Észak-Magyarország, 1969. október (25. évfolyam, 228-253. szám)
1969-10-25 / 248. szám
ES2AK-MAGYARORSZAG 4 Szombat, 1969. október 25. | Péesi sísúmmdás ill. Kiállítás a Műcsarnokban Eszmecserét a szemlél A világhírű, magyar származású francia festőművész, Victor Vasarely alkotásaiból rendeztek kiállítást a Műcsarnokban. A tárlatot a napokban dr. Rosta Endre, a Kultúrkapcsolatok Intézetének ügyvezető elnöke nyitotta mefc Ma este a televízióban: Sinkovits Imre estje A pécsi játékfilm-szemlék legnagyobb vonzerejű, legértékesebb rendezvényei éveken keresztül a viták voltak. Aki már járt a pécsi filmszemlén, felfokozott érdeklődéssel várta az eszmecseréket, amelyeknek filmművészetünk helyzetét kellett mérlegre tennie. Különösen érdekesnek ígérkezett a két napra tervezett fő vita, részben az előre kiadott referátumok alapján, részben mert e vitát a fesztivál végén vetették, amikor már a polemizáló kedvet a fesztivál élményei is növelhették. Sajnos, éppen ez a kétnapos vita nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ne a nosztalgiák mozija legyen Időrendben elsőként a filmklub-előadók tanácskoztak. Ez a vita, amely az ország legkülönbözőbb részeiről vonzott érdeklődőket, rgen őszintén tárta fel a filmklubok helyzetét, a film- ismeretterjesztés problémáit. A Veres József vitaindító referátuma alapján tartott tanácskozás azt állapította meg, hogy a filmklub-mozgalom — sokféle jó törekvés ellenére — még mindig nem a film-ismeretterjesztés olyan fóruma, amilyennek megvalósításáért az egész mozgalom létrejött. Bár sokat javult színvonal és tartalom tekintetében, s felnőtt egy olyan előadói gárda, amely a sokrétű klubvezetői feladat ellátására is alkalmas, nehéz még napjainkban valóban filmkluboknak tekinteni az ilyen néven működő társulások mindegyikét. A film-ismeretterjesztés, illetve filmművészeti ízlésnevelés céljaira létrehozott klubok igen sok helyein olyan mozivá váltak, ahol archív filmeket lehet látni, ahol bérlettel a zsebünkben meg lehet tekinteni olyan régi filmeket, amelyek nyilvános moziba általában nem kerülnek. Kialakult e tanácskozáson az a vélemény, s ezzel nagyon egyet lehet érteni, hogy a filmklub ne legyen a nosztalgiák mozija, hanem feltétlenül az új film közönségének nevelő fóruma, még akkor is, ha ez gazdaságilag a klubot fenntartó szervnek kevésbé kedvező. Szóba került e tanácskozáson, hogy szükséges lenne a filmklubok vezetőinek valamilyen felsőbb fóruma, ahol egységes álláspontok alakulhatnak ki, s amelyekhez a filmklubokat működtető intézmények is kell, hogy tartsák magukat. Legyen filmesztétikai tanárképzés Nem kevésbé érdekes volt a következő nap vitája, amikor Szabó Balázs írásos előterjesztése alapján a filmfelsőoktatásról tanácskoztak. E tanácskozás azt kívánta megvitatni, milyen módon lehet szervezetté tenni tudományegyetemeinken a filmesztétikai tanárképzést, s ezzel biztosítani, hogy a középiskoláinkban folyó és napjainkban mintegy 80 ezer diákot érintő filmesztétikai oktatást erre képesített tanárok vezessék, ne pedig olyanok, akik képesítés nélkül, csupán ügyszeretetből vállalták, vagy pedig az iskola vezetőjének kijelölése alapján kényszerűségből foglalkoznak ezzel. A vita alapjául a Filmtudományi Intézet által elkészített oktatási programtervezet szolgált, s ehhez szóltak hozzá részben a pedagógusképzés, részben a filmtudomány képviselői. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem képviselőjének felszólalása különösen nagy lendületet adott a vitának, mert mint a tanácskozáson kitűnt, az egyetemek és a Filmtudományi Intézet el- __ képzelései között a gyakor- lati megvalósítás tekintetében szembetűnő ellentétek mutatkoznak. Egyben azonban egyetértett a tanácskozás: sürgősen meg kell oldani a filmesztétikai tanárképzés gondját, mert a képesítés nélküli tanártól vezetett filmesztétikai oktatás zsákutcába vezethet. Tartózkodás a fő vitán A fesztivál fő vitája, mint említettük a szemle két utolsó napján, pénteken és szombaton volt. Nagy érdeklődés előzte meg a Kovács András vezette vitát, mert az előre kiadott két referátum — Rényi Péter: Kérdező kor — kérdező film? és Vitányi Iván: Pályakezdőink, valóságlátása — azokat a kérdéseket feszegette, vajon napjaink politikai töltésű filmjeinek alkotói miként látják meg és ábrázolják filmjeikben korunk társadalmi problémáit, miként keresik és adják meg a választ ezekre, és miként látják a valóságot azok a fiatal filmalkotók, akik napjainkban kezdik 44 órás munkahétben, szabad szombattal, belföldi és külföldi vasúti szabadjegyek, díjmentes szállítások, családi üdülések, olcsó üzemi étkezés és egyéb kedvezmények biztosításával alkalmaz lakatos, hegesztő, bognár munkakörbe dolgozókat a MÁV Járműjavító Üzeme. Jelentkez.és az üzem munkaügyi osztályán. Miskolc, Tiszai pályaudvar. (Bejárat az aluljáróból.) Gépkocsivezetőket, űtimperve- zctöket, kotrógépvezetőket, Uot- rógépkenőket, hegesztőket, autogénvágőkat, férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés^ megegyezés szerint. Munkaidő: heti (4 óra, minden második szombat szabad. Naponta egyszer kedvezményes étkezést, vidéki dolgozóinknak munkásszállás:, kedvezményes utazási jegyei biztosítunk. Kohászati Alapanyagellátó Vállalat. Miskolc, repülőtér. Telefon: 17-898. 17-899 Az Autóközlekedési Tanintézet (Miskolc, Baross G. u. 13— 15.), azonnali belépéssel felvesz autószerelőt és segédmunkást. Jelentkezés az iskolavezetőnél. Felvételre keresünk lakatos szakmunkásokat, valamint gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Miskolci Sütőipari vállalat, Hunyadi n. 36. szám. Felvonószerelőt, vízvezeték-szo relét, villanyszerelőt, segédmunkást felveszünk. Jelentkezés: Nehézipari Műszaki Egyetem, E/3. kollégium, földszint 5. sz. szoba. Felvételre keresünk gyors-gépírókat. esziergálvos. marós, köszörűs. palást- és furatköszörüs, géplakatos, öntő szakmunkásokat. betanított öntökei és férfi segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint, a kollektiv szerződés alapián. 44 órás munkahét »áros heteken szabad szombat. felcntl(C7és a munkaügyi csoportnál. MezőeszdazSf-t néntavitá vállalat, Miskolc, Besenyői a. 10. A Szerencsi Bútoripari Szövetkezet felvételre keres faipari technikust és faipari szakmunkásokat. A Közmű és Mélyépítő Vállalat alkalmaz szállítási ügyintézői Budapesten, továbbá felvesz jő kereseti lehetőséggel föld- munkagúpészeket, építőipari gépkezelőket, cöntgenbegcsztőkct, motorszerelőket, maróst, esztergályosokat, lakatosokat, ácsokat, kőműveseket, kubikosokat (brigádokat is), fúró- és Cölöpözíi ! gépekhez segédmunkásokat budapesti és változó vidéki munkahelyekre. Szállás, üzemi étkezés, építőipari szociális juttatások. szabad szombat, kedvezményes utazás biztosítva van. Második 'héten felvételre utazás vasúti költségét kifizetjük. Jelentkezés Budapest, vn., Wesselényi u, 4. s*. Huba, konfekció« termékek gyártásában gyakorlott szalagvezetőt, minőségi ellenőrt, speciál- gép-műszerészt, budapesti, füzesabonyi, mczükercszlesi telepeinkre felveszünk. Jelentkezési írásban, részletes önéletrajz kíséretében a Konfekció Ktsz, Bu- j dapest, XIII., üchel u. 14., mun- I kaiigy címre kérjük. 1 Ma este a TV Híradó után kereken másfél órán át egyetlen színész szerepel majd a képernyőn: Sinkovits Imre önálló estjét látjuk. A sokoldalú színművész gazdag életpályájának legérdekesebb, legfontosabb állomásairól kapunk majd képet, színpadi, film- és televíziós szerepeiből egyaránt. Érdekességnek ígérkezik a legújabb, rádióbeli f Bánk szerepe, s ugyancsak a Bánk bánból Tiborc megjelenítése. Az ember tragédiájából több szerepet, a Mózes egy jelenetét és sok más színpadi szerepét villantja fel Sinkovits ebben a műsorban, és sok-sok filmkockával találkozunk majd, amelyeket legismertebb filmjeiből és televíziós filmjeiből már ismerünk. Másfél órát kitölteni egyedül, nem kis feladat. Hisszük, hogy a ma esti másfél órás találkozás értékes élményt ad. művészi alkotópályájukat és számukra már a legközelebbi műit is történelem az élményanyag helyett. Az írásban kiadott referátumokhoz az előadók még élőszavas kiegészítést is fűztek, ennek ellenére a vita roppant nehezen indult, alcadozott. Többen azt mondták, azért, mert a referátumokkal nagy az egyetértés, mások szerint éppen a vitatémául legalkalmasabb filmek hiányoztak a fesztivál ősbemutatói közül. Egy bizonyos, a tanácskozás valamiféle tartózkodást tükrözött, s a filmművészeti szövetségnek kell majd megkeresnie, vajon miként lehetne az izgalmas témát ismét napirendre tűzni, akár más referátumok alapján, mert sokkal több megvitatandó kérdés rejlik benne, mint amennyiről a vita mindössze kilenc felszólalója beszélt. A tanácstermen kívül szűkebb körű, spontán beszélgetések gyümölcsözőnek, termékenyeknek, hasznosaknak tűntek, s e kis eszmecserék is arra utalnak, hogy filmművészetünk, politikai töltésű filmjeink nani gondjairól lenne mit beszélni. De vajon miért nem volt jó fórum ehhez a pécsi szemle tanácskozóterme? Benedek Miklós Victür Vasarely a kiállításon. Történelmi dátumok MÉ;« ■ UI..U Birstllaa A közelgő jubileumi évfordulók méltó megünneplésére ezernyi szép elgondolással, nemes szándékú akciókkal, az ifjúság politikai hitvallását kifejező tervekkel készülnek megyénk fiataljai is. Már most számos elképzelés, ünnepi felajánlás hangzik el a 2117 borsodi alapszervezetben. Hála-staféta és krónikás lapok A jubileumi eseménysorozat a helyi dátumokhoz kapcsolódik. Borsod felszabadulási ünnepségei november 6- án kezdődnek. Tiszakesziből, a legelsőként szabaddá vált községből indul el majd az úttörők stafétabotja. Ezzel egyidőben a KISZ-esek is bekapcsolódnak az emlékezés és a hálastaféta-mozgalom- ba. Minden község fiataljai krónikás lapokon örökítik meg az utókor számára szűkebb hazájuk, lakóhelyük negyedszázados múltját, legfontosabb eseményeit. A nagy dátumokra való emlékezésen Hívül azonban nem feledkeznek el a fiatalok a mai élet feladatairól sem. Hamarosan megjelenik majd a KISZ megyei bizottságának és az SZMT-nek közös felhívása, mely a jubileumi munkaversenyhez való csatlakozásra, nemes tettekre hívja Borsod munkás- és parasztfiataljait, a szocialista brigádokat. Érdemes megemlíteni, hogy az ifjúság már eddig is csatlakozott, spontán módon felajánlásokat tett a munkaversenyben a jubileumok: hazánk felszabadulásának negyedszázados és Lenin születésének századik évfordulója tiszteletére. Egyidősek a szabadsággal Az ifjúsági mozgalom nem feledkezik el azokról a 25 évesekről, kik egyszerre születtek a szabadsággal. Felkutatják az április 4-én, s a fel- szabadulás évében született fiúkat, lányokat, s kedves, bensőséges helyi ünnepségeken, valamint megyei megemlékezésen köszöntik őket. Az első ilyen eseményre november 25-én Mezőkövesden kerül majd sor megyénkben. Majd minden KISZ-tag — közel 50 ezer fiatal — vesz részt szervezett módon Borsodban a politikai oktatás különböző fórumain. Jelenleg sok eseményt felidéző, úgynevezett felszabadulási körök foglalkozásain vesznek részt a legtöbben. A jubileumi eseménysorozat egyik érdekes vállalkozása, rendezvénye stílusosan kapcsolódik az elmúlt negyedszázad ünnepléséhez: megyénk két szocialista városának — Kazincbarcika és Ti- szaszederkény — fiataljai nemes versengésen a rádió hullámhosszán keresztül mutatják be majd városuk életét, munkájuk és tanulásuk eredményeit, hétköznapjait. Zászlók as árbocokon Jövő év tavaszán különös hangsúlyt kap majd a forradalmi ifjúsági napok megrendezése. Miskolcon, az SZMT-székház előtt ezeken a napokon ünnepi zászlók lengenek majd az árbocokon ... Ügy tervezik, hogy április 4~re emlékezve kerül sor az új KISZ-tagok fogadalomtételére 1970-ben. Fáklyafényben hatezer fiatal tesz majd esküt Miskolcon. Miskolc város KlSZ-bizottsága- április 4- én ünnepi ülésen emlékezik a történelmet és sorsot formáló évfordulóra, a negyed- százados eredményekre. Jó ütemben halad Miskolcon az ifjúsági ház építése. Szeretnék ünnepélyes avatását a jubileumi évfordulón megtartani. Egyúttal felhívja a KISZ a miskolci fiatalokat: értékes dokumentumokat, írásos emlékeket, a mozgalom eseményeiről készült fotókat gyűjtsék össze a ház jubileumi kiállítására. Játék és vallomás A Lenin-centenárium és a felszabadulás évfordulójának megünneplése jegyében szá- ; mos kulturális rendezvényre, pályázatra kerül sor. A megyei KISZ-bizottság meghirdeti a mozgalmi dalok felkutatását, felelevenítését, ápolását. Terv, hogy jövőre nagy megyei fesztivált, s azután országos bemutatót rendeznek majd a mozgalmi dalokból. Patronálják és ösztönzik az ifjúsági klubokat, a kiváló cím elnyeréséért indított versenyben való részvételre, meghirdetik majd itt is a sokoldalúsági vetélkedőt, s a Játék és vallomás nevű olvasópályázatot. Ezenkívül jó néhány kulturális és sport emlékversenyre, vetélkedőkre kerül majd sor az évforduló kapcsán. * Csupán a tervek, akcióelképzelések hallatán elmondhatjuk: megyénk 53 ezer KISZ-tagjának nagy, politikai demonstrációja kezdődik, s tart majd egy esztendőn át Borsodban. I960, december 1-töl szabad kapacitásunk van festő-mázoló, hidegburkoló és üveges munkára, új épület, vagy rekonstrukciós jellegű létesítményeknél. Címünk: 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 18. sz. főépítés- vezetősége, Berente. Gy. K. Gyáregységünk területén 1970 márciusában beinduló kotrógépkezelő tanfolyamra és autogénvágó tanfolyamra jelentkezést már most elfogadunk. F e 1 t é t c I e k : A tanfolyamon csak a vállalatnál dolgozó 18. éven felüli férfi, nyolc általánost végzett dolgozók vehetnek részt. A tanfolyam megkezdése előtt 4 hónapig gyakorlati munkát kell végezni. Ezért azoknak, akik a tanfolyamon részt kívánnak venni, már most a vállalatnál felvételt kell nyerniük. A gyakorlati munkát kotrógépkenő, illetve lángvágó- ■iegílő munkakörben végzik. Erre az időre a kollektív szerződésben meghatározott munkabért fizetjük. P> tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók E—505 és RY—150 kotrógépek kezelésére jogosító kotrómesteri bizonyítványt kapnak. Vidéki dolgozóknak munkásszállást biztosítunk. Munkaidő: heti 42 óra (6 munkanap után 2 nap szabadnap). Érdeklődni: 17-898-as, 17-R99-es telefonszámon. KOHÁSZATI ALAPANYAGELLAtO VALLALAT MISKOLC-UEPULÖTÉU