Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

ES7AK MAGVAROSS7ÄG 4 Vasárnap, T969. dec. 7 fE5— Csütörtöktől új magyar film a mozikban: Virágvasárnap SZOKÁS MONDANI, hogy a téma az utcán hever. Csak ]p kell hajolni érte. Lehajol­ni — az irodalom, a művé­szetek magasából. Hadd von­juk le tűnődő s rezignált gondolatmenetünk eleién a végső konklúziót! A Múzsák választottai mostanában mintha túlontúl keveset gya­korolnák ilyesféle céllal a lehajlást. A végén kezdjük tehát s visszafelé haladunk. Az újságíró sem lehet kon­zervatív és korszerűtlen. Lé­pést kell tartania a korral, a kor stílusával. Az időben visszafelé haladó, visszate­kintő szerkesztésmód — ke- veselvén immár a színpad nyújtotta, mégiscsak korlá­tozott teret — kitört a drá­mák világából. Hol van már Pirandello, O’Neill s a töb­biek! Visszatekintő vagy éppen bontott időrenddel író­dik reaénv- és elbeszélésiro­dalmunk java termése. A fil­mekben a hősök a történet elején kooorsójukban feksze­nek, s a film végén segíti vi­lágra őket a bába. Manaoság egv hírlapi tárca sem készül már úgy. hogy ne volna ben­ne legalább egy ügyes kis kunszt az időbeliséggel. A kabarétréfák és a slágerszö­vegek is szabadon csaponga­nak jelen, múlt és jövő idő között, bár ott ez lehet nyelv­tani probléma is. Valóban. Korunk stílusa, korunk divatja a bontott idő. Lehajtunk. Ki így, ki úgy. De általában sokkal kényel­mesebben, sokkal ráérőseb­ben, mint valamikor, azelőtt. Mennyien hajoltak le valami­kor az utcán; az egy eldobott cigaretta végért, a másik egy darab sárba taposott szénért, a harmadik letört, korhadt gallyakért, a negyedik egy lyukas kétfilléresért. A téma tehát az utcán he­ver. Egy elvesztett, eldobott egyforintos alakjában esetleg. Vagy eldobott, elvesztett százezrek, milliók alakjában. A téma ott van előttünk, kö­zöttünk, bennünk., Észre kel­lene venni. De mi másfelé nézünk, fejünket finnyásan félrefordítva, mindenhová és sehová, és egyáltalán: lehet-e valódi, marádandó. sőt hal­hatatlan műalkotás abból, amit az utcán szed föl az em­ber. Valamikor lehetett.. S nem is kevés. Kiskocsmák­ban fuvarosok közt üldögél­ve, poros országutakon gya­logolva, éhes szegények közt korgó gyomorral nyomorog­va fölszedett témákból. Könnyű volt Gorkijnak, Nyekraszovnak, Van Gogh- nak, Modiglianinak! Tehette ezt könnyen Petőfi, Móricz! — sóhajt fel a Ma írója, a mély lélektani és intellektuá­lis. S aztán továbbra is más­felé néz. Másfelé nézni sokféleképp lehet. LEHET PÉLDÁUL a múlt­ba nézni. Természetesen, a minél régebbi múltba. Mi­csoda remek novella lehet például abból, hogy az ős­ember. miként jön rá a kő pattintással való megmunká­lására. Hegénvt, esetleg re­gényciklust érhet eav múmia az időszámítás előtti negye­dik évezredből, vagv az az elfelejtett '-út. ahová Józsefet; bedobták hajdan. Hát még az aztékok, az inkák, s a velencei kurtizánok! Divat a történelmi íémáiú regény. Ha az író kancsal ít, ha csak egvik szeme néz el a rég­múltba. a másik valahová máshová figyel, abból tör­ténelmi kulcsreeény lesz. Ez is divat mostanában. Jól is jövedelmez. Még bonyolultabb kancsalság eredménye az, amikor a 'elont nézi ne van az író, a művész, de azt látja meg belőle ami a múltra emlékeztet, vagy olyannak látja, s mutatja, amilyen mondjuk a harminc- negyven évvel ezelőtti jelen vplt, a harminc-negyven év­vel ezelőtti müvek tükré­ben. Persze, csak annak bonyo­lult és nehéz ez a fajta kan- csalítás. aki először próbálja, aki járatlan benne. A gya­korlott, rutinos kancsal va­rázslatos gyorsasággal dolgo­zik: kiválaszt egy mai szi­tuációt. Mondjuk, adva van egy főmérnök valamilyen meg nem nevezett terméket gyártó gyárból. Annak van egy elkényeztetett, nyafogó, buta felesége, aki őt nem ér­ti meg. S van egy titkárnője, aki viszont annál inkább megérti. Ez abból Is kitűnik, hogy alig szólnak egymás­hoz, máris lefekszenek. A le­fekvésből konfliktus lesz: háromszögletű természetesen. A főmérnök lelki válsággal küzd, a feleség a szeretővel küzd meg valahol csodálatos, szavatoltan mai, életből el­lesett párbeszéd keretében. Vagy tettleg. Szintúgy az életből ellesve. A végén az­tán jóra fordul minden, a főmérnök bemegy a gyárba, vagy kijön a gyárból, együtt a munkásokkal. A feleség és a titkárnő pedig egymás ke­zét fogva néznek utána fel­szabadult, boldog mosollyal az arcukon. Ha gyerek van, természetesen ott van az is; szalad a labda után, vagy elenged egy léggömböt, hogy az szálljon, szálljon egyre magasabbra... Amíg csak el nem pukkan. EBBŐL ELŐSZÖR regény lesz, azután dráma, azután pénz. Utóbb film és még több pénz. A sorrend közben lehet más is, ez nem fon­tos. Az a lényeg, hogy jól lehet vele keresni. Különö­sen, ha annak, aki csinálja, nagy már a gyakorlata a kancsalításban. Kancsalnak lenni tehát nem rossz üzlet. De mi legyen azzal, aki nem tud, vagy nem akar kancsalítani? Az ostobával, aki észreveszi a jelen témáit, lehajol értük, mert ostobán azt hiszi, hogy ezért író, köl­tő, művész? Újmódi konfliktusok, a je­len témái! Nem közhely ez? Szociológusok, megszülető szociográfiai munkák, tanul­mányok, és országjáró ripor­tok bizonyítják, hogy nem. Hány valóságas, izgalmas konfliktust hordoz magában á mai falu, szerelmi három-, négy-, vagy sokszögek nélkül is! Milyen megíratlanul is nagyszerű, igaz és optimista regény a magyar földmű­velő gondolkodásának, men­talitásának átalakulása a mindent két kézzel megraga­dó önzésből a többiekért, az egészért áldozni is tudó kol­lektív gondolkodású, közös­ségi magatartású mai ember állapotába! S a munka hány és hány megíratlan konflik­tust, regények sokaságára elegendő témát ad, ír meg naponta! Miért nincs nálunk ma munkásirodalom? Igazi, értékes, maradandó műveket adó. Miért van az, hogy ezek a témák megmaradnak az elsőfokú, a direkt érzékelés szintjén, s csak riport, szo­ciográfia lesz belőlük? MIÉRT VAN EZ a más­féle nézés? A „rázós” té-. máktól óvakodó bátortalan­ság, az anyagiak reményében való megalkuvások, a művé­szetek és művek üzleti szem­lélete, amely a művészből eladót, a műélvezőből pedig vevőt csinál? Bizony, ezek is ilyen új­módi konfliktusok. A téma tehát itt van előt­tünk, közöttünk, bennünk. Az utcán hever, ahogy mon­dani szokás. Csak le kell ha­jolni érte. A Múzsák válasz- tottainak a dolga ez. Ezért kiválasztottak. Papp Lajos Több külföldi nagyváros­ban aratott sikere és a pécsi játékfilm-szemlén történi ha­zai bemutatás után végre a mozik vásznára kerül, s hihe­tőlég néhány héten belül tíz- és százezrek szép élményévé lesz Gyöngyössy Imre első játékfilmje, a Virágvasárnap. December 11-én, csütörtökön megkezdi útját a házai vász­nakon. A pesaroi nemzetközi filmfesztiválon kaoott l°!kes fogadtatásáról annak idején beszámoltunk, s arról is hírt adtunk, hogv a többségben olasz közönség, valamint a fesztivál vendégeinek haladó katolikus mohairünkhöz tar­tozó része Ovöngvössv film­jében elsősorban a marriz- mus és a knir,iipirm‘,’S kan- csnlninnnk művészi elemzését vélte felfedezni. A részvevők naev többsénz.nok a katoli­cizmushoz fűződő kanr*so1a- iuit ismerve ez a megközelí­tés nem tűnik plan+alannak. Mosf azonban míp itthon, ha­zai Vö-rönsérr előtt pereg majd a Virácvasárnap. A film 1919-ben játszódik és egy Dél-Dunántúlon ma is élő népballadára, Simon pap legendájára épül. Ez a Simon pap, szegényparaszt özvegy­asszony fia, az első világhá­ború alatt tábori papként szolgált. Közelkerült a szen­vedő emberekhez, a háború megedzette, felnyitotta sze­mét. a gondolkozásra sarkall­ta. Hazatérve nem jutott el ugyan a kommunisták meg­értéséig, bár testvére, a taní­tó meggyőződéses, elkötele­zett kommunista-forradalmár volt, hanem valami általános emberi humánum és keresz­tényi megértés alapján pró­bált szembeszállni a hatal­masokkal, többek között a harmincezer holdnyi birtokot uraló püspökével is. Népének nyomorán akart enyhíteni, a maga sorsát nem bánva, még a püspöki birtok feloszlásá­nak tervét is előterjesztette, persze eredmény nélkül. Ami­kor győzött a Tanácsköztár­saság, szívvel-lélekkel a nép békéjét akarta. De ugyanak­kor ellenezte a további fegy­veres harcot, a földi és túl- világi békét hirdette. Szembe­szegült öccsével, aki a község egyik kommunista vezetője, majd a tanácsköztársasági harcok idején a helyi fegy­veres erők mozgósítója, veze­tője lett. Simon pan magára maradt. Nem tudott csatla­kozni öccséhez. és nem akart azokhoz a papokhoz sem tar­tozni, akik a kommunisták­kal szembefordultak. Amikor Valami elkezdődött — Csak ha megszúr a tű­Nehéz sorsú gyerekek. Ár­tatlanul tekintenek a világba, s szinte első lépéseiktől ér­zik még: előítélettel van­nak irántuk. Gyerekek... Az iskolakezdés nehézségein nem segítik át gondos szülői kezek, nincs olyan hely ott­honukban, ahol nyugodtan, senkitől sem zavartatva ké­szíthetnék házi feladatukat. Pedig bennük is ott ég a szép vágya, csak segíteni kell őket, ne aludjon cl. Aludj baba, aludj... A diósgyőri Tokaji Ferenc utcában van a Táncsics téri általános iskola tagiskolája. Száznyolcvan cigánygyerek tanulja itt a. betűvetést, az olvasást, a számolást, később pedig a „komolyabb” tantár­gyakat. Három esztendeje működik itt egy napközi ott­hon is: negyven kisfiú és kislány nevelésével foglal­koznak. Szinte egyszerre pattannak fel, amikor belépünk a te­rembe. — Jónapot kívánok! Kórusban köszönnek, áll­nak feszes vígyázzban, fe­gyelmezetten. Fegyelmezettebbek, - mint más gyerekek. A tanító néni, Némedi Ist­vánná, a napközi vezetője nagy szeretettel mondja: — Jó gyerekek és hálásak. Tudnak vigyázni arra, ami van. A tanulást már befejezték. Éppen játszottak. Az egyik kislány szép babát ölelt ma­gához: — Aludj baba, aludj — motyogta csendesen. Néhányon még a játékkal is tanultak. Pici táblára nagy komolyan felírták krétával a számokat. Egytől kilencig... Jön a doktor néni Ideális körülmények között, tanulnak itt a gyerekek. A napköziben megvan minde­nük: játékuk, könyvük, tele­víziójuk Es van doktor néni­jük is. Dr. Mészáros Klára orvosnő minden héten pénte­ken meglátogatja őket. — Féltek a doktor nénitől? — Nem! • Egyikük kicsit ijedten mondja: vei. A doktor néni is inkább más megoldást választ. Rend­szeresen ellenőrzi őket, fel­ügyel arra, hogy egészségesek legyenek, tiszták. Szukenyik Kati boldogan mutatja a kezét: — Tessék nézni, nem fe­kete a körmöm. Megsimítja a haját is: lát­szik, gondozott a frizurája. Legnagyobb örömük, ha be­mehetnek a csempézett mos­dóba, ahol a csapokból me­leg víz folyik. — Gyerekek, ki akar für­deni? — kérdi a tanító néni. Minden kéz a magasba emelkedik. Kapunk segítségei Koffer Istvánná, a tagis­kola vezetője boldogan mutat meg mindent. — Ugye szép itt? Tiszták a termek, rendesek a gyerekek. A lányokon kötényruha, a fiúkon pedig kis köpeny. A Május 1. Ruhagyártól és a központi politechnikai mű­helyből kaptuk. Kapunk más­honnan is segítséget, és mi is szívesen foglalkozunk ve­lük. Megéri. Ezek a gyerekek már mások lesznek. Igénye­sebbek, mint szüleik. Most már ők is segítenek. A nagyobbak a kicsik gondo­zásában, maguk tartják rend­ben a termeket. Mikulásra ajándékokat készítettek egy­másnak. Közösséggé formálódnak lassan. A jövő esztendőben a gyermeknapon nagy ese­mény lesz náluk. Megalakul az első pajtáscsalád. Van, aki már megvette az inget. Igen, valami elkezdődött. Sőt, ez mái- - nemcsak a kez­det, itt már eredmény is van. Az például, hogy egy-két ki­vétellel rendesen járnak is­kolába. Ebben a tanévben még nem kellett büntetést kiküldeni. Ez nagy szó. Gyerekek. Komolyak és vi­dámak, esetlenek és ügyesek, akárcsak fehérebb bőrű tár­saik. Ugyanúgy él bennük a szép vágya, mint azokban. Csak éppen otthon nem kap­nak annyi segítséget. Nehéz, küzdelmes feladat, hogy meg­változtassuk őket, megőriz­zük a gyermekszívekben fel­élesztett igényességet. Valami elkezdődött... Csutorás Annamária tejre erfilékezünk, akar a test­vérük visszafogott vitáit idéz* zük magunk elé, akár pedig a magára talált; falu minden­napjainak képei, vagy a meg­torlás kockái villannak elénk mindenkor a határozott alko­tói állásfoglalás, a szűkszavú közlés szigorúsága és a lírai megjelenítés olyan sajátos hangú és ízű egyesilésével ta­lálkozunk, amely nem hagyja, hogy pusztán szemlélői le­gyünk a filmtörténetnek, ben­ne kell élnünk, hőseivel együtt kell gondolkoznunk, lépnünk. A hősök a film vé­gén mind elbuknak, életüket áldozzák. Ez volt ft történe­lem. E legenda — tegyük hoz­zá: forradalmi töltésű legenda — azonban a tragikus vég el­lenére is lelkesít, mert nem­csak emlékeztet az elesett hő­sökre, hanem példájukkal sok tanulságot is ad hosszú időkre. Simon papol, szlovák ven­dégszínész, Frantisek Vele elet játssza. Szótlanságában is rop­pant szuggesztív, magával ra­gadó. (Kitűnő hozzá SztankaV István szinkronhangja.) A másik testvért, a kommunista tanítót Tóth Benedek kelti életre, hitelesen, emberséggel A nagyszámú szereplőgárdá­ból feltétlenül ki kell még emelni Tomanek Nándor püspökét. Kőműves Sándor öreg falusi rabbiját. Gellet Kornél, hideg, fehértiszt jé!, Bús Katalin paraszti anyát, Pákozdy Jones intézőjét és Farkas Endre öreg kommu­nista parasztját. A Virágvasárnap nem telje­sen hibátlan film, még ha ki­sebb fogyatékosságairól it1 nem is szóltunk. A film eré­nyei mellett nem is számot­tevők. Egy ígéretes filmalko­tói pálya szép, értékes kezde­tének lehetnek tanúi mind­azok, akik megnézik. Azt máris örömmel és biztonság­gal regisztrálhat juk, hogy effp nagyon szép és jó filmmé gazdagodtunk. Benedek Miklós Az ötödik biennale Ma, december 7-én délben ötödször nyílik meg Miskolcon a magyar sokszorosító grafikai művészet országos reprezen­tatív szemléje, a miskolci grafikai biennale. l!)(ií decemberé­ben a színház előterében találkozott Miskolc és Borsod kö­zönsége először a nagy jelentőségű, országos tárlattal. A Bor­sod megyei Tanács jó kezdeményezője volt a biennale meg­rendezésének, és az eltelt csaknem egy évtized tapasztalata' azt tanúsítják, érdemes volt megkezdeni ezt. a sort, érdemet volt már négyszer, és most már immár ötödször megrendező' a biennálét, mert ez évről évre, egyre inkább rangosabb se­regszemlévé,, mindinkább számon tartott művészeti bemutat­kozássá, országos képzőművészeti fórummá vált. Most, a Miskolci Galéria termeiben ismét felsorakozna* a magyar grafikusművészet legjobbjainak munkája. A ki­alakult szokásnak megfelelően, külön mutatják be az el­múlt biennale nugydíja nyertesének, Csohány KálmánnáH gyűjteményét. Ha csak végignézzük a rövid sort, kik kapta* az előző négy biennale nagydíjait, és ennek folytatásaként kiknek a gyűjteményes anyagát láthatta a közönség u követ­kező alkalommal máris nagymértékben igazolást nyert a biennale magas rangja. A nagydíjak nyertesei: 19«l-ben Hind Gyula, 1963-ban Kondor Béla, 1995-ben Feledy Gyula. 1967- ben Csohány Kálmán. Hogy ki lesz az ötödik nagydíjas, s így kinek u gyűjteményével találkozunk két év múlva, ma dél­előtt dől el a zsűri döntésével. Miskolc neve már lassan egybeforrott a grafikusművészet' tel. Indokolja ezt a asszociációt részben a grafikai biennal*-' rendezése, részben pedig a Miskolcon élő grafikusművésze* országos rangja. Örömmel vállalja Miskolc a grafikával való kapcsolatot, mert u képzőművészetnek ez fiz ágazata alkalma** talán leginkább arra, hogy viszonylag rövid időn belül széle* közönségrétegek kincse legyen, részben mert: az élet rezdülé­seire könnyebben, gyorsabban reagálhat, mint más ágazatok- részben pedig, mert a korszerű, modern lakásokban könp- nyebben elhelyezhető produktumokkal jelentkezik, és mer* sokszorosítható* jellegénél fogva, a kisebb keresetű embere* számára is, viszonylag mindert nehézség nélkül elérhető. Ma délben benépesül a Miskolci Galéria. A megnyitó ün­nepség szónoka bizonyára méltatni fogja a kiállítás anyagát- szólni fog grafikai művészetünk helyzetéről, fejlődéséről, 0 közművelődésben és a közízlés fejlesztésében betöltött szere­péről, a zsűri odaítéli a díjakat a legjobbaknak, köztük bi­zonyára az új mecénásnak, a gazdálkodó és társadalmi szer­vek képviselőinek a díjait is. A nyitva tartás hetei alatt a Ga­lériába bptérő tízezrek pedig ismét gazdagabbak lehetnek grafikai művészetünk legújabb feltárulkozása megismeré­sének élményével. Köszöntjük az ötödik miskolci országos grafikai biennal?* a részt vevő művészeket, s mindazokat, akik a szépre vágyva, ünnepi érzésekkel keresik fel az elkövetkező napokban éf hetekben a Miskolci Galéria termeit. flim> azonban győzedelmeskedett az ellenforradalom és a kegyet­len megtorlás következett, nem vette igénybe a neki fel­kínált: kedvezményeket, vál­lalta osztályos társainak sor­sát, önként állt a halálraítél­tek közé, halálában, mártiru- mában vállalva közösséget a kommunistákkal. Emlékét ma is őrzi a nagyon szép nép­ballada, amelyet a filmben Benke Jánosné — a Pécsett hamar népszerűvé lett Rozi néni — népi énekes, fájdal­masan szép tolmácsolásában hallhattunk. é testvér-szembenállás a filmnek egyik, bár tagadha­tatlanul legfőbb vonulata. A Virágvasámap mégsem csak ennyi. És nem is csak egy em­lékeztető film a Tanácsköz­társaság egy epizódjára. Jól­lehet a Virágvasárnap beval­lottan a Tanácsköztársaság névtelen hőseinek akar emlé­ket állítani, történetével, az abból kicsengő mondanivaló­val szót emel a mindenkori zsarnokság ellen, egyben azt is megmutatja, hogy a pártos elkötelezettség nem 'egyeztet­hető össze az osztály ellenség elleni harcban a. passzivitást eredményező humanizmussal, a keresztényi menértésre hi­vatkozó visszahúzódással. Gyöngyössy filmjét a mar említett harcos elkötelezett­ség mellett leginkább a li- raiság jellemzi. Ez a líra mindvégig érződik, még ak­kor is, ha Gyöngyössy helyen­ként roppant szűkszavú szi­gorúsággal fogalmaz, s nem. egy megoldásában mintha ta­nítómestereinek, a magyar filmművészet jelenkori leg­jobbjainak hatása érződne. Ez azonban nem baj, mert nem befolyásolja a filmlegenda sajátos hangvételét, s egészé­ben egy elsőfilmes rendező nagyon is egyéni ízű, részle­teiben és összességében igen értékes munkáját köszönthet­jük a Virágvasamapban. Rop­pant megjelenítő készségről tanúskodik a film minden je­lenete. Akár a „nyitottkapus” parasztok legendaízű jelene­Ujmódi konfliktusok nevében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents