Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-03 / 280. szám
0 VJiÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! a magyar szocialista MUNKÁSPÁRT borsod megyei bizottságának lapja XXV. évfolyam, 280. szám Ära: I forint Szerda, 1969. december S. Miskolc: az ifjúság ÍRTA: VAJDA GÁBOR H ejöcsabától Diósgyőrig — új épületeivel , és lakónegyedeivel, egyetenii városával, megújult gyáraival és azóta született üzemeivel — nemcsak nagyobb, hanem egészen más is a mai Miskolc, mint a negyedszázad előtti. A felszabadulás huszonötödik évfordulóját megelőző napokban néhány órát tölthettem csak falai között, de ennyi is elég Volt hozzá, hogy fejemet kapkodva a csodálkozástól, megállapítsam: menynyire más, mint volt, menynyi új vonással, színnel gazdagodott. Előzőleg tizenkét éve jártam itt utoljára. Akkor ezrekkel együtt, a temetőbe vezetett az utam, Szabó Lajos ezredesnek adíuk meg a végtisztességet. Az utcanévavatóünnepségen Fekete Mihály leplezte le az emléktáblát, amely Szabó őrmesternek, a leventékből lett, 1914-es ifjú nemzetőrök parancsnokának emlékét örökíti meg. Az Avason pedig, ahol akkor még nem nyúlt az ég felé a tv-torony, az azóta szintén meghalt Kubányi Jeni) bácsi emlékeztetett egy. baklövésre: huszonöt év előtt, novemberben nem osztottuk el az illegális plakát betűit. Mi lett volna, ha megtalálják a németek? Szeiencsére, nem találtak rá. megértük a felszabadulást, de azért később is jobb lelt volna vigyázni, megakadályozni baklövést, tévútra-lépést, ügyelni, hogy töretlenül haladjunk előre utunkon. Huszonöt esztendő alatt sok mindent megszépít és elkoptat az emlékezet, részletek elhalványulnak, régi epizódok újabbaknak adnak helyet, arcok, nevek, városképek összekeverednek. 19-14 óta Sátoraljaújhelytől Kaposvárig és Győrtől Békéscsabáig bejártam az országot, Jokoha- mától Belfastig két földrész sok városát, egy azonban el- homályosíthatatlaiull világos maradt: Miskolc volt az ifjúság. Világos, pedig villany sem volt, amikor a Széchenyi utca és az Erzsébet tér sarkán, az édességboltban kézinyomda gumibetűiből készítettük Nemes Évával az első •VIOK AN-röpcédulákat. november elején. Petróleumlámpa mellett szövegeztük a direktívákat és felhívásokat Rácz Zoltánéi; Toronyalja utcai lakásán. Szabados Gizi lábbal hajtotta a kis tégelysajtót a Werbőczi utcai nyomdában (a történelmi igazságszolgáltatás adta azután Dózsa György nevét az utcának), ahol az első, igazi nyomtatott röplapok készültek. Amikor pedig egészíves, nagy plakáton adtuk hírül a városnak, hogy elérték Diósgyőrt az első szovjet katonák, nyomdászok egész csapata vállalta a kockázatot, és a kéziszedők is segítettek hajtani a nyomógép nagy kerekét. A Szabad Magyarország elődei voltak a röplapok, mint ahogyan' decemberben két és négy oldalon, olykor csomagolópapíron vagy rózsaszín, sárga, zöld, plakátpapíron megjelenő lap a jelenlegi Észak-Magyarország elődje volt. Fel sem szabadult még a város, amikor gyertyafénynél körmöltem papírra az első szám vezércikkét (a lap címét kapta címéül vagy fordítva: a vezércikk címe döntötte el az újság címéről folytatott vitát?) egy avasi barlangban, és másnap mar a szovjet csapatok parancsnokságának a város lakosságához intézett felhívása került mellé, az első szám első oldalára. Villany még mindig nem volt, a nagy nyomdagépet még mindig kézierővel hajtották (most már, mert ezt is történelmi igazságszolgáltatásnak tartottuk: letartóztatott nyilasok), de lapunk — úgy éreztük — minden villanynál erősebb fényt áraszthat a fejekbe. Nyomdászok, diósgyőri vasasok, nemzetőrök, az ellenállás vezetői és résztvevői, tekintet nélkül éveik .számára, mind ifjúi lelkesedéssel vállalták a veszélyt, az előző hetekben, és nem ismertek fáradságot a következő időszakban sem. Az ifjúság, az új élet kezdete volt az az idő mindany- nyiunknak. S okan nincsenek már közöttünk akkori bajtársaink, elvtársaink közül. A Barbai Ferenc életét kioltó golyó megkeserítette a szabadság első napját, Szabó Lajost ellenforradalmáról; ölték meg 1956-ban. Meghalt Urbancsok Mihály, akinek lakásán a nyomda őreiül kijelölt nemzetőrök találkoztak Fekete Pállal, és meghalt Fekete Pál is, aki rendelkezésünkre bocsátotta a vezetése alatt álló nyomdát. A télen temettük el Naményi Gézát, aki rádióhírekből szerkesztette a Szabad Magyarország első számaiba a beszámolót a végéhez közeledő háború csatáiról és a világ más eseményeiről. Büszkén és szeretettel őrizzük emléküket, de ne soroljuk tovább a halottak nevét, mint ahogyan az élők sem nevük emlegetésében, hanem, az ország, a nép sorsában akarják látni tetteik jutalmát. Huszonöt év göröngyös útjain az a tudat tartott meg bennünket hűségben és helytállásban, mellőzésben és megbecsülésben egyaránt, hogy helyes útra léptünk, amikor vállaltuk a fasizmus elleni harcot — népünkért, az emberiségért, magunkért. A kommunista párt felhívására, lelkiismeretűnk szavára hallgatva vállaltuk, igaz, ifjúi lelkesedésünkben a valóságosnál közelibbnek és könnyebb«^ elérhetőnek véltük a célt.' A tapasztalatok, a sorsfordulók, hibák és tévedések, köztük saját hibáink ellenére negyedszázad története mégiscsak megerősít abban, hogy a célldtűzés helyes volt. a cé] elérhető, ha nem is olvan gyorsan, nem is olyan köny- nyen, mint gondoltuk. Napjainkban, amikor a visszahúzó, tévútra csábító hatásokat leküzdve új gazdasági módszerekkel erősítjük a munkásoknak, és parasztoknak. a népnek Lenin tanítása szerint a demokratizmus maximumát biztosító szocialista társadalmi rendet, gyakran eszembe jut egy kérdés. Az öreg Gerevich, nélíai miskolci újságíró és vívómester tette föl, amikor a Szabad Magyarország első vezércikkét olvasta a Pannónia kávéházban: — És mondd, ti igazán komolyan gondoljátok a demokráciát? — Nem él már ő sem, a Pannónia sem létezik már, de ha ma kérdezné, ugyanúgy hittel, s az akkorinál több taoasztalattal ugvanazt válaszolnám: igen, egészen komolyan gondoliuk. Annál inkább, mert eltávolítottuk azokat, akik nem komolyan gondolták, s mert sok és sokféle tapasztalat győzött meg róla, hogy másképp nem is lehet z a tanulság — neE gyedszázad többi tapasztalatával és huszonöt esztendő minden alkotásával, megannyi eredményével együtt — szilárd alapja a mának és a holnapnak. Erőt. tudást ad ahhoz, hogv igazán élni tudjunk a szabadsággal, védjük és erősítsük, s az ifjúság megőrzött lendületével, akaraterejével teljesítsük kötelességünket Békét haladást felvirágzást akaró, ezért dolgozó és a testvéri népekkel együtt, ezért küzdő népünk es a népek közösségében. Diósgyőri kohászok jubileumi vállalása a szocialista munka váilaiata címért A Lenin Kotlásiad Művek vezérkara tegnap összesítette o dolgozók vállalásait, és a mai napon, 1969. december 3-án, Miskolc felszobodulasanuk negyedszázados évfordulóján jelenti be csatlakozását a jubileumi versenymoigalomhoz. Vállalatunk minden becsületes dolgozója — olvashatjuk o vállalásban — őszinte megelégedéssel és büszkeséggel nyugtázhatja azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt 25 év alatt elértünk. A párt, a HNF. a SZOT, a KISZ felhívása nyomán felszabadulásunk negyedszázados, Lenin születésének 100. és a gyár 200. évíordu-_ lója alkalmából olyan vállalásokat tesznek. amelyek megvalósításával kiérdemelhetik „A szocialista munka vállalata” címet. Ennek érdekében t97(l-beu az ideihez viszonyítva 20 ezer tonnával több nyersvasat, 50 ezer tonnával több acélt. 10 ezer tonnával több hengerelt készárut, tí ezer tonnával több hidegen alakított terméket adnak. A hazai és a külföldi igények figyelembevételével javítják a gyártmányösszetételt. Megkülönböztetett • figyelemmel kezelik az országos programokat, így például a járműprogramban részt, vevő 12 nagyvállalattal szocialista szerződést kötöttek. A többlettermelést az országosan előírtnál nagyobb százalékban a termelékenységből akarják biztosítani. A gyárban jelentős músza, ki fejlesztést, illetve nagy be. ruházásokat valósítanak meg. 1970-ben helyezik üzembe a Borsodi Ércelókészí- tő második lépcsőjét, az új bugacsiszolót. Az automatikus berendezések megkönnyítik a dolgozók munkáját és egészségesebbé teszik azt. Ugyancsak a dolgozók munkájának megköny- nyitése érdekében fokozzák a kisgépesítési. Az idén megkezdték az új nemesacél- hengermű építését és jövőre 1 törekszenek az építés határidejének lerövidítésére. Számos intézkedést valósítanak meg a dolgozók egészségének védelme, a baleset' források csökkentésére, a munkakörülmények javítására. A jövő évben 110 millió forintot fordítanak a dolgozók szociális, jóléti és egészségügyi igényeinek jobb kielégítésére, így többek között öltözőket építenek, bővítik a védőételck választékát, 18 hűtőgépet szereznek be a .meleg munkahelyeken dolgozók friss ivóvízzel való ellátása érdekében. A lakáshelyzet, javítására 45 lakást felújítanak, korszerűsítenek. segítik a magánépítkezőket. Az üzemi demokrácia továbbfejlesztése érdekében 'továbbfejlesztik a gazdasági vezetés, valamint a dolgozók közötti szocialista viszonyt, valamint az emberi kapcsolatokat. Az egyszemélyi vezetés hatásköri növelésével párhuzamosan erősítik, szélesítik az üzemi demokráciát Egy óra Nógrádi Sándorral (S, oldal) A társadalom „megmozdul’ (4. oldal) Ismét barátok között <3. oldal) Történelem a falakon 45. oldal) A második város (3. oldal) Az első vezércikk (6. oldal) Ott van a Nap (5. oldal) Ötvenezer orsó... 48, oWaD így készült a Szabad Magyarország 46. oldal)