Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-05 / 30. szám
Csütörtök, im töbfttör 8. ESZAK-MAGYARQRSZÄß S A mozgó Encs Kereskedelmi ellátottság legnagyobb járásunk központjában SZABADALOM Évekkel ezelőtt, mindany- nyian, akik figyelemmel kísérhettük a járások összevonását, az új székhelyek kialakítását — valljuk be —, nagyobbrészt kétkedve fogadtuk Encset a megnövekedett, kisebb megyének is beillő járás központjául. Mellette is, ellene is lehetett az érveket sorakoztatni, de Encs mindenképpen falu volt, igazi, kis falu, Szikszó, vagy Abaújszántó rangja, patinája sajátos, csak itt — Szikszón, vagy •\baújszántón — található hangulat nélkül. Ma már falusias és városias jelleg keveredik Encsen, a szinte napról napra növekvő, gyarapodó községben. Érthető persze, hogy Encs nem tudja a növekedéssel arányban nyújtani a különböző szolgáltatások, az ellátottság tökéletességét, hi~ ánymentességét, de mindenképp igaz, hogy törekszik ezek kielégítésére, minél pontosabb, hibamentesebb teljesítésére. Az áruellátás. Az áruellátás az egyik nagy mérce itt is, mint any- nyi más helyen. A községi tanács végrehajtó bizottsága 1968-ban öt, tavaly hat alkalommal tűzte napirendjére Tincs kereskedelmi ellátottságának kérdését, és valószínű, hogy az idén is szerepel ez a téma az ülésen. Harminc egység is kevés A közigazgatásilag ide tar tozó falukkal (Gibárt, Fü- göd, Abaújdevecser) együtt harminc, különböző kereskedelmi egység található Encsen, de ez a látszatra is magas szám is alacsony. A legnagyobb és legújabb létesítményt, egy modern, szép, szövetkezeti áruházat, ruházati, cipő- és műszaki osztállyal pár hónapja. adták út rendeltetésének. Valóban nagyon szép üzlet. Sokun viszont úgy vélik: lehetett volna nagyobb is. A piac drága Az új lakótelepeken meg nem megoldott az ellátottság. Az itt élőknek naponta 3—4 kilométert kell gyalogolni az élelmiszercikkekért. (De gond az is, hogy néhány apró cikkért, például tűért, cérnáért még messzebbre, mondjuk Miskolcra kell az encsieknek jönni, mivel ilyes mit nem árulnak a községben.) Szinte érthetetlen, de így van, hogy egy kifejezetten mezőgazdasági jellegű járás központjában a piaci árak gyakran a budapesti, vagy a miskolci piacok árának szintjén legyenek. Ha nem magasabban. Mert előfordult már az is, hogy például, amikor Budapesten az uborka 4 forint volt. itt G forintért árulták. (Valahogy az árusítók mintha még nem fogadták volna el Encset fogyasztóként, inkább Miskolcra hozzák áruikat.) De magán a piactéren is lenne mit változtatni, és változtatnak is. Felújítják, koszerűsítik, sőt vásárcsarnok építését, tervezik. Ez. mindenképpen jobban vonzza majd Encsre az árusítókat is, ami pedig a piaci árakat okvetlenül befolyásolja. Ide kívánkozik egy megjegyzés. A községi tanács végrehajtó bizottsága határozottan törekszik arra, hogy a maga eszközeivel elérje: a különböző kereskedelmi egySzerkesztette: Fabula Zoltán Méhészek zsebkönyve A méhészet szakirodalma •igyre változatosabb, egyre gazdagabb. Mégis fölmerült aa az igény, hogy szükséges lenne valami olyan szak- könyvre, amelyik a méhész- kedés közben fölmerülő leggyakoribb szakmai és szervezési kérdésekre egyszerű és határozott feleletet ad. A Méhészek zsebkönyve ezt az igényt kívánja kielégíteni. Oldalain egy-egy szakkérdésről azok nyújtanak tájékoztatást, akik az adott kérdéssel gyakorlatban foglal ■ koznak, éppen ezért azt a legjobban ismerik. Tartalmát tekintve, a méhészke.lés mindennapi teendői mellett cikkeket találhatunk a könyvben a növényvédelem által okozott károk fölméréséről, a méhtermékek minőségi követelményeiről és szabványairól, a roéhbetegsé- gek megelőzéséről, Illetve leküzdéséről, és sok egyéb, gyakorlati kérdésről, a méhek csomagolásától kezdve a TEFU címjegyzékig. Takarékszövetkezet és könyvtár Hasznos terv Mezőkeresztesen A község gazdagítását, gyarapítását, a szebb falukép kialakítását szolgáló érdekes és hasznos terv született Mezőkeresztesen. A takarékszövetkezet egy új székhazat épít, melyhez a járási tanács is anyagi támogatást biztosít. Éspedig abból a célból, hogy a székházban kapjon helyet a községi könyvtár is. Mezőkeresztes ugyan most is rendelkezik szép, tartalmas könyvtárral, ez azonban a tanács emeleti helyiségeiben várja látogatóit. Mezőkeresztes március elsejétől nagyközség lesz, és ezért a községi tanác3 minden helyiségre igényt tart. Hová menjen a könyvtár? így vetődött fel a gondolat: olyan székházat építenek a ’ takarékszövetkezetnek, amelyben helyet kap ez a nagy fontosságú kulturális Intézmény Ss. A szövetkezet igazgatóságának tagjai megértéssel fogadták a járási tanács javaslatát. Ily módon az új székház emeleti részében helyezik majd el a könyvtárat, amelynek forgalma különben is inkább az esti órákra tevődik. így a szövetkezet irodáit egyáltalán nem zavarja. De a szövetkezet is nyer az egyezkedéssel, hiszen a korábban tervezettnél egy szebb épület, emeletes létesítmény várja az ügyfeleket, és ez az épület jól dísziti majd a hamarosan nagyközséggé váló Mezőkeresztest. Remény van arra. hogy ezt a kezdeményezést más falukban is megvalósítják. A tervek 'szerint Bükkábránvban is épül a takarékszövetkezetnek irodája, amelyhez a járási tanács ugyancsak támogatást nyújt. A bükkábrányi iroda épületében fogorvosi lakást akarnak kialakítani. ,ségek ne csak áruelosztók, hanem árubeszerzők is legyenek. Új boltok tervei Encs növekszik. Tavaly fejeztek be egy 72 lakásból álló új utca építését, az idén kezdik meg egy 56 lakásból álló utca építését és kialakítanak még körülbelül 250 házhelyet. A vendéglátó , egységek is gyarapodnak. A régi, bizony nagyon gyatra Kakukk helyett a modem, ugyancsak városba illő Hernád étterembe és presszóba mehetnek — mennek is — a vendégek. De szép elképzelések, megvalósítható, reális elképzelések születtek új boltegységekről is. A földművesszövetkezet még ebben az évben szeretne létrehozni bútorüzletet, vegyesboltot, zöldség- és gyümölcsboltot, virágüzletet, élelmiszerboltot A hatósági húsboltot néhány hét múlva átadják rendeltetésének, ahol az encsiek az eddigi húsboltnál olcsóbban vásárolhatnak. Az épület kész, a villany benn van, már lényegében csak a pultra várnak. A hajdani kis falu egyre nagyobb községgé, egyre inkább központtá válik. Prlska Tibor Rendelő lakás és A Veszprémi Nehézvegv- ipari Kutatóintézet izotóplaboratóriumának kutatói Bá- lintné, dr. Anibró Irén kandidátus vezetésével új eljárást dolgoztak ki a ritka- és szörf ványfémek előállítására. Újfajta ioncserélő műgyanta segítségével, izotóptechnikával, a Magyarországon található mangánérc meddőjéből, valamint a műtrágyagyártás alapanyagából, az apatitokból kémiailag szinte azonos tulajdonságú, ritka földfémeket kinyerik, szétválasztják és koncentrált állapotban állítják elő. A nagy jelentőségű felfedezésnek többek között a színes televíziózásban is szerepe lesz. Németh Ilona j technikus a radioaktív ritka j földfém frakció mintái,! im- pulzusszámlólóval méri, mögötte Bálintné, dr. Ambrő Irén. Vatta is előbbre lépett az egészségügyi létesítmények tekintetében. A községben tavaly adták át rendeltetésének az orvost rendelőt, és nemrégiben fejezték be a* új orvosi lakás építését. Eddig Ernődről járt orvos a községbe, most azonban már ■saját orvosuk láthatja el a betegeket. Ivliibkönvvtai ígyeseu A körzeti iskolák kialakítása révén Négyesen is „felszabadul” az iskola, amelyből a diákok egy korszerűbb, jobb épületbe költöznek. Az iskolában klubkönyvtárat rendeznek be. A klubkönyvtárat előreláthatólag áprilisban adják át rendeltetésének 100 százalék előtt a körzetesítés Új létesítmények Borsodivánkán Borsodivánka hamarosan újabb létesítménnyel gazdaVem kell a segítségük Boy-szolgálat Miskolcon A bOy-szolgiSiat a legkülönfélébb lakossági igényeket hivatott kielégíteni. Bitó! talán Miskolc minden lakója így vélekedik. S mégis úgy tűnik, mintha nem nagyon, gondolnánk rá, mintha nem nagyon jutna eszünkbe olyankor, amikor segítségére lenne szükségünk. Valóban így van? Erre kerestünk választ Kocsis Lászlónál, a Borsod megyei Fodrász Szövetkezei boy-szolgálat részlegének vezetőjénél. — Igen, ezt magunk ia így érezzük. De azt sem lehet mondani, hogy nem vesznek' észre bennünket, hiszen a múlt évben is 900 ezer forint volt az árbevételünk, s ez nem rossz eredmény. — Milyen kéréssel fordulnak, illetve fordulhatnak önökhöz a miskolciak? — Vállalunk bútor, zoRgo- ra, cserépkályha-szálHt&st, házhoz visszük a háztartási fűtőolajat, s berakjuk a szenet, a fát a pincébe, vagy a kamrába. Külön részlegünk foglalkozik gépírással és sokszorosítással. Az utóbbi szolgáltatást inkább csak a vállalatok, intézmények veszik igénybe. Szabályzatokat, nyomtatványokat készítünk számukra, természetesen nem túl nagy példányszámban. — Költözéshez, bútorszállításhoz van-e járművük ? hogyan oldjuk — Nincs. — Akkor meg? — A megrendelő számára ez bizony egy kissé bonyolult. Mert mi csak a munkásokat tudjuk biztosítani. Teherautóról, teher taxiról már kinek-ldnek magánál: kell gondoskodnia. — Ügy tudjuk, esküvői meghívókat is készítenek. — Igen, s az igény szinte korlátlan lenne. Ám ehhez az eddiginél jobb gépre lenne szükség, amelyen változatos típusokat nyomtathatnánk. Most még csak ' egyfélével szolgálhatunk. A boy-szolgálat a legkülönfélébb lakossági igényeket hivatott kielégíteni — mondottuk bevezetőül. Az elmondottak alapján azonban felvetődik a kérdés, vajon megoldja-e maradéktalanul Miskolcon a feladatát? Véleményünk szerint, nem. Miért? Ennek több oka van. Mindenekelőtt jármüvekre, több kisebb és nagyobb teherautóra lenne szükség, amellyel kielégíthetnék a lakosság alkalmi szállítási Igényeit Ám. a járművásárláshoz és fenntartáshoz sok pénz kellene. Ugyanígy a sokszorosító részleg fejlesztéséhez is. S ha mindezt sikerül megvalósítani, még mindig ott a gond. a központi telephely gondja. Ma még ugyanis szétszórtan, a város öt különböző pontján találhatók részlegeik. A szolgáltatások körének bővítés© tulajdonképpen már új kérdés. Vajon maga a lakosság igényei-e többet? Elképzelhető-e például, hogy a közeljövőben bárki is azért hívná telefonon a bov-szol- íáüattft, hogy az élelmiszer- boltban előre megrendelt és becsomagolt egész hónapi lisztjét, cukorjét, zsírját stb a „boy” emberei vigyék ha- zo? Aligha. S tatán nem is anyagi okok miatt. Hiszen maga az előrendelései vásárlás sem jutott sikerre, talán éppen a bizalmatlanság miatt. E probléma tehát igen sok ellentmondást mutat. Ez abból következik, hogy Miskolc ugyan már nagy város, de még nem modern nagyváros. Főleg lakóit tekintve nem az. Am ügy tudjuk, az e célra fordítható anyagi eszközeik meglehetősen korlátozottak. Tehát fi gondok megoldását egy nagyobb közösségnek kellene vállalni«. (Sí. p.) godik. Jó ütemben épül egy négytantermes, új általános iskola, amely a közeli községek körzeti székhelyeként fog munkálkodni. As új Iskolán kívül a községben egy klubkönyvtárat és fogorvosi rendelőt, lakást is szeretnének a közeljövőben átadni rendeltetésének. Érdekesség, hogyha a község új körzeti általános iskolája elkészül, akkor a mezőkövesdi járásban százszázalékosan befejezik a körzetesítést. Idén jelenik meg Képeskönyv Az 19?0-ben megjeteno idegenforgalmi kiadványok reprezentánsa lesz az aggteleki cseppkőcsodákat, valamint a barlang környékét bemutató képeskönyv. A borsodi nevezetességeket, idegenforgalmi vonzerővel rendelkező helységeket Illusztráló kiadványok közül ez lesz a legterjedelmesebb: 44 Aggtelekről oldalasra tervezték. A gazdag fotóanyagot a Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal állította össze, ugyancsak: itt készül a kiadvány szövege is. A Panoráma Könyvkiadó gondozásában megjelenő képeskönyv magyar, német, angol, orosz és francia nyelven lát majd napvilágot — előreláthatólag a nyár végén. o A nfi.skölei boy-szolgálatről szólva, feltétlenül él kell mondani, hogy, gazdája, a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet fejleszteni kívánja. Tűsben lelték halálukat A fekete krónika lapjaira három gyerek nevét is felírták tavaly megyénkben. Kegyetlen és kérlelhetetlen volt azokhoz a kicsi nyékhez a sors. Értelmetlen halállal fejezték be alig-élt életüket. Tűzben leltek halálukat. Hol voltak mellőlük a felnőttek? Hogyan jutottak a gyerekek a tűz közelébe? És nem volt két kéz, mely legalább a szerencsétlenség pillanatában megakadályozta volna a tragédiát? . Nem volt. Egyedül voltak. Halálukért a szülők felelősek! Az a három gyerek még alig látott valamit a külvilágból, nem tudott különbséget tenni a játékszer és a veszélyes tárgyak, jelenségek között. Ösztöneiktől, hajlamaiktól vezéreltetve éltek. Egyik sem volt még hatéves. Mégis bezárták őket egv szobába, őrizetlenül voltak hosz- szá órákon át. és n tóz évett a közeliikben Mindhárom esetében. mire a lángok kicsaptak az épületből, mire a fojtó füst eljutott idegen emberekhez — már késő volt a segítség. Ha nem is a helyszínen, akkor a kórházban haltak bele égési seA felnőttek felelőtlensége és a legelemibb tűzrendészeit szabályok be nem tartása már 1970 első hónapjában is gyér« követelt. E sasmorú .esetek figyelmeztetnek: szülők, vigyázzatok! v Gy. &,