkettőjüknél továbbmegy: nemcsak leír, megjelenít, zenébe foglal, ha­nem célokat is tűz az emberi­ség elé. A Hősi szimfóniában a nagy eszmékért küzdő em­ber hőskölteményét írja meg. A Sors szimfóniában az iga­zi férfit, akit az istenek ereje sem törhet meg. Végűi a IX. szimfóniában (csakúgy, mint Haydn a Teremtésben, vagy Mozart a Varázsfuvolában) az emberiség himnuszát zen- díti. Énekel az életörömről, mely mindazoknak dija. akik önnön érdekükön túl tekintve az egész emberiség örömét keresik. Ez hat a zenei klassziciz­mus mélyebb értelme. S ha ehhez hozzátesszük még, hogy ez a korszak teremti meg, vagy legalábbis teljesíti ki mindazokat a formákat (szonáta, vonósnégyes, szim­fónia, versenymű) amelyek mindmáig hangversenymű­soraink zömét teszik ki. nagy­jából előttünk áll a korszak, és a korszak nagy mesterei­nek jelentősége. Persze neu tagadhatjuk, hogy közhasz­nálatú a klasszikus szó oly módon is: komoly, értékes zene, vagy mondjuk így: hangversenydobogón méltó muzsika, a pehelykönnyű, tiszavirág-életű muzsikával szemben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents