Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-03 / 280. szám
Szerda, Í969. dee. 3. MAGVA«?Ö«?S?ÄG 5 Ott van Nap9 és én odamegyeh „Anyukám! 1945. január 2- án emeld a poharad 20. születésnapomra ... Ne nyugtalankodj. Élek és egészséges Vagyok...” így frt a frontról 1944. november utolsó előtti napján Klavgyija Trofimovna Darzi- manova. Három nappal később egy kis magyar faluban bajtársai, fegyvertársai, elvtársai elsiratták, eltemették. f „Anyukám!" [ Jevdokija Ivanovna Dar- zimanova szótlanul ül a mezőkövesdi szálloda szobájában. A 67 esztendős törékeny asszony összekulcsolva pihenteti két kezét az ölében. Csontos arca a lámpa fényében sápadtnak, ősz, simán hátrafésült, kontyba lcényszerített haja pedig kékes-szürkének tűnik. Mozdulatlanul ül, csak a fejét ingatja. Még ma sem érti. még most sem hiszi, fogadja el egyetlen lánya halálát. Nem akarja elfogadni ... Később rákönyököl az asztalra és a tenyerébe gyűrt zsebkendővel megtörli szemét, arcát. — Kláva kiskorában nagyon szerette, ha mesét mondtam neki. Szinte minden este akarta a mesét. Komoly, önálló, de v!dám gyerek volt. A 'átéknt viszont nem szerette, babáia sem volt. A játékok nem tudták lekötni. Szívesebben tartózkodott felnőttek társaságában. Később sokat ■''vásott, raizolt és festett. Gyakran kijárt a Kolomensz- m-’n-nntak, meg az Oka partiára. Volt ott egy régi kis .teo-miom a folvó partján, meg . sok-sok harang alakú sárga virág. Itt rajzolgatott,.. Kláva. j Szeretett tanárának Aia- íiászij Vaszilijevics Oszosz- novnak így vallott magáról a frontról írt leveleiben: „Én nem voltam olyan jő tanuló és elég szeleburdi természetem volt... Soha nem feledem el azt a pillanatot, amikor ön kihívott felelni és en — habár nagyon jól tudtam a feladatot — makacsul hallgattam, ön erre csak megértőén bólintott fejével, nem szólt egy rossz szót sem. El akartam akkor az óráról szaladni. Ez rossz és buta viselkedés volt, de ezen senki nem tudott segíteni, és nekem nem volt elég lelkierőm. hogy legyőzzem saját természetemet.” „Nagy ingadozások voltak az életemben ... Altkor néha az volt a vágyam, hogy re- pülőtervező legyek, hol meg az, hogy geológiai felderítő, vagy festőművész és titokban — csak önnek mondom el — arra gondoltam, hogy írni fogok ... Az apám elment a frontra, így érlelődött meg bennem is a döntés, hogy apámmal megyek a frontra.” „1942. májusától decemberéig dolgoztam a kolomnai 319. sz. gyárban. A munkám nagyon érdekes volt, esztergályos voltam... A normákat teljesítettem 150—200 százalékra, de voltak olyan hónapok, amikor nem teljesítettem a normát... Én nem akartam oltmaradni; ahol a gépek egyhangúan zakatolnak. Ügy döntöttem, hogy újra jelentkezem a kerületi Parancsnokságon. Ez alkalommal sikerült. Ott volt a frontról egy főhadnagy, aki utánpótlásért jött. Az egyik behívott kislány nem akart a frontra menni, mivel otthon komoly családi problémái voltak. És képzelje el, Afana- szij Vaszilijevics, a főhadnaggyal együtt kijavítottuk az iratokat, beírtuk a lány neve helyett az enyémet. Nem tudom, milyen botrány származott ebből.. Tűzkeresztség. „Afanaszij Vaszilijevics, ha nekem az útnak minden apró mozzanatát le kellene írnom, nem volna türelmem hozzá, de túl sok is lenne az... Január 11-én századom parancsot kapott, hogy harccal egybekötött felderítést végezzen ... Mindenről elfelejtkeztem, semmire sem gondoltam. Félelmet nem éreztem. Csak egyik házsorát most Kláva utcának hívják. A most 76 esztendős Hegyi Istvánné háza volt Kláva otthona néhány napig. Itt kezdte meg 1944. november 20-án írni, szeretett tanárának utolsó levelét, amelyet nem fejezett be: „Nagy kedvvel és lelkesedéssel dolgozom. Nincs nekem meghatározott nevelési módszerem ... Minden komszomolis- tának erejéhez mérten szabom ki a feladatokat. Az elvégzett munkát mindig egy- egy komszomolista ellenőrJevdoktja Ivanova Darzimanova lányának emléktáblája előtt, a mezőkövesdi úttörőházban. Balról Anatolij Oyevjatycrlkov, Kolomna város Komszomol bizottságának első titkára, jobbján Eperjesi József, a mezőkövesdi járás KISZ-titkára. akkor torpantam meg hirtelen, amikor már az ellenséges árok előtt voltam, mert egyszerűen nem értettem azt sem, hogy hol is vagyok. Beugrottam az árokba és megláttam az egyik német katona ijedtségtől elszörnyedt szemét... Ez a harc rövid volt. Észre sem vettem, amikor jeleztek nekünk, hogy visszamegyünk a helyünkre. Halálosan fáradtnak éreztem magam. Elaludtam, és 2T órát aludtam egyfolytában.. „Ha meghalnék." „1944. november 7. Küldöm üdvözletem a Tisza folyó partjáról. Afanaszij Vaszilijevics, ez alkalommal sem tudok sokat írni. Ezen a napon teljesítettük egyik legnehezebb feladatunkat. Mint az ifjúság vezetője, önkéntesen jelentkeztem e nagy feladat végrehajtására. Elsőnek keltem át a folyón és így megengedték. hogy egy kicsit pihenjek. Íme, így használom ki. Afanaszij Vaszilijevics, én nem tudom milyen következmények lesznek, de ha meghalnék ön tudja meg a következőket: az öntől kapott nevelésemért és bizalmáért helytálltam, nem hoztam önt szégyenbe. Az én helyemre még sok millió ember nő fel. legyenek ezek igazi emberek...” Fehér gyolcs. Mezőkövesdtől Szomolyáig szőlők, présházak, kőszentek, feszületek, akácfák kísérik az utat. A Gyűrtető tufa tömbjének eleven kőből kifaragott „Drága Afanaszij Vaszilijevics! Nekem kell befejeznem a Kláva által be nem fejezett levelet, önnek természetesen fájni fog, de én itt mindjárt akarom közölni önnel, hogy Kláva — hősi halált halt — „Klávát egy lövedék repe- szei ölték meg. Mellettem esett el, karjaimban halt meg Klavgyija Trofimovs Darzimanova, én vittem őt ki a tűzvonalból... Ez a tragikus eset 1944. december 2-án történt. Kláva Magyarországon, Ézo- molya faluban van eltemetve. Temetése katonai tisztelet- adással történt. Minden harcos és tiszt örökké emlékezetében fogja őrizni Kláva életútját. Protopov Ilja Kuzmics főhadnagy, politikai munkás.” A kőházban félhomály van és hűvös. — Innét volt az utolsó útja — mondja Hegyi Istvánné. — Űj, tiszta, fehér gyolcsot terítettek a földre, arra fektették és fehér gyolccsal takarták le. Két rózsás gyertyát égettek a kemence tetején... Az eleven kőből faragott ház fehérre meszelt falán koszorúk emlékeznek némán. A másik falon régi, búcsúból hozott színes képen mutatja vérző szívét Jézus. A kőmeny- nyezet alatt szőlőfürtök aszalódnak, birsalmaszag terjeng... NapocskaDátum nélküli levél édesanyjának: „ ... Nagyon szerettem volna, ha azon a napon velem vagy, sokat meséltem volna neked. Milyen jó lett volna két év után az én drága anyukámmal együtt leülni. Sajnos ez csak álomkép...” A mama szemében új könny születik. De az arca pirosán mosolyog, a szeme csillogóan mosolyog. — Nagyon ritkán álmodom vele. Egyszer azt álmodtam, hogy otthon, a folyó partján, a kis templom mellett, a sárga színű, harang alakú virágos réten jött felém, mint egy kis Napocska. Mikor odaért hozzám, megkérdeztem: „Magasra emelkedsz-e még, kislányom?” ö mosolygott és ezt válaszolta: „Ott van a Nap, és én oda megyek ...” Szöveg: Oravec János Kép: Szabados György Sátoraljaújhely felszabadításáról Vmoiiradov vezérőrnagy emlékirataiból* Az első egységek 2-án délután 4 órakor törtek be Sátoraljaújhely északi kerületeibe. Hősiesen küzdött a Lobancev törzsőrmester parancsnoksága alatt működő tüzérszakasz, mely 45 mm-es ütegeivel követte a gyalogság harcrendjét. A tüzérek az elsők között hatoltak be a városba. Az ellenség erős tűzzel fogadta őket. Az egyik üteg lovait kilőtték. A fasiszták elhatározták, hogy kihasználják ezt a helyzetet, és megkísérelték bekeríteni a lövegkezelőt, elvágva őt a gyalogságtól. A tüzérek azonban tüzelőállást foglaltak el, tüzet nyitottak az ellenségre, és az időközben odaérkezett géppuskásokkal, géppisztolyosokkal visszaverték a heves rohamot. Az elkövetkező néhány órában utcai harcok bontakoztak ki a város keleti, délkeleti és délnyugati részein, a 496., a 20 és az 500 zászlóaljak részvételével. A 493. és a 494. zászlóalj elfoglalta Sátoraljaújhely vasútállomást. A város keleti részébe elsőnek a 20. zászlóalj alhadnagyának, Kazakovnak szakasza jutott el. Elfoglaltak néhány házat, géppuskákat állítottak fel, három ellentámadást visszavertek, majd a közben megérkezett századdal együtt ismét előrelendültek. Az utcai harcok több mint 24 óráig tartottak. Minden házat heves harcok árán foglaltak el. A fasiszták megállás nélkül folytatták ellentámadásaikat, igyekeztek kiverni a szovjet csapatokat a városból, de nem sikerült nekik. Többször döntő szerepet játszott alegységeink kölcsönös se. gítése. Például az 500. zászlóalj 4 századát, mely elfoglalta az 510. magaslatot, erős hitlerista osztag támadta meg. Egy szakaszunkat megsemmisítették, és vissza akarták foglalni a magaslatot. Ezt azonban akadályozta a közelben levő harmadik század. Parancsnoka, Kamatyenko főhadnagy és a század pártbizalmija, Kukuskin, harcosaink élén váratlan csapást mértek az ellenségre, és kézitusában több mint 40 fasisztát semmisítettek meg. A többiét- n két zászlóalj nyomására megfutamodtak. A magaslat a i. ik maradt. Fontos szerepe volt Sátoraljaújhely elfoglalásában a tőlünk jobbra tevékenykedő 2. légidesszant gárdahadosztálynak, mely a várost északról megkerülve segítette a város felett uralkodó magaslat elfoglalását, ahonnan az ellenség pusztító tűzzel árasztott el bennünket. Miután az ellenség elvesztette ezeket az állásait is, nyugat felé vonult. December 3-án 21 órakor hazánk fővárosa, Moszkva köszöntötte a szovjet harcosokat, közte megerősített körletünk egységeit is, akik elfoglalták Sátoraljaújhelyt. Hamarosan kitüntetésben részesítették azokat, akik részt vettek a város elfoglalásában, a 493. és az 500. géppuskás lövész-zászlóaljakat. Az első Bogdan Hmelnyickij érdemrend 3. fokozatát, adósodik Alekszandr Nyevszkij érdemrendet kapott. Az utcai harcok vége felé a város új polgármesterével az élen (a régi a németekkel elmenekült) harcálláspontomon felkeresett a helyi lakosság küldöttsége. Kijelentették, hogy segíteni kívánnak a szovjet hadseregnek a pincékben és padlásokon hagyott fasiszta diverzánsok felszámolásában. Elmondották, hogy a városban civil ruhába öltözött nyilasok maradtak. akik azt a feladatot kapták, hogy szovjet tisztekre és katonákra lőjenek, és megtorlást provokáljanak ki a békés lakossággal szemben. A küldöttség közölte azt is, hogy a hitleristák Semee László alezredesre akarták bízni ezt a dicstelen feladatot, akit kevéssel ezelőtt váltottak le a 10, ezred parancsnoki tisztjéről, mert azt javasolta, hogy harc nélkül adják fel a várost, és ily módon kerüljék el a rombolást... Az új polgármester és kísérői hangsúlyozták, hogy a város lakóinak többsége, csakúgy, mint az ország lakói, a szovjet hadseregben felszabadítóit látja a német megszállás és a nyilas uralom alól. Vendégeink javasolták, hogy minden alegységbe vegyünk be néhány helybeli lakost, akik megmutatják azokat a helyeket, ahol a nyilas diverzánsok rejtőznek, segítenek felismerni és letartóztatni őket. Beleegyeztem, mert egy pillanatig sem kételkedtem, hogy becsületes hazafiakról van szó. Feltevésem helyesnek bizonyult Sátoraljaújhely lakosai nagy segítséget nyújtottak, hogy megtisztítsuk a várost az ellenség hátrahagyott provokátoraitól és a diverzánsoktól. •Vinogradov vezérőrnagy a Sátoraljaújhely felszabadításában részt vevő szovjet csapatok egyik parancsnoka. Történelem a falakon Amit or az emberpalánta a betűvetést tanulja, sem ő, sem tanítója, senki nem tudja előre, hogy mire fogja használni ebbéli tudását élete során. Ekkor sem ő, sem tanítója, senki nem tudja még, hogy az első reszketeg betűk évtizedek múlva esetleg Nobél-díjas regény óriásává nőnek majd, vagy biztosítási ügynökként fogja használni tudását' gazdája, vagy születési anyakönyvi kivonatok rubrikáit tölti ki, vagy életet mentő gyógyszerek olvashatatlan felírására szolgál a gyerekkorban elsajátított betűvetés tudománya. Ezt akkor, ott; az iskolapadban még nem tudja senki. A falra, kerítésre, kövezetre írt, festett nagybetűs szövegek figyelmeztető, vagy agitációs jelmondatok sohasem az utókornak, még kevésbé az örökkévalóságnak szólnak. Legtöbbször felkiáltójel szerepel a feliratok végén, ami gyors cselekvésre, közbeavatkozásra figyelmezteti a ma emberét. Nem tudom, hol, mikor és kik használták először a házak falát, a kerítéseket, az úttestet, esetleg az útszéli fákat, ezeket a feltűnő helyeket arra. hogy figyelmeztessék embertársaikat a közeledő veszedelemre, hogy így fejezzék ki az emberek egy részének, vagy többségének óhaját, követeléseit. Az tény, hogy a mi korunkban talán a legtöbbször ez a szó szerepel krétával. vagy festékkel felírva a világ számos országának számtalan házfalára és szinte minden nyelven: „Béke!” Az első cirillbetűkkel 1944. decemberében találkoztam. Miskolcon, a Győri-kapu 6. és 8-as számú épület falán láttam a fehér festékkel mázolt betűket. Ez volt odaírva: „Min nyet”, és még a következő számok, amelyeket talán a szállásmester írt fel: 72-1-575 és 72+550. Akkor még nem tudtam elolvasni, sem lefordítani ezt a két szót. Ma már tudom, hogy ez a két szó az élet, a béke jele volt a házak homlokán. „Min nyet” azt jelenti, hogy akna nincs. Ez a fehér festékkel odaírt két szó egy igen veszélyes, sok körültekintést és verejtéket, jó idegeket és sokszor emberéletet követelő munkának a bizonyítványa. Amikor az aknakutató műszerrel végigtapogatta az a szovjet katona a Győri-kapu házait, aztán letörölte verejtékező homlokát, a fehér festékbe mártotta az ecsetet, talán eszébe jutott első tanítója, aki megtanította az írásra, az írás tiszteletére, az emberek tiszteletére. Talán eszébe jutott, hogy amikor kisiskolás korában a betűvetést tanulta, arra is készült, hogy majdan, a világégés idején fehér festékkel betűket és számokat fest majd Európa számos városának számtalan házfalára. Ma már a belük “|£ szanak, csak halványan a számok a szürke házfalakon. 25 évvel ezelőtt ezek a betűk számunkra a béke jelei voltak a házak homlokán ... „Békét Vietnamnak!” Ez a felirat közel negyedszázaddal később került az újdiósgyőri házak falára. Vörös festékkel festették fel magyar ifjúkommunisták.'Amikor neoi régen a távolból vendégségbe érkezett szovjet kollégámmal arra sétáltunk, megállt a felirat előtt. Lefordítottam neki a szavakat. Amikor tovább sétáltunk, nem szólt, csak bólogatott. Később megállt és megszólalt: „Tudod — mondotta —, az én apám tanító volt. Végigharcolta a háborút. Járt Magyarországon is. Nem sokkal a háború befejezése előtt halt meg Németországban. Aknátlanítottak egy házat Egy alattomos akna a közelükben felrobbant. Hárman haltak meg egyszerre .. Sokáig nem szóltam. Egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy talán az ő édesapja írta fel annak idején a miskolci házak falára a számunkra békét jelentő két szót: „Min nyet” — akna nincs. A tél ház között, a két felirat között csak néhány villamosmegálló van. De 25 esztendő választja el őket. A két felirat között ott feszül népünk történetének legszebb szakasza, az új élet negyedszázada. És ennek az új életünknek szerves része a szabadságot hozó szovjet katona és a szabadságáért küzdő vietnami harcos is. O, J.
